Heves Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-18 / 296. szám

2009. DECEMBER 18., PENTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 5 Megszüntették a két hevesi rendőr szolgálati viszonyát Megszűnt a csütörtöki nappal annak a két hevesi rendőrnek a szolgálati viszonya, akik a múlt hét péntek esti dél-hevesi város­beli romabántalmazás érintett­jei voltak. Ezt tegnap dr. Juhász István r. dandártábornok, me­gyei rendőrfőkapitány jelentette be a sajtónak. ■ A rendőrök a múlt pén­teki romabántalmazás érintettjei voltak. Mint arról a Hírlap már beszá­molt, az említett napon M. And­rás hevesi lakost - elmondása szerint - egyenruhások bántal­mazták, gáz-riasztópisztollyal arcon lőtték, a rendőrautó cso­magtartójába zárták, majd egy tóparti részen hagyták. A férfi másnap feljelentést tett. Az ügy­ben a rendőrség belső vizsgála­tot, majd két hevesi járőr ellen fe­gyelmi eljárást rendelt el. Utób­bi procedúra a szolgálati viszo­nyuk megszüntetésével termé­szetesen nem folytatódik tovább. Ugyanakkor az Egri Nyomozó Ügyészség bántalmazás hivata­los eljárásban bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított nyomo­zást. Ennek eredménye később várható. Ha ez a vizsgálat meg­erősíti, hogy bűntény valósult meg, akkor bíróság előtt kell a gyanúsítottaknak felelniük. ■ Ünnep: a megye bíróságai más rendben fogadnak Némileg eltér Heves megye bíró­ságainak ünnep körüli ügyfélfo­gadási rendje az általános mun­karendtől - tudtuk meg. A Heves Megyei Bíróság sajtószóvivője, dr. Kovács Péter elmondta, hogy a december 19-i, szombati mun­kanapon - a megyei, az egri, a gyöngyösi, a hatvani, a hevesi és a füzesabonyi városi bíróságo­kon - nem lesz ügyfélfogadás. A rá következő héten, decem­ber 23-án, szerdán, valamint de­cember 31-én munkatársaik dé­li 12 óráig fogadják az ügyfele­ket. A többi munkanapon a meg­szokott időpontokban fogadják majd az ügyfeleket a bíróságo­kon Heves megyében. ■ Romjaiból támadhat fel buttler-ház Márciusban élet költözik a felújított műemlék épületbe A Buttler-házban tegnap megtartott bejáráson Papp István, a Nívóber Kft. ügyvezető igazgatója mutatja a megyegyűlés elnökének, hol tart a felújítás A barokk város szégyen­foltja a Buttler-ház. Az új tulajdonos igényei szerint viszik végig a korhű át­változtatást, hogy életet leheljenek végre az ódon kísértetházba. Kovács János Ott, ahol nemrég még kóbor macskák flangáltak ki-be a tö­rött, ajtókon és ablakokon, s a megbontott tetőzeten át egyedül a szél volt az ura a sötét termek­nek, ma világos terek, fehérre meszelt falak várják a beköltöző­ket. Az egri Buttler-ház marato­ni vesszőfutása, úgy tűnik, sze­rencsés véget ér.- A 24. órában volt már a ros­katag belvárosi műemlék épü­let. A hátsó szárnyat a leomlás veszélye fenyegette. Az elmúlt több évtizedes sötétség után jö­vő tavasszal végre élet költözhet a felújított falak közé. Az ünne­pekre díszkivilágítással is felhív­juk majd a figyelmet a város ré­gi fényében ragyogó megújult ékességére - mondta el tegnap az év végi bejáráson Papp Ist­ván, a felújítást végző Nívóber Kft. ügyvezető igazgatója. Az in­gatlant birtokló Buttler Ház Kft.