Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-28 / 278. szám
2008. NOVEMBER 28., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Heves megye megalakul De cember elsején, hétfőn délelőtt tíz órakor tartja alakuló ülését az újonnan megválasztott megyei cigány kisebbségi önkormányzat. Az ünnepélyes aktusra a megyeháza Barkóczy-termében kerül sor. Hatvan delta Ma este hét órától a hatvani Ady Endre Könyvtár és Művelődési Ház filmklubjában Mundruczó Kornél Delta című filmjét láthatják az érdeklődők. Eger FÉSZEKMELEG A Híd Keresztény Kulturális Központ szervezésében november 29-én, szombaton 16 órától dr. Veres Sándor pszichológus és felesége közös előadására várják az érdeklődőket. A Híd KKK nagytermében (Markhot F. u. 2.) megrendezendő találkozón az Isten szerinti családi életről esik majd szó. Gyöngyössoiymos galamb Szombaton és vasárnap 8-18 óra között galambkiállítást rendez a Gyöngyösi Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete a solymosi általános iskolában. Eger EXPERIDANCE November 28-án, azaz ma este hét órától láthatja a közönség az Experi- Dance társulata előadásában Shakespeare: Szeget szeggel című vígjátékából készült táncjátékot a Dr. Kemény Ferenc Sport- csarnokban. A produkció Schwaj- da György adaptációja, a koreográfiát Román Sándor, az együttes vezetője készítette. Márkáz ÚJBOR a Markazi Hegyközség ma délután öt órakor tartja újbor-bemutatóját a település polgármesteri hivatalának nagytermében. Az érdeklődők több helybeli termelő idei évjáratának termésével ismerkedhetnek meg, természetesen kóstolóval egybekötve. A program immár hagyományos és egyre népszerűbb rendezvény a településen. Eger KONCERT A Kálvin Ház Alapítvány kuratóriuma „10 éves a Kálvin Ház” címmel koncertet rendez szombaton 18 órától az intézményben. Az egybegyűltek örökzöld dallamokat hallhatnak. Gyöngyöshalász perújítás Szombaton este hét órától a művelődési házban a Nemzeti Kamara Színház előadásában. Perújítás címmel láthatja a közönség a Wass Albert emlékére készült zenés irodalmi estet. A produkciót Usztics Mátyás jegyzi szerkesztő-rendezőként. A mentősök feladata, hogy azonnal ellássák a beteget, ezért nemhogy nem telefonálnak a balesetes mobiljáról, de fel sem veszik, ha csörög Ritkán segít a bajban A rendőrök és a mentősök mobil-álnév sem keresgélnek a telefonban Nemzetközi egyezmény ide vagy oda, a bajbajutottak telefonjáról nem értesíthetik sem a rendőrök, sem a mentősök, sem pedig a tűzoltók a hozzátartozókat. Juhász Marianna Az internetes közösségi portálokon egyre többször olvasható az a felhívás, amely arra figyelmeztet, hogy egy nemzetközi egyezménynek megfelelően kódnevekkel tegyük el a mobiltelefonunkba a szükség esetén értesítendő személy vagy személyek telefonszámát. Az ötlet azért is érdekes, mert kevesen tárolják úgy családtagjaik adatait a telefonjukban, hogy „férj”, „feleség”, „fiam”, „lányom” satöbbi. Éppen ezért egyegy vészhelyzet esetén a megtalálásuk olykor valóban nehézkes. Ilyen esetekre jött létre az ICE (In Case of Emergency) nemzetközi pszeudonim, vagyis az az úgynevezett álnév, amely alatt saját telefonunkba bejegyezhetnénk azokat a hozzátartozóinkat, akiket szeretnénk, ha értesítenének akkor, ha történne velünk valamilyen baleset vagy szerencsétlenség. Amennyiben több személyt kívánunk megadni, akkor a javaslat szerint ICE1, ICE2, ICE3 és így tovább pszeudonim alatt lehetne feltüntetni. Ez a megoldás egyszerűnek tűnik, és még hatékony is lehetne. A feltételes mód nem véletlen. Bár a rendőrség és a mentősök is látnak logikát a nemzetközi egyezményben, kiderült, hogy hazai körülmények között az elképzelés egyelőre megvalósítha- taüan. Soltész Bálint r. százados, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy az ICE-szá- mokkal kapcsolatban hozzájuk még semmilyen hivatalos értesítés vagy megkeresés nem érkezett.