Heves Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-23 / 45. szám

2009. FEBRUAR 23., HETFÓ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Eger FOGADÓÓRÁK Kedden dél­után fél 2-től fél 6-ig Jékli Sán­dor, a 4. számú választókörzet önkormányzati képviselője, a pénzügyi bizottság tagja fogadó­órán várja az állampolgárokat a Családsegítő Intézetben (Deák Ferenc u. 19. szám). Szerdán 15 óra 30-tól 17 óráig Jánosi Zoltán, a 13. számú körzet képviselője, az ifjúsági és sportbizottság tagja tart fogadóórát a Családsegítő és Információs Irodában (Kalló­malom u. 88. szám). Atáiiy ÜNNEPELTEK Hetven esz­tendővel ezelőtt, 1939. február 23-án kötött házasságot Átányban Szilágyi Kálmán és Török Rebeka. Az átányi születé­sű ifjak később egész életüket a településen élték le. Az egymás mellett töltött boldog hetven esztendőt szombaton,délben Kegyelmi lakodalomban ünne­pelték, ahol Dányiné Szórád Ibo­lya jegyző ismét megerősítette házassági fogadalmukat, majd a köztiszteletben álló idős párt Gönczi Mihály polgármester kö­szöntötte az ünneplő családtag­okkal együtt. Kerecsend tanácsok a Biztos Kezdet Klub február 24-i, keddi foglalkozásán az érdeklődő anyukák információkat kaphat­nak képzési lehetőségekről, • könyveket kölcsönözhetnek, és fejlesztő játékokkal ismerkedhet­nek meg. Az izgalmasnak ígérke­ző program reggel nyolctól egé­szen délig tart a szokásos hely­színen, a helyi közösségi ház klubhelyiségében. Eger KÖZLEKEDÉS A Közleke­déstudományi Egyesület megyei területi szervezete kedden 14 órától tartja soron következő klubfoglalkozását. A helyszín a Heves Megyei Rendőr-főkapitány­ság épületében lesz. A témák kö­zött szerepel egyebek mellett megyénk baleseti helyzete és az objektív felelősséghez tartozó el­lenőrzések tapasztalata is. Hatvan OKTATÁS Február 26-án, csütörtökön 16 órakor kezdődik a képviselő-testület soron követ­kező ülése. Az egyik legfonto­sabb napirendi pont a középisko­lák jövőbeni működtetése lesz. Lőrinci KÉMÉNYSEPRÉS A na­pokban kezdődött, és május 22- éig tart a kémények ellenőrzése a településen. A közszolgáltató szakemberei ezen időszak során elvégzik a gázfűtésű lakások kür­tőinek a műszeres vizsgálatát is. A válság elérte a turikat is leépülés Véget érhet a használtruha-kereskedések aranykora Az elmúlt években sorra nyíltak a turkálók. Sok üzletbe hatalmas árengedményekkel próbálják becsalogatni a vevőt, ám nem sok sikerrel. Rendezvényeket és kutatásokat is támogatnak A napokban ülésezett a Tisza- tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság (RIB). Godó Lajos el­nöktől megtudtuk: a szervezet az idén 24 millióval támogatja a Kunmadarason megrendezendő Drake Bike Európa-bajnokságot. A régió turizmusa fejlesztési lehetőségeinek kutatásával bíz­ták meg a gyöngyösi Károly Ró­bert Főiskolát, a munkálatokat 3,5 millióval segíti a RIB. Ugyanennyi jut az idén a Moz­dulj Tisza-tó elnevezésű akció­ra. A tó marketingjére 10,3 mil­liót szántak: a májusi Tisza-tó napja rendezvény házigazdája Kisköre lesz. Segítik az idegen- forgalmi kiállításokon való részvételt is. ■ Eger belvárosában egymás után húzzák le a rolót a különböző profilú kereske­dések. A turkálók még tartják magukat, de sokak szerint már nem sokáig. Barta Katalin Néhány hónapja a hazai keres­kedelem egyik legprosperálóbb ágazatának a használtruha-ke­reskedések tűntek. Az elmúlt években sorra nyíltak a kisebb- nagyobb üzletek, ahol kizárólag használt ruhát, cipőt árusítottak. A vállalkozók nem panaszkod­tak. A jobb minőségű, márkás darabokért boldogan tolongtak a kispénzű emberek. Mára azon­ban ezeknek