- 12007 ősszel vásárolta meg a cé­ge. Heves Megye Közgyűlése idén februári ülésén zárta le a Kossuth utca 26. szám alatt lévő ház megvásárlására indított köz- beszerzési eljárást, elfogadva a Buttler Ház Kft. ajánlatát. A köz­gyűlés arról határozott, hogy az ingatlant bruttó 417,6 millió fo­rintért - a vételár plusz a felújí­tás költsége - kulcsrakész álla­potban veszi meg. Kincs és teher: kísértetházak az újonnan műemléki véde­lem alá került épületek között két Heves megyei van. Abasá- ron az Aba tér középkori épü­letmaradványai , a Mátrában pedig a Gyöngyös-Mátrafi- red határában lévő Benevár középkori várromja. A műem­léki érték elvesztése miatt a miniszteri rendelet Egerben a Szvorényi utca 27. alatti lakó­épület, az egykori Siskovics- ház védelmét törölte, mivel azt időközben lebontották. Az egri belvárosban a Tábornok­ház továbbra is a kísérteteké. Jó példa is akad, a felújított Harangöntöházban kapott helyet a Kopcsik Marcipánia. A hiteles rekonstrukció nagyon drága, vitában állnak a műemlékvédelemmel AZ ÉPÜLET LÁTVÁNYÁT alapvető en meghatározó teljes külső fe­hér festés (a belső terekben is tiszta fehér meszelést kapott a ház) a műemlékvédelem hatá­rozott elvárása volt. Együtt a fe­ketére mázolt ablakkeretekkel. Ám ez utóbbit mellőzik, hogy érvényesülhessen a nyílászárók eredeti anyaga, szépsége. Mint .mtr i Papp István mondja: szakmai érvek alapján, a városi főépí­tésszel és a civilszervezetekkel egyetértésben vitában állnak a műemlékek színezéséről a mű­emlékvédelmi hatósággal. A hi­teles rekonstrukció drága, csak a megroggyant főkapu szárkö­veinek helyreállítása egymilliö ba került.- Ez a példa azt is megmutat­ta, hogyan tud a megye, közgyű­lési viták után, többségi határo­zattal segíteni a városnak abban, hogyan lehet nemcsak megmen­teni, de működtetni is egy törté­nelmi épületet - hangsúlyozta Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke. Az ingatlanba a Nemze­ti Közlekedési Hatóság irodái és a Europe Direct Információs Pont költöznek. A földszinti ter­mekben létrejön a Megyegaléria, amely helyi és megyénkből el­származott alkotók, gyűjtemé­nyek, külföldi testvérmegyék kollekcióinak időszaki bemuta­tására nyújt lehetőséget. Tavaszra kívül-belül megújul a Buttler-ház. A felújításnál hite­lesen igyekeztek megőrizni az eredeti formákat, ezért sok he­lyen a fal, a párkányzat vonala követi a régi egyenetlenségeket, görbületeket. Álpadló alatt, meg­világítva mutatják be az 1500-as évekből származó korábbi épü­let feltárt földszinti alapfalait, s a török kori ajtónyílás maradvá­nya is megmaradt. Megerősítet­ték a falakat is. A jelenlegi, több mint 80 százalékos készültség . azt jelenti, hogy már csak a bel-* ső szerelések vannak hátra. Ja­nuárban lesz fűtés is az épület­ben, így várhatóan semmi aka­dálya a március 15-ei ünnepé­lyes átadásnak. EGYPERCES INTERJÚ Új vezető a fejlesztési iroda élén Jövő év január 4-től új vezető­je lesz a hatvani Helyi Vidék- fejlesztési Irodának (HVJ). Az eddigi irányító, dr. Eperjesi Tamás a Földművelési és Vi­dékfejlesztési Minisztérium egyik igazgatóságán lett osz­tályvezető, a helyét Budai Nó­ra veszi át, aki jelenleg még a gyöngyösi HVI-nél dolgozik.- Ismerkedik már a hatvani kistérség településeivel?- Igyekszem. Új beosztá­som egyik első feladata lesz, hogy felkeressem az érintett önkormányzatok vezetőit, s személyes kapcsolatot alakít­sak ki velük, mivel ezt kiemel­kedően fontosnak tartom.- A feladatkör nem ismeret­lenönnek, hiszen Gyöngyö­sön is hasonlóak a teendők.