Heves Megyei Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-18 / 270. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. NOVEMBER 18., SZERDA MEGYEI KORKÉP A dolgozói tartják jónak felmérés A Mátrai Erőmű a legkiválóbb vállalatok között szerepelt Az elismerésnél is fontosabb, hogy elkötelezett munkavállalókkal nagyobb az esély a sikerre. Torsten Hauck és Kocsi Ilona, a VG főszerkesztője. Öt évtized | I / ■ S|| története egy kötetben Vajon ki emlékszik már arra, hogy az ország 11. körzeti könyvtárát Egerben nyitották meg 1950-ben? S arra, hogy mindöszsze tízezer kötetet számlált, s három könyvtárost foglalkoztatott? Ezeket a ma már művelődés- történeti érdekességet is összegyűjtötte és közzétette a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, amelynek munkatársai elkészítették a bibliotéka történetét 1952-től napjainkig. ■ Tavaly az Év Könyvtára címet is megkapta a megyei és egri intézmény. A Bródy könyvtár abban az évben alakult meg, első igazgatója Godó Ferencné volt. Az akkori olvasói, kölcsönzői szokásokat, a bibliotéka működését éppúgy megismerheti az olvasó, mint azt a folyamatot, amely elvezetett odáig, hogy tavaly az Év Könyvtára címet is megkapta az intézmény. A részletes történeti, szakmai folyamatokat végigkövető kötet megemlékezik azokról az írókról, költőkről, akik a magyar és a világirodalmat reprezentálták itt, s felidézi a szakmai és közönségtalálkozókat, amelyek emlékezetessé tették a benne töltött órákat. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár történetét bemutató könyv szakmai lektorálását dr. Löffler Erzsébet végezte. ■ Holtan találtak otthonában egy idős asszonyt Napok óta nem látták az egyik lakót, egy idős hölgyet egy egri társasházban. Mivel az otthona ajtajánál is hiába próbálkoztak, a városi tűzoltóktól kértek segítséget az asszonyért aggódók. Az egri tűzoltóságon megtudtuk, a lánglovagok egy szerrel érkeztek a helyszínre, s a szomszédos lakás erkélyéről közelítették meg a hölgy otthonát, ahová ajtó befeszítésével jutottak be. Sajnos a nő már nem élt, amikor rátaláltak. Az ügyben rendőrségi eljárás nem indult, a hölgy természetes úton halt meg. ■ A „Legjobb munkahely” felmérés egyik fontos erénye, hogy a benne résztvevő vállalatokról dolgozóik állítják ki a bizonyítványt, természetesen névtelenül. Suha Péter- Azt hittük, a válság miatt idén kevesebben vesznek részt a felmérésben, de nem így történt, százötven cég jelentkezett. Ők mind olyanok, akiknél a dolgozók elégedettsége és elkötelezettsége egyaránt magasabb az átlagosnál. így talán érthető, hogy a korántsem biztató gazdasági kilátások ellenére ezek a cégek bizakodóak, és hiszik, hogy túlélők, sőt sikeresek lesznek - mondta Kocsi Ilona, a Világgazdaság főszerkesztője a A DÍJÁTADÁSI CEREMÓNIA Után szóba elegyedem egy hölggyel, aki azt mondja: 25 éve dolgozik a cégénél, de nem csak o, hanem a férje is, így tulajdonképpen az egész életük egybeforrt a társasággal. És ez nyilván nem lenne így, ha nem Legjobb Munkahely díjak keddi átadóünnepségén. Harmincezernél is több munkavállaló és hétszáz felsővezető válaszai alapján állt össze a rangsor, ami szerint idén a legjobb munkahelyek Magyarországon a Kulcs- Soft Nyrt. (250 alatti), az FGSZ Földgázszállító Zrt. (250-1000 fő) és az Ericsson Magyarország Kft. (ezer fő fölött). Ez utóbbi kategóriában lett második a Mátrai Erőmű Zrt., megelőzve a Magyar Telekomot. A felmérés legfőbb tapasztalata: míg a válság előtt „az önzés korszaka” jött el, addig mára megrendült a munkavállalók