Heves Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-18 / 296. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. DECEMBER 18., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Több településen kutattak az eltűnt férfi után az egri speciális mentők Mégis marad a középszint érettségi Csak a csúcskategóriás egyetemek követelménye nagy Nincs doktor, nincs beszámoló, nincsenek adatok a tenki betegekről Hiába érveltek a politikusok az emelt szint mellett. Az érettségizők zöme eddig is a középszintet választotta, s feltehetően ez a jövőben is így marad. December 8-án, délután fél négy körül távozott a galyatetői munkásszállóról egy középkorú férfi. Azóta senki nem látta. Felkutatását a helyi polgárőrök és a körzeti megbízott kezdték el, s ezen a héten az egri Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport négy tagját is felkérték, hogy segítsenek a keresésben. Az illető, akinek a nyomait kutatták, 48 éves és 174 centiméter magas. A testalkata átlagos, a haja rövid és őszes, a szeme barna színű. Egy korábbi műtétje miatt feltételezhető, hogy viszonylag nehezen mozog. ■ A hegyekben veszett nyoma egy férfinak. Mint az akcióban résztvevő speciális mentők egyike, Hor- nyák András érdeklődésünkre elmondta, Galyatetőt és a környékét fésülték át a férfi után. Kutatást végeztek Mátraszentimrén, Mátraszentlászlón, Mátraházán és Mátraalmáson is, ám nyomokat sehol nem találtak. Az utóbbi bő egy hónapban ez már a negyedik eltűnéses eset volt, amelyhez a speciális mentőktől is segítséget kértek. Legutóbb egy hete a borsodi Novajidrányban kutattak egy férfi után. ■ Új fejlesztések: aszfaltoztak és kutat fúrtak Hatvanban az ünnepekre készülve több megvalósult beruházást adott át a város vezetése. A temetőben két új kutat, az ezeket összekötő 131 méter hosszú vízvezetéket, s 350 méter bitu- menezett utat avatott fel Érsek Zsolt polgármester, Oroszlán Lajosné, a körzet önkormányzati képviselője, Koza József prépost és dr. Tatai István református lelkész. Ezek összköltsége nyolc és fél millió forint volt, amit állami támogatásból építtetett a település. Elkészült az újhatvani Mohács utca teljes aszfaltozása is, 17 milliós, szintén állami támogatásból. Ezt szintén most adta át a polgármester és Csuvikovszky Lajos képviselő. ■ Döntött a közelmúltban az Országgyűlés: mégsem lesz általánosan kötelező az emelt szintű érettségi, csak a felsőoktatási intézmények által meghatározott tantárgyakból. Barta Katalin Kovács Balázs tavaly érettségizett egy jó hírű egri gimnáziumban, és nyert felvételt a Budapesti Műszaki Egyetem mérnöki karára. Számára természetes volt, hogy matematikából emelt szintű feladatsort old meg, angolból és németből pedig középfokú nyelvvizsgával rendelkezett. E teljesítménnyel 428 pontot ért el a maximális 460-ból. Azt mondja, hogy bár keményen készült a megméretésre, így is tartott tőle, hogy nem sikerül bejutnia az állami finanszírozású képzésre. ■ Sok fiatal felkészületlenül, minimális tudással kerül be egyetemekre, főiskolákra.- Az igazi meglepetés akkor ért, amikor matekból megírtuk a nulladik zárthelyi dolgozatot, ami szintfelmérő teszt volt. Bár jó matekosnak hittem magam, mégis szükségem volt felzárkóztató foglalkozásra, hogy megálljain a helyem - mondja a fiatalember. Balázs azon diákok közé í tartozik, akik céltudatosan, szór- J ) galmasan készülnek a továbbta- £ nulásra, éppen ezért egyetért azzal, hogy szigorítani kell az egyetemekre, főiskolákra való bejutás feltételeit. A napokban az Országgyűlés úgy döntött: mégsem lesz kötelező hazánkban az emelt szintű érettségi, csak a felsőoktatási intézmények által meghatározott tantárgyakból. Heves megyei középfokú oktatási intézetek vezetőit kérdeztünk meg arról, hogy miként vélekednek a jelenlegi helyzetről. Dr. Sipos Mihály, az egri Neumann János Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója örülne a törvényi szigorításnak.