Heves Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-18 / 167. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. JÚLIUS 18., SZOMBAT Többen, jobban, színesebben bikavér-ünnep Idén még inkább szűknek bizonyult a Dobó tér ab4xom nap alatt Az Egri Bikavér Lovagrend az idei Bikavér-ünnep zárónapján, vasárnap kora este hét új tiszteletbeli tagot avatott fel a Dobó téren, köztük (balról jobb­ra) Bíró Józsefet, dr. Fehérvári Gézát, valamint dr. Köpeczl Bócz Tamást is A képgalériát keresse a HEOLhil hírportálon Jótékony hatással voltak a Bikavér-ünnepre az újí­tások: első értékelésében több tekintetben is re­kordról számolt be az eg­ri hegybíró. Munkatársunktól A pénteki eső és hideg dacára rekordforgalomról számolt be „Az Egri Bikavér ünnepe Szent Donát napján” elnevezésű bor­gasztronómiai fesztivált szerve­ző egri hegyközség hegybírója, Tarsoly József. Mint elmondta, a három nap során szombaton pél­dául nem bizonyult elégnek a 12 ezer borérme, illetve a még rá­adásként csináltatott kétezer borjegy, sőt a hatezer ételérme sem: akkora volt a forgalom, hogy túl lassan kerültek vissza az eladóhelyekre a tallérok.- Összességében kijelenthet­jük: 40 ezernél is több látogató 1 fordult meg a Dobó téren a tizen- 5 harmadik Bikavér-ünnep során J pénteken, szombaton és vasár- 1 nap - tette hozzá. - Én az eddigi legjobb rendezvénynek éreztem, de a vendégek részéről is renge­teg pozitív visszajelzést kap­tunk. Jól döntöttünk, amikor a zenei sokszínűség jegyében a korábbiaknál több kísérőprogra­mot szerveztünk, a kisebb pro­dukciók mellett a napi két na­gyobb koncert is jótékony hatás­sal volt a fesztiválra, akárcsak az idén először felállított hatal­mas kivetítő, illetve az új helyre Új borlovagok Az Egri Bikavér Lovagrend az idei Bikavér-ünnep záró­napján, vasárnap kora este hét új tiszteletbeli tagot ava­tott fel. (Rendes tag csak szőlő-, illetve bortermelő le­het.) így a rend soraiba lép­hetett Bíró József, az Egri Borút Egyesület ügyvezető alelnöke, dr. Fehérvári Géza professzor, nyugalmazott nagykövet, dr. Köpeczi Bócz Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főigazgatója, Kühne Gábor, a Heves Me­gyei Hírlap lapszerkesztője, Mikuska Péter borbíra, Nagyfejed András étteremtu­lajdonos és Orosz László ét­teremtulajdonos. vitt színpad. Annak is örülök, hogy sokan vettek részt vasár­nap délután a Szent Donát-szo- bornál tartott hagyományos kö­nyörgésen, ahol - a Segít a Város Alapítvány közreműködésévei ­két diófát is elültettünk. Ismeretes: ezúttal a korábbi­aknál több, összesen harminc borászat vonult fel a téren, mel­lettük 16 étterem kínálta a Bika­vérekhez illő egy-egy ételspecia­litását. Ez, illetve az előző évek­ben megszokottaktól több étke­zősátor azt is jelentette, hogy a szervezők maximálisan kihasz­nálták a tér adta lehetőségeket, jelen formájában ennél jobban bővíteni a rendezvényt aligha le­hetséges. Pedig - minden jel szerint- igény lenne rá, ezért vetődött fel a gondo­lat, hogy jövőre már délelőtt is kinyithat­nának a sátrak.- — Úgy tűnik, sike­rült végre lerombolnunk a min­ket körülvevő láthatatlan falakat is: felfigyelt ránk az országos mé­dia, celebek, politikusok, állami hivatalok vezetői jöttek Egerbe ­mutatott rá a hegybíró. - De kül­földről is nagy volt az érdeklődés: itt volt többek között Ranjit Rae indiai, Pierre Gui- mond kanadai, Jaro- mír Plísek cseh, Robert Milders hol­land, Peter Weiss szlovák sós Alex Brooking ausztrál nagykövet is, akik mindannyian elragadtatással be­széltek a Bikavér-ünnepről. Ami pedig a továbbiakat illeti: szeretnék, ha jövőre újra képvi­seltetné magát a rendezvényen * Az Egri Borbarát Hölgyek Egyesülete most is a legjobb étel és Bikavér párosítást dí­jazta. Ezúttal a Ködmön Csár­da borókás hordós párolt ká­posztával és fűszeres knédli- vel tálalt kemencében sült ka­csacombja, illetve a vele kí­nált Egri Bikavér, Vincze Béla 2005-ös Birtokbora nyerte el az ítészek tetszését. * A Fiatal Egri Szől& és Bor­termelők Társasága (FESZT) által a legjobb Egri Bikavér­Szekszárd is az ottani Bikavérek­kel. Ugyanakkor - említette meg Tarsoly József - szerencsés lenne visszaállítani az összekóstolás in­tézményét. Azaz: a kiállítani ter­vezett Bikavéreket, illetve a hoz­zájuk ajánlott ételkülönlegessé­geket egy szakmai zsűrinek elő­zőleg össze