Heves Megyei Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)
2009-09-22 / 222. szám
KOZELET Továbbra is jár a szocialista Hunvaid Györgynek, a VII. kerületi polgár- mesternek az a havi 742 560 forintos juttatás, noha hat hónapja börtönben ül. A helyi képviselő-testület ugyanis nem vette napirendre azt a Fidesz-indítványt, hogy függesszék fel illetményének kifizetését illetve vonják meg tőle költségátalányát. Vizsgálják, sérült-e a hurcolt beteg érdeke az egészségbiztosítási Fel ügyelet megkezdte az adatgyűjtést annak a gyomorvérzésben elhunyt férfinak az ügyében, akit egyik kórházból küldözgettek a másikba Budapesten. Azt vizsgálják, „sérült-e az ellátás során a beteg érdeke”, vagyis a jogi és szakmai előírásokat mindenki betartotta-e. Elfogták a pesterzsébeti brutális gyilkost a rendőrség tegnap a fővárosban elfogta Sz. Csabát, aki a gyanú szerint egy 53 éves pesterzsébeti férfi halálát okozta azzal, hogy többször fejbe rúgta. A sértett egy doboz cigarettáért ment be a boltba, ahol két férfi éppen egy vevőt ütlegelt. Az áldozat szólt a két bántalma- zónak, mire azok legalább hússzor fejbe rúgták. Robert Fico Koszovóval és az MKP-val riogatott „Koszovó függeüenségének el nem ismerésével a Szlovák kormány azt akarja kimutatni, hogy védeni fogja a nemzeti érdekeket azzal a veszélyes politikával szemben, amelyet Szlovákia szuverenitása ellen a Csáky Pál vezette politikai párt folytat” - mondta a Magyar Koalíció Pártjáról Robert Fico szlovák kormányfő. Fico az MKP-tól tart Rokonok is házasodhatnak? parlament Elfogadta az új polgári törvénykönyvet az Országgyűlés Érvényes lehet a nagybá- csi-unokahúg közti házasság az új polgári törvény- könyv szerint. Nyolc hónapig készülhet az ország a változásokra. Vég Márton Elfogadta az Országgyűlés az új polgári törvénykönyvet (Ptk.), amely 2010 május 1-jétől felvátja a jelenlegi, eredetileg 1959-es törvényt. Vagyis mindössze nyolc hónapja maradt a jogász- ságnak és az ország lakosságának, hogy felkészüljön a megváltozott, 1200 paragrafusból álló törvényre. A tegnapi szavazáson 191 képviselő támogatta az új magánjogi kódexet, 168-an szavaztak nemmel, négyen tartózkodtak. Egészen szokatlannak nevezhető, hogy hat SZDSZ-es képviselő igen gombot nyomott, ellenben a liberális frakció többsége az ellenzékkel szavazott együtt. A frakcióvezető Kóka János tartózkodott a voksolásnál. Szintén furcsa, hogy a múlt héten az Országgyűlés már elhalasztotta a Ptk. zárószavazását, akkor az MSZP kezdeményezésére. A törvényjavaslathoz ugyanis az utolsó pillanatban több mint 300 módosító indítványt nyújtott be a kormány. Ezért tegnap a Fidesz akarta elnapolni a szavazást, de kisebbségben maradt. „Ebből a rengeteg módosító indítványból körülbelül kétJuhász Gábor, az új titokminiszter még mindig nem tisztázta végzettségét száz érdemi volt, vagyis majdnem egy új Ptk.-t nyújtottak be” - mondta lapunknak Vitányi István fideszes képviselő. A kormány egyik módosító javaslata például ismét a bíróságok hatáskörébe utalta a közös megegyezéses válásokat, miközben az eredeti szöveg szerint ilyen esetekben közjegyzők is felbonthatták volna a házasságokat. Vagyis közjegyző mégsem bonthat fel házasságot. Szintén az utolsó pillanatban került ki az a paragrafus, amely jogot adott volna egymás gyermekének örökbefogadására az élettársnak, mint ahogy az az eredeti tervezetben szerepelt. Hozzá kell szokni ahhoz, hogy jövőre már érvényes lehet a rokonházasság. A családjog megengedné, hogy egy férfi feleségül vegye például az öccse lányát, vagyis az unokahúgát. „Ha a parlament elfogadja ezt a törvényt, akkor felteszi a koronát a modern polgári Magyarország jogrendszerére” - harangozta be büszkén az MSZP egyik szónoka az új polgári törvénykönyvet. Részben szigorítottak az örökbefogadás szabályain: felemelték a korhatárt, eddig ugyanis elég volt, ha az örökbe fogadni szándékozó ember nagykorú, azaz 18 évesnél idősebb volt, ezentúl 25 éves kor lesz a minimum. A házastársi hűség többé nem lesz törvényben előírt kötelezettség: hűség helyett együttműködést várnak a házasoktól. A Jobbik fél lábbal már a parlamentben: az EP-képviselők felszólalhatnak a költségvetési vitában először fordulhat elő a magyar parlamentben, hogy olyan politikusok szólalnak fel a plenáris ülésen, akik nem parlamenti képviselők, illetve pártjuk nem parlamenti párt. Az európai parlamenti képviselőknek törvény adta lehetőségük van arra, hogy az európai uniós napirendi pontok, illetve a költségvetés kapcsán részt vegyenek a parlamenti bizottságok munkájában, és felszólaljanak a plenáris ülésen. az országgyűlési mandátum nélküli Jobbik képviselői - Morvái Krisztina, Szegedi Csa- nád és Balczó Zoltán - háromszor két és