Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-05 / 258. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 5., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP A kórházvédők egyesületben folytatják tovább küzdelmüket Raktárban van már a napraforgó agrárium Hatvannyolcezer hektáron az őszi vetést is elvégezték a gazdálkodók Folytatás az 1. oldalról Dr. Pócs Alfréd a sajtón keresz­tül felhívta a betegek figyelmét arra, hogy. a kórházvédők már maguk részéről mindent megtet­tek, most már lépjenek fel ők is határozottan, és követeljék Eger­ben az európai szintű ellátást. Hegyaljai Judit, az EDDSZ he­lyi elnöke arról tájékoztatta a saj­tó képviselőit, hogy őrző-védők kísérték őt ki a kórház területén lévő szakszervezeti irodából, majd az intézményből, holott a reprezentatív szakszervezet, amelynek ő az elnöke, továbbra is jogfolytonosan működik. ■ A kórházvédők hama­rosan egyesületet alapí­tanak, három fő céllal. Szabó Pál, a kórházvédő bi­zottság elnöke bejelentette, hogy egyesületet alapítanak, mégpe­dig három fő céllal: részben ön­segélyező funkciót szánnak ne­ki, másrészt szakmai konferen­ciákat szerveznek, végezetül pe­dig a számlaszámúkon egy pénzalapot nyitnak, amely meg­teremteni hivatott egy leendő eg­ri Markhot Ferenc Kórház anya­gi alapjait. Közölte azt is, hogy Markhot Ferenc dédunokájának tavasszal megfogalmazott gon­dolatai nyomán le szeretnék til- tatni a Markhot név használatát. Azt is bejelentették a kórház­védők, hogy mind a mai napig senki nem kapott végkielégítést, illetve az alá nem írt dolgozók egyike sem kapta meg az elszámolólapot. Dr. Kosztura László, a Hospln- vest Zrt. régióigazgatója kérdé­sünkre határozottan cáfolta az orvosok, illetve a szakrendelé­sek hiányával kapcsolatos állítá­sokat. Megfogalmazása szerint a szakszervezeti vezetőnek pe­dig azért kellett elhagynia az in­tézmény területét, mert már nem dolgozik a kórházban, így ott szabadon nem mozoghat. A cég kedden közleményben tudatta, hogy az egykori dolgo­zók közül páran csak betegként mehetnek be a kórházba. Ennek előzménye, hogy szerintük né­hány volt dolgozó számos rongá­lást hajtott végre, amelyekről jegyzőkönyv készült. „A Hosp- Invest a rombolás okozta káro­kat helyreállítja és feljelentést tesz.” - áll a közleményben. ■ Folytatás az 1. oldalról Az előre jelzett szándékot meg­haladóan, összességében 16 ezer 850 hektáron teremhet Heves megyében jövőre a slágernö­vénynek számító repce, száz hektárral nagyobb területen, mint az elmúlt esztendőben. A tritikálétól 3600, a rozstól 120-140 hektáron várható jövő­re termés. Az őszi mélyszántást 55,4 ezer hektáron kell elvégez­ni az idén, de a gazdák eddig csu­pán a munka felével végeztek. A 31 ezer hektáron termesz­tett napraforgó lényegében már a raktárakba került. Október vé­gén már csupán ezer hektáron kellett még levágni a termést. Az olaj növény termésátlaga maga­san jobb a tavalyinál, hiszen az idén 2,4 tonna körül alakul. A kukorica jó része viszont még a földeken van, s néhány helyen ott is marad egy darabig. A piac ugyanis teljesen pang, mivel a | kereskedők nem vásárolják fel a % terményt. A szemes kukorica J árát jelenleg mázsánként I 1600-2000 forintra becsülik - kereslet abszolút nincs iránta -, a tőzsdei ár is 22-23 ezer forint között alakul. Intervenciós felvá­sárlás nincs, s bioetanolnak sem kell a hazai tengeri. Dr. Adorján Gábor, a Mező- gazdasági Szövetkezők és Ter­melők Országos Szövetsége me­gyei szervezetének elnöke aggo­dalmát fejezte ki a szántóföldi növénytermesztés, valamint az állatte­nyésztés jövőjével kapcsolatban. Mint a szakember el­mondta, jó az idei termés, de