Heves Megyei Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-30 / 254. szám

2009. OKTÓBER 30., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 Eger QUARTET Ma este 7 órakor zárul a Gárdonyi Géza Színház stú­diószínpadán a Quartet Fesztivál. Az eseménysorozat összefoglalója­ként Ha bis László, a megyeszék­hely polgármestere mond zárszót. Gyöngyös sportfotók az idén először hirdettek sportfotó-pályá- zatot a Mátra Művelődési Köz­pontban, ahol november 3-án 18 órakor adják át az elismeréseket a díjazottaknak. A képekből ugyan­ekkor kiállítás is nyílik, amit Nyíri Iván zsűrielnök, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke nyit meg. A tárlat november 27-ig látogatható. Abasár gyereknevelés a helyi általános iskolában működő szü­lői munkaközösség szülői klubot alapított nemrég a községben. A közösség tagjainak lehetőséget teremthetnek arra, hogyan oldják meg a gyerekneveléssel kapcso­latos gondjaikat, valamint azokat a jelenségeket és problémákat, amelyek az iskolai életben nap mint nap nehézségeket okoznak. Igény szerint pedig egy-egy aktuá­lis témához szakembereket is fel­kérnek, hogy tartson előadást. Eger csángók csícsó Attila könyvszerkesztő a csángó hagyo­mányokról tart előadást a Bródy Sándor könyvtár zenei és idegen nyelvi részlegében november 4- én, szerdán 16 órától. A program során az érdeklődők megismer­kedhetnek a mai Csángóföld éle­tével. A műsort Szecskó Adrienn éneke és meséje színesíti. Az előadásra az Európai Unió pályá­zatán nyertek támogatást. Gyöngyöshalász véradás a Magyar Vöröskereszt Gyöngyösi Területi Szervezete kiszállásos véradást szervez november 4-én 14-17 óra között a település művelődési házában. Eger KÓRHÁZ Az Egri Lokálpatri­óta Egylet szervezésében folyta­tódik a Kvaterka-nap elnevezésű program, ahol aktuális témákról kötetlenül beszélgethetnek a résztvevők. November 4-én, szer­dán 18 órakor az egri kórház szakmai fejlesztése lesz a téma, melynek előadója dr. Misz Mihály főorvos lesz. A találkozót az Ér­sekudvarban lévő Keresztény If­júsági Klubban rendezik meg. Hatvan ALAPKŐ Ma délelőtt he­lyezik el a városban az északi el­kerülő út első szakaszának alap­kövét. Az esemény a korábban meghirdetettel szemben nem 10, hanem 11 órakor kezdődik. Az ökoturisztikai kínálat erősödése érezhetően növelte idén a Tisza-tó iránti érdeklődést, a válság ideje alatt is. Képünk illusztráció. Bringahiány volt a tónál idegenforgalom Válság idején is jól teljesítettek a szolgáltatók MEGYEI KÖRKÉP Elfogytak a kerékpárok a Tisza-tónál, oly népszerű volt a biciklizés. Ez is jel­zi: erősödött a Tisza-tavi turisztikai régió piaci helyzete Magyarországon. Szuromi Rita Hazánk kilenc turisztikai régió­ja közül a Tisza-tónál emelked­tek a legnagyobb mértékben az év első hét hónapjában a szállás- díj-bevételek. A Nyugat-Dunán- túlon volt még minimális emel­kedés, a többi turisztikai régió­ban visszaesés a jellemző. A ti­szai tározó sikerét leginkább az mutatja, hogy nőtt a kereskedel­mi szálláshelyeken a vendégek száma tavalyhoz képest, mégpe­dig 19,6 százalékkal, a vendégéj­szakáké 13,8 százalékkal. A ma­gánszálláshelyeken megfordu­lók aránya is emelkedett. Az elő­ző évekhez hasonlóan továbbra is igen sok pihenni vágyót fogad­tak a tározónál a nyugat-dunán­túli megyeszékhelyekről. Az is tény, hogy az első fél év­ben a Tisza-tónál csökkent a ven­dégforgalom. Az adatok szerint a mérséklődés az eddig nagy ven dégforgalmat bonyolító klasz- szikus üdülőterületeken volt jelentősebb (vízparti üdülés gyógy- és