Heves Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-30 / 254. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. OKTÓBER 30., PÉNTEK Egri Fidesz: feloszlatás után még nincsenek tagok a pártban Az egri Fidesznek egyelőre nincsenek tagjai. A feloszlatástól számított tizenöt nap még nem telt le, ennyi idejük van azoknak, akik párttagok kívánnak lenni, hogy jelentkezzenek, adott esetben visszajelentkezzenek a megyeszékhelyi pártszervezetbe - mondta érdeklődésünkre Deé András, a Heves megyei 1. számú, egri országgyűlési választókerület fideszes választókerületi titkára. Szavai szerint a Fidesz Országos Választmányának (OV) elnöksége dönt majd arról, hogy kiket vesznek fel az új egri csoportba. Mihelyst ez megtörténik, azonnal információval szolgálnak a nyilvánosságnak - ígérte Deé. ■ A feloszlatástól számított tizenöt nap még nem telt le. Mint azt a választókerületi titkár közleménye nyomán korábban hírül adtuk, az OV elnöksége október 5-i ülésén egyhangú döntéssel úgy határozott, hogy feloszlatja a párt egri szervezetét, mivel az működése során már több ízben is tartósan és súlyosan sértette a szövetség alapszabályát. Az OV elnökségének a párt Heves megyei elnöksége javasolta, hogy oszlassa fel az egri szervezetet. ■ A Jobbiknál 25-35 százalékos eredmény a cél A VI. kongresszuson a Jobbik országos alelnökévé választották Sneider Tamás egri városatyát, a párt Heves megyei elnökét - közölte az egri szervezet tegnapi tájékoztatóján Bognár Ignác városi elnök és Tóth István alel- nök. A két országos alelnöki pozícióra öt jelölt volt, Sneider mellett Novák Előd kapott bizalmat. Miután a lobbikban nem szokás a funkcióhalmozás, éppen ezért Sneider Tamás várhatóan lemond a megyei elnökségről. Sikere Tóth István szavai szerint nem „hátradőlésre", hanem további kemény munkára sarkall. A 2010-es parlamenti választáson a Jobbik 25-35 százalékos eredményre törekszik. ■ Kevés jutott a pofapénzből tiltakozás Sok politikusról nem nevezhető el közterület Ivád képviselő-testülete nemkívánatos személyeknek nyilvánította a 2002 óta miniszterelnöki, önkormányzati/belügyminiszte- ri, szociális, pénzügyi, gazdasági, munkaügyi, vidékfejlesztési miniszteri posztokat betöltő embereket, s a választókerület országgyűlési képviselőjét. A falu önhibáján kívül sodródott a fizetésképtelenség határára, amelyért a testület szerint a fent említett politikusokat terheli a felelősség. Hosszú évek óta a mutyizgatás, a sógor-ko- maság határozza meg a döntéseket, a pályázati elbírálásoknál soha nem a rászorultságot, hanem a településvezető politikai hovatartozását, a pártjuk érdekeit veszik figyelembe. Eddigi tevékenységük szégyenletes, morálisan elítélendő, visszataszító. A grémium továbbá úgy határozott, hogy ezekről az emberekről Ivádon közterületet elnevezni tilos! Nemkívánatos személyek Ivádon (nem felelősség, hanem abc-sorrendben): Bajnai Gordon, Burány Sándor, Csehák Judit, Csillag István, Csizmár Gábor, dr. Herczog László, dr. Oszkó Péter, Draskovics Tibor, Göncz Kinga, Gráf József, Gyenesei István, Gyurcsány Ferenc, Kákosy Csaba, Kiss Péter, Kóka János, Kolber István, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, László Csaba, Medgyessy Péter, Németh Imre, Rácz Jenő, Sós Tamás, Szűcs Erika, Varga Zoltán, Varga István, Veres János. Ivády Gábor polgármester lapunknak elmondta, a napokban értesültek arról, hogy a belügyminiszteri keretből nyújtott