Heves Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-25 / 225. szám

5 2008. SZEPTEMBER 25., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP FÜZESABONY ÉS KÖRZETE Kőfaragó mester állította helyre a megrongálódott keresztet À kereszt évezredek óta a meg­váltás szimbóluma. Krisztus az emberiség szeme láttára mutatta be a kereszt szörnyű és ugyanak­kor felemelő misztériumát. Hívő emberek, ha útjukba feszület akad, mindig fejet hajtanak előt­te. Dormándon az út mentén 1914 óta hirdette Isten dicsőségét egy kőkereszt, melyet - az obeliszk felirata szerint - Ferencz Gábor özvegye, Kovács Rózái emeltetett. Az elmúlt esztendő nyarának közepén a falura zúduló óriási jégvihar egy tucat házzal, azok tetőszerkezetével egyetemben az említett keresztet is megrongálta. Két családot ki is kellett lakoltat- ni, akik rokonoknál, családtagok­nál húzták meg magukat Az épü­leteket még tavaly, a hideg idő­szak kezdetére megjavították, ám a feszület csak az idén újulhatott meg: a közelmúltban, Szent Ist­ván királyunk ünnepén áldotta meg Gordos Miklós esperes. A helyi római katolikus egy- házközség és az önkormányzat : már a vihart követően úgy dön­tött, hogy helyreállítják a leom­lott keresztet, de kellő anyagiak hiányában csupán a költségve­tés elkészítéséig jutottak. Ám ek­kor - tájékoztatta lapunkat Raj- | na Kálmán, a település polgár- | mestere-nagyvonalúfelajánlás érkezett: a dormándi illetőségű kőfaragó mester, Bakos János vállalta a munkálatok elvégzé­sét, méghozzá térítésmentesen. A kereszt újraavatásakor Gordos Miklós áldást kért a nemeslelkű j szakemberre, akinek az egri ér- I sek, dr. Ternyák Csaba érdem- j éremmel és díszes okirattal kö- | szönte meg munkáját. ■ Sz. M. | A feszület a múlt század elejétől a viharig bírta, most újjáépítették Hány gyerekkel kevesebb? oktatás Eger vonzerejétől tartanak a szomszédos tele Játék a makiári óvodában. A jelek szerint az „utánpótlással” biztosan nem lesz gond, a lényeg, hogy lakóhelyükön tartsák a kicsiket. Makiáron és Nagytályán egyelőre nem fenyeget az iskolabezárás veszélye, An- dornaktályán már problé­másabb a helyzet, a közeli Eger nagy vonzerővel bír. Rénes Marcell Makiáron és Nagytályán szeret­nék megakadályozni, hogy a helybeli gyerekek más iskolába, rendszerint Egerbe vitele miatt a saját, mikrotársulásban működ­tetett intézményük finanszíroz­hatatlanná váljon. Ezért csak az ezt biztosító kiegészítésekkel haj­landó a két önkormányzat elfo­gadni az Egri Kistérség Többcélú Társulása közoktatási és esély­egyenlőségi intézkedési tervét - nyilvánították ki a szomszédos te­lepülések a tanév kezdete előtt. Havasi László makiári polgár- mester és Csirke György nagy- tályai alpolgármester a közös képviselő-testületi ülésen kiala­kított álláspontjukat még augusz­tus végén ismertették a sajtóval. Az első feltétel az volt, hogy az egri kistérség területén működő társult közoktatási intézmények igazgatói az ellátási területükhöz nem tartozó, életvitelszerűen nem az ellátási körzetben lakó gyermekeket csak az átadó intéz­mény vezetőjével folytatott előze­tes egyeztetés alapján, annak egyetértésével vehetik fel intézményükbe. A második: az előbbieket be nem tartó intézmé­nyekkel szemben dol­gozzon ki szankció- rendszert a