az üzleteknek is bealkonyult. Az egyik belvárosi boltban még karácsony előtt is viszony­lag sokan megfordultak, azon­ban januárban itt is lehúzták a rolót. A volt bérlő meséli, hogy eleinte nagyon jól ment a bolt. A jó forgalom miatt az árut is gyak­ran tudták frissíteni, így sokan vásároltak náluk. Aztán tavaly ősszel, október-novemberben megcsappant a kereslet:- Szinte egyik napról a másik­ra elmaradtak a vevőink. A bér­leti díjat, a rezsit fizetni kellett, a bevétel meg sehol. Kénytele­nek voltunk bezárni - mondja a középkorú hölgy, aki pillanatnyi­lag munkát keres, nem sok re­ménnyel. - Kereskedelmi vég­zettséggel rendelkezem, de esé­lyem sincs, hogy valahol el tud­jak helyezkedni. Sorra csődölnek be a vállalkozások, hi­szen mindenütt szánalmas a napi forgalom. Van egy kis megtakarított pénzünk, amit a gyerekek to­vábbtanulására szántunk. Most éppen ezt éljük fel. De hogy mi lesz azután, arról fogalmam sincs. Éjszakánként csak forgo­lódom és jár az agyam, de egy­re kilátástalanabb minden... - sóhajt mondandója végén. Sz.-né Mária évek óta csak turkálóban vásárol az egész csa­ládnak. Korábban rendszeresen bekukkantott egy-egy üzletbe, A hobbi-turká- lás ma már egy­általán nem fér bele a családi költségvetésbe. hátha talál valami jobb darabot valamelyik családtagnak, ma­napság azonban már kerüli a ré­gi helyeket:- Hetek óta nem turkáltam, pe­dig hiányzik. Ha jól belegondo­lok, az utóbbi években az volt az egyetlen luxusom, hogy bevettem ma­gam egy-egy túriba, és válogattam a má­sok által levetett göncök között. Rá­jöttem, hogy annyi fölösleges kacatot szedtem össze, hogy már magam is nyithatnék otthon egy kereskedést. A vásár­lásokkor úgy tűnt, hogy nagyon jól jártam az olcsó cuccokkal, de egy kis idő elteltével csak kide­rült, hogy mégiscsak divatja­múlt, agyonmosott holmik ezek. A cipőkkel sem jártam jobban, a legtöbb a kukában landolt. Las­san ott tartunk, hogy az is művé­szet, ha a havi rezsit ki tudjuk fi­Az elegáns butikokban még nagyobb a baj egy átlagos hétköznapon be­nyitottunk néhány márkás ru­ha- és cipőkereskedésbe is. Szinte mindenütt kongó üzle­teket találtunk. Hiába a ha­talmas tél végi akciók, áren­gedmények, nem tudják vele becsalogatni a vevőket. Az el­adók szinte kivétel nélkül ar­ra panaszkodtak, hogy évek óta nem volt ilyen keserves év­kezdetük. A legtöbben attól tartanak, hog}' végleg lakat kerülhet boltjaikra. zetni, és az alapvető élelmiszere­ket meg tudjuk venni. A hobbi- turkálás már nem fér bele a költ­ségvetésbe. Az egyik közkedvelt vállfás üzletbe is egyre kevesebben nyitnak be. Az ott dolgozók arra panaszkodnak, hogy manapság már jobbára csak a fiatalok tér­nek be hozzájuk, hogy kevéske zsebpénzükből itt keresgéljenek egy-egy divatosabb holmit.- Az elmúlt évben minden korosztály megfordult itt, és a férfiak is előszeretettel keresgél­tek nálunk. Mára azonban na­gyon megcsappant a forgalom. A január egyenesen csapnivaló volt bevétel szempontjából. Ab­ban reménykedünk, hogy a ta­vasz beköszöntével a legtöbben mégiscsak szeretnék felfrissíte­ni a ruhatárukat. Sajnos az idő­járás sem kedvez ebből a szem­pontból. Az elmúlt napokban még havazott. Az a tapasztala­tunk, ha szebb az idő, többen nyitnak be hozzánk is. Mivel mi csak alkalmazottak vagyunk, nem tudjuk, hogy a tulajdonos­nak meddig éri meg ezzel a tevé­kenységgel foglalkozni. Csak re­ménykedünk, hogy sokáig, hi­szen nekünk is csak addig van munkánk, amíg számára ez a bolt jövedelmező - összegzi vé­leményét az egyik eladó. Rendpártiság mindenáron? az igazságügyi és rendészeti miniszter a bűnelkövetőkkel