- Az előző esztendőkben szerzett tapasztalataim szerint - fogalmazott - aki erősebb - például jogi, orvosi vagy közgazdasági - egyetemre szeretne bejutni, az eddig sem spórolhatta meg az erre való készülést. Az iskolánkban egyébként a tovább tanulni vágyó diákoknak több mint a fele eddig sem riadt visz- sza az emelt szinttől. Üdvözölné a következetesebb teljesítményszűrést Gönczi SánA NÉGY ESZTENDEJE, 2005-ben Magyarországon bevezetett kétszintű érettségi-felvételi rendszer középszintű vizsgája eredetileg a középiskolai tanulmányok lezárására szolgált volna, s csak az emelt szint váltotta volna ki a felvételit. Ám Magyar Bálint akkori oktatási miniszter az egyetedor, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium igazgatója is. Véleménye szerint kimondottan tragikus, hogy tavaly például 200 körül gyűjtött ponttal is be lehetett jutni egy-egy gyengébb műszaki főiskolára. mekre és főiskolákra bízta, hogy mely tantárgyakból milyen szintű vizsgát kérnek. A többségük pedig nem követelt emelt szintet. Attól tartottak ugyanis, hogy ha magasabb követelményeket támasztanak, akkor a diákok olyan szakra mennek, ahová könnyebben bejutnak. A vizsgabizottság sem támogatja horn György, az Országos Érettségi Vizsgabizottság elnöke nem támogatja az emelt szintű érettségi kötelezővé tételét. Úgy véli, ez a középiskolákat arra kényszerítené, hogy kétféle képzést nyújtsanak a diákjaiknak, rosszabb esetben a diákoknak magánúton kellene elsajátítaniuk az emelt szinthez szükséges tudást. Ám a középfokú oktatásnak nem az a feladata, hogy az egyetemre készítsen föl. A szakember megjegyezte: számos nyugat-európai országban nincs is felvételi, a szelekció csak az egyetemen kezdődik. Érettségizők Heves megyében 2008 2009 Emelt szint 813 715 Középszint 13 545 15136 Összesen 14358 15851 FORRÁS: HÍRIAP-GYŰJTÉS- A mi intézményünkben tavaly a diákok közel 20 százaléka választotta az emelt szintű vizsgát - tette hozzá a középiskola irányítója -, a többiek pedig úgy kalkuláltak, hogy a középszintű érettségi és egy-két nyelvvizsga is elegendő lehet nekik a továbbtanuláshoz. A tanulók fel tudják mérni, hogyan optimalizálhatják legjobban a felvételi pontjaikat. Talán ez az oka, hogy négy évvel a kétszintű érettségi bevezetése után még mindig több tantárgyból inkább a középszintet választják. Az emeltre azok vállalkoznak, akik orvosok, közgazdászok vagy jogászok szeretnének lenni. Pétervásárán a Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakképző Intézet igazgatója, Karnis Pálné úgy véli, hogy a felsőoktatás színvonala sajnálatosan jelentősen felhígult az utóbbi években. Ennek köszönhetően sok fiatal felkészületlenül, minimális tudással kerül be a különböző hazai egyetemekre, főiskolákra. Ez bizony senkinek nem jó, hiszen a többet tudó hallgatókat hátráltatják az előrejutásban, a gyengébbek pedig megkérdőjelezhető tudással szereznek diplomát. A háziorvos kivitelével minden egészségügyi dolgozó be tudott számolni a tenki képviselő-testület előtt az eddig végzett munkájáról. Ám a községbeli orvos nyár vége óta hiányzik, s ami még nagyobb baj, magával vitte a tenkiek adatait is. ■ Kötelező önkormányzati feladat az orvosi ellátás biztosítása.