Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-28 / 278. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 28., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Dráguló élet Egerben is közgyűlés A jövő év próbára teszi az önkormányzatokat ■■■■■■■■■A polgármester szerint párját ritkítóan nehéz esztendő következik. A válságban adókedvezményekkel segítik a kisvállalkozásokat. (EVAT) Zrt. eredeti javaslatában az alapdíj - ami a lakás légköbmétereinek számától, nem az elfogyasztott hőmennyiségtől függ - 6,51 százalékos emelése szerepelt. Ez egy átlagos otthon esetében 370-380 forint körüli áremelkedéssel járt volna. Habis László polgármester azonban azt javasolta, hogy az áremelés ne legyen nagyobb, mint az infláció, így végül 4,5 százalékkal nő majd a díj. Arra kérték az EVAT igazgatóságát, hogy vizsgálják meg a társaság tevékenységében a költségcsökkentési lehetőségeket. Tartották az egyensúlyt, közben csökkent a hitelállomány. A bevételek csökkenésére számítanak a városban Jégpályát építettek összefogással az iskolában Hevesen a körzeti általános iskola túl nagy gyakorlókertjének hasznosításán töprengve született meg egy jégpálya elkészítésének ötlete néhány pedagógus fejében. A terület egy részét az őszi szünetben feltárcsázták. Több segítő szándékú szülő, volt diák közreműködésével 45 méterszer 15 méteres „tükröt” készítettek. Meghengerezve, behomokozva kialakult a téli jégpálya alapja. Hetekig dübörögtek az iskola udvarán áthaladó erőgépek, teherautók. Anyagi támogatásból megvették a fóliát, amivel beborították a területet, majd beleszivattyúzták a vizet. Megtalálták a Vicán-tónál az egykor felszerelt reflektorokat is, amit engedéllyel áthelyeztek a pálya szélére. Előkerült több pár korcsolya is a régi időkből. A körzetiben már várják a két hétig tartó jéghizlaló kemény telet, hogy végre sportolásra alkalmas legyen a jégpálya. ■ Folytatódik a tejtermelők demonstrációja Ma a Penny Market Alsónéme- diben található logisztikai központja elé terveznek demonstrációt a tejtermelők. Prázmári Lászlótól, a tisza- nánai Agrocentina Kft. ágazatvezetőjétől, a Tej Terméktanács Ellenőrző Bizottságának elnökétől megtudtuk, az üzletláncokkal folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért döntöttek ismét a tiltakozás mellett. Egyes vállalatok részben elfogadták követeléseiket, ám mások elzárkóztak a teljesítésüktől. A múlt péntekihez hasonlóan ma is több megyei gazdálkodó részt vesz az útlezárásban. ■ Folytatás az 1. oldalról Egyebek mellett ez az oka az inflációt meghaladó emelésnek. A vízdíjnál 296,4 forintos bruttó köbméterenkénti árral lehet számolni 2009-től, a csatornadíj esetében pedig 259,2 forintossal. A szilárd hulladék szállításának díjainál 7,5 százalékos emelés szerepelt a Városgondozás Eger Kft. javaslatában, s ezt el is fogadta a közgyűlés. Ám szó esett arról is, hogy'jövőre megszűnik az egri hulladéklerakó. A megyei hulladékgazdálkodási rendszer részeként átrakóállomás létesül, a szemetet pedig szűkebb hazánk településeinek túlnyomó többségéről a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Hejő- papiba szállítják. Ezután a távhőszolgáltatási díjakról döntöttek a képviselők. Az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő tárgyalta a közgyűlés a jövő évi költségvetési koncepciót is. A polgármester megjegyezte, hogy ez már a 18. helyi büdzsé, amelynek kidolgozásában részt vesz. E tekintetben tehát „nagykorúvá" vált. Szólt arról is, hogy a válság miatt párját ritkító módon teszi próbára az önkormányzatokat a 2009-es év. Az