többcélú társulás tanácsa. Iskolájukban különösen a felső tagozatokban kritikus a helyzet, a „határon” mozog a gyermeklétszám. A makiári polgármester a tár­sulás ülése után pár nappal úgy nyilatkozott: kezdeményezésük pozitív fogadtatásra talált, a köz­ségek mellett Eger is megértéssel kezelte a problémát. Az intéz­ményigazgatók ugyan nem jogo­sultak a „gyermekátvétel” meg­akadályozására vagy engedélye­zésére, ám a kistérség tagtelepü­lései megállapod­tak, hogy minden ilyen esetben egyez­tetnek egymással. Ezután - vélemé­nyük figyelembevé­telével - a megye; székhely oktatási irodája dönt. Nem véletlen, hogy Makiáron és Nagytályán veszélyben látták az iskola jövőjét. Nem kellett túl messzire, csak a szomszédos, Egerhez még egy kicsivel köze­lebb eső Andornaktályára figyel­niük. A helyzetet igen tömören foglalta össze Vámosi László, az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola tagintézményeként műkö­dő andornaktályai „suli” igazga­tója. Szavai szerint könnyen elő­fordulhat, hogy jövőre egyszerű­en megszűnik a községi iskola. Persze szeretnék minél tovább „húzni”, ám látni kell, hogy már ma is csak három osztállyal mű­ködnek, a többi Egerbe került. Szerencsére az andornaki gyere­kek túlnyomó részét nem ültet­ték szét a megyeszékhelyen: azo­kat az osztályokat, amelyekbe több mint tíz falubeli diák járt, nem integrálták, hanem önállóan vették át és oktatták tovább. A Hunyadi most az andornak- tályaiakkal együtt közel nyolc­száz tanulóval számolhat. A köz­ségben egyébként körülbelül százharminc az általános isko­lás korú gyermek. ■ Előfordulhat, hogyjövőre egyszerűen megszűnik a községi iskola. Ha elindul az elvándorlás, megállíthatatlan lesz a kedvezőtlen folyamat havasi László (képünkön) úgy vélekedik: ha egyszer egy köz­ség iskolából élindul az elván­dorlás, a folyamat megállítha­tatlan. Kezdődik a felsőbb osz­tályokkal, majd az alsósok kö­vetkeznek, végül már a szülők be sem íratják csemetéjüket, hi­szen minek tennék, ha később úgyis át kell vinni a gyereket Egerbe... Mindenesetre most a közös iskolát, valamint a külön makiári és a nagytályai óvodát magában foglaló mikrotársulás helyzete stabilizálódott. A felső­sökre a fentebb írtak szerint „vigyáznak”, míg az ötödik osztálytól lefelé már a húszat is meghaladja a diákok létszá­ma. Az „utánpótlással” pedig biztosan nem lesz gond: a makiári oviba több mint nyolc­van, a nagytályaiba harminc csöppség jár, nemrég külön OKEV-engedélyt kellett kérni a bővített létszámú működéshez. HÍRSÁV Ismét „Fut Abony" verseny a hét végén Füzesabony „Fut Abony” címmel szeptember 27-én, szombaton délelőtt kilenc órakor kezdődik a városi fu­tónap. A komoly hagyomá­nyokkal bíró sportesemény a Széchenyi István Általános Iskolától indul. A távot tizen­négy éves korig, illetve höl­gyek részére háromezer mé­terben szabták meg, a többi­eknek hatezer métert kell le­futniuk. Nevezni már nyolc órától lehet, s a távot teljesí­tők között értékes jutalmakat sorsolnak ki. A legtöbb diá­kot mozgósító iskola sport­szerjutalomban részesül. Szüreti felvonulás, népzenei gála maklár Szeptember 27-én, szombaton délután három­kor a Gárdonyi úti Coop ABC elől indul az idei szüreti fel­vonulás, amelyhez mindazok csatlakozását várják, akik „a víg