Heves Megyei Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-03 / 180. szám

2009. AUGUSZTUS 3., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP RIPORT 11 afganisztáni küldetés „Az európaiaknak órájuk van, nekünk meg időnk” (Afgán mondás) Szubjektív útinapló Camp Pannóniából, Baghlan tartományból KÓRHÁZ AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT Kilagaj bázison egy másik alkalommal hosszabb időt is eltöltöttünk. A tábor Pul-e Khumritól vagy ti­zenöt kilométerre délre, a Shalang-hágó felé, Kabul felé vezető fő közlekedési út mellett található. Köz­vetlen jogelődjét valaha a szovjet elvtársak építették, ennek romjain nőtt ki a mostani bázis, immáron amerikai pénzből. Bán János Huszonkét magyar katona és az ohiói nemzeti gárda huszonhá­rom tagja közösen képez itt ki hétszáz afgán hadfit: a 209. had­test egy egész afgán lövész zász­lóalját. Na, ehhez kellenek acél idegek! Néhány óra alatt bebizo­nyosodik, hogy míg az amerikai és magyar katonák - minden kulturális különbség dacára - tökéletesen megértik egymást, ismerik egymás eljárásait, fegy­vereit, mindez az afgán katonák­ról nehezen mondható el. Akik hétszáz afgán katonát képeznek ki Csak egy példa: az afgánok fe­gyelme, figyelme erősen inga­dozó. Ha elfáradnak, egyszerű­en leheverednek pihenni egy ki­csit. Délután gyakorlatilag már hasznavehetetlenek. Nagy adag tolerancia és türelem szükséges ahhoz, hogy az ember ne jöjjön ki a sodrából. Az egyik amerikai tiszt nevet­ve von vállat, amikor azt kérde­zem, hogy viselik mindezt. Ér­dekes, tipikusan amerikai fele­letet ad, telve optimizmussal. Mint mondja, nincs itt semmi probléma. Az afgánokat meg kell tanítani fegyelemre. Harcol­ni tudnak, de ez kevés. „Annak idején, minket, amerikaiakat is meg kellett tanítani fegyelme­zetten harcolni. Sok száz éve, a függetlenségi háborúnk elején francia tisztek jöttek hozzánk, ők mutatták meg, hogyan lehet legyőzni a briteket.” — A tábor parancsnoka afgán, ezen belül a mi kis táborunk magyar-amerikai közös vezeté­sű - meséli Belecz István zász­lós, a huszonkét magyar egyike. Harci gyakorlat: az aknavető használatára oktatják az afgán katonákat a Kilagaj bázis magyar kiképzői. A zászlóalj a legjobb minősítést szerezte meg. — Maximálisan igyekszünk tisz­teletben tartani az afgánok val­lási szokásait-Ez sem könnyű, persze. A napi ötszöri ima elen­gedhetetlen, ezek közül hajnal­ban, négykor van az első. Saj­nos a zászlóaljban elég magas az engedély nélküli eltávozások száma, igaz, sokan később visz- sza is jönnek. Főképp zsoldfize- tés után tűntek el a katonák, de mivel az itteni „fizetés” kiemel­kedően magas a helyi viszo­nyokhoz képest, ezért újabban ezerszer meggondolják, hogy hazaballagjanak-e. A katonák összetétele megegyezik a tarto­mány nemzetiségi összetételé­vel. Erre a vallási vezetők külön is odafigyelnek. Szerencsére tény az is, hogy a kitartó, türelmes kiképzés előbb-utóbb meghozza eredmé­nyét. Tizenöt afgán zászlóalj kö­zül a Kilagaj bázis katonái ra­gadták el a legjobbnak járó mi­nősítést. A közös járőrözés is si­keres volt, a napokban vívott tűzharcban pedig szintén reme­kül „vizsgáztak” az új afgán hadsereg katonái. Végtére is ép­pen ez lenne a cél: az afgánok­nak mihamarabb át kell venni­ük saját országuk felett az ellen­őrzést, nekik kell biztosítaniuk a rendet és a biztonságot. Felrobbant a palack Megégett gyermeket hoz édes­apja a magyar katonai táborba. A fiú valami palackkal focizott, csakhogy a palack felrobbant a benne maradt petróleum-gáz keveréktől. Szerencsétlennek olyan súlyos égési sérülései ke­letkeztek, amibe egy európai gyermek valószínűleg már be­lehalt volna. Éppen átkötözni hozzák a fiút. A kezelőasztalon hősiesen tű­ri a fájdalmakat, pedig azok po­koliak lehetnek. Ez is hozzátar­tozik a magyarok jelenlétéhez: segíteni, ha egy mód van rá. Per­sze nehéz az apát meggyőzni