Heves Megyei Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-24 / 275. szám
2009. NOVEMBER 24., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 Egri kötődésű fiatal tudós kapott Junior Príma-díjat A Junior Prima-díj Magyar Tudomány kategóriában a 34 éven aluli, kiemelkedő eredményt elért fiatal tudósok közül elismerésben részesült az egri kötődésű dr. Demeter Gábor, aki a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének adjunktusa. ■ Öt könyve, hét könyvfejezete és 45 publikációja jelent meg eddig. Ajánlásában szerepel, hogy történelmi témájú tudományos vizsgálódásai mellett eredményes kutatásokat folytatott geológiai, geográfiai témakörökben is. Eddig öt könyve, hét könyv- fejezete és 45 publikációja jelent meg. Harminc konferencián tartott előadást. Kutatási területe a vízbázisvédelem (hordalékkúp-rekonstrukció); a geomorfológia, a történeti földrajz. Történészként a gazdasági-társadalmi modernizáció kudarcát vizsgálja a Köztes-Európában. Demeter Gábor a Debreceni Egyetem kivételes tehetségű és szorgalmú oktatója, aki fiatal kora ellenére is meggyőzően bizonyította tudományos elhivatottságát. Az idei díjazottak az erkölcsi elismerés mellett 7 ezer eurós támogatásban részesültek, amely összeg jócskán segítheti tudományos céljaik megvalósítását, kutatási eredményeik továbbfejlesztését. ■ A nő pénzét és arany ékszereit is vitte a tolvaj Tolvaj járt egy 75 éves gyöngyösi asszony lakásában a hét végén. A tettes betörte az ablakot, s azon keresztül hatolt be az épületbe. Az elkövető a nő otthon tartott arany ékszereit és készpénzét is megtalálta, s magával vitte azokat. A 350 ezer forintos zsákmányon túl a hölgynek további 200 ezer forint kárt okozott azzal, hogy erőszakos módon jutott be az otthonába. Az ügyben a Gyöngyösi Rendőrkapitányság indított eljárást. ■ A munkáltató szerint a szakszervezeti alelnök dolgozóként részese volt selejt termék előállításának, ő ezt határozottan tagadja. Képünk illusztráció. munkaügyi vita Belebetegedett a történtekbe a megvádolt dolgozó Az előttünk álló hétvégére esik advent első vasárnapja. Akik Egerben szeretnének ráhangolódni az ünnepre, bőséges programkínálatból válogathatnak. November 29-én délután négy óra után Habis László polgár- mester meggyújtja az adventi koszorú első gyertyáját a Dobó téren, ezután a Budapest Champagne Band zenél. Este hat órától Szekeres Adrien ad koncertet a Minorita-templomban, amelyen Dobrády Ákos és az egri főiskola kórusa is közreműködik. Az elkövetkező hetekben Eger vendége lesz a soproni Petőfi Színház társulata, Gonda Kata és Kardos Eszter, az egyik ismert televíziós sorozat szereplői, az amerikai The Golden Vojces of Gospel hangszeres énekegyüttes, de fellép Szemerey László bűvész, Nádasy Erika színművésznő és a Daniel Speer Brass rézfúvós együttes is. Az ünnepi hangulat jegyében fényárban úszik majd a Dobó tér, s a tavalyinál is díszesebb karácsonyfa kerül oda, ahová a belvárosban felállított fénykapuk mutatják majd az utat. November 23. és december 23. között kínálják portékájukat a karácsonyi vásáron a cégek, ugyanakkor a főtéren felállított faházakban az adománygyűjtő szervezetek is helyet kapnak. A Dobó téren Betlehem és a Mikulás szánkója várja majd a legkisebbeket. A Kereskedők Eger Belvárosáért Egyesület több alkalommal is ingyenes lovas hintózással kedveskedik majd a gyerekeknek. ■ Az adventi koszorú készítése is jelzi az ünnep közeledtét A munkaadó szerint vitathatók a tények A TÖRTÉNTEKKEL KAPCSOLATBAN megkerestük a vállalat vezetőjét, aki elmondta: folyamatban lévő munkaügyi vitáról nem kíván elhamarkodottan nyilatkozni. Fontosnak tartotta azért megjegyezni, hogy az állítások tényszerűségét több helyen is vitatja. A cég mindig elhatárolódik dolgozói bármiféle diszkriminatív megkülönböztetésétől, s a szóban forgó történetet tisztán munkajogi ügynek tekinti. Az ügy lezárása után szívesen állnak rendelkezésre. nyos megkülönböztetés ügyében. Z. Gergely háziorvosa hivatalból tett bejelentést az OMMF- nél foglalkozási megbetegedés miatt. Az együttes fellépés hatására nemrég megszületett az eredmény: az OMMF a foglalkozási megbetegedést elfogadja és nyilvántartásba veszi. Mindezek alapján akár meg is bírságolhatják a céget, Z. Gergely pedig felépülése után visszatérhet a munkájához. Nem hivatalos információink szerint az MCDSZ-alelnök közvetlen felettesét eddigi munkaköréből máshová helyezték. A szakszervezeti elnök szerint az egyik hatvani multinacionális cégnél érdekképviseleti szerep- vállalása miatt vegzálták beosztott munkatársukat, Tari Ottó Május egyik napján Z. Gergely, a Multinacionális Cégek Dolgozói Szakszervezetének (MCDSZ) alelnöke délutános műszakba indult. Munkahelyére, az egyik multinacionális cég helyi üzemébe érve közvetlen felettese az irodába