zenét és a jó bort meg nem tagadják”. A menet az óvodát, a postát, az iskolát érintve a művelődési házba tart, ahol hagyományőrző csoportok ünnepi népzenei gáláját láthatja a közönség. Szakmai program, lakodalmas mulatság szíhalom A községi tájház ad otthont a Rima menti tele­pülések hagyományőrző ta­lálkozójának szeptember 27- én. Az ünnepélyes megnyitó délután fél hatkor zajlik, majd a csoportok bemutatko­zása után szakmai tapaszta­latcsere kezdődik. A helyiek Tobán Hagyományőrző Nép­tánc Egyesülete lakodalmast mutat be, melyet vacsora, ze­ne és tánc követ hajnalig. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEÖO PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt irta: Rénes MarceU, Sziráki Márta Fotó: Gál Gábor, Ötvös Imre Tel.: 36/513-614 e-mail: marcell.renes (iiaxelspringer.hu Nagyút, a művelődő kistelepülés Néhány éve még minden műve­lődési programot, előadást, KISZ-rendezvényt az általános iskolában tartottak meg. 1973 óta, amikor az új, korszerű mű­velődési otthont átadták, szép fejlődésnek indult a község kul­turális élete. A klubkönyvtárban tervszerű munka folyik mind a népművelés, mind a könyvtári kölcsönző, tájékoztató munka te­rületén. Nagyút 1200 lakosa szá­mára 2700 kötetes könyvtár áll rendelkezésre, ebben az évben már 150 olvasó van (...). Az intézményben jelentős is­meretterjesztő munka segíti a helyi téesz-t, a klubban az ál­lattenyésztés időszerű kérdése­it vitatták meg az idén. Rend­szeres foglalkozásokat tartanak a gyermekek részére is, sőt egy kis bábcsoportot is életre hív­tak. Első bemutatkozásukra va­sárnap kerül sor a „Tornyocs- ka” című vidám mesejáték elő­adásával. Az ifjúsági klubban (...) a fiatalok az őket érdeklő kérdésekre kaphatnak választ. Legutóbb „Trabanttal Olaszor­szágban” címmel hallgattak meg úti beszámolót, de esett már szó az igen nagy érdeklő­dést kiváltó Hold-programról is. A nagyúti asszonyok számára is alakult egy klub, ahol példá­ul a családi élet, a családterve­zés, a nők fórumának megis­merése, felszabadulásunk tör­ténete, jelentősége volt a téma. A rendezvények színvonalá­ról a művelődési otthon igyek­szik a lehető legjobban gondos­kodni, s az eddigiek során ezzel nem is volt baj. Filmszínházá­ban szép, jó, tartalmas filmeket mutatnak be a látogatóknak. A rendszeres táncesteken a fiata­lok bőséges lehetőséget kapnak a szórakozásra. Mindezek mel­lett állandó jelleggel tart bemu­tatókat a községben a Déryné Színház társulata. (1970. március 21.) Az első megyei találkozó szíhalom Színes program a fogyatékkal élőknek Szihalmon, az Oktatási és Mű­velődési Központban múlt szom­baton rendezték meg a mozgás- korlátozottak és fogyatékkal élők első megyei találkozóját. A helyi egyesület által hagyo­mányőrző szándékkal szervezett eseményen a délelőtt tíz órai megnyitó után a Szihalmi Fúvós és Majorette Kulturális Egyesü­let, a községi általános iskola színjátszó csoportja, a füzesabo­nyi Baraka Színtársulat, majd - ugyancsak a házigazdák képvi­seletében - a Tobán Hagyomány- őrző Néptánc Egyesület adott | műsort. Ezt hasznos szakmai megbeszélés követte a hatvani, mezőtárkányi, mezőkövesdi, fü­zesabonyi vendégekkel. ■ Felléptek a Tobán Hagyományőrző Néptánc Egyesület tagjai is i { H

Next

/
Thumbnails
Contents