Heves Megyei Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-18 / 270. szám
2009. NOVEMBER 18., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KORKÉP Hatvan SEGÉLY Az önkormányzat vezétése nemrég döntött arról, hogy egymillió forint adománnyal segítik testvérvárosuk, a kárpátaljai Beregszász járvány sújtotta lakóit. A segélyszállítmány 20 ezer szájmaszkkal, 3800 pár gumikesztyűvel, 400 röntgenfilmmel, 360 darab fertőtlenítő szappannal és 500 adag C-vitaminnal tegnap útnak indult Heves megye „olvasójeggyel SZÍNHÁZBA” címmel új sorozat indul több település könyvtárában. Az ötletgazda Baráth Zoltán színművész, a Babszem Jankó Gyermekszínház művészeti vezetője. A rendezvényt a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárral közösen szervezik. Az előadásokat csak az olvasójeggyel rendelkező gyerekek nézhetik meg. Ma 14 órától Tarnaörsön, 20-án 15 órától Balatonban, 24-én 14 órától pedig Ecséden ülhetnek be a kisdiákok a mesejátékra. Mezötárkány tökkirály „Tökös” batyusbált tartottak a kul- túrházban, ahol kígyókkal, pókokkal felszerelkezett boszorkányok fogadták a vendégeket, majd boszorkánytáncot adtak elő. Megválasztották a „legtökö- sebb legényt”, Halász Lajost, aki reggelig viselhette a tökkirály címét. Ezért a címért a tök-emelő versenyt kellett megnyernie, majd tökfaragásban is jeleskedett. A királynő Mátyus Rita lett, aki a legrémisztőbb maszkot festette az arcára. Pétervására istentisztelet A Krisztus Szeretete Egyház pétervásárai gyülekezete november 22-én, vasárnap délután három órától a mezőgazdasági szakközépiskola nagytermében tartja legközelebbi összejövetelét. A rendezvényen Jim Sanders misszionárius imádkozik a betegekért. Tisza-tó SZEZONZÁRÓ Csütörtökön 14 órakor Karcagon tartják a Tisza-tó szezonzáró rendezvényét. Az idei évet dr. Fazekas Sándor, Karcag polgármestere, dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár és Godó Lajos, a Tisza-tavi RIB elnöke értékeli. Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. igazgatója bejelenti a következő év kampányát, a Fesztiválok Évét, majd átadják az idei szakmai kitüntetéseket, így többek között az Év Turisztikai Szolgáltatója, az Év Turisztikai Rendezvénye és az Év média-képviselője elismeréseket is. Megkerültek a műkincsek rác-templom Istennek és a rendőröknek is megköszönte az egyház Megyénk rendőri vezetői és a szerb ortodox egyház képviselője tegnap jelentették be, hogy az ellopott tárgyak nagy része épségben megkerült Háromtagú egri társaságot gyanúsít a rendőrség azzal, hogy betörtek a Ráctemplomba és értékes kegytárgyakat loptak el. Lovász Anikó A szakértő még dolgozik a múlt hét csütörtökön ellopott műkincsek pontos értékének meghatározásán, de azt már most lehet tudni, hogy tízmilliós nagyság- rendű lesz a végső összeg, ami akár az 50 milliót is átlépheti. A rendőrök időt és energiát nem kímélve dolgoztak az ügyön, s hétfőn este már bűnügyi őrizetbe is vették a betörés három gyanúsítottját. Az eltulajdonított vallási tárgyak jelentős részét is sikerült épségben lefoglalniuk.- Csütörtök hajnalban kaptuk a bejelentést, hogy ismeretlen tettesek betörtek az egri Ráctemplomba. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon (HRFK) külön nyomozócsoport alakult az ügy felderítésére, amelynek nagy erőkkel láttunk neki - ismertette első lépéseiket dr. Sasi Csaba r. alezredes, a HRFK bűnügyi osztályának vezetője a tegnapi sajtótájékoztatón. - A városban nagy felháborodást keltett az egyházat ért támadás, így a lakosság részéről is óriási segítőkészséget tapasztaltunk a nyomozás során. A kegytárgyak még nem kerülnek vissza Egerbe A lefoglalt műkincsek között több XVII. század végi és XVIII. század eleji ikont, egy XVII. század végéről származó Bibliát, gyertyatartókat és szobrokat mutattak be. Ezeket csak akkor hozzák vissza a Rác-templomba, ha az kellően biztonságos lesz. - Számunkra ezek a tárgyak nemcsak műtárgyak, hanem szent tárgyak is, amelyek több száz éve szolgálják a hívőket Éppen ezért felbecsülhetetlen tékűek, bár tény az is, hogy a gyönyörű ikonok és mesteri ötvösmunkák anyagi értéke sem csekély - nyilatkozta gálity vojiszláv (képünkön). Az alezredes elmondta: a Ráctemplomban történtekkel kapcsolatban egy többtagú egri csoport került a rendőrség látókörébe, akiknek a neve már számos korábbi, különféle egyházak sérelmére elkövetett bűncselekménynél is felmerült.