szemben az eddigieknél ke­ményebb szigort ígért. A rendteremtés részeként emlí­tette a Büntető Törvénykönyv olyan módosítását, amibe a „nehézfiúk” is beleremegnek. Izgulhatnak a piti tyúktolvaj­ok is, mert a szabálysértési érték felső határát meg nem haladó lopásokat ismét a rendőrség követné nyomon, közelebb hozva a nemes célt: ne az elkövetési érték, hanem a bűnözői magatartás legyen a büntetés alapja. Draskovics tibor a védeke­zésre képtelen - akár gyerek­re, akár beteg, idős - embe­rekre támadókat is nagyon megbüntetné. Megnézhetné magát az is, aki rendőrre emel kezet vagy rendőri intéz­kedést akadályoz. A súlyosab­ban megtorlandó cselekmé­nyek közé tartoznának azok az esetek is, melyek során va­laki pisztollyal vagy más fegy­verrel megy be a bankba, vagy éppen „vásárolni". a miniszternek többnyire , igaza van. Nem beszélve ar­ról, hogy hozzáállása politi­kailag is hasznos. Egy fe­szültségekkel teli válság idején a rendpártiság na­gyon könnyen megértésre talál. így van ez még egy „nemszeretem kormány” esetében is. Bökkenők per­sze vannak. A durvuló cse­lekmények okaként Draskovics előbb a média. szerepét hozta fel, s csak ezt követően utalt a szociális helyzet romlására. A sor­rend lehetne fordított, hoz­zátéve, hogy a filmek és vi­deojátékok káros befolyása - bár a köztudatban ez él - korántsem bizonyított. arról nem is beszélve, hogy mit tettek a bankok például Mór óta biztonságuk növelé­séért? Ja, hogy az nekik ke­rülne pénzbe? VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Hagyományteremtő farsang fonákságok Elbúcsúztatták a telet az egri Dobó téren A hagyományteremtés szándé­kával rendezte meg szombaton a Dobó téren a Művészetek Háza a Fonáklakodalmast. A télbúcsúz­tató játéknak régi egri hagyomá­nyai vannak, melyeket most az­zal a nem titkolt szándékkal élesztettek újjá, hogy később e rendezvény országos ismertsé­get szerezzen magának. A farsangi álarckészítés és a népi játékok felelevenítése után a nap csúcspontja Farsang Jan­csi és Cifra Marcsi egybekelése volt. A rövid lakodalmat azzal a szándékkal fejezték be, hogy az egrieknek sem kell már sokáig várniuk a tavaszt. A rendezvényt a Muzsikás együttes táncháza zárta. ■ mm A farsangi álarc elmaradhatatlan kellék KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.Hll Szerényebb körülmények között, mégis segítenek Folytatás az 1. oldalról Minden belépőjegy árából há­romezer forint támogatás jutott a Gyöngyösi Tehetséges Diáko­kért Alapítványnak, akik részt vettek hét végén a gyöngyösi jó­tékonysági vacsoraesten. A ren­dezvényt Hiesz György polgár- mester több szempontból is rendhagyónak nevezte.- Sokat gondolkodtunk azon, hogy ebben a helyzetben illik-e mulatságot rendezni, ám arra ju­tottunk, kár lenne a 14 éves ha­gyományt megszakítani, hiszen a cél, a tehetséges diákok támo­gatása - fogalmazott. Nem csak a rendezvény elne­vezése, a helyszín is újdonság volt az idén, ugyanis a Mátra Művelődési Központ először adott otthont az összejövetelnek, ahol a fellépők helybéli művé­szek voltak, akik ingyen vállal­ták a vendégek szórakoztatását. A jótékonykodóknak több lehe­tőségük is volt, hogy közvetve tá­mogassák a tehetséges diákokat. A belépő megvásárlása mellett a tombolára fordított összegek is az alapítvány számláját gyarapítják. Emellett voltak, akik jelentős ösz- szegekkel járultak hozzá az ala­pítvány megsegítéséhez: Füleki Menyhért vállalkozó 150 ezer, Ju­hász Ferenc plébános-kanonok 50 ezer, míg a Heves Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara 12 ezer forintot ajánlott fel. ■

Next

/
Thumbnails
Contents