egyszeri, rendkívüli támogatásból - amit pofapénzként emlegetnek az önkormányzatok - Ivád csupán 500 ezer forintban részesült, míg Pétervására 4 millió, Erdőkövesd pedig 3 millió forintban részesült. Az előző években is ez a tendencia érvényesült. ■ ■ Mutyizgatás, sógor-komaság határozza meg a döntéseket. A válságban is bővül a HESI MEGYEI ITÖRKÉP Pincék gyilkosa fenyeget Heves megye sikeresen védekezik szüreti veszély A halálos mustgáz észrevétlenül öl, nincs illata A Heves Megyei Védelmi Bizottság (MVB) az elmúlt négy évben jó szakmai munkát végzett például a 2006-ban 59 megyénkbeli települést érintő tavaszi ár- és belvízkárok bekövetkeztekor, a 2007-es dormándi pusztító szélvihar idején, vagy amikor 2008-ban Bekölce határában veszélyes hulladékot találtak - erről is beszélt az MVB tevékenységét értékelő ellenőrzés kapcsán Sós Tamás megyei közgyűlési elnök, aki e tisztségéből fakadóan a bizottság vezetője is.- Miként zajlott az ellenőrzés?- A honvédelmi és az ön- kormányzati tárcát, valamint a Kormányzati Koordinációs Bizottságot tájékoztattuk a munkánkról, amely a tapasztalatok szerint országos ösz- szehasonlításban is színvonalas. Szűkebb hazánkban Egerben, Hatvanban, Gyöngyösön, Füzesabonyban és Hevesen vannak helyi védelmi bizottságok, amelyek rendszeresen egyeztetnek a feladatokról.- Hogyan mérhető az ilyen jellegű tevékenység sikere?- Az eltelt időszakban például olyan gyakorlatot is tartottunk, amely később, a rendkívüli helyzeteknél segítséget nyújtott. így 2007-ben modelleztük a vegyi katasztrófák elhárítását, majd nemsokára az M3-as autópályán be is következett olyan baleset, amikor veszélyes anyag került a szabadba.- Idén akadt már dolguk Hevesben?- Szerencsére 2009-ben elhúzódó beavatkozást, veszély- helyzet-kezelést igénylő esemény, rendkívüli időjárás nem fordult még elő. ■ R. M. eredmények Emelkedett a bevétel, nőttek a bérek Amíg több vállalat a fennmaradásért küzd, addig a HESI Kft. az első háromnegyed évben stabil piaci szereplőként növelte termelését és árbevételét. A tizenöt százalékos bevételnövekedésnek kö- szönhetően továbbra is 2 163-an dolgozhatnak a " cégnél, senkit sem kellett 'A. elbocsátani. Az év eleji kö- I telező fizetésemeléseken " felül most októbertől még további ötszázalékos bérfej- ^ lesztést hajtanak végre.- Az egyre javuló eredmények mögött sok munka, folyamatos fejlesztések és az export dinamikus növelése áll. Jelentős önerőből és pályázati pénzekből hajtottunk végre műszaki fejlesztéseket. Nőtt a termelékenység, javult a minőség, utóbbiA Hesi Kft. idén megkapta a Regionális Minőségi Díjat ról az is tanúskodik, hogy megfeleltünk az IFS emelt szintű auditjain - sorolta Nagy Lajos, a HESI Kft. ügyvezető igazgatója. - Termékeink közül keresettek a különféle réteslapok és töltött rétesek, illetve a funkcionális és bioélelmiszerek, amelyeket az Egerfooddal közösen fejlesztettünk ki - tette hozzá a vezető. A HESI bio-réteslapjai az Innovációs sikertörténetek című kiadványba is bekerültek. A cég előretört a hagyományos termékek piacán is, régiós napicikk- kiszállítóvá váltak, egyre jelentősebb a hazai áruházláncokba jutó hűtött és gyorsfagyasztott portékáik aránya. ■ Az igazi borászok jól tudják, az őszi borkészítés idején nagyon ajánlatos a gyertyás módszer a halálos baj megelőzésére. Képünk illusztráció. Még nem fordult elő mustgáz-mérgezés a mostani szezonban a megyében. Ám az ördög nem alszik: az