Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-15 / 267. szám
2008. NOVEMBER 15., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 HATVAN, LŐRINCI ÉS KÖRZETE Festményt adtak lengyel vendégek a római katolikus egyháznak A lengyelországi Zdunska Wola képviselő-testülete látogatott a közelmúltban Lőrincibe. A Henryk Staniucha polgármester által vezetett delegáció az önkormányzati munkával ismerkedett, majd felkereste a polgár- mesteri hivatalt és az önkormányzati intézményeket. A vendégek meglátogatták a római katolikus templomot is, ahol Rados László plébánosnak festményt nyújtottak át, amely Zdunska Wola védőszentjét, Maximilian Kolbe atyát ábrázolja. Ezután közös imával emlékeztek honfitársaikra, akiket a lőrinciek nagy szeretettel fogadtak be az 1940-es évek elején, mikor elhagyni kényszerültek hazájukat. Lőrinciben ma is lengyel kaszárnyaként ismerik azt az épületet, amelyben otthonra leltek. A templomban márvány emléktábla emlékeztet az itt-tar- tózkodásuk időszakárá. Mindkét polgármester a kapcsolatok további bővítését szorgalmazta. Mint tudott, a nyáron harminc-harminc lőrinci és lengyel diák vett részt a cseretáborozási programban. Ezt jövőre szeretnék megismételni. Ugyanakkor a sport, a kultúra terén is mélyítenék a kapcsolatokat, továbbá a civil szervezeteknek - többek között a nyugdíjaskluboknak - is nagyobb teret szánnak. A lengyelek felkérték a lőrinci képviselő-testületet, hogy viszonozza látogatásukat. ■ A hajléktalanok birtokba vették a menedékhelyet Csütörtökön Hatvanban átadták a Teleki úti felújított hajléktalan- szállót. Az eseményen jelen volt Érsek Zsolt polgármester és Kozma Imre atya, a működtető Máltai Szeretetszolgálat vezetője is. A beruházás költségeit az önkormányzat, a karitatív szervezet, valamint vállalkozások és magánszemélyek adományaiból biztosították. Az ünnepségen jelentették be azt is, hogy a képviselő-testület az idén a Papp Zoltán-emlékgyű- rűt a Közszolgálatért Abonyi Tündének, az intézmény vezetőjének adományozza. ■ Ahol az érzést megtanítják LEszNAi Hogy a gyerekek kevésbé legyenek kiszolgáltatottak Van, aki még csak muto- j gat. Akad, aki már mond is néhány szót. Ki így, ki úgy fejezi ki gondolatait. Egy lány és öt fiú. A legkisebb hétéves, a legnagyobb tizenhat. Mindany- nyian súlyosan értelmi fogyatékosok. Tari Ottó A hatvani Lesznai Anna Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Szakiskolában heü húszórányi terápiás foglalkozással igyekszik fejleszteni személyiségüket egy gyógypedagógiai csoport Szikra Istvánná Gabika vezetésével. Egy- egy konduktor és logopédus mellett egy gyógypedagógiai asszisztens alkotja még a szakmai stábot. Azon munkálkodnak, hogy a rájuk bízott gyerekek mozgása és kommunikációja, egyáltalán az érzékelése fejlődjön. Az otthon mellett itt is megtapasztalhatják a közösségi élményt. A foglalkozásokat a képességeikhez mérik, ezért sem tananyag, de még csengetési rend sincs számukra. A parketten nagyméretű gumilabdák, azokon ülnek a gyerekek. Egyiküket a mozgásfejlesztő szakember ütemre rugóztatja. Másikukat a másik szakember gyúrja előre és hátra. A határainkon túl is elismerésnek örvendő Pető Intézetből hozták a módszert. A nagyfiút kézen fogja a segítője, óvatosan körbekalauAz érzékszervi fejlesztő gyakorlatot Szikra Istvánné, Gabika néni segítségével végzik a tanulók zolja a termen. Miközben elhalad Kozmáné Bata Zsuzsanna igazgatónő mögött, belekapaszkodik az