hívatta. Rajtuk kívül egy tolmács és egy osztályvezető is jelen volt. Közölték vele, hogy a pár nappal korábban történt „elfűzés” (a gyártás során a munka- vállaló által generált hiba, ami miatt selejt termék keletkezhet) miatti felelősségre vonás alól akart kibújni, ezért összecserélte az azonosító címkéket. Sorra kérdezgették, meg sem várva, hogy válaszoljon, majd megpróbálták rábírni, hogy ismerje el a szándékosságot. Végül kényszerszabadságra küldték. Felhívták a figyelmét, hogy ezalatt telefonon is „bevallhatja” a tettét. Az esetet ismertető Járási Tamás, az MCDSZ elnöke megjegyzi: munkajogi szempontból aggályos, hogy nem készült jegyző- könyv a meghallgatásról. Z. Gergelyt a kényszerszabadsága alatt munkáltatója többször felhívta, arra ösztönözve, hogy ismerje el a vétkességét. Leveleket is kapott, amelyekben felettesei arról tájékoztatják, hogy az elfűzést korábban elismerte, ezért az ügyvéd által készített jegyzőkönyvet írja alá.- Nemhogy jegyzőkönyv nem készült, de a meghallgatáson részt sem vett ügyvéd - mondja Járási Tamás. Szerinte a munkaadó folyamatosan pszichésen terrorizálta Z. Gergelyt, hogy rendkívül felmondással megválhasson egy szakszervezeti tisztség- viselőtől. A történtek hatására Z. Gergely egészsége megromlott, éppen ezért kénytelen volt táppénzre menni. Járási Tamás bejelentette az esetet az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnél (OMMF) szakszervezeti szerepvállalásból adódó hátrá■ Kényszerszabadsága során is többször felhívták, hogy ismerje el vétkességét. Jogi útra terelik az ügyet, ami példaként szolgálhat másoknak járási tamás (képünkön), mint Z. Gergely törvényes képviselője, kijelentette: érdekképviseleti szervezetük az ügyet - az OMMF állásfoglalásával alátámasztva - jogi útra tereli. Álláspontjuk szerint azzal, hogy egyedül Z. Gergelyt vádolták az elfűzés kapcsán, bizonyítékok nélkül, hátrányos megkülönböztetésben részesítették. Még pedig - úgy vélik - szakszervezeti szerepvállalása okán. A munkáltatói magatartást is megkérdőjelezik, hiszen ennek hatására Z. egészsége megromlott Jogi lépésekre van szükség, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljon: ha valaki a dolgozók jogait meg sérti, az következményekkel jár - jegyezte meg Járási Tamás. Az alelnök és az elfűzés Fényárban úszik a Dobó tér advent első vasárnapjától Keretbe tesszük apróhirdetését! Magánszemélyként szeretne hirdetést feladni a Heves Megyei Hírlapban? Nem kell feltétlenül személyesen az ügyfélszolgálatra fáradnia. Küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt kiadónk címére, a díját pedig fizesse be rózsaszín csekken! T T ä-j sil—p T in U ~r~\ nn “T ........i... J __ JUL IQ ±t □ Most háromsoros, kerettel kiemelt^ hirdetését 2005* Ft-ért adhatja fel a Heves Megyei Hírlapban! — A megjelenés feltétele: NÉV:................................................................................................................................ A hirdetési szelvény beérkezése az eredeti postai feladóvevénnyel TELEFONSZÁM:.......................................................................................................... együtt címünkre: Heves Megyei Hírlap LAKCÍM:........................................................................................................................ 3300 Eger, Trinitárius u. 1. at áírác. További információ: 36/513-627 ........................................................................................................................ A hirdetés a beérkezést követő *Az ár az áfát tartalmazza. munkanapon megjelenik. L,,_jg|OT,|||J,M|1,,| ................. 6 ,9 MFt 20/807*7504_________.v2&,v F GERBEN a Ráchóstyán 2005-ben épült 1 ®^-!T£55)5l5»^ pihpnnkerttel eladó! 28 MFt 20/80í ^un_ SÜRGŐSEN keresek ügyfélén-1 részere i, 2 szoba, erkélyes lakást! Ar. 9,3 « 20/807-7504 WOIilÄTT» nyes lakás-garázs tut eadó. Ar. 14,4 MFt+garázs 1,3 MFt 30/5201 ___.242736. 8 HEVES városában 11,3 ha szántó müút mellett eladó. 06/30/4288-691____,242744. r rFRRFN igényes, 37 m!-es, beépített kony- hás, újszerű Wás tonyhaSépekkel, alacsony rezsivel ea. 8,9 MFt 20/371 1_____-242746E GERBENlr_Hatvani-hóStyán2 szobá^újépitésü társasházi lakas eladó. 15,1 MFt 20/49 7991 vww.egerotthon.hu__________*242746* 3 szobás ■■,!(iyg"'I^PE,’jp2r'2i!)jj.'....... E ttflBEN650 m2-es rendezett felújított, 70 m2-es, 3 szoba» S,«a.l3,9MH20/m-7 EGER, Szépasszony-völgyben 6( gulatos, parkosított telken (szót dős) téliesíthető ingatlan 20/927-2032 EGER, Északi Itp.-en 2 szobás, fokszabályzós lakás ea. 5, 2032 KOMPOLTON 650 nv-es telkei ka típusú, 2+1/2 szobás cs.h ea. 6,9 MFt. 20/927-2052 JÁRMŰ autóklíma-szerviz töltés, f Kertész út 112/a. 30/967 ■ Vj IJFVF« II írnTniM mj IU v 1 UkJ MEGYEI. He, UHU ívből a l un 1 egjobb HEVESflURUÍ * k i 1 4