Heves Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-18 / 167. szám

2009. JÚLIUS 18., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 HATVAN, LŐRINCI ÉS KÖRZETE A tizenegy színű hajkorona mestermű Neves fodrászatokban dolgozó kollégákat győzött le Helga és a mestermunka. A frizura csaknem nyolc óra alatt készült el, de a mű - úgy véljük - fekete-fehérben is önmagáért beszél. egy neves fodrászatban egymást is segítik a kollégák. Most azonban már örül, hogy mindezek ellenére belevágott.- Egyre jobban tet­szett az ötlet, ezért úgy döntöttem, ha ta­lálok megfelelő mo­dellt, akkor jelentke­zem. Négy trendre hirdették meg a ver­senyt. Olyan hajat vártak tőlünk, ami valahol a való és a virtuális világ között helyezkedik el. Be­■ Modellje nem­csak dekora­tív, de kellő­képpen bevál- lalós is volt. nyújtottam a pályázatom color kategóriában. Utánanéztem az interneten, ahol rátaláltam egy amerikai fodrász által készített frizurára, s ennek alapján el tudtam kez­deni a tervezést Szilvinek a modellt illetően is sikerült jól választania: a Bajza gimnáziumba járó Rudas Helga nemcsak dekoratív lány, de kellőképpen „bevállalós” is ahhoz, hogy ideális alany le­Fodrászbajnok, puritán frizurával Hagyományt teremtenének horgászbotjukkal a lánglovagok A közelmúltban mintegy tizenöt nevezés érkezett a Hatvani Hi­vatásos Önkormányzati Tűzoltó­parancsnokság által először megrendezett hagyományterem­tő tűzoltó horgászversenyre. A különleges eseménynek a boldo- gi útról megközelíthető Kincsem horgásztó adott helyet. Sajnos az időjárás nem kedvezett a lelkes horgászoknak, az erős szél pró­bára tette tudásukat, ennek elle­nére a hangulat remek volt. Mi­után mindenki megtalálta és el­foglalta helyét, előkészítette fel­szerelését, megkezdődhetett a halak beetetése. A bírák órán­ként mérlegeltek, majd a ver­seny végeztével összesítették a részeredményeket. A háromórás viadal befejezé­sét kürtszó jelezte; ekkor már megállapítható volt, hogy azok választottak jó taktikát, akik ap­ró halra szereltek. A legjobbak főként kárászokat emelgettek a partra, a pontyok - valószínűleg az időjárásnak köszönhetően - ezúttal nem mozdultak. A dobo­gó első három fokára került ver­senyzők értékes díjakat kaptak. Az első helyezett Szakács Ró­bert tü. őrmester, a második Fu­tó János őrnagy, a harmadik Csordás Tamás törzsőrmester lett. A legnagyobb hal kifogója, Pisák István főtörzsőrmester különdíjat kapott. A gratuláció­kat követően hangulatos ebéd­del - természetesen halászlével - ért véget a viadal. ■ l\7k ,ivnm flnna-búcsú a nagyváradi püspökkel Lőrinciben július 26-án, vasár­nap tartják meg a Szent Anna- búcsút. Jó idő esetén a hívek dél­előtt 9 órakor körmenettel vo­nulnak a Zagyva partján lévő kápolnához, ahol fél tíztől Temp- fli József nyugalmazott nagyvá­radi megyés püspök celebrál szentmisét. Ha az időjárás ked­vezőtlen lesz, a szertartásra a templomban kerül sor. A búcsút követő napokban szentelik fel a volt cementgyári kápolna he­lyén állított keresztet - tájékoz­tatott Rados László plébános. Az imahelyet az 1960-as években bontották le. ■ A hatvani Bakos Szilvia megnyerte a Trend Vision Award elnevezésű fod­rászverseny magyarorszá­gi döntőjét. Ennek ered­ményeként a berlini világ- versenyen ő képviselheti a hazai haj szobrászokat. Tari Ottó Bakos Szilvia megmérettetett, s élete első versenyén elhozta a győztesnek járó jutalmat. Szilvi hosszú évek óta gondozza a hat­vani hölgyek hajkoronáját, de so­ha nem hitte volna, hogy beke­rülhet a legjobbak közé.- Most sem neveztem volna magamtól, de az egyik tréningen rábeszélt az oktató - meséli. - Be­vallom, mindig úgy gondoltam, hogy a nagy nevű fodrászatok­ban dolgozó kollégák között nincs esélyem egy rangos verse­nyen. Nem azért, mintha keve­sebbet tudnék náluk, hiszen min­den továbbképzésen részt ve­szek, hogy új fogásokat tanuljak, hanem azért, mert egy kisváros­ban nincs megfelelő szakmai hát­tér. Ha valamire kíváncsi vagyok, nincs kitől megkérdeznem, míg Szilvia (képünkön) már több mint húsz éve fodrászkodik, noha még csak 36 esztendős. A családjában senki nem űzte ezt a mesterséget; mint mond­ja, tanulóként még ő sem sze­rette, de amint a maga urává vált, egyre nagyobb kedvet ér­zett a szakma műveléséhez. Ma már el sem tudná képzelni az életét nélküle. Kedveli az extrém frizurákat, ennek elle­nére saját hajviselete egyszerű, már-már puritán. Szavai sze­rint mostanra érett meg arra, hogy kiteljesedjen mind üzleti, mind szakmai szempontból Ennek érdekében folyamato­san képezi magát itthon és kül­földön egyaránt Most úgy érzi, feljutott a csúcsra, de tudja azt is, hogy a szintet tartani kell Jogos elvárás ez a vendégeitől - és önmagával szemben is. gyen egy nem mindennapi haj­költemény elkészítéséhez. Szük­ség is volt a merészségére, hi­szen a versenyfrizura tizenegy színből állt: a narancs, a rózsa­vörösek és a barnák különböző árnyalataiból, s ráadásul a for­mája is különleges.