Heves Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-29 / 176. szám

3 2009. JÚLIUS 29., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Eger HANGHATÁSOK Az Agria Nyári Játékok szervezői értesítik a vár környékén lakókat, hogy az Egri csillagok című musical főpró­bája és előadásai során - július 29-én, 30-án, 31-én és augusztus 1-jén, illetve az esetleges esőna­pon, 2-án 20 óra és 23 óra 30 perc között az előadáshoz kap­csolódó fokozott hanghatások (zene, ágyúszó, tűzijáték) tapasz­talhatók. A szervezők az érintettek türelmét és megértését kérik. Hatvan RENDKÍVÜLI Érsek Zsolt polgármester csütörtökön 16 órára rendkívüli tanácskozásra hívta össze a képviselő-testüle­tet. Az eseményen a kórház jövő­beni működtetése mellett szó lesz az egészségügyi szakellátás­ról, a tehermentesítő út megépí­téséről, s több közbeszerzési el­járás elindításáról is. Abasár BÚCSÚ A hét végén két­száz ember vett részt a Szent An- na-kápolna mellett tartott sárhe­gyi Szent Anna-búcsún. A tavaly újraélesztett hagyományoknak megfelelően volt asztali áldás és szentmise is a hegyen. Az önkor­mányzat szokása szerint ebédre vendégül látta mind a zarándo­kokat, mind a ki látogatókat, s pozitívan értékelték, hogy sokkal többen gyűltek össze a búcsúra, mint az első esztendőben. Eger NYUGDÍJASOK A Családse­gítő Intézet Nyugdíjasház Gondo­zási Központjának (Malomárok utca 66. szám) nyugdíjasklubja csütörtökön 14 órától tartja so­ron következő foglalkozását. Ez alkalommal a gyümölcsételekkel ismerkedhetnek meg az érdeklő­dők. Az előadó Matáné Marton Katalin lesz. Istenmezeje parlagfű az el­múlt napokban az önkormányzat által alkalmazott valamennyi köz­munkás a parlagfű irtásával fog­lalkozik. Mivel a növény hamaro­san szórni kezdi kártékony pollen­jeit, szeretnék a község teljes terü­letén megelőzni a gyom terjedését. Rózsaszentmárton tábor a Ró­zsa Erdei Iskola és Turistaszálló napközis nyári táborozást szer­vez augusztus 3-a és 7-e, vala­mint 10-e és 14-e között. A prog­ramban egyebek mellett szövés­fonás, lovaglás, agyagozás, ko­rongozás, íjászat, túrázás és mú­zeumlátogatás is szerepel. Je­lentkezni a 20/335-8053-as te­lefonszámon vagy a rozsa@gyermeklancfu.hu internetes levélcímen lehet. Kétszer is lángra kapott a szemét a boldogi telepen Tűz ütött ki hétfőn este a boldo­gi szeméttelepen. A mintegy 300 négyzetméteren égő hul­ladék eloltásához két fecsken­dővel és egy vízszállító jármű­vel vonultak ki a helyszínre a hatvani lánglovagok. A tűzol­tók egészen hajnali egy óráig végezték a munkájukat, s meg­szüntették a lánggal való égést. Kedden hajnalban hat óra előtt azonban ismét a szemét­telepre riasztották őket, mivel a hulladék visszagyulladt. En­nek a tűznek az oltását reggel negyed nyolckor fejezték be a lánglovagok - tájékoztatta la­punkat a Heves Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. ■ A végénél tart az aratás S' gabona Úgy tűnik, sikerül behozni a lemaradást a betakarításban Sikerült behozni a lemaradást az aratásban. A földeken a gépek is jól működtek. Képünk illusztráció. Később kezdődött idén az aratás, de Heves megye földjein már csak kevés he­lyen állnak lábukon a kalá­szosok. A búza minősége jó. Tóth Balázs Jól halad a betakarítás a megyé­ben, sikerült valamelyest faragni a lemaradáson, amelyet a koráb­bi esőzések okoztak. Bocsi Csa­ba, a Heves Megyei Mezőgazda- sági Szakigazgatási Hivatal föld­művelésügyi igazgatója elmond­ta, az ütemmel nincs probléma, azonban az nyugtalanítja a gaz­dákat, hogy az amúgy is kevés terményért alacsony árat kap­nak. A búza minősége jó, a sikér­tartalom 30 fölötti, ezt azonban nem fizetik meg. Az őszi árpát levágták, aho­gyan az őszi káposztarepcét is. Előbbi hozama hektáronként 2,8 tonna, utóbbié másfél tonna volt. Hatvan környékén különösen gyéren adták a magot a repcetáb­lák, akadtak egy tonna alatti ter­mésátlagok is. A legfontosabb ke­nyérgabona, az őszi búza betaka­rítása még tart, a legutóbbi jelen­tések szerint már csak a vetéste­rületének pár százalékáról kell learatni a kalászokat. A