iparűzési adó és üz illétékek terűiéiért egyaránt bevételcsökkenésre kell számítani, bodnár Pál tanácsnok (Fidesz), a költségvetési és gazdálkodási bizottság elnöke még szigorúbb helyi gazdaság- politikát szorgalmazott, s észrevételeit nem is hagyta figyelmen kívül a testület. A pénzügyi válság miatt kedvezményekkel igyekeznek segíteni a vállalkozások talpon maradását. Dr. Estefán Géza címzetes főjegyző indítványa nyomán a helyi adórendelet módosítása megtörtént, a következő évtől nem lesz emelés. A munkahelyek megtartása végett bővülnek a kisvállalkozások iparűzési adókedvezményei, és megteremtik számukra az adófizetés átütemezésének lehetőségét is. 2009-től, mőst először, a foglalkoztatási alapra is lehet majd címkézni az iparűzési adót. A testület az első háromnegyed év gazdálkodását is értékelte. Habis László elmondta, sikerült tartani az egyensúlyt, s közben a város hitelállománya csökkent. Százmillió forintot vettek fel a panelprogram támogatására, ám 300 millió forintnyi hitelt törlesztettek. Összevonhatják a középiskolákat, társasházak a gombosi porták Hatvanban a következő esztendőben nem emelik meg a magánszemélyek kommunális adóját. Erről a képviselő-testület döntött tegnapi ülésén. Az előterjesztésben 8 százalékos drágulás szerepelt, de a szocialista frakció szerint nem kell ezzel a lakosságot terhelni, így jövőre is annyit kell fizetni, mint az idén. A 60 napirendi pont között szerepelt a jövő évi költségvetési koncepció is. Érsek Zsolt polgármester elmondta: ezúttal is működési hiány nélküli büdzsét terveznek, amire az elmúlt évek szigorú pénzügyi politikája nyo■ A nagygombosi ingatlanokat társasházakká nyilvánítanák. mán kerülhet sor. Az elképzelésekben fejlesztések is teret kapnak, így 2009 elején szeretnék elkezdeni az új buszpályaudvar építését. Emellett - mint megírtuk - az államtól tulajdonba vennék a kastélyt, amelyben 2011- ben, hazánk uniós elnöksége idején EU-bizottság ülésezhetne. Ugyancsak átvennék a Gödöllői Tangazdaság Rt.-től a nagygombosi majorságot. A lakóházakat társasházzá nyilvánítanák, amit az azokban élők megvásárolhatnának, az agrárépületben mezőgazdasági múzeum is működhetne. Szóba került a középiskolák helyzete is. A tervek szerint ösz- szevonnák a Bajza-gimnáziu- mot, a Széchenyi István Szakközépiskolát és a Damjanich Szakképzési Intézetet, amelyek - az alapfokú oktatási intézményekhez hasonlóan - közös irányítás alatt működnének. Az ülésen átadták a Dr. Papp Zoltán Emlékgyűrűt a Közügyekért. Az idei díjazottak: Abonyi Tünde, a gondozási központ vezetője és Kuruczné Kiss Piroska köztisztviselő. ■ www.toyot.i.hu Rivális ajánlatok • / 4.95°/ thm vagy 300 ezer H tóbesz au Auris és Corolla Hasonlóak, mégis különböznek egymástól. Egyikük a nyugodt magabiztosság, míg a másik az örök kalandvágy megtestesülése. Amiben mégis méltó versenytársai egymásnak: az erős és gazdaságos motorok, az osztályon felüli kényelem és biztonság, valamint a Corolla elődök megbízhatósága. Most a Toyota e két karizmatikus modellje azonos finanszírozási ajánlattal és autóbeszámítási lehetőséggel verseng az Ön kegyeiért. EURO^^NCAP TOYOTA EGER 3300 Eger, Kőlyuk út 6. Tel.: 36/426-400 www.toyota-eger.hu * A/ d|d lat 2008. október 20-lói visszavonásig, a készletről megrendeli új Corolla és/vaqy Auris modellekre érvényes, a Tuvu.a márkakereskedők hozzá láruása va I. A hitel svájci frank alapú. változó kamatozású konstrukció. A IHM meghatározása az aktuáis feltételek, illetve hatályos jogszabályok igyelembevé.elêvel történt, a felléte ek változása esetén mértéke