Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-05 / 258. szám
2008. NOVEMBER 5., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍREK Eger FOGADÓNAP November 6- án, csütörtökön délután öttől hatig Vízi Gyula, a 15. választókerület képviselője, az urbanisztikai és környezetvédelmi bizottság tagja tart fogadóórát. A városatya ugyanezen a napon este fél héttől fél nyolcig a Pásztorvölgyi Gimnáziumban várja választóit. • Tarnalelesz fórum Egy éve a helyi és a környékbeli erdőbirto- kosságok vezetői kezdeményezték egy olyan fórum összehívását, amelyen arról egyeztettek, hogy miként lehet a jövőben a közeli erdőterületeket megvédeni a tolvajoktól, környezetrombolóktól. Az eltelt időszak tapasztalatait összegzik ma délelőtt kilenc órától a tarnaleleszi művelődési házban, ahol ott lesznek a helyi és környékbeli önkormányzatok vezetői, az erdőbirtokosságok és az Egererdő Zrt., valamint a rendőrség képviselői is. Eger NÉVADÓ A Dr. Hibay Károly úti óvodában november 7-én, délután két órától névadó ünnepséget rendeznek. Felavatják dr. Hibay Károly emléktábláját, majd Pappné Radocsai Katalin mond ünnepi beszédet. A gyermekek műsorát követően Habis László polgármester pohárköszöntőjével zárul az ünnepség. Gyöngyös fényfestmények Az Egererdő Zrt. Mátraparkett gyöngyösi gyárának rendezésében ma délelőtt 11 órakor nyílik kiállítás Karácsondi Imre digitális fényfestményeiből. A helyszín a Mátraparkett Galéria, ahol Kerényi Zoltán, a Hordalék Galéria tulajdonosa ajánlja az érdeklődők figyelmébe a tárlatot. Eger BOLHAPIAC A Pásztorvölgyi Gimnáziumban szombaton 15 órától használtcikk-, népszerűbb nevén bolhapiacot rendeznek. Az akciót a SZETA támogatja. A szervezők abban bíznak, hogy a lakásokban fölöslegesnek bizonyuló holmik mások számára valóságos kincset érnek. Sokan csak azért nem válnak meg a lomtól, mert sajnálják kukába dobni. A vásárban viszont még pénzt is kaphatnak érte. Eger BÁBELŐADÁS A nagy érdeklődésre való tekintettel a Harlekin Bábszínház újabb időpontban, november 9-én 11 órai kezdettel is műsorra tűzi az Aladdin és a csodalámpa című darabot. Ebben az időpontban eredetileg a Bóbita álma című előadás szerepelt volna. Hazánkban Észak-Magyarország hátrányos régiónak számít, ahol a szegénység a leginkább a cigány lakosságot érinti. Képünk illusztráció. Hátrányos helyzetű régió fórum A szegénységben élők Egerben tartották találkozójukat Hátrányos helyzetű régió Észak-Magyarország, amelynek a népessége egy és negyedmillió. Az itt található 603 település 64 százaléka elmaradott. Barta Katalin A Magyar Szegénységellenes Hálózat észak-magyarországi regionális találkozóját a napokban rendezték meg a felnémeti civil házban. A Szegényeket Támogató Alap (SZETA) Egri Alapítványa által szervezett rendezvény célja volt, hogy a hálózat a térségünkben működő tagjainak és a szegénységben élőknek lehetőséget biztosítson szakmai tanácskozásra, illetve a vélemények, a tapasztalatok egymással történő megosztására. A házigazdák nevében Farkas Zsuzsanna, a SZETA kuratóriumi elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd röviden beszélt a hálózatról, amely 2004 óta fogja össze a szegénység elleni küzdelem terén dolgozó civil szervezeteket. Ezt követően Farkas Zsombor, az MTA Gyerekprogram Iroda munkatársa, a hálózat régiós koordinátora rövid helyzetképet adott az Észak-magyarországi Régió társadalmi-gazdasági helyzetéről. Kiemelte, hogy e térség - különböző mutatók alapján - hátrányos helyzetűnek számít, ahol az országos átlagot jóval meghaladja a munkanélküliség és a roma népesség aránya. A 2007-ben a.kormány által közzétett 47 leghátrányosabb helyzetű kistérség közül