ez az ér­tékesítésben nem realizálható. Az ol­csóbb termény elvileg kedvezne az állattartóknak, de tart attól, hogy a tejért, valamint a húsért is kevesebbet adnak majd a fel­vásárlók. Az olajos növényekre van kereslet, az árak azonban ott is legalább negyven száza­lékkal estek vissza. A gazdasá­gi válság a mezőgazdasági ter­melőket is sújtja majd, ennek nyomán pedig valójában min­denkit, hiszen ételre szükség van. A gazdák a felvett termelé­si hitelt a mai helyzetben nem tudják visszafizetni, a fejleszté­si pályázatokban pedig még ke­vésbé tudnak részt venni. A napraforgó hozama az idén duplája volt a tavalyinak, az olajmag felvásárlási ára viszont felére, hatvan százalékára esett vissza A gazdasági vál­ság a mezőgazda' sági termelőket is siqtja majd, ezáltal pedig mindenkit érzé­kenyen érint. Vágner Ákos, a Heves Megyei Agrárkamara titkára a megfele­lő piaci mechanizmusokat hiá­nyolta - amelyek húsz év alatt sem alakultak ki -, valamint a hatóságok megfelelő hozzáállá­sát. Kifejtette, hogy a gazdák is fizetnek adót, járulékot stb., tud­niuk kell a könyvviteli szabályo­kat, ismerniük kell a jogot, a pályázati rendszert, a szakhi­vatalok mégis sa­rokba szorítják őket. A hatóság nem megy ki ak­kor, ha lopják a ku­koricát, mondván, nincs a kivonulásra kapacitás, a kelleténél öt centivel nagyobb jármű ellenőrzésére és megbün­tetésére azonban igen. Szóvá tet­te, hogy az élelmiszeripar gya­korlatilag megszűnt, Magyaror­szág az alapanyag-termelő álla­mok közé süllyedt. Ez azért is baj, mert a külföldi valuták függ­vényében az importtermékek is drágulhatnak. A szüret is szóba került az ülé­sen. Mint megállapították, a ké­sői fajtákat mintegy ezer hek­tárról nem szedték még le a tu­lajdonosok. A termésátlag mindkét borvidéken megközelí­ti a tíz tonnát, a minőség pedig nagyon jó. Problémát a nyomott árak jelentenek, valamint az, hogy sok termelő nem talált fel­vásárlót. Ők zömmel az Egervin és az Egri Szőlő-Bor Szövetkezet beszállítói közül kerülnek ki. Varga Sándor, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának titká­ra tárolási gondokról számolt be a megyeszékhely környékén. Is­mertette, kérték, hogy hagyják jóvá a borvidéken bizonyos mennyiségű bor lepárlását, mi­vel azonban a jogszabály későn született volna meg, lemondtak róla. Hozzátette: tavasszal egy országos pályázatot is ki lehetne írni, de azzal a helyi gazdák Az őszi betakarítást munkák állása Heves megyében Növény Ossz. betakarítandó terület (ha) Betakarított terület (ha) termésátlag (kg/ha) Napraforgó 31060 30036 2434 Kukorica 15220 8951 5695 Szőlő (Mátrai Borvidék) 5499 4400 9654 Szőlő (Egri Borvidék) 7310 7091 9750 Étkezési alma 327 20963 Léalma 195 17 741 FORRÁS: MGSZH nem nyernének, hiszen meg­nyitná az utat az Olaszország­ból behozott termékek előtt, s abból készítenének konyakot. Az évről évre romló helyzet ja­vulását a termelés csökkentésé­ben, valamint az eredetvédelem átalakításában látja. A legsürgő­sebb teendőnek az Integrált Bor­A sárfelhordásra különösen vigyázni kell VARGA BÉLÁNÉ, a Magyar Köz­út Kft. képviselője az aratási koordinációs bizottság ülésén arról tájékoztatta az egybegyűl­teket, hogy egy Gyöngyös kör­nyéki büntetésről értesültek. A gépjármű kereke meghaladta a megengedett méretet. A tulaj­donos számára soron kívül ki­adták az útvonal-engedélyt, s mindössze húszezer forintos büntetést kapott. Intett arra is, hogy a csapadékos idő köze­ledtével előfordulhat sárfelhor­dás is, amelyet a gazdának el kell takarítania. A résztvevők megjegyezték, hogy Füzes­abony környékén több százez­res büntetéseket szabtak ki a traktorosokra. Más megyék­ben