magabiztossága, s ezzel együtt nőtt az elkötelezettségük a foglalkoztatójuk iránt. Erről a éreznék jól magukat a munkahelyükön. Ekkor pillantok a névtáblájára: Merva Eszter, Mátrai Erőmű. Később megtudom, ő a cég bérgazdálkodási osztályvezetője. Remélem, megbocsátja, hogy magáncsevegésünket közreadom. Hewitt Kft. képviseletében Veres Rita beszélt, megjegyezve, hogy 2005-höz képest felére csökkent a „lélekben felmondottak” aránya, s ezt egészíti ki az elkötelezettség jelentős emelkedése. Ezt mutatja az is, hogy miközben a válság végét illetően borúlátóak az alkalmazottak, többen bíznak abban, hogy az ő munkahelyük sikeresen megküzd a nehézségekkel. A legtöbben természetesen a megélhetésüket féltik, csupán 36 százalék gondolja úgy, hogy biztos a megélhetése, miközben 53 százalékuk tartja úgy, hogy cége továbbra is sikeres lesz. Mindez arra utal, hogy az emberek jobban bíznak a munkahelyükben, mint saját magukban - ecsetelte a szakember. A magabiztosság apadását leginkább az jelzi, hogy tavaly még a dolgozók 68 százaléka gondolta úgy, hogy néhány hónap vagy akár pár hét alatt biztosan találna másik állást, idén már alig több mint fele értékelte reálisnak a pár hónapos időtávot. Csaknem minden ötödik dolgozó tart egyértelműen attól, hogy elveszítheti munkáját, és Bizalom szükséges és világos célok RAUH EDIT, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára szerint a jó teljesítményhez olyan munkakultúra szükséges, amit a bizalom és a folyamatos értékelés, a pontos célkitűzések, valamint a munkahely és a magánélet közötti harmónia jellemez. Méltatta azokat a munkaadókat, akik „felelősen gondolkodnak munkavállalóikról”, mert tudják, hogy a humán tőkébe tett befektetés megtérül, az egyén, a szervezet és a társadalom számára egyaránt. ugyanennyien félnek az álláskereséstől, mert úgy érzik, nehezen találnának új munkahelyet. * GYORSSZAVAZAS ■1 Ön elégedett-e a munkahelyével? Szavazzon hírportálunkon _ / ma 16 óráig: HEOLhu / A szavazás eredményét a csütörtöki számunkban közöljük. Az egész életemet jelenti a munkahelyem ■ Az önzés korszaka után most csökkent a munkavállalók magabiztossága, és nőtt elkötelezettségük cégük iránt. A szociális munka napján ünnepség A szféra dolgozóit köszöntötték Egerben Jékli Sándor adja át az elismerést Puporka Bélánénak. A megyeszékhelyen mintegy kétszázhetvenen tevékenykednek szociális területen. A megyeszékhely önkormányzati intézményeiben mintegy kétszázhetvenen tevékenykednek szociális területen, bölcsődében, idősotthonban, családsegítő intézetben. A szféra dolgozóit hétfőn a szociális munka napja tiszteletére Habis László polgármester köszöntötte az Egri Városháza dísztermében, majd a Dobó István Gimnázium növendékeinek műsorát tekinthették meg az ünnepség résztvevői. A kiemelkedő szociális munkáért járó váro- si,díjakat már az augusztus 20-i megemlékezésen átadták, most a Családsegítő Intézetet vezető Jékli Sándor nyújtott át elismeréseket Kovács Istvánnénak és Puporka Bélánénak. ■ Van az emberben valami elemi vágy, ösztön a biztonságra és a védelemre. Bekuckózni, nekivetni a hátat valami biztosnak, s onnan, a meleg kályha mellől szemlélni a világot, s néha kikiszaladni a hidegre, hogy annál jobban essék a visszatérés. S ha ezt a biztonságot nem találja meg, akkor mások fogják biztosítani neki a pótlékát. Drága áron. Rá fogják kényszeríteni a védelmet. Rá fog kényszerülni, hogy szolgálhasson, sérülékeny szabadságát és kiszolgáltatott függetlenségét valami megalázó, de védő szolgaságba