tizenöt ebben a régióban található, közülük tizenkettő komplex programot igényel. Ebből egy-egy Heves és Nógrád megyében, míg tíz Borsod megyében található. A szakember kitért olyan aktuális kérdésekre is, mint a szegregálódó, gettósodó térségek és települések, a szegénységben élők helyzetének romlása, a szegénység mélyülése. A továbbiakban szólt a kormányzat Út a munkához elnevezésű programjáról is, amelynek sok eleme - a szakemberek szerint - vitatható. A helyzetképre Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára reagált. Vázolta azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek valamilyen módon a szegénység kezelését célozzák meg, illetve érintik a szegénységben élő emberek mindennapjait. Egyetértett azzal, hogy a régió számos kistérségében a társadalom legszegényebb, legkiszolgáltatottabb csoportjai élnek. Az ő szegénységük mélyülésének megakadályozása kormányzati feladat, ugyanakkor sokszor éppen az önkormányzatok azok, amelyek kevésbé érdekeltek a szegények és a romák támogatásában. Korózs Lajos az előadás után a résztvevők, elsősorban a jelen lévő szegénységben élők kérdéseire válaszolt. Farkas Zsuzsanna moderálása mellett olyan beszélA Magyar Szegénységellenes Hálózat céljai: • Biztosítani kívánják, hogy a szegénység és társadalmi kirekesztés ügye folyamatosan közbeszéd tárgya legyen. • El akarják érni, hogy e kérdések a legmagasabb politikai és szakmai döntéshozatali szinteken is folyamatosan napirenden legyenek. • Segíteni kívánják a szegények szükségleteinek felismerését, megfogalmazását, napirendre tűzését. • Lobbiznak a szegénység és társadalmi kirekesztés megszüntetése érdekében. • Képessé szeretnék tenni a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élő embereket véleményük és javaslataik megfogalmazására, az őket érintő döntések befolyásolására, a teljes jogú társadalmi részvételre. getés alakult ki, amelyben az érintettek közvetlenül mondhatták el az államtitkárnak tapasztalataikat. Beszámoltak a legégetőbb gondjaikról, a munkakeresés nehézségeiről, a megélhetésért folytatott küzdelemről és az őket személyesen is ért diszkriminatív megnyilvánulásokról. A Parlamentben is találkoznak ebben a hónapban ?%* fim korózs lajos államtitkár (képünkön) válaszait követően megválasztották azt a tizenöt tagú delegációt, amely november 15-én az Észak-magyarországi Régiót képviseli a Szegénységellenes Hálózat által harmadik alkalommal megrendezendő Szegénységben Élők Találkozóján a Parlamentben. Ennek célja, hogy az érintettek és a politikai döntéshozók szemtől szemben mondhassák el egymásnak véleményüket, illetve a megoldási javaslataikat. m BARTA ÉflEyiS KATALIN Égbekiáltó szegénység JAJVESZÉKELVE haladt az asz- szony az utcán. Két óvodáskorú, riadt szemű gyermeke hiába igyekezett vele lépést tartani, a keze után kapkodni, a nő szemmel láthatóan magán kívül volt. Karjaival az ég felé hadonászott, dőlt belőle a káromkodással cifrázott keserűség. Az a mocskos apátok megint eljátszott minden pénzt! A villanyt már kikapcsolták, tüzelőnk nincs, éhen fogunk dögleni! Most hova menjek? Mi lesz velünk? - ordította nem csillapodó kétségbeeséssel, s tudta, hogy választ sehonnan sem remélhet. Legkevésbé a megszeppent gyerekektől. A két kicsi nem először lehetett tanúja hasonló jelenetnek. Őszinte félelemmel figyelték anyjuk kínlódását, s ha az utcán járókelő tűnt fel, szótlanul, szemlesütve szaporázták meg lépteiket. Ez a nyomasztó jelenet jutott eszembe a napokban Egerben megrendezett regionális szegénységellenes konferencia kapcsán. A fórumon sok minden elhangzott a régió hátrányos helyzetéről. Arról, hogy térségünkben az országos átlagnál jóval