- Elkészítettem a megálmodott formát, majd részletesen leírtam a vágástechnikát, a színeket, to­vábbá hogy mit és milyen sor­rendben csináltam - mondja Szil­vi. - Ezt követően a fényképmel­léklettel elküldtem a verseny­munkámat. Meglepetés volt, hogy behívtak. A döntőre július elején került sor. A helyszínen már csak be kellett állítani a vég­leges frizurát, úgy, hogy az a leg­jobban érvényesüljön. Az értéke­lés szerint a győzelemhez a szí­nek élénksége és harmóniája ve­zetett. Nagyon boldog voltam, hogy első helyezést értem el, hi­szen így november elsején mehe­tünk Berlinbe, a világversenyre, ahol több mint ötven ország kép­viselője között adhatok számot tu­dásomról. Természetesen Helgá­val indulok, hiszen neki is hatal­mas része volt a győzelemben: imádta ezt a frizurát, amivel ha­talmas sikert aratott. Kapcsolatépítés Farkaslakával hört Az erdélyi Farkaslakán- Tamási Áron szülőfalujá­ban - járt az önkormányzat vezetése. A küldöttség egyik legfontosabb célja az volt, hogy elmélyítsék a kulturális és sportkapcsolatokat az ott élőkkel. A kinntartózkodás során Somodi János kanonok szentmisét mutatott be a he­lyi templomban. Nyugdíjasok kirándulása Bogácsra lőrinci A selypi nyugdíjas­klub tagjai ma Bogácsra utaznak. A résztvevők a strandlátogatást is a prog­ramba iktattak. Néggyel többen érték el a sikert ecséd Ezüstérmeket vettek át a település futballistái me­gyei II. osztálybeli bajnoki szereplésük eredményeként- adtuk hírül a múlt héten. A játékoskeret felsorolásából- a számítógép ördögének ügyködése nyomán - né­gyen „lemaradtak”. A név­sorban szereplőkön kívül természetesen Farkas Zol­tán, Gubán Péter, Gubán Ró­bert és Hajdú Zoltán is a si­ker kovácsai közé tartoznak. Körzeti oldalaink heti menetrendje MFÖ EGER . KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS ► SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Tori Ottó Fotó: Tari Ottó Cím: 3000 Hatvan, Pf. 48 Tel.: 37/540-051 e-mail: otto. tarifa axelspringer.hu MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐT felveszek azonnali belépéssel 8 órás munkaidőbe, Hatvan környéki £ munkahelyre. T.: 30/9403-861 Képviselő kéziszerszámmal kapavágás Ily módon sürgette meg a kerülő út építését Mint arról beszámoltunk, Oro- ján Sándor, a hatvani önkor­mányzat fideszes képviselője, a Fidelitas Heves megyei elnöke jelképesen elvégezte az első ka­pavágást a települést északról el­kerülő tehermentesítő út nyom­vonalán. Szavai szerint a város szocialista többségű vezetésé­nek már rég meg kellett volna oldania a problémát, ám Új­hatvan közlekedési fejlesztése háttérbe szorult. Érsek Zsolt polgármester az akcióra azzal válaszolt, hogy egy útszakasz megépítése nem megy egyik napról a másikra, d ahhoz le kell folytatni a szüksé- £ ges tervezési, engedélyezési és I egyéb eljárásokat. ■ Oroján Sándor úgy véli, éveket késlekedett a város az útépítéssel EZT IRTA EGYKOR A tmtssam Apc gondjai, Apc önzetlen segítői Apc a Selypi-medence szépen fejlődő települése. Fain József- né, a községi tanács megbízott elnöke szerint az 1984-es év ta­pasztalatai is azt igazolják, hogy a gazdasági egységek igen segítőkészek. Legnagyobb bázisuk a Qua- lital, Lőrinciben az egyesült kön zeti ÁFÉSZ, Zagyvaszántón pe­dig a termelőszövetkezet, de nem lehet szavuk a petőfibányai Vegyépszerre, a közúti igazgató­ság gyöngyösi kirendeltségére, a megyei és hatvani vízművek vezetőire, illetve a cégek szocia­lista brigádjaira sem. A kapott támogatás értéke közelebb jár a négymillió forinthoz, mint a há­romhoz. A Qualital Könnyűfém­öntödének köszönhető a körze­ti orvos rendelőjének, lakásá­nak megépülte, s az általános is­kolai világítás korszerűsítése. Az óvoda, a bölcsőde folyama­tos karbantartásánál a gyári KISZ-bizottság fiataljai, s olyan szocialista brigádok is társadal­mi munkával szolgáltak, mint a Március 8. vagy a Ságvári. A Május 1. szocialista brigád kü­lönböző villamosítási gondokon enyhített. A Zagyvavölgye Tsz munkagépei az iskola körül, s az útépítkezéseknél segítenek, s a gazdaság buszai viszik évente háromszor-négyszer a fővárosi gyermekszínházba a helyi ap­róságokat. Az Egyetértés brigád játékszereket készít, a Dózsa tagjai pedig az intézmények sze­métszállítását oldják meg. Az ÁFÉSZ legalább százezer forint értékű szakipari munkát végez­tetett tavaly a gyermekintézmé­nyeknél, továbbá finanszírozza az úttörők tűzoltócsapatát. A vízművesek révén a Kölcsey Fe­renc utca házaihoz már eljutott az ivóvíz. A Közúti Igazgatóság pedig legalább százezer forint értékben rendezte a Rákóczi út árokrendszerét. (1985. január 9.) * i ß r 1 f

Next

/
Thumbnails
Contents