hajtsa. Itthon konkrétan iparág alakult erre a célra. Valóságos szociális rabszolgatartó ágazat. Van a csicskatartó, aki elesett, magányos embereket, öregeket tart, dolgoztat, s a nyugdíjukat elveszi. Cserébe ■mi Csicskaland viszont állati ólmeleget, moslékot ad. És védelmet. A lebukott csicskáztatók áldozatai közül csak kevesen akarnak „jótevőjükre” vallani, ami az előzmények ismerete miatt talán megérthető, de hogy a szolgák jó része később önként visszamegy rabtartójához, az már kissé bonyolultabb dolog. De nem teljesen érthetetlen. Nem teljesen érthetetlen, hiszen ki ne érezné magát a mai időkben elveszettnek, kiszolgáltatottnak, bizonytalannak, a világ hideg szelében vadul, cél nélkül felkapott és pörgő levélként, aki nem ura saját életének. Kell hát a biztonságot I I Adács ÁTADÁS Ma délelőtt 10 órakor adják át a községet Gyöngyössel összekötő hat kilométer hosszú felújított utat. A szalagot Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára, Godó Lajos országgyűlési képviselő és Szerencsi Gábor, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatója vágja át. Bátor DIAVETÍTÉS A Banya-Tanya Alapítvány szervezésében 20-án, a „Séták a Skót-felföldön" című diavetítéses előadásra várják az érdeklődőket este fél 7-re a faluházba, ahol Szuromi Eszter mesél élményeiről. Előtte hat órától a Bátori Kaláka összejövetelén is szívesen látnak mindenkit. Eger GITÁRKLUB A Zene és Irodalom olvasóklub rendezvénysorozatának keretében tízrészes elektromos gitár-klub indul fiataloknak a Bródy Sándor Könyvtár Zenei és Idegen Nyelvi Gyűjteményében (Kossuth u. 18. szám). Az első találkozóra 19-én, csütörtökön 17 óra 30 órától kerül sor. Az előadó Déri Tamás. Eger RECEPTEK Ma 14 órától tartja soron következő foglalkozását a Családsegítő Intézet Nyugdíjasház Gondozási Központjában működő Idősek Klubja. A résztvevők Matáné Marton Katalintól ezúttal a hűtős lángos készítésének a fortélyait sajátíthatják el. Felsőtárkány megújult Elkészült az Egert Hollóstetővel és Miskolccal összekötő út 18 kilométeres szakaszának felújítása. A beruházás átadására a Szikla Fogadó parkolójában kerül sor csütörtökön 14 órától. Beszédet mond Molnár Csaba, a Miniszter- elnöki Hivatalt vezető miniszter, Nagy Imre országgyűlési képviselő, Zsupponits Jenő, a Magyar Közút Zrt. vezérigazgatója és Juhász Attila Simon polgármester. Gyöngyös tehetségek November 20-án, pénteken 17 órakor a Berze Nagy János Gimnázium tehetséges diákjainak bemutató műsorát tekinthetik meg az érdeklődők a Mátra Művelődési Központban. A bevételt az iskola diákjainak javára fordítják. Gyöngyös születésnap az MSZP helyi szervezete november 19-én, csütörtökön ünnepli meg a párt húszéves évfordulóját. A díszvendég Vitányi Iván, a Magyar Szocialista Párt alapító tagja, országgyűlési képviselő, a párt országos választmányának tagja lesz. nyújtó, rendcsináló erős kéz, akihez oda lehet simulni, aki szigorú, de igazságos, akitől még a dorgálás is öröm. Egy egész társadalom próbál itt mostanság jól láthatóan megfelelő csicskatartót keresni magának, legyen az gondoskodó jóléti állam, gazdasági vagy politikai hatalom, párt, vezér, híresség. Az igazodás, önfeladás egy idő után pedig már önmagától, megerőltetés nélkül megy, az erő, a hatalom vonzása már a csicskatartó kifejezett szándéka, kinyilvánított akarata nélkül is érvényesül. A szolga igazodik és bízik, próbál megfelelni a biztonságot nyújtó védelemért. Keresi a pórázt tartó kezet, mely kijelöli a szűk határt, amin belül élni engedi. ■ Kovács János