Heves Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-11 / 239. szám
KOZELET Marni Ahtisaari firm békeközvetítőnek ítélték oda az Idei Nobel-békedíjat. A norvég bizottság a volt finn államfő számos békeközvetítő misszióját ismerte ei a kitüntetéssel ' A méltatás a finn diplomata namíbiai, indonéziai (acehl), iraki i ki, de megemlítette többek között észak-írországi és közép-ázsiai tevékenységét is. Elfogyott az MDF frakciója kilépett - Korlátozott jogokkal működhetnek Vas János, a Tisztelet Társasága által delegált képviselő hamarabb lépett ki, mint ahogy ígérte HÍRSÁV Nadrágszíjra akasztotta magát egy fiú Lentiben A LENT) RENDŐRSÉG egyik helyiségében felakasztotta magát nadrágszíjára egy 16 éves tormaföldei fiú. A fiút vagyon elleni bűncselekmény gyanúsítottjaként állították elő. Életét sikerült megmenteni, de a kórházban lélegeztetőgépre tették. Az MSZP soron kívüli kongresszust tart ZÁRT MUNKAÜLÉSEN vitatja meg az MSZP szombati, soron kívüli kongresszusa a kialakult politikai helyzetet. Három lehetőség közül döntenek: előre hozott választás, új kormány állítása, vagy a Megegyezés programhoz a támogatás megszerzése. Che Guevara szobrot kapott Bécsben ERNESTO CHE GUEVARA 70 centis bronz mellszobrát avatta fel Bécsben Michael Häupl főpolgármester. A 80 éve született gerillavezért szakállal, baszk sapkával ábrázolják. Az osztrák szélsőjobb hevesen tiltakozott. Előre hozott választások lesznek Ukrajnában juscsENKO államfő televízióüzenetben oszlatta fel a kijevi parlamentet. Az elnök szerint Julija Timosenko hatalomvágya bomlasztotta a koalíciót. Az elnök pártja azért lépett ki, mert szerinte Timosenko meg akarta kurtítani az elnök jogkörét. Juscsenko nem hagyta magát T. ház Vas János Vége az MDF parlamenti frakciójának: Vas János kilépett. A fórum korábban kizárta Almássy Kornélt, így már csak tízen maradtak a csoportban. Az újabb kilépéssel kilenc főre csökkent a létszám, vagyis jogilag megszűnt a frakció. Ambrus Vilmos Az Országgyűlés házszabálya kimondja: ha egy frakció létszáma tíz fő alá csökken, a képviselő- csoport megszűnik. Ez történt most az MDF-fel. Az ellenzéki párt 11 fős képviselőcsoportjából először a tisztújításon korábban a Dávid Ibolyával szemben induló, majd visszalépő Almássy Kornélt zárták ki, így a frakcióban maradtak tízen. Pénteken Vas János, egy olyan képviselő jelentette be kilépési szándékát, akit az MDF-fel választási szövetséget kötött Tisztelet Társasága delegált a frakcióba. A társaság ügyvezetője, Schmuck Andor előzőleg bejelentette: a továbbiakban nem működnek együtt a demokrata | fórummal, ezért Vas Jánost is fel- 1 szólították, hagyja ott az MDF- eseket. A képviselő döntött: kilép a frakcióból, és a jövőben függetlenként ül tovább az Ország- gyűlésben. (Vas egyébként tévedésből rossz helyre nyitott be az Országházban, az egyik alelnöki helyiségben ugyanis éppen Orbán Viktor és a grúz védelmi miniszter tárgyalt. A képviselő a frakcióból való kilépéséről szóló levelét adta volna át a parlament illetékesének, amikor a rossz ajtón bement.) Az MDF képviselői tehát kilencen maradtak, a párt frakciója a parlamenti szabályok értelmében tehát megszűnt. A történtek kapcsán Dávid Ibolya pártelnök közölte, megdöbbenéssel és sajnálattal veszik tudomásul Vas János küépé- sét. Az MDF elnöke szerint pártja ellenfelei azok a milliárdos „üzletemberek”, akik azt gondolják, hogy a magyar demokrácia pusztán a saját „üzletük”. Az ellenzéki párt azonban nem fél, és nem adja fel a korrupció elleni küzdelmet - legalábbis ezt ígéri közleményében Dávid Ibolya. Az MDF egyébként nyomban kísérletet tett arra, hogy megtartAZ MDF A FRAKCIÓ megszűnésével nem jogosult törvényjavaslatok előterjesztésére, napirend előtti felszólalásokra és a házbizottságban történő munkára - mondta lapunknak Kiszelly Zoltán politológus. A szakember hozzátette: a párt parlamenti frakció nélsa frakcióját, és létszámát visz- szatornázza tíz főre. Megkerestek egy független, korábban fi- deszes képviselőt, Tóth Ferencet, lépjen be a demokrata fórum képviselői közé, ő azonban elutasította az ajánlatot. Van egy másik egykori fideszes, most fügkül nem tud jól működni, valószínűleg az MDF-es fővárosi képviselők és a polgármesterek szerepe értékelődhet fel. Kiszelly elmondta, a ßgget- lenné váló MDF-es képviselők érdeke, hogy minél tovább maradjon meg a jelenlegi Országgyűlés. getlen képviselő: Lengyel Zoltán, de őt eddig nem kereste az MDF, és mint mondta, nem is csatlakozna hozzájuk. Az MDF sokat veszít anyagilag, ha az Országgyűlésben megszűnik a frakciója. Mint ellenzéki képviselőcsoport jelenleg 25 képviselő utáni alapdíjat, és mindegyik saját frakciótagja után az alapdíj 0,6 százalékát kapja. A képviselői alapdíj 231900 forint, vagyis a támogatási összeg több mint hatmillió forint. A frakciónak a parlamentben és a képviselői irodaházban is vannak irodái, amelyeket valószínűleg szintén nem tarthatna meg megszűnése esetén, ráadásul ez esetben a parlamenti bizottsági helyeket is újra kellene osztani. A leleplezés elmaradt, Hitlerrel sem volt jóban Mészáros András Sajtótájékoztatót tartott Mészáros András, a csütörtöki közgyűlés által azonnali hatállyal felmentett pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projektvezetője. Mondandója csalódást keltett. 