hozam a legutóbbi eredményekhez képest már jobban igazodik a becsült adatokhoz, azonban a 3,15 ton­nás mutató nem jelent jót a gaz­dálkodóknak. A kombájnok már javában dol­goznak a rozs-, a tavaszibúza- és árpa-, valamint a zabtáblákban is, amelyeknek a felét már beta­karították. A leggyengébb ered­ményt a tavaszi árpa és a zab pro­dukálta eddig, 1,8 tonna a hozam egy hektáron, míg a rozsé 2,2 ton­na volt, a tritikáléé két és fél ton­na, a tavaszi búzáé pedig elérte a 2,7 tonnát. Az aratással párhuza­mosan halad a szalma bálázása vagy szecskázása és a tarlóhán­tás is. A szalma kevesebb a koráb­bi évekétől - a gyér állatállomány miatt sokan amúgy sem tudnak mit kezdeni a növényi részekkel -, könnyebb az őszi szántás előtt dolgozni a földeken.- Az induláshoz képest jól ala­kult az aratás, lényegében két hét alatt csaknem befejeződött a megyében. A termelők fölké­szültek, ennek is köszönhető, az aszályos tavaszi időjárás következményeként több he­lyütt kötszerre kelt ki a kukori­ca, illetve a napraforgó. Dr. Adorján Gábor szerint ebből probléma lehet: bár az előbb kibújt tengerin több cső lesz, az utókelés nem biztos, hogy teljes értékű lesz. A naprafor­gónál bonyolultabb a helyzet, hiszen a korábban kikelt növé­nyek már elvirágzottak, míg a csapadékos időben növekedés­hogy zökkenőmentesen halad­tak a munkával. A termésátlag­ok harmadával csökkentek, s ér­tékesítési gondol; vannak, ez a legnagyobb probléma - összeg­zett dr. Adorján Gábor, a Heves megyei TESZÖV, s a mezőtár- kányi Aranykalász MG TSZÉSZ elnöke. - Egyedü I talán a repce, ami még megy, a többi termény­re nincs kereslet, vagy csak na­nek indult tányémsok csak most kezdtek sárgállani. Egy­öntetű táblákban ez nem is je­lentgondot, ám több száz hek­tár terület lehet, ahol vegyesen kelt ki a napraforgó, így ez nagy bajt okoz a betakarítás­kor. A szakember egyébként korábban sem tapasztalt ilyen mértékű eltérést. A korán ki­bújt olajos növénynek jót tett a csapadék, s a szép táblákon rekordtermés várható. gyón alacsony áron vásárolják föl a gabonát. Szerencsére az idén nem történt sok rendkívüli esemény, nem gyulladtak ki bú­zatáblák vagy gépek. Közlekedé­si büntetésekről sem lehetett hallani, igaz, több útvonalenge­délyt is kértek a gazdálkodók.- Gyengék voltak a környék­beli termésátlagok, kora tavasz- szal belvíz volt, aztán nem esett az eső, később pedig mégiscsak esett, de sokáig. Foltokban pusz­tultak ki a táblákban a növé­nyek. Az időjárás a vegetációs időszakban nem volt igazán jó, nem bokrosodon a búza, emiatt körülbelül ötödével kisebbek a hozamok. A korai érésű termé­nyek szenvedték meg leginkább az időjárás viszontagságait, a későbbiek - például az őszi bú­za - valamennyire megúszták. A minőség nem rossz, csökkent ugyan, de kellőképpen magas­ról indult - beszélt a Mező- tárkány környéki helyzetről a szakember. Kétszeresen kelt a kukorica, probléma llehet A kerti kultúra varázslatos centruma norlán bt. Az egri Natura Kertben mindig tudnak valami újat mutatni A Norlán Bt. 2007 tavaszán kezd­te meg működését. Célunk az volt, hogy egy olyan kerti centru­mot hozzunk létre, ahol minden­ki megtalálhatja a számára leg­kedvezőbb termékeket. A fejlődő kertkultúra hajnalán azt gondolom, hogy Eger város és környéke lakói már joggal számít­hattak egy ilyen jellegű vállalko­zás megjelenésére.. 2007-ben 1 fő alkalmazott se­gítségével 1 telephelyen történő értékesítéssel indultunk el. Termékeink többsége fából ké­szül, faházak, Jungle Gym játszó- eszközök, kerti bútorok, kerti ki­egészítők, kerítéselemek, ágyás- szegélyek, cölöpök és még sorol­hatnánk... ,5^ v\ ^ A MEGYE > VÁLLALKOZÓI M ^ RÉSZÉRE fcr <> 2009 Az elmúlt 2,5 évben mind a ter­mékpalettát szélesíteni, mind a telephelyek számát bővíteni tud­tuk, s nem utolsósorban regioná­lis viszonteladói címet nyertünk juk vásárlóink számára. Az egri és környékbeli ker tépítők, kivite­lezők is szívesen vásárolnak ná­lunk, hiszen egyrészt ki tudjuk elégíteni vásárlói igényeiket, más­NATUftA műt 3300 Eger Kistályai u. 255. el fő beszállítónktól. 