Heves Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-27 / 22. szám

KOZELET Bejelentette Geir Haarde izlandi miniszterelnök a mélyülő pénzügyi válság nyomán népszerűtlenné vált kormányának azonnali lemondását. A lakosság tiltakozó akcióinak hatására Haarde pénteken bejelentette, hogy előrehozott választásokat rendeznek május 9-én, a kormányellenes tüntetések azonban folytatódtak. HÍRSÁV Gyenesei: megújul az épület Két bankot is kiraboltak hétfőn robbanóanyaggal fenyege­tőzve követelte a bevételt egy ötven év körüli férfi teg­nap a székesfehérvári Távír­da utcai takarékszövetkezet­ben, az alkalmazottak enge­delmeskedtek. Budapesten az UniCredit Bank Bartók Béla úti fiókját rabolták ki. Egy 40 év körüli, erős testal­katú férfi feltehetően fegy­verrel követelte a bevételt. A pénztáros engedelmeske­dett, így lövés, sérülés nem történt. Mindkét tettes gya­log elmenekült. Egy idős nőt is megölt a bölcsődei gyilkos Belgiumban egy idős asz- szony közelmúltbeli meg­gyilkolásával is gyanúsítják azt a húszéves fiatalembert, aki a múlt héten egy bölcső­dében késsel lemészárolt két csecsemőt és egy da- dust. Több bizonyíték alap­ján a hatóságok úgy vélik, hogy Kim De Gelder tehető felelőssé egy 73 éves beverem asszony január 16-i leszúrásáért. Megmenekülhet a Sportkórház „NÉHÁNY HÓNAPON BELÜL dön­tés születhet a Sportkórház ügyében” - hangoztatta teg­nap Gyenesei István. A spor­tért felelős önkormányzati miniszter közölte, hogy az intézmény új kórházként és sportegészségügyi-tudomá- nyos központként működik. Veres János, Gyurcsány Ferenc, Szűcs Erika és Bajnai Gordon tájékoztatta Sólyom Lászlót a válság itthoni hatásairól és a tervekről Gyurcsány új adóreformja programok A munkára rakódó terheket csökkentené a kormányfő Folytatta a válsággal kap­csolatos intézkedéseket megelőző egyeztetéseit Gyurcsány Ferenc, aki hét­főn Sólyom Lászlóval és közgazdászokkal is tár­gyalt. A kormányfő az adó­reform szükségességét hangoztatta. Ambrus Vilmos „Adó-, járulék- és foglalkoztatási reformot kell csinálni” - mondta Gyurcsány a közgazdászokkal va­ló találkozója után. A megbeszé­lésen arról nem volt vita, hogy a munkára rakódó terheket csök­kenteni kell, a kérdés az, hogy eh­hez milyen feltételek szüksége­sek. Gyurcsány szerint az adók és járulékok csökkentésének „érde­minek” kell lennie, hogy csök­kenhessen az újraelosztás és az adócentralizáció mértéke. A kor­mányfő szorgalmazta, hogy ké­szüljön három-négy évre szóló, gazdasági és társadalompolitikai célokat magában foglaló terv. A megbeszélés egyik résztve­vője, Chikán Attila lapunk meg­keresésére elmondta, a találkozó résztvevői súlyosnak ítélték a je­lenlegi gazdasági helyzetet. Az Orbán-kormány gazdasági mi­nisztere a találkozón arról be­szélt, hogy akár a növekedés, akár a költségvetési egyensúly fe­lől közelítjük meg a gazdaságpo­litikát, a foglalkoztatás kérdéskö­réhez jutunk. Chikán szerint ab­ban is egyetértés volt, hogy a rö­vid távú célok nem akadályozhat­ják a hosszú távúakat. A szakem­ber hozzáfűzte: a megbeszélés jobbára arról szólt, hogy a kor­mányfő meghallgatta a vélemé­nyeket, de a találkozónak külö­nösebb konklúziója nem volt. AZ európai Beruházási Bank (EIB) 440 millió eurós, 2013- ig felhasználható^ a gazdasá­gi versenyképességet támoga­tó hitelkeretet biztosít Ma­gyarországnak - jelentette be Philippe