Heves Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-03 / 180. szám

SPORTTUKOR HEVES MEGYEI HÍ \ á f''.. . A,' H/5v Maratom a Blikkben. Az emelkedők mellett a nagy meleggel is meg kellett küzdeniük a résztvevőknek a 9. Bükk Hegyi Kerékpáros Maratonon, ösz- szesen 1330-an álltak rajthoz. A T-Mobile TOP Maraton sorozat harmadik állomását jelentő eseményen az Eger melletti Berva-völgyből rajtoltak a mezőny tagjai, akik a hosszú távú (100 km), a középtávú (55 km) és rövid távú (44 km) bajnoki címekért tekertek. Abszolútban a férfiaknál Buruczki Szilárd, a nőknél Dósa Eszter győzött. A felnőttek mellett az utánpótlásnak is versenyzési lehetőséget biztosító rendezvényen az U7-es, az U9-es, az Ull-es és az U13-as korosztály tagjai számára a Titán-kupa elhódítása jelentett kihívást. A képgalériát keresse a HEOLhll hírportálon Kövesden háromszor mattolták az EFC-t edzőmeccsek Hármas tornát nyert a Heves, kupagyőztes lett a Petőfibánya 10 mmmwT■-> ­* •1 ^ FESZTBAUM BÉLA Az olimpia fővárosa szememben Eger a nemzet­közi olimpiai mozgalom ma­gyar fővárosa. A merész, de talán mégsem alaptalan megállapításra abból az alka­lomból jutottam, hogy a me­gyeszékhelyi sportmúzeum­ba újabb, az ötkarikás játé­kokhoz szorosan kapcsolódó relikviák kerültek. Kizárólag azért, mert Budapesten (aho­vá Ausztráliából küldték) nem találtak méltó helyet két olyan zászlónak, melyek az ‘56-os forradalom és szabad­ságharc napjaihoz kötődnek. A Melbourne-! olimpiai falu árbocára felhúzott, majd a Rákosi-féle címertől meg­fosztva kilyukasztott, és an­nak pótlására magasba szök­tetett Kossuth-címerrel ékes zászló emberi érzelmek te­kintetében elszakíthatatlan sportolóink akkori teljesítmé­nyétől. Huszonhét éremmel, benne kilenc arannyal bővült a kincstárunk ’56-ban. A nemzetek sorában negyedi­kek voltunk. Ausztrália ma­gyarjai több mint fél évszáza­don keresztül őrizték féltőn az ifjú küldöncök által hozott emléktárgyakat, melyeket Egerbe érve átadtak a város polgármesterének és a mú­zeum igazgatójának. előbbi történet még nem jo­gosítana fel senkit az olimpia magyar fővárosának nevezni Egert. A múzeum 1993-as át­adása óta történtek - amiről az ünnepségen dr. Székely Ferenc igazgató csak vázlato­san szólt - mind szakadatla- nul éltetik az abból a szikrá­ból keletkezett lángot, melyet dr. Kemény Ferenc, egri reál­iskolai igazgató, az újkori já­tékok egyik alapítója ügy­buzgón kipattintott. számos jele van a megye- székhelyen az olimpiai játé­koknak. Az egri sport érté­kei elhelyezhetők akár a le­gendás várvédők hőstettei nyomába is. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu labdarúgás A Mezőkövesd- Zsóry SE vendégeként lépett pá­lyára a hét végén az Egri FC NB III-as csapata, amely három gól­lal maradt alul az NB II-be felju­tott matyó gárdával szemben. A szombaton rendezett előkészü­leti mérkőzés eredménye: MEZŐKÖVES D-ZSÓRY SE - EGRI FC 3-0 (1-0) Mezőkövesd: Tajti - Pelicic (Kaszás), Toplenszki, Vámosi, Elek - Bene, Vitelki, Hegedűs (Sivák), Kovács P. - Binder (Bogdány), Kasza. Eger: Botló (Ancsán) - Gáspár (Bartuska), Hompoth, Káposzta, Szabó G. (Molnár G.) ­Debreczeni, Jeney (Vona), Busái, Mundi (Kocsis) - Vígh (Jászberé­nyi) - Balogh B. G.: Bogdány 2, Binder. Az egriek szerdán 18 órától a Pétervására ellen játszanak a vá­rosi stadionban. A szintén NB III-as Hevesi LSC Ro-Geo Global együttese hármas tornát rendezett, ahol 2x25 és 2x30 perces találkozókat játszott egymással a megyei I-es Besenyő- telek, a megyei II. osztályú Poroszló-DeWalt Center és a házi­gazda csapat. Eredmények: BESENYŐTELEK - POROSZLÓ- DEWALT CENTER 1-0 (0-0) G.: Csapó. HEVESI LSC RO-GEO GLOBAL- POROSZLÓ-DEWALT CENTER 9-0 (5-0) G.: Kóczián 3, Besenyei F., Nagy L., Káló, Urbán, Görbe (11- esből), Kovács B. HEVESI LSC RO GEO GLOBAL- BESENYŐTELEK 5-1 (2-1) G.: Besenyei Zs. 2, Besenyei F. (11-esből), Úrbán, Nagy P., ill. Rézműves (11-esbql). Zagyvaszántón hat csapat szá­mára jelentett próbatételt a Zagyvavölgye-kupa felnőtt-tor­na, amelyet a Petőfibánya együt­tese nyert. Eredmények: Petőfi1- bánya - Rózsaszentmárton 2-2 (2-0), FC Hatvan - Petőfibánya 1-1 (0-0), FC Hatvan ­Rózsaszentmárton 0-0, Zagyva- szántó - Apc 2-0 (1-0), Apc - Lőrinci 0-0, Zagyvaszántó - Lő­rinci 1 -1 (0-0). Helyosztók, az 5. helyért: Hatvan - Apc 2-0 (0-0). A 3. helyért: Lőrinci - Rózsaszentmárton 1-1 (1-0), büntetőkkel: 7-6. A döntőben: Zagyvaszántó - Petőfibánya 0-1 (0-0). Különdíjak, gólkirály: Baranyi Richárd (FC Hatvan); legjobb kapus: Berki Elemér (Petőfibánya); legjobb mezőny- játékos: Somoskövi István (Zagy­vaszántó). További edzőmeccseken: BKV ELŐRE U19 - SZOLÖSKERT- NAGYRÉDE 6-1 (4-0) G.: Hajiinger. FENSTHERM-FÜZESABONY - VERPELÉT 4-0 (3-0) G.: Molnár Z., Szabó L, Balogh L, Vojtekovszki. PÉTERVÁSÁRA - SBTC 1-5 (1-2) G.: Érsek Cs., ill. Csécse 2, Baranyi, Novák J., Oláh. MAKLÁR - VERPELÉT 2-5 (0-4) G.: Veres, Nagy G., ill. Csapó 2, Varga P., Csóka, Fükő T. MÁTRABALLA - RECSK 5-3 (3-0) G.: Horváth Gy. 4, Bán, ill. Szántai, Klement, Szatmári (öngól). ■ B. Cs. Az NB l-be három év után visszatért FTC három góllal verte a zalaiakat labdarúgás Az élvonalba há­rom év után visszakerült Ferenc­város három góllal nyert a ven­dég Zalaegerszeg ellen az NB I. 2. fordulójában. Az Üllői úton legutóbb 2006. május 27-én ren­deztek NB I-es találkozót, amely a Tatabánya 3-2-es győzelmével végződött. Eredmények: FERENCVÁROS - ZTE 4-1 (2-1) Albert Stadion, 12 000 néző. V: Solymosi. G.: Fitos (15.), Dragoner (34.), Pölöskey (77., 86.), ill. Máté (45+1.)/ DEBRECENI VSC - PÁPA 2-0 (0-0) Debrecen, 3000 néző. V.: Né­meth. G.: Oláh (48.), Coulibaly (58.). Kiállítva: Sluka (88.). VIDEOTON - DIÓSGYŐR 3-2(0-0) Székesfehérvár (zárt kapus mérkőzés). V: Szabó S. G.: Vujovics (51.), Alves (63., 93.), ill. Lippai (82.), Horváth G. (90.). PAKS - NYÍREGYHÁZA 1-0 (1-0) Paks, 3100 néző. V: Bede. G.: Tököli (17., 11-esből). VASAS - GYŐR 0-2 (0-1) Illovszky Stadion, 1000 néző. V: Veizer. G.: Józsi (4L), Kink (71.). Az Újpest - Kecskemét, az MTK - Bp. Honvéd és a Kapos­vár - Haladás mérkőzés lapzár­tánk után ért véget. ■ ÍRLAP - 2009. AUGUSZTUS 3., HÉTFŐ Ma kezdődik