termálturizmus). Ám az új fejlesztéseket megvalósító településeken és az öko-, illetve aktív turisztikai fogadóterülete­ken továbbra is a turistaforgalom dinamikus növekedése jellemző. A július már javulást hozott az adatokban. A térségbe láto­gatók aránya 4,4 százalékkal emelkedett, csak a vendégéjsza­kák számának csökkenése jelzi, hogy kevesebb időt töltöttek itt. A kereskedelmi szálláshelyek szobakínálatának kihasználtsá­ga 47,6 százalékos volt. A A Tisza-tó első fél évének mutatói a tavalyi bázisévhez képest Belföldi Vendég- Magán­vendég- éjszakák szállások Magánszállások szám száma vendégszáraa vendég­éjszakáinak száma wellness szállodákban 80,7 szá­zalék, ami közel 20 százalékos növekedés. Ennek az évnek az első hat hónapjában a Tisza-ta­A horgászat, a biciklizés igen kedvelt időtöltés- A TISZA-TÓ TURIZMUSÁÉRT dolgozók januári célkitűzése a szinten tartás volt. Ám ezt több tekintetben is sikerült túlteljesíteni - jelezte godó Lajos, a Tisza-tavi Regio­nális Idegenforgalmi Bi­zottság elnöke. - Elin­dult egy átszerve- ződési folyamat a turizmusban: egyre többen keresnek magasabb foko­zatú szállodákat. A bakan­csos, sátras turisták legfel­jebb egy-egy hosszú hétvégére érkeznek, de már nem sáto­roznak hetekig a tó mellett. A vízparton a legjobban fejlődő turisztikai szakág a kerékpáros turizmus: a nyáron voltak olyan hosszú hétvégék, amikor a kölcsönzőkből el­vitték az összes bringát. vi régióban a szállásdíj-bevéte- lek négy százalékkal emelked­tek az előző esztendő ugyan­ilyen időszakához viszonyítva. A wellness szállodákban a szál­lásdíjakból adódó bevétel közel ötvenszázalékos növekedést mutat. Az adott időszakban a kempingekben való elhelyezés­re a turisták 13,5 százalékkal többet költöttek, mint 2008-ban. A tározó mentén lévő térség erőssége, hogy a klasszikus víz­parti üdülések mellett nagyon meghatározó, imázsalkotó tu­risztikai terméke az ökotu­rizmus, a kerékpáros, valamint a horgászturizmus, amelyek leg­inkább vonzották ide az üdülni kívánókat. így a fő versenytár­sakat jelentő belföldi nagy tavak­tól - Velencei-tó, Fertő-tó, Bala­ton - megkülönböztethető mó­don a Tisza-tó különösen csábí­tó helynek számít. Nagyon pozi­tív a Túraközpont Hálózat szol­gáltatásainak megítélése a ven­dégek körében. V GYORSSZAVMAS ■ Ön szívesen elmenne-e jövőre pihenni a Tisza-tő mellé? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: HE0L.hu . A szavazás eredményét a szombati számunkban közöljük. JUHÁSZ MARIANNA Játék, csak felnőtteknek tanulságos gyakorlat felnőt­teknek a környezetvédelem­ről: a csoport körbeáll egy kis tavacskát, amiből min­denki annyi halacskát fog ki, amennyit csak akar. Ám ha a felnőttek olyan kapzsik, hogy csak egyet hagynak a vízben, akkor bizony kipusz­tulnak a halacskák. Puff ne­ki, környezettudatosság, tu­datos környezeti magatartás­ra nevelés! Buta kis felnőt­tek, hát ezt sem tudjátok?! Nem baj, az EU támogatásá­val 32 millió forint jut arra, hogy megtanuljátok! HOGY PONTOSAN mit ÍS? Hát, hogy képessé váljatok a fenntarthatóság elméleté­nek biztonságos megfogal­mazására, képviselésére, va­lamint módszertanának al­kalmazására, továbbadásá­ra. Még most sem értitek? Nem csodálom. Pedig állító­lag az elnyert milliókból megszervezett környezetvé­delmi roadshow-n 40 város­ban jut arra pénz, hogy mindenhol helyi és térségi szinten segítsenek abban, hogyan védhetik meg legha­tékonyabban az ott élők a természetet. Nincs is ezzel semmi baj, sőt az ötlet na­gyon jó, hiszen tényleg nem elég évente csak kétszer, a