kellene kóstolnia, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessenek az ízharmóniára. Az is tény, hogy a nagy meleg nem tesz jót a boroknak, az ingadozó minőség is jobbára ennek tudha­tó be, tehát megfelelő hűtési tech­nikát kell alkalmazni. nek felajánlott különdíját Ju­hász Péter 2006-os évjáratú bora érdemelte ki. * Az Egyesület Eger Idegenfor­galmáért a sátor megjelené­sét, a külcsínt díjazta; e tekin­tetben a dr. Gál Lajos Pincé­szetével és Juhász Péter Pincé­szetével közösen felvonuló Já­nos Vitéz Étterem vitte el a pálmát. Az egyesület odaítélt még egy különdíját: ezt a Fe­hérszarvas Vadásztanya Étte­rem vehette át A Kánikulával együtt érkeznek az adóhatóság munkatársai Már javában tart a nyári ellenőr­zési sorozat, amelyben több ha­tóság is részt vesz július folya­mán. Az adóhatóság akciójának fő célja a jogkövető magatartás­ra való ösztönzés. Az adózók fi­gyelmét elsősorban arra szeret­nék ráirányítani, hogy miként tudják az adójogszabályoknak megfelelően működtetni a vállal­kozásaikat. ■ Az APEH munkatársai fokozottan ellenőrzik a számla* és nyugtaadási kötelezettség betartását. Az Észak-magyarországi Regi­onális Munkabizottság nemrégi­ben Miskolcon ülésezett, ahol az illetékes hatóságok ellenőrzési vezetői meghatározták a régiót átölelő együttes akció program­ját. Az APEH, a VPOP, a fogyasz­tóvédelmi hatóság, az ÁNTSZ, a rendőrség, a munkaügyi és a munkavédelmi felügyelőség el­lenőrei már jártak az egri stran­don, a hevesi piacon, valamint a szilvásváradi vállalkozásoknál. A régióban lefolytatott száznál is több APEH-vizsgálat vendéglátó- helyeket, strandokat, vásárokat, fesztiválokat érintett. Az operatív egységek fokozottan ellenőrizték a számla- és nyugtaadási kötele­zettség betartását, a forgalmazott árucikkek eredetét, a foglalkozta­tás szabályszerűségét. Utóbbinál volt eset, amikor az adózó még az ellenőrzés megkez­dése elolt .önként feltárta a hiá­nyosságot, s pótolta a biztosítási jogviszonyt, ezért mulasztási bír­ságot sem kapott. Előfordult azonban kitöltetlen alkalmi mun­kavállalói könyv is, illetve a hőre eltűnő tinta használata. Ez utób­bi esetben a mulasztási bírság ki­szabása mellett még tizenkét na­pos üzletbezárás is várható. Az üzlethelyiségekben vég­zett próbavásárlások azt mutat­ják, hogy az adózók zöme tisztá­ban van az áfa-mérték változá­sából eredő pénztárgép-átállítá­si kötelezettséggel. Az ennek kapcsán föllépő esetleges hibák­ra fölhívták a figyelmet az ellen­őrök. Többen azonban semmi­lyen bizonylatot nem bocsátot­tak ki az értékesítés során, s még adószámmal sem rendel­keztek. A visszaesőnek számí­tó, mulasztó vállalkozások még a nyáron számíthatnak a revi­zorok feltűnésére. ■ A Szent Donát-szobornál tartott - műsorral kísért - hagyományos kö­nyörgésen a gazdák mellett az egri fertálymesterek is felvonultak ■ »Úgy tűnik, si­került végre le­rombolnunk a minket körülve­vő láthatatlan falakat is.” Borokat, ételeket és sátrakat is díjaztak A hatvanas évek gitárzenéje shadows 60 A hőskor szerzeményeit szólaltatják meg Hatvanban négy, kamasznak már aligha mondható közis­mert muzsikus - Kiss Róbert (gitár), Csaszli János (basszus), Rózsa Ferenc (gitár), Lakatos József (dob) - úgy határozott, létrehoznak egy olyan formáci­ót, amely a valamennyiük által kedvelt gitármelódiákat játssza majd. Az elnevezésben, amit vá­lasztottak, minden benne fog­laltatik: Shadows Club 60. A hőskor szerzeményeit szólaltat­ják meg magas színvonalon, nosztalgiára késztetve a hallga­tóságot. Talán nem véletlen, hogy egyre népszerűbbek, ér­dekes módon nem csak saját korosztályuk, hanem a fiata­labb rajongók köreiben is. ■ Az igényes beatmuzsikához nem a hangerő a legfontosabb NYERJEN KEDVEZMENYES KÁRTYÁT A HÍRLAPPAL! . ■■ h I ■ hhIB ■imiiiHii. Miről nevezték el az ART Kávézót? a) A művészetről b) Arról, hogy a kávé árt c) Artemisz Tamás nevű kávészállítóról Beküldő neve: ................................. C íme: A kitöltött játékszelvényt 2009. július 24 én 10 óráig juttassa el a Heves Megyei Hírlap címére: JÁTÉK, 3301 Eger Pf. 657. A borítékra kérjük ráírni: ART NYEREMÉNY: JÁTÉKONKÉNT 5 DARAB KEDVEZMENYES FOGYASZTÁSRA JOGOSÍTÓ KÁRTYA AZ ART KÁVÉZÓBA! EGER, DR. NAGY J. U. 4. A játékban csak Heves Megyei Hírlap előfizetők vehetnek részt. 4 í. t 4 I

Next

/
Thumbnails
Contents