éber elővigyázatosság a legfontosabb. Kovács János Csak szakember mentse a bajbajutottat! Halálos mustgáz-mérgezések Heves megyében az 1990-ES évek közepén fordult elő a legsúlyosabb eset szűkebb hazánkban. Akkor Kiskörén hárman haltak meg a családi pincében. Felsőtár- kányban egy ember vesztette életét óvatlansága miatt öt fajsúlyosabbak, nehezebbek a levegőnél. Emiatt alulról fölfelé, a paÚQzattól kiindulva töltik ki a teret, végül a teljes pincét, s kiszorítják onnan az éltető, oxigénben dús levegőt. mennyiség ugyanis már elég lehet a kellő nagyságrendű mustgáz termelődéséhez, ami életveszélyesen fölhalmozódhat a pincék, tárolóhelyiségek alacsonyabban fekvő részein. Már száz liter 18 fokos mustból kilenc kiló halálos szén-dioxid (népies nevén mustgáz) képződik. A borkészítés időszaka - szeptember közepétől november második feléig - évről évre a legkritikusabb a mustgáz-mérgezések szempontjából. Az erjedés során olyan gázok szabadulnak fel - elsősorban a már viszonylag csekély erjedő anyagból is igen sok szén-dioxid -, amelyek BAJ ESETÉN fontos szabály az is, hogy a mustgázmérgezést szenvedő embereket csak a tűzoltók tudják biztonsággal, speciális légzőkészülék segítségével kimenteni - hangsúlyozza Magyar Attila. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője hozzátette: gyakran a bajbajutottak segítségére siető emberek is áldozatul esnek a láthatatlan veszélynek. A gázt belélegezve, maguk is mozgásképtelenekké válnak, elveszítik az eszméletüket, s megfulladnak. Évente hazánkban mintegy negyvenszer kérik a tűzoltók segítségét mustgáz okozta balesethez, az esetek harmadában azonban már nem tudják megmenteni az áldozatot. esztendeje. Abasáron 2005- ben két, Gyöngyösön, a Recski úton pedig egy személy hunyt el ilyen mérgezésben. Három éve egy halálos tragédiát okozott a mustgáz a mátraaljai borvidéken. Sokan egyáltalán nem veszik komolyan ezt a halálos veszélyt. Pedig a tragédiák megelőzhetők a régi, jól bevált módszerrel. Ilyenkor csak úgy tanácsos lemenni a pincébe, hogy égő gyertyát tartunk derékmagasságban. Ha a gyertya elalszik, azonnal el kell hagyni a helyiséget, mert az égéshez, az embernek a légzéshez nincs már elég oxigén odabent. A gyertyás eljárást a veszélyes időszakban mindig célszerű alkalmazni a tárolóhelyeken. Csak az erjedési folyamatnak van sajátos „aromája”, a mustgáznak már nincs árulkodó illata, jellegzetes színe. A rosz- szullét, az eszméletvesztés nagyon gyorsan, szinte észrevétlenül következik be, az ájulás nyomán pedig a fulladásos halál. Életveszélyes dolog abban bízni, hogy csupán egy pillanatra lépünk be a pincébe, mert ez a néhány perc is épp elég. Hevesben szerencsére még nem kellett mustgáz-mérgezéshez kivonulniuk az idei szezonban eddig a katasztrófavédelmi szakembereknek, tűzoltóknak - tudtuk meg Magyar Attila megyei pv. alezredestől. Az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa szerint a nagyobb cégeknél, pincészeteknél megvannak a biztonságos borkészítés elengedhetetlen szakmai és anyagi feltételei. Az egri, az Eger környéki nagyobb üzemek jelentős része például eleve külső erjesztőtartályokat használ, s a bor további kezelése is kellő alapossággal szellőztetett pincékben történik. A gond inkább az idősebb kistermelőket, a magángazdálkodókat, a házilagos borászkodó- kat fenyegeti. Főként azokat, akik pár mázsa szőlőt vesznek saját bor előállítására. Utóbbi EGYPERCES INTERJÚ t r j