- A baleseteknél vagy egyéb más szituációkban soha nem a mobiltelefonjuk alapján azonosítjuk a bajbajutottakat, a rendőrök nem nyúlnak a személyes holmikhoz - magyarázta a rendőr százados. - Az érintettnél talált tárgyakat természetesen lefoglalják a kollégák, de az elképzelhetetlen, hogy a mobiltelefonban keresgéljenek, sőt az is, ■ Az ICE-számnak talán a külföldön bajba jutottak vennék hasznát. Senki nem kerüli meg a hivatalos utat. ha értesíteni kell a hozzátartozót a bűncselekmény vagy a baleset helyszínén életét vesztett, illetve súlyos és életveszélyes sérüléssel kórházba szállított személy közvetlen hozzátartozóját az ügyben eljáró rendőri szerv haladéktalanul értesíti. Amennyiben gyermekkorú a sérült, akkor a rendőrség a szülőt vagy a gondozót értesíti. A rendőr az ilyen értesítést megfelelő körültekintéssel és tapintattal teszi meg. Amennyiben a sérült olyan sérüléseket szenvedett, amely lehetetlenné teszi számára a telefon használatát, vagy az értesítésre egyébként is képtelen állapotban van, ebben az esetben a kiértesítés a hatóságra vagy az egészségügyi intézményre hárul Magyarországon. hogy a szerencsétlenséget szenvedő költségére, az ő készülékéről értesítsék a hozzátartozókat. Másrészt a rendőröknek semmilyen jogszabály nem írja elő és nem is teszi kötelezővé, hogy a mobiltelefonokban adatokat keressenek. Az ICE-számnak talán a külföldön bajba jutottak vennék nagyobb hasznát. A témával kapcsolatban hasonló a mentősök állásfoglalása is. Szabó Lászlótól, a hatvani mentőállomás vezetőjétől megtudtuk, a mputősöket már több kritika érte amiatt, hogy a rokonok olyan személyes tárgyakat kerestek rajtuk, amelyek nem is voltak a balesetesnél.- Az ilyen kellemetlen szituációkat szeretnénk elkerülni azzal, hogy a sérültnél lévő holmikról mindig részletes értékleltárt készítünk. Ezt a talált tárgyakkal együtt leadjuk abban a kórházban, ahová a beteget szállítjuk. A balesetet szenvedő mobiltelefonját pedig azonnal kikapcsoljuk - tette hozzá Szabó László, aki jó kezdeményezésnek tartja az ICE- számok bevezetését, valamint a köztudatban való népszerűsítését, ám, mint mondta, a mentő- szolgálatnak nem tartozik a feladatkörébe, hogy értesítse az általuk ellátott személy hozzátartozóit. Ez a rendőrségnek vagy annak a gyógyintézetnek a kötelessége, ahol a beteget kezelik. rr jj «« Félni rossz, de élni jó nem hiszek a „Jobb félni, mint megijedni" mondás szó szerinti igazságában. Gyakorlott szorongok nyilván tudják, miről beszélek. A bölcselet üzenetével persze badarság vitatkozni: inkább a megfontolt óvatosság, mint a boldog gondtalanságnak szempillantás alatt véget vető tragédia. mert tragédia, ha egy élet véget ér, pláne, ha egy gyermeké, és főként, ha erőszak miatt. Igen, a tizennégy éves kislány haláláról van szó. És meg is van a két kulcsszó, ami nem hagy nyugodni: gyermek, kislány. Egy gyerek, aki hajnalban egyedül battyog az utcán, egy kislány, aki egész éjjel szórakozott. nem vagyok én se prűd, se álszent, magam is voltam fiatal, talán még fékezhetet- len kamasz is. Megesett, hogy dacból távol hazulról éjszakáztam, pontosabban megpróbáltam. Mert égre- földre kerestek, és meg is találtak. Azt viszont ezzel együtt sem értem, hogy mit keresett hajnalban, egy átbulizott