magasabb a munkanélküliek aránya, hogy szaporodnak a szegregálódó intézmények, a gettósodó települések, s hogy a szegénységben élők helyzete napról napra tovább romlik. november 15-ÉN a Parlamentben is megrendezik a szegénységben élők találkozóját, hogy az érintettek és a politikai döntéshozók szemtől szemben mondhassák el egymásnak véleményüket, illetve a megoldási javaslataikat, amikre valóban nagy szükség van. ám a kérdés ettől még nyitva marad: vajon meddig kell éhezniük a „cserbenhagyott” anyák gyermekeinek? VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Baleset: három sebesült, egy férfi pedig meghalt A hétfői tiszafüredi tragédia után tegnap újabb halálos áldozatot követelő baleset történt hazánk második legnagyobb folyójának a környékén. Kedden hajnali fél hat óra körül egy tej szállító tehergépkocsi és egy személyautó ütközött össze Poroszló külterületén. A Besenyőtelek felől érkező tejszállító sofőrje - a rendőrség eddig rendelkezésre álló adatai szerint - nem a látási viszonyoknak megfelelően vezetett, s emiatt az egyik kanyarban átcsúszott a menetirány szerinti bal oldali sávba. Itt ütközött össze a szemből érkező Opel személyautóval, amelyben négy felnőtt utazott. Közülük egy 31 esztendős poroszlói férfi a helyszínen életét vesztette. A többiek súlyosan megsebesültek. A baleset körülményeit a Füzesabonyi Rendőrkapitányság vizsgálja - tájékoztatta a Hírlapot tegnap délután a közlekedési balesetről Soltész Bálint r. százados, megyei rendőrségi sajtó- szóvivő. Azt is elmondta, hogy az egyik sérült állapota később életveszélyessé vált. Az ápolásra szorult embereket az egri kórházba szállították a mentők. Úgy tudjuk, hogy az Opel gépkocsi egyik utasa súlyos koponyasérült, ezért őt később átszállították Miskolcra, a többieket továbbra is a megye- székhelyen kezelik. ■ Egerben ismét áljósok riogatnak súlyos pénzekért A megyeszékhelyen ismét áljósok kezdték el „praktizálásu- kat”. Több hiszékeny ember is beszámolt arról, hogy nagy mennyiségű illatszert, élelmiszert kértek tőlük jóslatért cserébe. Előfordult olyan eset is, hogy milliós összeget próbáltak kicsalni az áldozatukból. Javasolt, hogy azok, akik a jövőjüket szeretnék tudni, inkább helyben élő, leinformálható jóst válasszanak, aki még egy hónap múlva is Egerben tartózkodik. Fontos még, hogy akiket e külföldi jóscsapat megkárosított vagy megzsarolt, tegyenek feljelentést ellenük - akár nevüket mellőzve is - az Egri Rendőrkapitányságon. ■ Az Axel Springer- Magyarország Kft., hazánk piacvezető médiavállalkozása HIRDETÉSI TANÁCSADÓKAT axel springer jp keres Gyöngyös területére ■ a. Feladatok ■ Médiafelület értékesítése a kiadó által képviselt sajtótermékekben ■ Kapcsolattartás, hosszútávú üzletek kiépítése a partnercégekkel. » Leendő partnercégek felkutatása Az ideális jelölt * Középfokú végzettségű ( felsőfokú végzettség előny) 8 Szereti a változatos, felelősségteljes, kihívásokkal teli munkát. « Szeretne együttműködő, új ötletekre fogékony kiváló csapatban végezni a munkáját. 8 Aki nem fél dolgozni, emberekkel foglalkozni, és folyamatosan tanulni. Amit nyújtunk 8 Stabil céges háttér amely lehetőséget biztosít, hogy önálló vállalkozóként sikeressé válljon. ■ Komoly anyagi befeketetés és üzleti kockázat nélkül saját vállalkozásba kezdhet. 8 Teljesítménye és a jövedelme egyenes arányban állnak egymással. ■ Időbeosztás rugalmas, mobil. 8 Egy csapat, ahol jól érezheti magát, elismerik és megbecsülik munkáját. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, fényképes szakmai önéletrajzát küldje el címünkre 2008. november 28-ig, 3301 Eger, Pf. 23. A borítékra írja rá: „Tanácsadó 2008" vVwV 1. '...... .