Maystadt, az EIB el­nöke, és Veres János pénz­ügyminiszter. A szerződés Gyurcsány ezután az államfő­höz sietett, ahol Veres lános pénz­ügyminiszter, Szűcs Erika szociá­lis és munkaügyi miniszter, vala­mint Bajnai Gordon nemzeti fej­lesztési és gazdasági miniszter társaságában tájékoztatta Sólyom Lászlót a válság itthoni hatásai­ról. A találkozóról egyik politikus sem nyilatkozott. Az államfő hiva­talának szűkszavú közleménye szerint Sólyom és Gyurcsány is úgy ítélte meg, hogy bizonytalan és válságos időszak előtt állunk, amelyre mindenkinek, az ország egészének fel kell készülnie. A miniszterelnökhöz hason­lóan Bajnai Gordon is azt hangsú­25 éves maximális futamidő­vel rendelkezik, a kamat megállapítására pedig csak a lehíváskor kerül sor. A szerződés 132 millió euró igénybevételét teszi lehetővé 2009-ben, míg az utolsó fel- használásnak 2013-ig kell megtörténnie. lyozta egy konferencián, hogy hosszú távú stratégiára van szük­sége az országnak. Bajnai Gor­don utalt arra, hogy elemzések alapján meghatározták azokat a területeket - járműipar, gyógy­szeripar és biotechnológia, logisz­tika, informatika, turizmus -, amelyek húzóágazatok lehetnek. korántsem látja ennyire opti­mistán a helyzetet Parragh Lász­ló, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. „Magyaror­szágot külföldön is lúzeror- szágnak tekintik, de mi is annak tartjuk magunkat, mert nincs az országnak önbizalma - jelentette ki Parragh. „Sok a szöveg, kevés az intéz­kedés” - így pedig Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője értékelte Gyurcsány adóreformmal kap­csolatos bejelentését. Szijjártó úgy vélte, Gyurcsány Ferenc lát­szatintézkedéseket folytat, rá­adásul ennek a következményei már látszanak is: több mint húszezren vesztették el a mun­kahelyüket, a forint történelmi mélyponton van, a költségvetés pedig tulajdonképp pillanatok alatt összeomlott. Új hitelkeretet biztosítanak Magyarországnak Tüntetést szerveznek: „Sátán, el a Szent Koronától!” Végveszélyben a haza, végve­szélyben a Szent Korona - hívja fel a figyelmet több szervezet és magánszemély, többek között a Jobbik és a Magyarok Világszö­vetsége. A közlemény aláírói attól tartanak, hogy a nemzet történel­mi ereklyéjét, a Szent Koronát áruba bocsátják a Európai Unió­tól felvett 6,5 milliárd euró -1950 milliárd forint - fejében. Ezért ja­nuár 30-ra Budapesten, az Alkot­mánybíróság épülete elé össz- nemzeti tüntetést szerveznek. Aggodalmukat arra is alapozzák, hogy állítólag feloszlott a Szent Korona Testület. Megtudtuk: a testületről egy mindmáig hatá­lyos törvény rendelkezik, így nem oszolhatott fel. Balsai István fideszes képvise­lő kifogásolta, hogy az EU akár a Parlament épületét, a Szent Koro­nát vagy a nemzeti vízkészletet is elárverezheti, ha nem fizetjük vissza a kölcsönt. Az igazságügyi tárca szerint fölösleges az embe­rek gyermekded riogatása, mert a Parlament vagy a Szent Koro­na nem bocsátható áruba. ■ Csak imitálták a kisdiákok a közösülést „Nem történt nemi erőszak, a gyerekek csak játszottak, imitál­ták a közösülést, amit más tíz­évesek is gyakran megtesznek” - nyilatkozta az [origój-nak a szegedi Weöres Sándor Általá­nos Iskola igazgatója, Szabó Lászlóné. Az iskola udvarán még októberben négy vagy öt tíz év körüli.fiú a rendőrségi tájékozta­tás szerint megerőszakolt egy ki­lencéves lányt. A