egyik ujjába. Ezek a gyerekek - akik eddig otthon vagy egy bentlakásos intézetben élték mindennapi életüket - a közoktatási törvény adta lehetőséggel élve már második éve veszik igénybe az úgynevezett fejlesztő iskola terápiás foglalkozásait. A tantermi komplex fejlesztésen túl ráadásul a gyógyúszás áldásos testi-lelki hatásait is élvezhetik, együtt a más hatvani iskolákból szintén rászoruló gyerekekkel. A Lesznai minden erőfeszítést megtesz, hogy a súlyosan értelmi fogyatékos gyerekek is jelezni tudják saját igényeiket, s hogy minél kevésbé legyenek kiszolgáltatva a környezetüknek. Opera és könnyűzene három szólamban tótpál Szilvia Nyáron Kleopátrát alakította a szombathelyi színpadon A hatvani Tótpál Szilviának ismét sikerült meglepnie a zeneértőket. A grazi zeneakadémián diplomázott, rendkívül magas hangú - koloratúr szoprán - operaénekesnő ezúttal egy olyan formáció tagjaként kápráztatja el a hallgatóságot, amelyre korábban nem sok példa akadt. A Glória elnevezésű együttest ugyanis rajta kívül egy pop- és egy musicalénekes hölgy alkotja, jelűnek Zsuzsanna és Bősze Bea személyében. Szilvia elmondta: az elmúlt januári megalakulásuk Blum József zeneszerző ötlete volt; a három különböző műfaj reprezentánsaiból álló formáció rövidesen meghívást kapott a közszolgálati televízió reggeli műsorába, majd „egymásra találtak” Környey Attila menedzserrel. Azóta az ő segítségével egyengetik a karrierjüket. így jutottak el a Sony-BMG kiadóhoz is, amely azonnal szerződést ajánlott számukra, s október közeSzilvia nagy megtiszteltetésnek tartja nyári sikeres fellépését pén megjelentette első albumukat is, Ave Maria címmel. A lemezen három szólamban adnak elő ismert opera- és musicalrészleteket, valamint film- és könnyűzenei slágereket. Szilvia egyébként énekművészi és zenetanári diplomával rendelkezik. Nagy megtiszteltetésként tartja számon, hogy az elmúlt nyáron Szombathelyen az Operaház művészeivel léphetett színpadra a Julius Caesar című operában, amelyben a főszereplő Kleopátrát alakította. Mindennapjai sok-sok utazással telnek, hiszen rendszeresen ingázik Graz, Budapest és Hatvan között. ■ HÍRSÁV Angoltanárok térségi fóruma hatvan Oktatás a társadalomért címmel rendeznek regionális találkozót a Hatvan Körzete Kistérségi Többcélú Társulás székhelyén (Balassi út 3. szám) november 19-én, szerdán 14 óra 30 perctől idegen nyelvet oktató pedagógusok részére. Dr. Jusz- tinné Szekszárdi Ildikó szak- tanácsadó beszámol a Törökországban lezajlott uniós értekezlet tapasztalatairól, majd a pályázati lehetőségekről tartanak tájékoztatót. Falugyűlés lesz a kultúrházban szűcsi November 17-én, hétfőn falugyűlésre várják a helybelieket a művelődési házba. Az esemény 18 órakor kezdődik. Őszi hangulatú hangverseny hatvan Ma 18 órakor kezdődik a Hatvani Vegyeskar őszi koncertje az Ady Endre Könyvtár és Közösségi Ház aulájában. Az érdeklődők Hässler, Brahms, Schumann és más neves zeneszerzők kórusműveit hallhatják. A belépés díjtalan. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ ESES KEDD PÊTERVÂSARA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS ► SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Tari Ottó Fotó: Tari Ottó Cím: 3000 Hatvan, Pf. 48 Tel.: 37/540-051 e-mail: otto. tariC« axelspringer.hu Valutapénztárost keresünk a Hatvan _ TESCO-ban nyíló | irodánkba. I Feltétel: legalább alapfokú állami nyelvvizsga és valutapénztárosi képesítés. Tel.: 1 /302-0202 A vidék helyzetét erősítenék zagyvaság A tervek alkalmazkodjanak a stratégiához Népi ellenőri vizsgálatok futószalagon A közelmúltban megjelentek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyének - a vidéki lakosságot célzó - támogatásai a mikrovállalkozá- sok és a falusi turizmus fejlesztésére, a kistelepülések megújítására és a vidéki örökség megőrzésére. A fejlesztési forrásokra a hatvani kistérség falvaiból is nyújthatnak be kérelmeket - tudtuk meg dr. Eperjesi Tamástól, a Helyi Vidékfejlesztési Iroda (HVI) vezetőjétől. Ennek kapcsán a Zagyvaság Helyi Közösség képviselői tájékoztatót szerveztek a vállalkozók számára. Az esemény keretében az érdeklődők megismerhették a gazdasági-fejlesztési pályázati lehetőségeket. A turizmus területén a falusi turizmushoz kapcsolódó minőségi magán- szálláshelyek, kereskedelmi szálláshelyek, valamint az ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek létrehozására, fejlesztésére, kapcsolódó szolgáltatások kialakítására, illetve a szálláshelyhez nem feltétlenül kötött kapcsolódó szolgáltatások kialakítására adható be kérelem. Továbbá pályázni lehet most induló mikrovállalkozások létrehozására, a meglévők fejlesztésére is. A hatvani kistérségben tervezett fejlesztéseknek igazodniuk kell a Zagyvaság LEADER Közösségének elfogadott stratégiájához, amelyek megvalósítása révén javulhat a helyi szolgáltatások elérhetősége és minősége, illetve számos új munkahely teremtődhet az ott élők számára. A következő időszakban az önkormányzatok és civil szervezetek is tájékoztatást kapnak az őket érintő pályázati lehetőségekről a Hatvan Körzete Kistérségi Többcélú Társulás által működtetett Helyi Vidékfejlesztési Iroda munkatársaitól. A kérelmek benyújtásának határideje 2008. november 30. • ■ A Hatvan Város Népi Ellenőrzési Bizottság (NEB) elnökének a beszámolójából egyebek mellett megtudtuk: száznál több olyan társadalmi munkást tartanak nyilván, akikre bármikor számíthatnak. Kiderült az is, hogy az 1974-es esztendő nyolc vizsgálata kiterjedt a cigánylakosság helyzetére, foglalkoztak a nőpolitika helyi érvényesülésével, a termelőszövetkezetek és vállalatok szerződéses kapcsolataival, s a tanácsi intézmények költségvetési gazdálkodásával. Korábbi panaszok nyomán visszatértek a népi ellenőrök a Münich Ferenc lakótelepre, hogy az új lakások minőségi hibáinak kötelező javítását szemrevételezzék, s emellett utóvizsgálatokat folytattak a vendéglátóiparban, különös tekintettel az egészségügyi követelményekre, tájékozódtak az intézményes üdültetés helyzetéről, majd a magánkereskedők és a kisiparosok értékesítési tevékenységét nézték meg közelebbről. Valamennyi vizsgált egység, szerv elfogadta a bírálatot, a hibák megszüntetésére tett javaslatot, néhány esetben kellett csupán a felügyeleti szerveket megkeresni. Az utóbbi elsősorban a vendéglátóiparra vonatkozik, mivel a vizsgálat alá vont üzletekben, éttermekben az alapellenőrzés óta nem kielégítő az egészségügyi előírások betartásának állapota. Ami az idei esztendő feladatait illeti, hét különböző, Igen nagy szakértelmet igénylő célkitűzés szerepel a városi NEB tervében. Ezek élére a gyermek- és ifjúságvédelem helyzetének vizsgálata kívánkozik. Ma már a munkahelyi vezetők is segítőtársat látnak azokban, akik a különböző lazaságokra, mulasztásokra rendszeresen felhívják a figyelmet. (1975. január 28.) ■ Természetesen a meglévő vállalkozások is továbbfej leszthe tők.