éjszaka után egyedül az utcán egy gyerek. Ezt mintha egyetlen szívszorító riportban sem firtatták volna. Nyilván kegyeleti okokból, de ha létezik álszent viselkedés, nos, akkor ez az. nem gondolom én persze azt sem, hogy szerencsétlen szülők felelősségét az esetben - legalábbis a jog oldaláról - vizsgálni kellene vagy lehetne. Nyilván ezerszer feltették már maguknak a kérdést, miért is engedtük, miért is nem jött időben, miért is nem mentünk el érte, elé... Miért is nem tudtunk rá vigyázni, miért is, miért is, miért is. a gyászoló szülők már hiába találják meg a választ. Ha egyáltalán megtalálják. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyei hí rlap.hu Szavazzon a 2008-as Príma-díj jelöltjeire! Az egri Szilaj Együttes A Szilaj Egyesület által 2004-ben megalakított és működtetett Szilaj Együttes évente több mint ötven bemutatót tart itthon és határainkon túl. Visszatérő előadói a történelmi és hagyományőrző programoknak, megemlékezéseknek, a falunapoknak, városi, s karitatív rendezvényeknek, a komoly- és könnyűzenei fesztiváloknak. Kassai Lajos világhírű lovasíjásszal együttműködve közös produkciót hoztak létre, amelyet nemzetközi és magyar lovastalálkozókon mutatnak be. Az egyesület és a zenekar 2005 óta nagy sikerrel rendezi meg saját fesztiválját, a Földgyógyító és Tavaszköszöntő Dobünnepet, amelynek a látogatottsága folyton nő, háromezer nézőt is hoz Egerbe és környékére a változatos program. Hagyományőrző tevékenységükért 2007-ben Glória Victis emlékérmet kaptak. Az általuk képviselt zenei bemutató egyedülálló az országban. Sem előttük, sem megalakulásuk óta nincs ilyen jellegű zenekar. Saját készítésű hangszereken játszanak, amely komoly kutató- és műhelymunkát igényel. Tanácsadóik: Klszelyi István profesz- szor és Csajághi György egyetemi tanár. Az Egri Csillagok Népdalkor Harmincöt éve alakult meg az Egri Csillagok Népdalkor. A nevüket az akkori fenntartójuk, az Egri Csillagok Termelőszövetkezet után kapták. Hamar berobbantak a köztudat ba. A vezetőváltásokat követően tizenöt esztendeje Faludiné Molnár Gabriella vezeti a csoportot. Ezalatt 6 aranymi nősítést, egy Arany Páva-díjat, 2001-ben városi zenei nívódíjat kaptak. Önálló CD-lemezüket 2003-ban adták ki. Az Eszterházy Károly Főiskola ének-zene tanszékének szervezésében kiadott, a „Bor dicsérete” című, különböző zenei műfajokat felsorakoztató CD-n ők éneklik a szőlő és bor dicséretét szolgáló népdalokat. A Magyar Televízió Fő tér című, Egert bemutató adásában, a hangulatos pincében ők énekelték a borköszöntőket. Rendszeres résztvevői az egri és kistérségi fesztiváloknak, hagyományőrző rendezvényeknek, ők a fő mozgatórugói az egri szüreti vigasság megszervezésének. Gyakran énekelnek időseknek, mozgássérülteknek, s óvodákban is, ha meghívást kapnak. Céljuk: éltetni a magyar szokásokat, a népviseleteket és a népdalokat mindenáron, mert ez a nemzeti kincsünk. M rb eqyei kri m Díj 2008 VÁLtALkozók a kuLtuRÁLis éRtékeinkéRt HEVES MEGYEI PRIMA KÖZÖNSEGDIJ SZAVAZÓLAP Javaslatom a Megyei Prima Közönségdíj nyertesére: (Egyetlen egy nevet kérünk beírni bármelyik kategóriából!) A szavazólapokat kérjük, 2008. december 1-jéig eljuttatni a Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger Trinitárius u. 1., vagy a VOSZ iroda Eger, Bem út 2. címekre. Csak olvashatóan kitöltött szavazólapokat fogadunk el. A jelöltek neve és önéletrajza megtalálható a www.heol.hu honlapon. A Közönségdíjak kihirdetésére 2008. december 3-án a Heves Megyei Prima díj ünnepélyes díjátadó gálaestjén kerül sor. TOBSSt i k A