hatóság azért indított eljárást, mivel összeér­tek a nemi szervek, vagyis jogi értelemben megtörtént az aktus, de a rendőrség szintén kizárta a valódi nemi erőszakot, amit az orvosi vizsgálatok is igazoltak. Az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos minden mást félretéve vizsgálja a történteket. Történelmi győzelemről beszél a Fidesz Ferencváros Bácskai János a voksok 60 százalékát szerezte meg A törvényt megkerülve vették Veres autóját „Ferencváros elindította a válto­zás évét, az emberek azt üzenték a vasárnapi időközi választáson, hogy alkalmatlannak tartják a je­lenlegi kormányt arra, hogy ki­vezesse az országot a válságból” - mondta tegnap Bácskai János, a Fidesz-KDNP jelöltjeként par­lamenti mandátumot szerző poli­tikus. A győztes a 28 százalékos részvételi arányt „nagyon szép eredménynek” tartotta; mivel így szerinte egyértelműen kudarcot vallott az MSZP és az SZDSZ tö­rekvése, hogy eredménytelen le­gyen a szavazás, és az emberek ne menjenek el voksolni. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvi­vője szerint pártja történelmi győ­zelmet aratott a Ferencvárosban, hiszen soha nem fordult még elő, hogy időközi választáson a jobb­oldal jelöltje olyan választókör­zetben győzzön, ahol előzőleg bal­oldali képviselőt választottak. Az MSZP budapesti szerveze­tének ügyvezető alelnöke szerint a választás eredményéből nem le­het olyan következtetést levonni, hogy az emberek nemet mond­tak volna a kormányra. Molnár Zsolt szerint az emberek elfordul­tak a politikától, hiszen a szava­zók egyharmada sem vett részt a választáson, többek között a soro­zatos ajánlószelvény-gyűjtési bot­rányok miatt. Ferencvárosban azért kellett időközi választást tartani, mert az SZDSZ-ből kilépő Gegesy Fe­renc polgármester lemondott par­lamenti mandátumáról. ■ E. S. „Ki döntött arról, hogy a pénzügy- miniszter 14 millió, államtitkára pedig 8 millió forintért kapjon új luxusautókat” - kérdezi ezt a Fi­desz Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök­től és Veres János pénzügyminiszter­től. Koszorús László ellenzéki képviselő tegnap a Pénzügyminisztérium (PM) előtt azt követelte, hogy nevezzék meg, ki a felelős az ügyletért, ki adott utasítást a luxusautók beszerzé­sére, illetve hogy miért kellett megkerülni a vásárláskor a tör­vényeket. A Fidesz „pofátlanság­nak” tartja a vásárlást, amit tuda­tosan rejtegetni próbáltak a köz- beszerzési törvény megkerülésé­vel. Koszorús szerint az autókat a központosított közbeszerzési rendszeren keresztül kellett vol­na megvásárolni, helyette viszont a Vám- és Pénzügy- őrség Országos Pa­rancsnokságán ke­resztül vették meg azokat. A politikus emlékeztetett: a kormányfő októ­berben ígéretet tett a minisztériu­mok bútor-, telefon- és autóbe­szerzéseinek leállítására. Tavaly decemberben 14,2 mil­lió forintért vásároltak egy Audi Aó-os személyautót Veres János pénzügyminiszternek, Kovács Álmos szakállamtitkár pedig egy nyolcmillió forintos Volkswagen Passatot kapott. ■ Éber S. A ferencvárosi időközi választás eredménye Jelölt Párt Kapott voksok száma Százalékos eredmény Bácskai János Fidesz 5332 60,46 Bánsághi Tamás MSZP 2452 27,50 Szegedi Csanád Jobbik 674 7,58 Várady Tibor Humanista Párt 350 3,88 Paulik Péter Munkáspárt 48 0,56 ■ Az Audi A6-os 14,2, a Passat 8 millió forint volt.

Next

/
Thumbnails
Contents