Heves Megyei Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-24 / 275. szám
A víkendházba télre beköltöző hajléktalan miatt nőtt meg a számla Betörő járt egy markazi hétvégi házban. A tolvaj az ablak befe- szítésével jutott be az épületbe, ahonnan 250 ezer forint értékű kéziszerszámmal és horgászfelszereléssel távozott - közölte Soltész Bálint r. százados, rendőrségi szóvivő, majd a víkend- ház-tulajdonosokra leselkedő veszélyekre is felhívta a figyelmet. ■ Célszerű téli időszakra az áramot és a vizet is elzárni a lakban. A téli időszakra megéri „hazaköltöztetni” a hétvégi lakokban tárolt értékesebb, könnyen mozdítható tárgyakat. Célszerű az áramot és a vizet is elzárni, hiszen előfordult már, hogy az egyik épület tulajdonosa csaknem 50 ezres villanyszámlát kapott kézhez tavasszal a szolgáltatótól. Kiderült, hogy hajléktalan költözött be, s használta az áramot. Érdemes ellenőrizni rendszeresen az ingatlant, akár a szomszédokkal közösen is. ■ 4 Irodalom, zene, sport a kömlői kulturális napokon Tizenkilencedszer tartják meg ezen a héten Kömlőn a kulturális napokat. A hétfői nyitónapon kiállítás nyílt a könyvtárban a Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál legjobb munkáiból, majd operettesten szórakozhattak a helyiek. A mai nap hagyományosan az iskola névadójáé, Gárdonyi Gézáé. Az író szobrának megkoszorúzása után zenés irodalmi programokra kerül sor, délután pedig mesemondó diákok mérik össze tudásukat. Szerdán a nyugdíjasoknak készülnek meglepetéssel, az óvodások és az iskolások, majd Bokor János nótaénekes ad műsort. Csütörtökön rendezik a Gárdonyi-kupa focitornát a diákoknak, délután a könyvtárban bemutatják „A dél-hevesi térség népi szakrális értékei” című új kötetet. Pénteken az iskolában kézműves-napot tartanak, szombaton délután művészeti csoportok fellépésével zárul az egész hetes program. ■ Boconád, Rákóczi u. 1. 36/484-052 Detk, Rákóczi út 42. 37/375-052 Heves, Alkotmány u. 59. 36/545-092 Nagyfüged, Köztársaság u. 23. 37/325-008 Tárnáméra, Árpád u. 4/2. 36/579-300 Tarnaörs, Petőfi u. 27. 36/473-016 Visonta, Csapás u. 7/9. ' 37/360-068 Zaránk. Kossuth u. 2. 36/471-904 Kisköre. Kossuth u. 5. 36/558-044 Tiszanána, Fő u. 167. 36/566-029 Pély, Fő u. 174. 36/469-941 Heves, Hunyadi u. 14. 36/545-500 Tarnaszentmiklós, Vöröshadsereg u. 14. 36/469-011 Váltson velünk! Kedvező kötelező biztosítást köthet gépjárművére a takarékszövetkezetben. Keresse kirendeltségeinket. Dél-Hevesben a Jászárokszállás és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet fiókjaiban kutatás A környék átfésülésében az egri speciális mentők is segítettek tokon kívül részt vettek a nyírbátori hivatásos tűzoltók is, továbbá az eltűnt hozzátartozói, a helybeliek is segítették a keresést - tájékoztatta lapunkat az akcióról Kovács József, az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport vezetője. A speciális mentők még három kutyát is bevetettek, hogy a férfi nyomára akadjanak. A dombokkal tarkított területen többek között egy sűrű növényzettel borított erdőt, több folyóvizet, egy nádast is átvizsgáltak az egységek. A mintegy negyventagú keresőcsoport a múlt hét végén tekintélyes nagyságú területet fésült át, ám mégsem bukkantak az eltűntre utaló nyomokra. ■ Nyoma veszett egy 73 éves férfinak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetriből még november 4-én. Egy új szemtanú információi alapján szombaton a Karitatív Szövetség (KARISZ) több egysége is a helyszínre érkezett, köztük az egri speciális mentőkkel. Eltűnése napján többen még a kukoricafóldek környékén látták a koros embert, s először a csapatok is erre keresték. Több | mint két hét elteltével újabb f szemtanú jelentkezett: egy idős i asszony az erdő szélén vélte lát- f ni aznap a férfit. | A kutatásban a Nyíregyházá- & ról, Miskolcról, Debrecenből és Az egri speciális mentők a környező vizeket is átvizsgálták, de sajnos Egerből érkezett mentőalakula- nem találtak új nyomot. A képgalériát keresse a HtOLtlU hírportálon Erdőben kutyákkal keresték az eltűntet MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 24., KEDD Forró tea, zsíros kenyér MENEDEK megyénkben a hajléktalanokra A megye nagyobb városaiban kétszáznál több hajléktalan ellátásáról gondoskodnak az önkormányzatok, karitász szervezetek. Képünk illusztráció. A fedél nélkülieket súlyosabban veszélyezteti a lehűlés, s a krízisidőszak fokozott odafigyelést kíván a szakemberektől is. Munkatársainktól Egerben a Családsegítő Intézet Gondozói Háza már ősztől telt házzal üzemel - tudtuk meg Varga István vezetőtől. A Kertész utca 100. alatti ingatlanokban közel 80 férőhely áll rendelkezésre. Az intézmény ápológondozó otthonában 26 beteg rászorulót tudnak elhelyezni. Az itt lakók napi háromszori étkezést, gyógyszert és orvosi ellátást kapnak. Az átmeneti szálló tízszemélyes. A