2008-tól már, mint északkelet-magyarországi VIP-partner működünk, és a régi­óban számos viszonteladói kap­csolatot hoztunk létre. 2009 év elején megállapodást írtunk alá a korábbi Kő-Kert- Kerítés tulajdonosával és átvet­tük tőle telephelyét, így immáron a fából készült termékek mellett természetes burkoló- és díszítő­kövek, szobrok, grillek, virágtar­tók, tótechnikai eszközök egyre bővülő kínálatát is ajánlani tud­részt speciális árakon juthatnak hozzá az általunk kínált termé­kekhez. Számos pozitív visszajel­zés és a visszatérő vásárlók egy­re nagyobb köre azt bizonyítja számunkra, hogy termékeink, szolgáltatásaink, vállalkozásunk fontos a vevőink sz ámára. Négy értékesítési munkatár­sunk szakmai tapasztalatával, kedves, korrekt kiszolgálással, rugalmas hozzáállással és nem utolsósorban megfizethető árak­kal várjuk szeretettel az érdeklő­dőket, vásárlókat. Mindig valami újat mutatni! Akár ez is lehetne egyik szlogenünk... 2009-ben a megújuló energia- források mezejére is betettük lá­bunkat, napelemes, napkollekto- ros, szélgenerátoros rendszerek értékesítésével kezdtünk foglal­kozni. Emellett letettük az alapja­it a leendő kertészeti és faiskolai árudánk megnyitásának, idén egynyári és sziklakerti növények értékesítésével is bővült a nálunk megvásárolható termékek hosz- szú listája. Jöjjön el hozzánk, és mi szebbé varázsoljuk környezetét! Természetesen természetes! NATURA KERT EGER, A KERTI CENTRUM 3300 EGER, KISTÁLYAI ÚT 255. WWW.BEARCOUNTY.EU TEL / FAX: 35410496,36-311-659. 209207-188 E-MAIL: NORLAN@TONLINE.HU ▲ HA ÖN IS SZERETNÉ „AZ ÉV FELFEDEZETTJE” CÍMET ELNYERNI, A PÁLYÁZAT RÉSZLETEIRŐL ÉRDEKLŐDJÖN KIADÓNKNÁL A 06/36/513-639-ES SZÁMON. HKIK Heves Megyei Kereskedelmi fis Iparkamara HFVFS- HIRI4P Helyből a legjobb iw,main A gyerekkor liturgiája ha álmomból felébresztené­nek, se jutna eszembe a szentmise latin szövege. Persze hogy nem, hiszen nem is tudtam soha igazán. Boldogabbik gyerekkorom ministráns időszakában lett úrrá a magyar szó az oltár előtt. A pap - Istenben bol­dogult Géczy esperes úr - egy darabig még háttal állt a híveknek, aztán szembe fordult velük, úgy mutatta be az áldozatot. akkoriban a templomban még mindenkinek megvolt a helye: balra az asszonyok, jobbra az emberek. Aztán ez a szokás is megsérült, ré­szint mert a férfinép kiko­pott a padokból, részint pe­dig a fehérnépség is megfo­gyatkozott. A szújárattal át­szőtt ülőalkalmatosságokat kicserélték - Géczy esperes úr saját keze nyomát viselte az új bútorzat -, s a gyönyö­rű freskók is eltűntek. Kár értük, órákig képes voltam bámulni, újabb és újabb részleteket felfedezni raj­tuk; a szentély négy sarkát őrző evangélisták arcára a mai napig emlékszem. Na és Péter, András, Jakab, Já­nos, Fülöp, Bertalan... A ta­nítványok nevét úgy fújtuk, mint a Szózatot. Ha álmom­ból felébresztenének, máris sorolnám mind a tizenket­tőt. Géczy esperes úr olyan hitoktató volt, akire felné­zett az ember. MÚLT VASÁRNAP kint jártam a kápolnánál. Boldogabbik gyerekkorom helyszíne ez is. Olykor éjszakákon át vir- rasztottam nagyanyám szoknyája mellett, várva az ünnepet. Néha belealudtam a zsolozsmába. Most jó volt kint újra, hallgatni Tempfli püspök úr beszédét. És örö­mömre, latinul fejezte be a liturgiát. Örömömre, igen, még ha csak annyit értet­tem is belőle, hogy ámen. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Lelopták egy parkoló Suzuki hátsó kerekeit Régi, kopott kerekeket szerel­tek fel a tolvajok egy Suzuki gépkocsira, miután ellopták annak két hátsó kerekét. Az esetet bejelentő férfi elmond­ta, hogy autójával az egri Má­tyás király úton parkolt le, ké­sőbb azonban azt kellett észre- vennie, hogy valami nincs rendben a járművel. A sze­mélyautóról ugyanis ismeret­lenek leszerelték a két hátsó kerekét, s azokat rozsdás fel- nijű, kopott gumijúakkal he­lyettesítették. A negyvenezer forintos kárt okozó lopás ügyében az Egri Rendőrkapitányság indított eljá­rást - tájékoztatott Soltész Bá­lint rendőrségi sajtószóvivő. ■ i \ h h i

Next

/
Thumbnails
Contents