Föld napján és a Földünkért világnapon felhívni arra a figyelmet, hogy a bolygónk éppen miattunk, emberek miatt van a legnagyobb ve­szélyben. Mert ész nélkül szemetelünk és facsarjuk ki az utolsó csepp meg nem újuló energiáját is. de amikor azt is világosan lehet látni, hogy a ködevés­re sokkal több jut, mint ta­lán kellene, akkor megfor­dul az ember fejében: való­ban érdemes volt annyi kör­nyezetre terhelő anyagból pénzt nyomni, amiből a kék uniós zászló mögé bújtatott konzultáció létrejöhet? VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Olajra bukkantak a föld alatt Tarnaszentmárián Szénhidrogén-szennyeződések jelenlétét mutatták ki a talajban Tarnaszentmárián. A faluban lé­vő laktanya a Magyar Honvéd­ség üzemanyagbázisaként szol­gált évtizedeken át, már a máso­dik világháború előtt is. A bázis tárolótereinek teljes kiürítése 1997-re megtörtént, ezután ta­lajvizsgálatokat végeztek itt. A feltárt környezetszennyezés megszüntetését határozatban rendelte el az Észak-magyaror­szági Környezetvédelmi Fel­ügyelőség. Évekig húzódott az ügy, a tavalyi mérések megerő­sítették az olaj jelenlétét. A Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynöksége pályázatot nyújtott be, s elnyer­te a feladathoz szükséges euró­pai uniós támogatást. A kohézi­ós alap társfinanszírozásával fel­számolják a szennyező forráso­kat, elbontják a tárolótartályo­kat, megtisztítják a műtárgyak környezetében található földet. Ennek eredményeként javul a talajvíz minősége. Jelenleg az előkészítés zajlik, várhatóan 2010 második felében kezdődnek el a munkálatok. A nagyszabású földmunkákból, szállítási tevékenységekből a helybelieknek is jut teendő.- A projekt csaknem 700 mil­lió forint, s a tervek szerint két éven át kétszáz embernek ad munkát - tudtuk meg Zrónik István körjegyzőtől. ■ Hatvan: lefejezte magát a kórház menedzsmentje A hatvani kórház menedzsment­je, azaz Kovács Andrea ügyveze­tő igazgató, dr. Assani Omar or­vos-igazgató és Jakabovits Fe- rencné ápolási igazgató nem vál­lalja a gyógyintézmény jövőbeni, részmunkaidőben történő veze­tését, hanem elfogadják a gyön­gyösi kórházban a nekik felaján­lott egész napos beosztást. Érsek Zsolt polgármester csü­törtöki tájékoztatása szerint erre a váratlan lépésre az után került sor, hogy a Zagyva-parti város vezetése úgy határozott, a követ­kező választásokig nem privati­zálják a kórházat, hanem azt az önkormányzat városüzemelteté­si nonprofit zrt.-jének a „fenn­hatósága” alá rendelik. Arról is döntöttek, hogy dr. Bános György főorvos lesz az új orvos­igazgató, aki a zrt.-n belül a diví­zióvezetői feladatokat is ellátja. Ezzel egyidejűleg, november 1-től átalakul a részvénytársaság vezetése is. Az eddigi vezérigaz­gató, Pálinkás Zoltán a jövőben elnökként irányítja a városüze­meltető céget, a helyettesei gaz­dasági igazgatóként Fejér Gá­bor, minőségbiztosítási igazga­tóként pedig Püspöki Zsolt lesz­nek. Előbbi hatáskörébe tartozik a kórház felügyelete is. A tegnap megtartott képvise­lő-testületi ülésen lapzártánk után határoztak arról is, hogy megszűnjön-e a fogorvosi ügye­let a településen. ■ A polgármester síremléke. Az Egri Városszépítő Egyesület társadalmi ösz- szefogással újította fel Csiky Sándor nyughelyét a Hatvani temetőben. A politikus 1860-tól vezette a várost, s 1861-től országgyűlési képviselő is volt. Az Egri Színkör részvénytársulatot 1878-ban alapította meg Gáspár- dy Gyulával. A kegyelet virágait a város vezetői helyezték el a síron. 1 A K * i

Next

/
Thumbnails
Contents