ar­ról, hogy ez a szükséges kezelés. A medicina errefelé más szoká­sokat követ, és egyik napról a másikra kellene ezeknek a messziről jött orvosoknak hin­ni. A magyar doktorok mindent megtesznek, ami csak emberi­leg lehetséges. Mazar-e Sharif- ban is jártunk, az ottani katonai kórházban. A német vezetésű in­tézmény orvosi felszereléseit - attól tartok -, sok hazai, megyei kórház megirigyelhetné. Ha befogadják, meggyógyul Az afgánoknak külön WC du­kál, no persze nem a rasszizmus miatt, hanem egyszerűen túl na­gyok az úgynevezett kulturális különbségek, ha értik, mire gondolok. Az egyik kórterem­ben egy helybéli beteg furulyá­zik egy törött lábú kisfiúnak, hogy felvidítsa. Ezzel a gyer­mekkel is az apja van itt, nem hagyja magára egy percre sem. Az afgánok bíznak is a nyugati­akban, meg nem is. Szinte nap, mint nap hagynak egy-egy bete­get a tábor bejáratánál, s ha a németek befogadják, jó eséllyel meg is gyógyulhat. A kórház fő profilja természetesen a sebe­sült, beteg katonák ápolása. Saj­nos a gyakori robbantásos, rálö- véses támadások nem hagyják sokat pihenni az orvosokat, ápo­lókat: itt elvégezhetik a legsür­gősebb beavatkozásokat, hogy aztán légihídon Európába, meg­felelő klinikákra szállítsák a sé­rülteket. Találkoztam olyan magyar ápolónővel, aki sokadik misszi­óját, vagyis hat hónapját húzza le itt (orvosoknak, ápolónőknek engedélyezett az ismétlés). El­mondta, hogy tényleg jó itt dol­gozni, csak az ingerszegény kör­nyezetet nehéz elviselni. A pénz azonban nagyon nagy úr. Oda­haza sorra szűnnek meg a kór­házak, sebesen építik le az egészségügyet. Ehhez képest itt, az idegen, távoli égbolt alatt - milyen bi­zarr ezt kimondani — mégis lét- biztonságban dolgozhatnak az egészségügyiek. Egy európai gyermek már rég belehalt volna ezekbe a sérülésekbe A hetedik misszió már nem okoz meglepetéseket bojtok József szakaszvezető, d 25/88-ds Szolnoki könnyű-ve­gyes zászlódljtól dz OMLT-ben logisztikai feladatokat lát el Augusztus közepén jár le d hűt hóndpos dfgdnisztáni szolgála- td. A fél évet szdbdáság nélkül, egyhuzambnn tölti oddkint, hi­szen az OMLT alacsony létszá­ma nem teszi lehetővé, hogy a magyarok közül bárki is meg­szakítsa kint tartózkodását. — Összetett munkáról van szó, hiszen kevesen vagyunk, s eb­ből adódóan szinte mindenhez érteni keli Alapvetően azonban klasszikus logisztikai feladato­kat látok el: anyagok beszerzé­sét, rendszerezését, a katonák ellátását. Az anyagok megren­delésétől a leszállításig több hét is eltelhet, már csak azért is, mert a beszerzendő javaknak csak kisebbik hányadát vételez­zük helyből, Afganisztánból. A nagyobb részét bizony otthoni ellátásból kell megoldani. Hogyan lehet kibírni szabad­ság nélkül a fél éves szolgála­tot, itt a hegyek között? Négy hónap után már elő­előfordulnak súrlódások, és nem kevés tolerancia kell hoz­zá, hogy az ember elfogadja ezt az ingerszegény környezetet. A táborban hétszáz afgán ka­tona kiképzése folyik. Milyen velük együtt dolgozni? A csapat nagy részének ez nem okoz gondot. Jómagam már a hetedik missziómat töl­töm, tehát igen nagy tapaszta­lattal rendelkezem a külföldi­ekkel való együttműködésről. Az afgánoknak jól ismerjük a kultúráját, hisz kiváló felké­szítést kaptunk. Ráadásul ne­kem már a második félévem ez Afganisztánban, előszóra PRTl-ben szolgáltam Pol-e Khumriban. Említette, hogy ez már a hetedik missziója. Hol szolgált eddig? Az első még 1996-ban az IFOR volt, majd Ciprus három és fél évig, majd KFOR, majd utána PRT1, és most az OMLT. Bojtok József A családja hogyan viseli eze­ket a hosszas távolléteket? Húsz éve vagyok nős, két gyer­mekem van. Minden döntésün­ket alapos átgondolás után hozzuk meg. Nekem ez a mun­kám, ezt kell vállalnom, én itt is Magyarországot szolgálom, és ennél nagyobb büszkeség nem kell az embernek. * T

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents