Heves Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-11 / 239. szám

>008. OKTÓBER 11., SZOMBAT 7 GAZDASÁG&KÖZÉLET JO TANACS Mérgelődöm, fityül rám az internetes cég nincs szolgáltatás Olva­sónknál ötödik napja nincs internetszolgáltatás. Telefonhívására csak a cég automata hangja vála­szol. Nem ez az első eset, hogy a hölgy így jár. Első menetben a hölgy írjon tértivevényes ajánlott (azaz hivatalos) levelet a cégnek a panaszáról. Ezt Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasz­tóvédelmi Hatóság (NFH) Közép-magyarországi Regio­nális Felügyelőségének osz­tályvezetője tanácsolta. Az új fogyasztóvédelmi tör­vény szerint minden pa­naszt jegyzőkönyvezni kell, meg kell válaszolni, és in­tézkedni kell az ügyben. A másik lehetőség, hogy a kedves olvasó személyesen bemegy a cég ügyfélszolgá­latára, és úgy veteti fel a jegyzőkönyvet. Ha a cég nem a jogszabály szerint jár el, akkor ezt jelenteni lehet a fogyasztóvédelmi hatóság­nál. Ugyancsak hozzájuk, az NFH Közép-magyarorszá­gi Regionális Felügyelőségé­nek lehet levelet írni a má­sodik menetben. Vagyis akkor, ha a problémát, amely a panasz tárgya, az internetes szolgáltató nem rendezte megnyugtatóan. A szolgáltatásért az ügyfél egész hónapban fizet, így a kimaradáskor őt tulajdon­képpen kár éri. Arról nem is beszélve, hogy a szünete­lő internet miatt esetleg fontos munkákat mulaszt el, vagy határidőket késik le. Az NFH Közép-magyar­országi Regionális Felügye­lőségének címe: Buda­pest, Városház u. 7. Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf. 144. E-mail: fogyved_kmf budapest@nfh. hu. A Fogyasztókapcsolati Iroda címe: 1088 Budapest, József krt. 6. A hölgy által említett internetes cég szék­helye Budapest, így a vele kapcsolatos ügyek ide tar­toznak. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Háború a drogbiznisz ellen Nato Több katona kellene Afganisztánba - Magyar feladatok Van nekünk is! Egy Hercules óriás katonai teherszállító makettjét is kiállították a NATO-főtitkár (középen) egyik tájékoztatóján. Jobbra Szekeres Imre. Továbbra is Afganisztán­ra összpontosít a NATO. Több katonát küldenének oda, és felvenné a harcot a kábítószer-kereskedők­kel, de ebben a magyar erők nem vesznek részt. Ambrus Vilmos Bár a tanácskozás véget ért, a de­legációk távozása miatt még egy ideig érvényben maradtak a biz­tonsági intézkedések a főváros­ban. laap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár elnézést is kért a budapestiektől a közlekedési dugókért. A védelmi miniszterek tanács­kozásán főleg Afganisztánról volt szó. A szövetség úgy döntött, nö­velik az afganisztáni csapatok te- lepíthetőségi arányát: 40 száza­lékról 50 százalékra emelik azért, hogy „a NATO jobban alkalmaz­PERCESINTERJÚ- Végül is változik a NATO af­ganisztáni stratégiája?- Afganisztánról vita van a szövetségben. Több katona kel­lene az országba, mert a tálibok egyre több helyen vannak jelen. Meg kell fontolni egyes tálib cso­portokkal történő tárgyalást. Kérdés az is, Pakisztán hogy lép fel velük szemben. Végül pedig nehéz úgy beszélni Afganisz­kodhasson a jelenkori kihívások­hoz”, ahogy Jaap de Hoop Scheffer fogalmazott. A főtitkár szerint az afganisztáni misszió­nak több szállítóhelikopterre van szüksége, ebben a kérdésben azonban néhány biztató felajánlá­son kívül nem született kézzel­fogható eredmény. Afganisztánban a NATO erősí­tené a kábítószer-ellenes küzdel­met. A szövetség vezetése alatt működő nemzetközi biztonsági erő az afgán kormány kérésére fellép a kábítószer-kereskede­lemmel foglalkozók és a drog­gyártás bázisai ellen. A biztonsá­gi erők az afgán hatóságokkal együttműködésben, a művelet­ben részt vevő országok felha­talmazása alapján küzdhetnek a drogkereskedők ellen. A NATO afganisztáni szerep- vállalásának természetesen ma­gyar vonatkozása is van. Magyar újjáépítési csoport tartózkodik Baglán tartományban, de őket nem érinti a kábítószer-kereske­delem elleni fellépés, mivel az országnak ez a része nem tarto­zik azok közé a tartományok kö­zé, ahol szükség van erre a mű­veletre. Szekeres Imre honvédel­mi miniszter elmondta, hazánk nem is rendelkezik olyan kato­nai erőkkel Afganisztánban, amelyekkel részt tudna venni ebben a feladatban. Az ázsiai országban közben a háború földrajzilag is egyre kiter­jedtebb, az ellenség is egyre felké­szültebb és jobban felszerelt, illet­ve egyre több támadást hajt vég­re. A NATO-tanácskozáson tartóz­kodó afgán védelmi miniszter a távirati irodának adott interjújá­ban elmondta: még több katoná­ra és még több pénzre lenne szükség Afganisztánban. „Az ira­ki, a boszniai szövetséges csapa­tokhoz képest ugyanis még min­dig kevés katona állomásozik ná­lunk” - tette hozzá Rahim Var- dak. A miniszter arról is beszélt, hogy öt-tíz éven belül minden­képpen átvehetik az irányítást a nemzeti erők Afganisztánban. „Az afgánok évezredeken át meg- védték az országot minden hódí­tó ellen, három évtizedes háború után azonban elvesztettük ezt a képességet. Jobban képzett és ütőképesebb nemzeti erőre van szükség Afganisztánban. Ezért született meg a döntés Kabulban arról, hogy több mint 130 ezerre növeljék a nemzeti hadsereg lét­számát” - tette hozzá. Orbán Grúzia mielőbbi NATO-tagságát szorgalmazza „A Nyugatnak egyértelműen ki kell állnia Grúzia mellett, és tá­mogatnia kell az ország NATO- tagságát” - mondta Orbán Vik­tor, a Fidesz elnöke, miután talál­kozott a NATO-csúcson tartózko­dó grúz védelmi miniszterrel. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel tánról, hogy nem tudjuk, ki lesz az Egyesült Államok elnöke.- Grúzia NATO-csatlakozása?- Ebben a kérdésben megosz­tott a NATO. Az Egyesült Álla­mok támogatná a Grúzia tagsá­gát előkészítő folyamatot, de számos tagállamnak fenntartá­sai vannak, mondván rossz üze­nete lenne Oroszország felé.- Ilyen helyzetben milyen forgatókönyvek jöhetnek szóba?- A Szaakasvili elnök vezet­te Grúzia várhatóan nem kap meghívást a tagságot előkészí­tő folyamathoz. Nyilván a NATO vezetői biztató nyilatko- „Tárgyalni zatokat tesznek, és Grúzia kell egyes NATO-hoz történő közeledését tálib cso- szorgalmazzák. portokkal” HIESAV Hiába erős a dollár, csökkenhet a benzin ára további enyhe benzin- és gázolajár-csökkenést valószí­nűsítenek a szakértők Ma­gyarországon. A dollár ugyanis nem erősödik olyan arányban a forinttal szem­ben, mint ahogyan az olaj és származékainak ára csök­ken a piacon. A Brent köny- nyúolaj hordónkénti ára pénteken 80 dollár alá csök­kent, több mint 46 százalék­kal volt olcsóbb a júliusban elért 147,50 dolláros törté­nelmi rekordjánál. Járai: hagyják abba a politikai csatákat! JÁRAI ZSIGMOND, az Orbán- kormány egykori pénzügy- minisztere szerint abba kell hagyni a politikai csatározá­sokat, az ország érdekében a gazdaság stabilizálására kell koncentrálni. A volt jegy­bankelnök úgy látja: Ma­gyarország már eddig is sok időt veszített a gyors válasz­lépések elmaradásával. Járai szociális téren is azonnali kiadáscsökkentést, kisebb költségvetési hiányt és 500- 600 milliárdos adócsökken­tést javasol. Járai: stabilizálni kell! Stabil Mol-jelenlét a horvát INA-ban HIVATALOSAN IS LEZÁRULT a Mól nyilvános ajánlattétele, a magyar olajtársaság az INA részvényeinek 22,15 százalékát szerezte meg. A pénteken lezárt eljárás vég­eredménye szerint 2 215 469 darab részvényt helyeztek letétbe tulajdonosaik a zág­rábi elszámolóháznál. Októ­ber 17-én megkezdik a rész­vények árának kifizetését. A magyar olajtársaság jelen­leg 25 százalék plusz egy részvényt birtokol a horvát cég teljes pakettjéből. Ötszáz tonna bajor szemetet visszavisznek Újabb 500 tonna, 25 kamiony- nyi illegális német hulladék visz- szaszállítása kezdődött meg pén­teken délelőtt a Bács-Kiskun me­gyei Kunbajáról. Az egyik kis­kunsági tsz-major területén jog­ellenesen elhelyezett bajor ere­detű importhulladék visszaszál­lítása a környezetvédelmi szak­tárca tárgyalásainak eredmé­nyeképpen kezdődött meg, a ba­jor fél költségén. A Baden-Württemberg tarto­mányból érkezett hulladék több mint felét már visszaszállították, most először kerül sor a Bajoror­szágból érkezett szemét több mint felének visszaszállítására. A költségeket száz százalék­ban a bajor hatóság fedezi. ■ Mint figy toropasztai. A Szojuz TMA-13-as orosz űrhajót és hordozórakétáját a bajkonuri űrközpont kilövőállá­sára szállították tegnap. Vasárnap tervezik fellőni az űrhajót, amellyel egy amerikai űrturista, egy orosz és egy amerikai űrhajós utazik a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásra. Fegyverek, horogkeresztes zászló egy szarvasi férfinál Fegyvereket, lőszereket és egy horogkeresztes zászlót is talált a rendőrség péntek hajnalban egy szarvasi családi házban. Állam- polgári bejelentést követően vo­nultak ki a rendőrök a házhoz. Ihiskagránát kilövé­sére alkalmas, töl­tött táras AMP típu­sú gépkarabélyt, Skorpió géppisz­tolyt, egy TT pisz­tolyt, lőszereket, kézigránátot, ci­rill feliratú hangtompítót találtak. A Csongrád megyéből néhány hónapja a Viharsarokba költözött, hatvanesztendős rokkantnyugdí­jas villanyszerelő háztulajdonost őrizetbe vették. A Békés megyei rendőrség visszaélés lőfegyverrel vagy lő­szerrel, visszaélés robbanóanyag­gal bűncselekmények elkövetésé­nek megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Ezenkí­vül a férfi elmeorvosi vizsgálatát is elrendelték, laká­sában ugyanis kaoti­kus állapotok fogad­ták a vizsgálatot vég­ző rendőröket. (Úgy tudjuk, egyebek mel­lett a falon talált kézzel felhordott festéknyomok indokolják az ala­posabb elmeorvosi ellenőrzést.) Ha beigazolódnak a vádak a bün­tetlen előéletű férfival szemben, akkor akár kettőtől nyolc évig ter­jedő szabadságvesztéssel is sújt­hatják. ■ M. P. M. ■ A hatvanéves férfi elmeorvosi vizsgálatát is elrendelték. v V

Next

/
Thumbnails
Contents