fél percet beszélhetnek majd a 2010-es költségvetés általános vitájában. Morvái, aki hétfőn már ott ült a patkóban az EP-képviselők Morvái tegnap a patkóban ült már helyén, azt nyilatkozta, hogy messzemenőkig kihasználják a lehetőséget. az európai néppárt tizennégy magyar - fideszes - képviselője 35, az Európai Szocialisták Pártjának négy magyar politikusa 10, míg a frakció nélküli MDF EP-képviselőjének, Bokros Lajosnak két és fél perces felszólalási időkeret jut a parlamentben. lakatosból lett titokminiszter Juhász Gábor „FŐISKOLAI DIPLOMÁM van, soha nem is állítottam mást” - ezt mondta Juhász Gábor, a polgári titkosszolgálatok élére kinevezett miniszter. Elmondása szerint az Országgyűlés honlapján helyesen szerepelnek az adatai, a szintén a honlapon lévő életrajzában viszont már nem. Beismerte: őt is terheli a felelősség amiatt, hogy azon átsiklott lakatosként kezdett el dolgozni, majd főiskolai végzettséget szerzett, egyetemit viszont nem. Abszolutóriumot szerzett a Közgazdasági Egyetemen, vagyis a tanrendben előírt tanulmányi követelményeknek megfelelt, épp csak a szakdolgozatát nem írta és védte meg. Politikai értelemben a gondot az jelenti, hogy volt némi eltérés az ország- gyűlési honlapon megjelölt adat és a valóság között. Főleg úgy, hogy elvileg már államtitkárként át kellett esnie a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésen, ahol igazat kell mondani. Az egyelőre még biztos, hogy 1963-ban, Salgótarjánban született. beszélt arról is, hogy minden erejével azon lesz, hogy a pártpolitikát távol tartsa a szolgálatoktól. Erre nem biztos, hogy ő a legalkalmasabb személy, ugyanis 1977-től megszűnéséig tagja volt a KISZ-nek, 1982-től 1989-ig pedig a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Vagyis gyermekkora óta mást sem csinált, csak politizált Erre utal első lépése is: személyes egyeztetést kezdeményezett a nemzetbiztonsági bizottságban ülő korábbi MSZP-s és fideszes titokminiszterekkel. Egyelőre egy beleegyező és egy elutasító választ kapott. Sarkozy elnök fogta perbe volt miniszterelnökét clearstream-ügy Egy hamisított kifizetési lista miatt felel a bíróságon Dominique de Villepin Vizsgálóbizottság állhat fel a sukorói ügyben Megkezdődött a párizsi büntetőbíróságon a Clearstream-ügy tárgyalása. A rágalmazási per fő vádlottja, Dominique de Villepin volt kormányfő az egyik magánvádló, Nicolas Sarkozy államfő „vérszomját” okolta perbefogásáért. „Egyesek szeretnék azt hinni, hogy hazánkban nincsenek politikai perek. Én is szeretném ezt gondolni. De hát itt állunk 2009- ben, és Franciaországban vagyunk” - közölte a sajtó képviselőinek De Villepin, amint felesége és három gyermeke kíséretében, tapsvihar közepette megérkezett a bíróságra. Nos, ha mégsem lesz igaza, akár ötéves börtönbüntetés is várhat a politikusra, akit egy hat éve összeállított lista miatt fogtak perbe. Az akkor egy párizsi vizsgálóbíró postaládájába érkező névsor több mint nyolcszáz közéleti személy nevét tartalmazta azzal, hogy ők a Clearstream nevű luxemburgi bankban titkos számlát tartanak fenn egy katonai beszerzéshez kapcsolódó korrupciós ügyből származó bevételeik számára. Időközben kiderült, hogy a lista hamisítvány, „kiszivárogtatója” pedig az EADS repülőgépgyártó óriás elnökhelyettese - aki egykori főnökével együtt is a vádlottak padján ül most. Az ügyből a 2007-es elnökválasztás előtt lett politikai botÖ Dominique de Villepint taps és a sajtó fogadta a bíróság előtt rány. Az államfőjelöltségre pályázó Sarkozy tudomást szerzett arról, hogy akkori riválisa, az időközben kormányfővé előlépett Villepin - még külügyminiszterként - titkos nyomozást rendelt el az akkor belügyminiszterként dolgozó politikus tájékoztatása nélkül. A volt miniszterelnököt és négy társát a rágalmazásban való bűnrészesség mellett hivatali visszaéléssel és lopással is gyanúsítják. A vád szerint Villepin, miután megbizonyosodott arról, hogy a hozzá eljuttatott lista hamisítvány, nem akadályozta meg, hogy azt politikai manipulációra használják fel többek között Sarkozy ellen. ■ A sukorói beruházással kapcsolatos kormányzati felelősséget feltáró parlamenti vizsgálóbizottság felállítását támogatta tegnap az alkotmányügyi bizottság. A testület sajtóhírekre és a Központi Nyomozó Főügyészség fél- milliárdos hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozására hivatkozva áll fel a King's City turisztikai projekt ügyében. Különösen a földcserékkel, az ingaüanok értékével, illetve azok nagy különbségével, a pályázattal és a King's City kiemelt beruházássá minősítésével kapcsolatban keresik a választ. Kikerült azonban a Bajnai Gordon és Veres János közti „pénzügyi összefonódásra” irányuló kérdés. ■ J * 1 t i