módosulhat. A Tl IV mirtató nem lükrózt a hitel ártó yarn es kamarkockazatát. A THM meghatározása ‘orinf fizetések a ap an történt a tárgynegyedévet megeőző hónao első munkanapján érvényes devizaárfolyam figye embevételével. A közölt THM értéke meg egyezik az 500 000 Ft tőkeösszegig, 3 éves futamidejű valamint az 1 000 000 Ft tó<ec;szegű és 5 eves futamidejű kölcsönök THM-jével. A kedvezményes ajánat pontos fdtctclci mpgtalá hatóak a Toyota márkakereskedésekben es a www.toyota.nu oki álon. ACurolla modellek kombinált üzemanyag-fogyasztása (1/100 kin): 4,9 -6,9. CO,-kibocsátása (q/kr ): 127-162. Az Auris modellek kombinált üzemanyag-fogyasztása (1/100 km): 5,0 - /,1. CO^-kibocsátasa (g/xm): 131 - 166. A képen látható autók illusztrációk. Részletek a márkakereskedésekben és a wvAv.toyota.hu o dalon. CIB-bankfiók Hatvanban kínálatukban Bármely pénzügyi igényre találnak megoldást Június végén Hatvanban nyitotta meg új bankfiókját az ország egyik vezető kereskedelmi bankja, a CIB, így Heves megyében - két egri és a gyöngyösi fiók mellett - már 4 helyen érhetőek el szolgáltatásai. A Kossuth tér 23. szám alatt található egységet november 26-án ünnepélyes keretek között is felavatták. A rendezvényen Érsek Zsolt polgármester úr köszöntőjét követően beszédet mondott többek között dr. Jandácsik Gábor régióigazgató is. Az esemény kapcsán Csáki Tibor fiókigazgatóval beszélgettünk a CIB hatvani jelenlétéről és terveiről.- Mi indokolta a régióban az új fiók megnyitását?- A CIB stratégiáját az elmúlt tíz évben a lakossági ügyfelek, valamint a kis- és középvállalkozások felé történő nyitás jellemezte, s ebben a_folyamatban az intenzív termékfejlesztéssel párhuzamosan a fiókhálózat bővítése is kiemelt figyelmet kapott. A hatvani* fiók sikeres indulását mi sem igazolja jobban, mint a folyamatosan bővülő ügyfélkör, amely- a színvonalas kiszolgálás mellett- a bank egyre szélesebb kínálaHatvanban is megnyitotta új bankfiókját a CIB tából bármely pénzügyi igényére találhat megoldást.- Minek köszönheti a CIB eddigi sikereit?- A mintegy 30 éves tapasztalattal rendelkező CIB Bank mérleg-főösszege alapján Magyarország második legnagyobb univerzális bankja, a hazai pénzpiac meghatározó szereplője. A CIB Csoport - mert valójában csoportról beszélhetünk, amelybe lízingcég és faktorcég is tartozik - a lakossági ügyfelek, a társas vállalkozások, az intézmények és az egyéni vállalkozók számára egyaránt teljes körű kereskedelmi banki és befektetési szolgáltatást nyújt. A kínálati palettán a bankszámlavezetéstől a betéti és hitelkártyákig, a különféle támogatott és egyéb finanszírozási lehetőségektől a befektetési és értékpaCsáki Tibor fiókigazgató pírügyletekig a termékek rendkívül széles skálája megtalálható.- Miképp tervezi a jövőt?- Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy szakmailag rendkívül felkészült, pozitív hoz- záállású csapatot vezethetek. Kiemelt célunk, hogy mindenki számára ismert és kedvelt pont legyünk mind Hatvanban, mind pedig a hozzá tartozó kistérségben. És ha valakinek hitelre, befektetési lehetőségekre, vagy akár lízingtermékekre van szüksége, akkor a CIB jusson az eszébe. Miközben folyamatosan változunk és megújulunk, egy célunk biztosan állandó marad: az, hogy együtt gondolkodjunk ügyfeleinkkel, és olyan pénzügyi megoldásokat kínáljunk, amelyek megfelelnek valódi igényeiknek. Gondolkodjunk... Együtt, a jövőről. CIB BANK 3000 HATVAN, KOSSUTH TÉR 23. TEL: 37/542-150; FAX: 37/542-159 NYITVA TARTÁS: HÉTFŐKEDDCSÜTÖRTÖK: 08.30-16.00, SZERDA: 08.30-17.00 PÉNTEK: 08.30-15.00 ▲