447 nap van hátra az EKF kezdetéig - mondta Mészáros András a sajtótájékoztatón, amelyen rég nem látott számban voltak jelen az újságírók. De nagyjából ez volt az egyetlen konkrétum, ami elhangzott tőle. Pedig mindenki a nagy leleplezést várta, súlyos titkok kimondását, felelősök megnevezését. Ezzel szemben a főigazgató arról beszélt, hogy éjt nappallá tévő munkálkodással, nagyszerű csapatával minden feladatot megoldott. Valamennyi határidőt betartott, felszámolta a szabálytalanságokat, nem engedte magát megfenyegetni stb. Hiller Istvánnal is összeveszett, és a pécsi MSZP-n belüli harcok is hozzájárultak a távozásához, a hvg.hu. szerint Mészáros a lapnak mindezt elismerte. ■ Két rendőr lebukott: súgtak az UD Zit-nek Hivatali visszaélés bűntette miatt rendelt el nyomozást rendőrök ellen az ügyészség pénteken az adatgyűjtési üggyel ösz- szefüggésben. A Nemzeti Nyomozó Iroda - az UD Zrt. ügyével összefüggésben - feljelentést tett „két, a rendőrség hivatásos állományába tartozó személy ellen, akik hivatali helyzetükkel visszaélve személyes adatokat tartalmazó iratoknak a rendőrségről való kijuttatásában működtek közre”. A Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentéséhez mellékelt dokumentumok közül előkerült néhány minden kétséget kizáróan a rendőrség által kezelt nyilvántartásból származó irat. Azt még nem tudni, a két „rendőrségi dolgozó” hivatásos állományú rendőrként dolgozik-e. ■ Mi lehet most a demokrata fórum érdeke? Nevek nélkül lett nyilvános a KenedHbizottság jelentése ügynökakták A közszereplők múltbeli tevékenységének átvilágítási szabályai nálunk nem segítik a feltárást Nemcsak 1956-ban és a megtorlást követően, hanem a rendszer- váltás után is - 1995-ig - nagyarányú, többségében szabálytalan iratmegsemmisítés folyt, amiért gyakorlatilag senkit sem vontak felelősségre - áll a Kene- di-bizottság tegnap, a Miniszter- elnöki Hivatal honlapján nyilvánosságra hozott jelentésében. A Kenedi János vezette szakértői grémium mandátuma az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának át nem adott állambiztonsági iratok feltárására vonatkozott. Emellett a szabadabb kutathatóságra, nagyobb nyilvánosságára vonatkozó javaslatok kidolgozása is a feladatuk volt. A miniszterelnök felkérésére létrejött bizottság több mint egyévnyi munka után szeptember 11-én adta át jelentését Szilvásy György titokminiszternek. A grémium 16 pontos javaslatot készített a kormány számára. A több mint négyszáz oldalas jelentés bírálja a hatályos törvény számos rendelkezését, sürgeti a törvény pontatlanságából, a törvényhozói mulasztásokból adódó hibák megszüntetését. Lényegesen szűkebb körben javasolja lehetővé tenni az állambiztonsági iratok további titkosítását. A bizottság leszögezi: a diktatúra állambiztonsági szolgálataival való bárminemű együttműködés ténye közérdekű adat. Alkotmányellenesnek tekintik azt a kialakult gyakorlatot, hogy tudománytól idegen testületek, például bíróságok döntik el egy tudományos megállapítás helyességét. Elfogadhatatlannak tartja a bizottság, hogy a „megfigyelt” kizárólag a vele kapcsolatba hozható személy személyes adatait ismerheti meg, miközben a kutató a teljes iratot. A hálózati személyekre vonatkozó szabályokat az úgynevezett hivatalos kapcsolatokra is kiterjesztenék. Jelentősen szűkítenék azokat a törvényi indokokat, amelyek alapján a titokgazda nemzetbiztonsági szolgálatok, rendőri szervek államtitokká minősítKenedl János, a bizottság vezetője hetnek állambiztonsági iratokat. A minősítést civil kontroll alá is helyeznék. A közszereplők múltbeli tevékenységének átvilágítása tekintetében a környező országokéhoz képest a magyar szabályozást tartja a legeredménytelenebbnek. Többségében irreális, túlzó feltételekhez kötötték az állambiztonsági szolgálatokkal való együttműködés dokumentumainak nyilvánosságra hozatalát. A testület összegzése szerint a nemzetbiztonsági szolgálatoknál összesen 32 618 minősített irattári tételt őriznek, közülük 1551 irat szerepel a „szupertitkos”, úgynevezett főigazgatói különlistákon. ■ Z. H. Kondor és Kárpáti kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke indoklás nélkül elállt az állítólagos ügynökmúltjával kapcsolatos, 2006- ban megjelent cikkek miatt indított magánvádas eljárásoktól - közölte a Fővárosi Bíróság. „A TÖRTÉNTEK után én e kitüntetést Demszky Gábortól nem szeretném átvenni” - fogalmazott levelében Kárpáti György. Az olimpikon vízipólósról előzőleg Demszky azt mondta: helyesnek tartaná, ha nem venné át a Budapest díszpolgára díjat Egy hírportál azt állította: Kárpáti együttműködött a kommunista titkosszolgálattal.