- Valóban, a hatvani kistér­ségben is a vidékfejlesztési pályázatokat érintő segítség- nyújtás, a kapcsolattartás, tá­jékoztató fórumok szervezése és lebonyolítása, az önkor­mányzatokkal és a civilszer­vezetekkel való együttműkö­dés lesz az elsődleges felada­tom. Eddigi tapasztalataim szerint mindezt kiváló, jól fel­készült munkatársakkal együtt végezhetem.- Korábban a hatvani HVI gyümölcsöző kapcsolatokat alakított ki más - nemcsak a közeli, hanem az ország más részein is lévő - kistér­ségekkel is.- Szeretném folytatni ezt a hagyományt, mi több, tovább kívánom erősíteni az együtt­működést. Hiszen egymásra vagyunk utalva. ■ T. 0. Budai Nóra: Először fel­keresem az önkormány­zatok veze­tőit. Fenyőágak, apró dekorációk az asztalon terítés Évek óta fejlesztik az általános iskolások esztétikai érzékét Több mint 15 éve rendeznek a tarnamérai iskolában terítési versenyt. Ez idő alatt nem lan­kadt a lelkesedés, nem fogytak el az ötletek, sőt évről évre többen csatlakoznak az asztalokat éke- sítők népes táborához. Az idén hat iskolából 71 gyermek neve­zett a versenyre. Az étkezés kultúrája a szépen formált terítéknél kezdődik - vallják a tarnamérai tanárok. A terített asztal nemcsak az ente­riőr legfontosabb dekorációja, de az ebédek, vacsorák és a hozzá­juk kapcsolódó legintimebb kö­zösségi találkozások helye is. Ünnepi alkalmakra általában nem azokat az eszközöket hasz­náljuk, mint hétköznapokra.- I Akár a Halloweent is emlékezetessé lehet tenni egy ügyes terítékkel Ilyenkor előkerül a nagymama által hímzett abrosz, a féltve őr­zött porcelán, az ezüstnemű. Ám a meghitt családi együtt étkezés­nél nem az a lényeg, hogy érté­kes étkészletből, metszett poha­rakból, ezüst evőeszközzel kínál­juk a drága hozzávalókból ké­szült ételt, hanem hogy más­képp, az alkalom jellegének megfelelő fogásokkal, apró fi­gyelmességekkel - fenyőággal, hangulatos dekorációkkal - dí­szítsünk és szerezzünk örömet az asztal mellett ülőknek. Az alsó tagozatos diákok ver­senyében az idei évben első lett Kál csapata, míg a felsősök kö­zött Tenk és Visznek csapata végzett az élen. ■ Januárban újraindulnak a közmunkaprogramok Tizenhárommilliárd forint jut majd a következő esztendőben 25 ezer közmunkás foglalkozta­tására. A hat közmunkaprogra­mon belül lesz egy külön romák­nak is, s mindegyikhez kapcso­lódnak különféle képzések is. A cigány származású közmunká­sokra hárommilliárd forint jut majd, az öt hónapon át tartó fog­lalkoztatás kiemelt célcsoportja a fiatal munkanélküli korosz­tály. A részvétel önkéntes nyilat­kozaton alapul. A projektben résztvevők a nyugdíjbiztosító papír alapú ada­tainak elektronikus rögzítését, szkennelését, romatelepek rend­betételét, ár- és belvízvédelmi munkákat, nagyobb patakok vagy folyómedrek megtisztítását végezhetik el. Hatmilliárd forintból önkor­mányzati téli-tavaszi program in­dul, előnyt élveznek a hátrányos helyzetű települések. Négymilli- árd jut a januártól augusztus vé­géig tartó hagyományos szakmai programokra. A jelentkezések beadási határideje várhatóan de­cember 21. lesz, a munkaügyi miniszter támogató döntése ja­nuár 10-re megszülethet, a prog­ram pedig január 15-én elindul­hat. A közmunkákban csak re­gisztrált álláskeresők vehetnek részt, és a résztvevők legalább öt­ven százalékának rendelkezésre állási támogatásra jogosult sze­mélynek kell lennie. ■

Next

/
Thumbnails
Contents