viszont nem ez a gyakor­lat, ott a rendőrök nem bírsá­golják a túl nagy vagy túl ne­héz jármüvek vezetőit. gazdaság, valamint a szövetke­zet helyzetének rendezését tart­ja. A termés minőségére-külön kitért, eszerint a más években rosszabb cukorfokú termés is nagyságrendekkel javult az idén, Feldebrő környékén pedig ismét aszúsodik a hárslevelű, amire utoljára ötven évvel ez­előtt volt példa. Dr. Nyilas János, a Mátrai Bor­vidék Hegyközségi Tanácsának elnöke a szüret 97-98 százalé­kos készültségéről adott számot,, majd abbéli aggodalmát igyeke­zett kifejezni a tanácskozáson, hogy alacsonyak a felvásárlási árak - főként a kék szőlők ese­tében -, ám a forint gyengülése miatt bízik az esetleges export­ban. Elterjedt az a gyakorlat, hogy a feldolgozók, felvásárlók több részletben fizetnek, ám a gazdák még így is sokszor ké­sőn jutnak a pénzükhöz. K&H A K&H Bank kelet-magyarországi lakossági régiójába, egri fiókjába keres lakossági hitel tanácsadó munkatársat. feladatok: • lakossági banki tranzakciók lebonyolítása, • lakossági banki hiteltermékek értékesítése, • keresztértékesítés (biztosítási, befektetési alap, önkéntes pénztári termékek), • lakossági termékekkel kapcsolatos tanácsadás, • pénzkezelési tevékenység, • folyamatos kapcsolattartás az ügyfelekkel,- ügyfél-reklamációk kezelése. elvárások: • legalább szakirányú felsőfokú szakképesítés (FEBI), • hasonló munkakörben szerzett munkatapasztalat. • értékesítési tapasztalat, • ügyfél-orientáltság. • jó kommunikációs és értékesítési képesség, • jó problémamegoldó készség. • udvariasság, gyorsaság, precizitás, csapatszellem, megbízhatóság. * § £ előnyt jelent: • lakossági termékek értékesítése terén szerzett tapasztalat, • felsőfokú gazdasági végzettség. s Munkatársainknak versenyképes jövedelmet, vonzó juttatási csomagot, fejlődési lehetőséget és kiváló munkakörülményeket biztosítunk. Ha felkeltettük, az érdeklődését és szívesen csatlakozna K&H Bank csapatához, legkésőbb 2008. november 9-ig küldje be szakmai önéletrajzát „lakossági hitel tanácsadó - Eger" jeligére az alábbi címre K&H Bank, Humánpolitika igazgatóság, 1851 Budapest, email: allas@kh.hu 0 o 9 0 (&) iS Megköszönték Marikának kitüntetés Elismerték az idősekért végzett munkáját Zsúfolásig megtelt tegnap Eger­ben a Petőfi utcai Idősotthon ebédlője, ahol rendhagyó ünnep­séget rendeztek az otthon egyik lakója tiszteletére. Huszár Mihályné, Marika éve­ken át szervezte fáradhatatlanul a Kisnánai Idősklub programjait. Ám egy váratlan betegség kere­kes székbe kényszerítette, s nem sokkal később beköltözött az ott­honba. Klubtársai, rokonai, bará­tai, tisztelői nem feledkeztek meg áldozatos munkájáról, amelyet a Nyugdíjasok Heves Megyei Szö­vetségének elnöke, Bujdosó 1 Sándorné kedden kitüntetéssel £ ismert el. Az ünnepség a kö- g szöntők után hangulatos kis I műsorral ért véget. ■ Huszár Mihálynénak Bujdosó Sándorné nyújtotta át a szövetség kitüntetését Hét tiszafüredi sérültet Egerbe hoztak a mentők Megerősítve indította el tájé­koztatása szerint a Sürgősségi Betegellátó Osztályt az egri kór­házat átvevő Hosplnvest Zrt., így nem okozott fennakadást annak a hét embernek az ellátása sem, akiket a hétfő hajnali tiszafüre­di autóbusz-balesetet követően szállítottak az intézménybe. Dr. Kosztura László, a Hosp­lnvest régióigazgatója ennek kapcsán elmondta: két utas álla­pota súlyos, az egyik combcsont- és koponyasérülést, a másik pe­dig Achilles-ín-szakadást szen­vedett el. Állapotukat stabilizál­ták. A további öt Egerbe szállított ember könnyebb sérüléseket szenvedett, a szükséges ellátást időben megkapták. ■

Next

/
Thumbnails
Contents