- Hétfő estére jutott elegendő információ a birtokunkba, ekkor többeket is előállítottunk a főkapitányságra - folytatta dr. Sasi Csaba. - Egy részüket tanúként hallgattuk ki, hármójukat gyanúsítottakként. Utóbbiak közül ketten részletes, tényfeltáró beismerő vallomást tettek. Őket bűnügyi őrizetbe vettük, s előzetes letartóztatásukat is indítványoztuk. Dr. Lóczi Zsolt r. alezredes, a HRFK bűnügyi igazgatója arról szólt, hogy az elmúlt napokban folyamatosan dolgoztak a bűntény felderítésén, az értékek előkérdésén. A nyomozók munkáját dr. Juhász István r. dandártábornok, megyénk rendőrfőkapitánya jutalmak átadásával ismerte el. A főkapitány arról is beszélt, hogy pénteki közleményükben a nyomozás sikere érdekéA templomok nem elég biztonságosak A szerb ortodox egyháznak több mint negyven temploma van hazánkban, ám többségük nem olyan biztonságos, mint amit a bennük tárolt kincsek megkövetelnének. Főként XV-XIX. századi műemlék épületekre igaz ez. Azok karbantartására nagyobb összegeket kell fordítani, ez pedig a megfelelő biztonság megteremtése elől veszi el a pénzt. ben fogalmaztak szűkszavúan. A lefoglalt kegytárgyakat dr. Juhász István jelképesen visszaadta Gálity Vojiszlávnak, a Ráctemplomot kezelő Budai Szerb Ortodox Püspökség püspöki helynökének. Az egyházi személyiség először Istennek, majd megyénk rendőreinek köszönte meg a műkincsek előkerülését. Azt, hogy milyen céljuk volt az elkövetőknek a műkincsekkel, tervezték-e, hogy bel- vagy külföldön értékesítik azokat, illetve megrendelésre dolgoztak- e, vannak-e további tagjai a társaságnak, még vizsgálják. Oltás és köpés már nem jobbos és nem balos az ország. Olyan értelemben nem, hogy míg az egyik csak azért sem adatja be magának az új vírus - ízlés szerint: H1N1, sertésinfluenza, disznónátha - elleni védőoltást, addig a másik dafkéból is szúrat, ha kell, ha nem. Ma már a többség úgy gondolja, hogy igenis kell. A többség azonban mást is gondol. Például azt, hogy az adatok kötelezővé tett nyilvánosságra hozatala után kitudódott: indokolatlanul drága a szérum. Mert míg az előállítása alig haladja meg az ezrest, addig a gyógyszertárakban a duplájáért lehet hozzájutni. Ha egyáltalán hozzá lehet. És a gondolkodó ember gyanakodni kezd, hogy aligha a derék patikusok srófolják fel ilyen mértékben az árat. A közbenső állomásokon lehet az eb elkaparva, avagy a szükség vámszedői ezúttal sem tétlenkednek. de még így is beadatja magának. És nyel egyet. És köp. Nyel, köp, nem beszél. És ha már kiszáradt a szája, rendel egy pohár csapvizet, buborék nélkül, vagy ha még telik rá, egy gombóc fagylaltot. Óvatosságból gúnártojással készültet, mert azt még nem fertőzte meg a szalmonella. A tyúkokat már igen. Márpedig bacilus- sal mégsem illendő Európába tartani. Védekezni kell. a kígyó pedig feljebb araszol a kehely szárán. Villás nyelvét a katyvaszba mártja, majd a permetet szétteríti a csibék milliói között. Az állomány hetven százaléka, a veszélyeztetettek örömükben a szárnyukat csapkodják. A hüllő pedig, amelynek a kehelyre a megtévesztés érdekében volt szüksége, csak nevet, és még mindig nevet. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu ÁSZ: rend van a megyében ellenőrzés „Semmi oka Hevesnek a szégyenkezésre” A helyhatóságok rövid és hosszú lejáratú kötelezettségei is egyre nőnek. Heves megye 2009. január 1-jén 26,9 milliárd forint értékű vagyonnal rendelkezett, az adósságállománya 4,2 milliárd forint volt. Három éve még nem volt hosszú lejáratú követelés a megyével szemben, de 2007. december 20-án 3 milliárd forint értékű, svájci frank alapú kötvénykibocsátásról született döntés húszéves lejárattal, három év türelmi idővel. Ebből a kifejezetten fejlesztési | célú forrásból eddig 600 millió | forintot használtak fel, 2,4 milli- | árd pedig le van kötve, a kamat I hozadéka mintegy 90 millió forint, ami az intézmények műSepsey Tamás: az önkormányzatok eladósodottsága folyamatosan nő ködtetésénél jelentkező „lyukak” befoltozására szolgál. Az említett 600 millió forint pályázati önerő volt például a Török fürdő rekonstrukciójánál, a gyöngyösi Orczy-kastély felújításánál, illetve a megyei fenntartású szociális otthonok akadály- mentesítésénél. Sepsey úgy fogalmazott: a sikeres uniós pályázatok, a szabályozottság, szervezettség tekintetében eredményes felkészülés, a közérdekű adatok rendszeres közzététele, a korábbi ÁSZ-javaslatok elfogadása, a jó gazdálkodás miatt semmi oka sincs a szégyenkezésre sem a közgyűlési elnöknek, sem a főjegyzőnek. ■ Koszorú a tudós névadónak ünnep Wigner Jenő emléke előtt tisztelgett az iskola A Magyar Tudomány Ünnepéhez kötődően kedden megkoszorúzták az intézmény névadójának a szobrát a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégiumban lévő Nobel-díjasok szoborparkjában. Az esemény kapcsán Busák István, a középiskola igazgatója munkatársunknak elmondta: büszkék arra, hogy - az országban egyedülállóan - valamennyi magyar származású Nobel-díjas mellszobra együtt található meg az iskola területén kialakított parkban. A tanintézetben hagyomány, hogy a tudomány napjához, ünnepéhez kapcsolódva elhelyezik az emlékezés virágait a Wigner-szobor talapzatán. ■ Az intézmény tanulói is elhelyezték a megemlékezés virágait Wigner Jenő szobránál a parkban. A képgalériát keresse a HKOLhu hírportálon \ « A I i