a jegyárusítás a vb-selejtezőkre labdarúgás Ma kezdődik a jegyárusítás a Magyarország - Svédország (szeptember 5.), va­lamint a Magyarország - Portu­gália (szeptember 9.) világbajno­ki selejtező mérkőzésekre. A Puskás-stadionban sorra kerülő találkozókra a belépőket az IBUSZ kirendeltségénél lehet megvásárolni. A jegyek mintegy a fele mindkét összecsapásra 4-4 ezer forintért kapható, jelen­tős részük 6, 8 és 10 ezer forint­ba kerül. Újdonság, hogy előren­delést lehet feladni a kiválasz­tott jegyekre az interneten ke­resztül. Az oldal elérhetőségét ma teszi közzé az MLSZ. ■ A csb-k mellett lesznek egyéni viadalok kezdet Augusztus 8-án Tranzit Tüzép-kupa jelenti majd az idénynyitót Megőrizte a bajnoki trónt az egerszóláti ificsapat asztalitenisz Egészen bizonyos, hogy a 2009/2010-es bajnoki év­ben nem unatkoznak majd a szűkebb hazánkbeli pingpongo­zok - derült ki a Heves Megyei Asztalitenisz Szövetség újonnan megválasztott elnökségének megbeszélése után. Az egri Villa Citadellában Petővári Attila elnök vezetésével a Tranzit Tüzép SC Eger, a HMÖ SE, az Andornaktálya, a Do- moszló, a Gyöngyös, a Recsk, a Visonta, illetve egy újonnan megalakítandó megyeszékhelyi egyesület képviselői tartottak egyeztető megbeszélést a jövőről. A Nemzeti Bajnokságban sze­replő csapatoknak szeptember 5-én kezdődik a pontvadászat, míg a megyei küzdelemsorozat a tervek szerint szeptember 25- én indul. Ez utóbbival kapcsolat­ban elkészült a versenykiírás­tervezet, amely a kluboktól beér­kező visszajelzések figyelembe­vételével válik véglegessé még ebben a hónapban. A nevezési határidő: szeptember 10.- A csapatbajnokság mellett egyéni viadalok is gazdagítják a versenynaptárt - közölte Pető­vári Attila. - Az első „fecske” az augusztus 8-án Egerben sorra kerülő Tranzit Tüzép-kupa idénynyitó lesz, ahol felnőtt egyéniben és párosban lehet asztalhoz állni. A legifjabb kor­osztály számára az Eger Ünnepe rendezvénysorozaton belül szep­Egy hét múlva már versenyen áll­hatnak asztalhoz a pingpongozok tember 20-án a Dr. Ruttkay Vil- mos-emlékverseny kínál meg- méretési lehetőséget az újonc korosztályú fiúknak és lányok­nak. Itt a legeredményesebb szakosztály a közelmúltban el­hunyt id. Kovács György nevét viselő kupával gazdagodik. A hatékony kommunikációt megkönnyítendő, elkészült a He­ves Megyei Asztalitenisz Szövet­ség honlapja ( http://hmatsz . wordpress.com), amelyen már megtalálhatók a versenykiírá­sok és a nevezési lapok. Az új alapszabály elfogadása, a versenynaptár véglegesítése, illetve a szervezet működésével kapcsolatos korrekciók miatt a szakosztályok rendkívüli köz­gyűlés összehívását kezdemé­nyezték, melyre augusztus vé­gén kerülhet sor. ■ B. Cs. A Nagy Béla edző vezette legénység 32 mérkőzésen 80 pontot szerzett labdarúgás Ahogy egy éve, úgy a 2008/2009-es pontvadászat­ban is az Egerszólát SK csapata hódította el az aranyérmet a me­gyei II. osztályú ifjúsági bajnok­ság Keleti csoportjában. Gólki­rály az 50 találatot jegyzett szóláti Pusomai Ádám lett. ■ * i l « f \ i *

Next

/
Thumbnails
Contents