menhelyen 34 ember húzhatja meg magát éjjelente. Délután fél 5-kor mehetnek be az épületbe, s azt reggel 8-kor el kell hagyniuk. De ezt a hideghez, az életkörülményekhez igazodva ru galmasan kezelik. Egerben ma 130-150 hajléktalan él. A többségük régi, ismert szereplő, ám fel-feltűnnek új arcok is. Az ményben a helyi hánya tott sorsúak felének tudnak szállást adpi. Itthon ez kiemelkedően jó arány. A város környéki barlangokban, zugokban, üres házakban megbúvókat a ház utcai Szociális munkásai ismerik, s rendszeresen felkeresik. Gyöngyösön jövő év április 30- ig az utcákon is fokozottabb figyelmet fordítanak rájuk. A városban működő Hajléktalanok Gondozóházának szakmai vezetője, Baló Lajos elmondta: jelenleg 60 személyt látnak el, ám hetvenre becsülik a számukat. A gondozóház dolgozói heti tíz órában a buszpályaudvaron és a parkokban próbálják felderíteni azokat, akik még nem vették igénybe az intézmény szolgáltatásait. A Menház úti gondozóban novembertől mindennap 10 órakor ■ Egerben ma 130-150 hajléktalan él, többségük régi szereplő. ételt osztanak, forró teát, zsíros kenyeret és konzervet.- Az ételosztásban a Magyar Vöröskereszt segít, így alkalmanként meleg ebédet is tudunk adni - tette hozzá Baló Lajos. Az éjjeli menedékhelyen hat krízis-férőhellyel bővítik a szállást. A szolgáltatás kihasználtsága majdnem százszázalékos, hiszen a gyöngyösi kistérség négy-öt más településéről is vannak gondozottjaik. Hatvanban 2005-ben vette át a hajléktalanellátást a Vöröskereszttől a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely gondozási házat tart fenn a Teleki úton. Annak vezetője, Abonyi Tünde tudatta: az intézmény november 1- től április 31-ig a nap 24 órájában a rászorulók rendelkezéséÖnzetlen vállalkozóktól is remélnek segítséget Mindez összességében 1,1 millió forintba kerül, s jórészt a Hajléktalanokért Közalapítványtól nyert pályázati pénzből költenek rá. A különbözeiét önzetlen helyi vállalkozóktól remélik előteremteni. március végéig Egerben napi ötven hajléktalannak ad teát, zsíros kenyeret, a hidegebb napokon vitaminpótló gyümölcsöt, savanyú káposztát, hétvégenként pedig konzervet a Vöröskereszt. Évente egy-két hajléktalan hal meg a rendőrség és a polgárőrség is odafigyel a hajléktalanokra - tájékoztatott Soltész Bálint megyei főkapitánysági sajtószóvivő. A járőrök útvonalát télen úgy jelölik ki, hogy ránézzenek a hidegben szabad ég alatt tartózkodókra. Tavaly száznál több volt a megyében a rendkívüli haláleset, ám a fedél nélkül lévők körében évente egy-kettő fordul elő. re áll. Nappal melegedőként, éjjel menedékhelyként működnek, 40, illetve 30 férőhellyel. Újdonság, hogy idén már nőket is fogadnak. A gondozási házban a vonzás- körzet rászorulóiról is gondoskodnak, jelenleg tizenegyen vesznek részt a bentlakásos programban. A szabad ég alatt tartózkodókat megpróbálják „becsalogatni” az intézménybe. Aki erre nem hajlandó, annak teák takarót, esetenként meleg ételt adnak. A település pékmestere felajánlotta az esti sütésből megmaradt árut a fedél nélkülieknek. Pálinkát és bort kóstoltak, néprajzi múzeumban jártak Átány vendégei Házipálinkát és bort kóstoltak, hagyományos gazdaságot tekintettek meg a hét végén Atányban járt lengyel delegáció tagjai. A dél-hevesi település 2004 óta ápol testvérkapcsolatot Trzcinica településsel, amelynek küldöttsége az idén ismét Magyarországra érkezett. ■ Átány 2004 óta ápol testvérkapcsolatot Trzcinica településsel.- Pénteken a budapesti Néprajzi Múzeumban néztük meg velük együtt az Átány kiállítást - jelezte Ötvös Károly alpolgármester -, s nem mulasztottuk el a Parlament bemutatását sem. Szombaton községünk nevezetességeit jártuk végig, és igyekeztünk olyan magyar kuriózumokra felhívni a figyelmet, mint a tíázipálinka-főzés. Látogatást tettünk egy olyan helybeli családnál is, akik ma is hagyományos gazdálkodást folytatnak. Itt kemencében sült kaláccsal várták őket, este pedig a református templommal ismerkedtek meg. Vasárnap a gyöngyösi Mátra Múzeumban, a parádi Cifra istállóban és az egri Szépasszony- völgyben jártunk. Az átányiak igyekeztek olyan egyediségekkel meglepni partnereiket, amelyekkel Lengyelországban nem találkozhatnak. ■ Harmincegy pályázati kérelmet véleményeznek Istenmezején az Észak-Heves Vidékfejlődéséért Közhasznú Egyesületnél (ÉVIKE) összegezték az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) legutóbbi pályázati kiírására beküldött beadványokat. A határidőig 31 pályamunka érkezett be, amelyek feldolgozásához már hozzáláttak, s a hiánypótlás után továbbítják a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Ezzel párhuzamosan várják az újra megnyitott hármas tengely programjaira is a beadványokat. Ezen belül a mikrovállalkozások fejlesztésére, s a turisztikai tevékenységek ösztönzésére lehet pályázni december 16-ig. ■