- A háziorvosunk vállalkozóként működtette a praxisát - avatott be a történtekbe Török Margit polgármester. - Amióta elment, helyettesítő doktor rendel Tenken.,A korábbi doktor távozásakor magával vitte az eszközeit, az adatbázisát, s ezt sajnos megtehette, mert a praxis az ő tulajdonában volt. Borzasztó helyzetbe kerültünk. Az egészségügyi alapellátás biztosítása az önkormányzat kötelező feladatai közé tartozik, ám ennek a technikai része magántulajdon. A volt orvosunk cselekedete miatt azoknak, akik most szorulnak kezelésre, csak bemondás alapján tudják a korábbi gyógyszereiket felírni. A gyógyításhoz és a diagnosztizáláshoz szükséges eszközöket már beszerezték, ám a betegek adatai 1998-ig visszamenően hiányoznak. A praxist egyébként árulják, s február végéig megoldást kellene találni a kialakult helyzetre. ■ Bántalmazták a tolvajok az őket tetten érő lakót Fényes nappal hatoltak be egy egri lakásba a tolvajok. A tettesek kutatást végeztek a helyiségekben, s mintegy 33 ezer forintnyi zsákmányt is magukhoz vettek. Nem számítottak azonban arra, hogy mielőtt távoznának, a tulajdonos is felbukkan. A megkárosított tetten érte az elkövetőket, akik menekülőre fogták a dolgot, ám ennek során a házigazdát bántalmazták. Az áldozat könnyebb sérüléseket szenvedett. Az ügyben az Egri Rendőrkapitányság indított eljárást - tudatta a rendőrség sajtóügyeletese. ■ Felsőfokon nem kérnek az emelt szintből Szemüveget adományoztak a főkapitányságnak drunkbuster A közúti balesetek megelőzésének hatékonyabbá tételét remélik a Megyeházán Együtt énekeltek Halász Judittal a Vígszínházban- Az ittas állapotot imitáló Drunkbuster szemüvegben olyan eszközre találta megyei baleset-megelőzési bizottság, amelynek használata alkalmas az ittas járművezetések, a balesetek számának mérséklésére, javíthatja a közlekedési morált - jelentette ki Kovács Miklós r. ezredes, rendészeti igazgató tegnap a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon (HRFK). Amint a Hírlap beszámolt róla, Egerben és Hatvanban már bemutatták a hatóságok, önkormányzatok képviselőinek, állam- | polgároknak. A rendezvénysoro- I zat fölött fővédnökséget vállaló f megyei önkormányzat és elnöke, | Sós Tamás a tegnapi egri sajtótá- 1 jékoztatón a rendőrségnek adoKovács Miklós (jobbra) méltatja a szemüveg előnyeit Sós Tamásnak mányozott egy újabb szettet. így már két garnitúra szemüveggel oktathatják szűkebb hazánkban a közúti forgalom résztvevőit. Az elnök külön is köszönetét mondott a rendőrök munkájáért, aminek révén az idén Hevesben jelentősen csökkent a közúti közlekedési balesetek száma. Arra is kitért, hogy a megyei önkormányzat jövőre egy Red Man nevű intézkedéstaktikai kiképző védőruhát is vásárol a megye bűnüldözőinek. E néhány százezres értékű adománnyal járulnak hozzá a rendőrségi feladatok minél jobb teljesítéséhez. Elhangzott az is, hogy a jövőben a gépjárművezetők oktatásában is alkalmazni kívánják ezt a szemüveget. Meggyesfalvi Tamás r. alezredes, a HRFK közlekedésrendészeti osztályvezetője elmondta, hogy az idén eddig 431 baleset történt az utakon, negyveneggyel, azaz kilenc százalékkal kevesebb, mint 2008-ban. A halálosak aránya 21 százalékkal mérséklődött az előző esztendőhöz képest, így már sikerült elérni az Európai Unió által 2000-ben tíz év után megkövetelt 30 százalékos csökkenést. ■ ■ Már két garnitúra szemüveggel oktathatják a közúti forgalom résztvevőit. A Tarnamérai Általános Iskola 3-4. osztályos tanulói rajzokat készítettek egy telefonszolgáltató társaság „Otthon együtt a család” című pályázatára. Jutalmul ötven jegy és egy autóbusz állt a rendelkezésükre, s részt vehettek Halász Judit Csiribiri-koncertjén a Vígszínházban. A fővárosi program nagy élményt nyújtott nekik, mérai gyerekek és felnőttek együtt énekeltek Halász Judittal. Az előadás végén minden kicsi plüss pandamackót kapott ajándékba. Négy gyerek - Bentamra Vanessza, Nagy Zoltán, Varga Borbála, Veréb Dominika - különdíjat kapott: a nyereményük egy-egy dedikált CD és DVD. ■ h I 4 i f