Heves Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-17 / 218. szám

2008. SZEPTEMBER 17., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Még tárgyalnak Recskről ércbánya-keringő A vagyonkezelő szerint nincsenek késésben Nem befolyásolja a recski ércbá­nya értékesítését, illetve a hasz­nosítása kapcsán jelenleg is fo­lyó egyeztetéseket az a tény, hogy esik a fémek, köztük a réz világpiaci ára. A bánya eladása nem függ a pillanatnyi jegyzési árfolyamoktól, ugyanakkor az állam képviseletében eljáróknak az a dolguk, hogy vagyonvesz­tés ne következzen be - szögez­te le a Hírlap kérdésére Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Va­gyonkezelő Zrt. kommunikációs vezetője. Ezt részben cáfolni lát­szik az a tény, hogy a recski rézércvagyon az elmúlt időszak­ban épp azért válhatott értékesít- hetővé, kitermelése kifizetődő­vé, ekképp vonzóvá a befektetők számára, mert a réz korábbi rendkívül nyomott árfolyama időközben a többszörösére emel­kedett a vüágpiacon, elérte a ton­nánkénti hatezer dolláros szin­tet. S a szakértők szerint ennek már a feléért is gazdaságosan ki­termelhető az itteni érc. ■ A befektetők körében legnépszerűbb réz a vi­lág-gazdasági kilátások miatt veszít az árából. A recski ércbánya még a szüneteltetés előtt. Bár esik a réz ára, a vagyonkezelő optimista. Az elmúlt hetekben azonban jelentős átrendeződés történt a világpiacon: a nikkel kivételével minden ipari fém olcsóbbodott a g szabad jegyzéseknél, és az egy 1 hónappal korábbinál is jelentő- Ű sen kevesebbe kerülnek. A be- | fektetők körében legnépszerűbb ■§ réz a világgazdasági kilátások 8 miatt veszít az árából a londoni fémtőzsdén. Korábban ezen a nyersanyag- piacon is főleg a dollár gyenge­ségétől vezérelt spekuláció mozgatta az árakat, az év elején fölfelé, de újabban érvényesül­ni látszik a gazdasági valóság hatása, csakúgy, mint a kőolaj­nál. Ráadásul a dollár is erő­sebb, ez is elvesz az árupiacok népszerűségéből a befektetők szemében. A feldolgozóipari mutatók Európa- és Ázsia-szer- te az ipari teljesítmény csökke­nését jelzik, ez belátható időre nem jósol semmi kedvezőt az ipari fémek árának. Pedig idén a fémpiacon sem maradtak el az új rekordok. A vagyonkezelő szóvivője arra a kérdésre, hogy nincs-e késés­ben az eladás, mivel a menet­rendben erdetileg augusztusi szerződéskötésről volt szó, azt válaszolta: a kétfordulós tárgya­lásos értékesítés az ütemtervek­nek megfelelően halad. Bár rész­leteket a folyamat állásáról nem árult el, az'kiderült, a napokban még semmiképp nem hirdetnek eredményt. Azt is leszögezte, hogy a benyújtott hiánypótlások­kal, a bizottsági értékelésekkel és az államigazgatási határidők­kel együtt sincsenek lemaradás­ban, ráadásul a szerződő fél igé­nyeire is tekintettel kell lenni. ■ Istenmezeje felújítás a telepü­lésen a napokban kezdenek hoz­zá a Kossuth és a Béke úti járda- szakaszok felújításához. E célra tizenhétmillió forint támogatást nyert sikeres pályázatával az ön- kormányzat. A munkálatokkal előreláthatólag november végén végeznek. Eger KÖZÜGYEK Jánosi Zoltán, a 13-as választókerület képviselő­je, az ifjúsági és sportbizottság el­nöke ma 15.30-tól 17-óráig tart fogadóórát. A panaszosokat a Kallómalom út 88. szám alatt ta­lálható Családsegítő és Informá­ciós Irodában várja. Heves megye kamara a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparka­mara Kereskedelmi Tagozata je­lölő és küldöttválasztó ülést tart ma 14 órától a Hotel Flórában. A gyűlésen beszámoló hangzik el az elmúlt időszak tevékenységé­ről, majd a célkitűzésekről. Ezt követően megválasztják a tago­zat tizenhat küldöttjét. Gyöngyös pályázat a vachott Sándor Városi Könyvtár Gyermek- könyvtára pályázatot hirdet „Leg­kedvesebb Mátyás király-mesém” címmel a népmese napja alkal­mából. Az általános iskolások igé­nyes illusztrációkkal nevezhetnek, amelyeken az uralkodót jelenítik megegy-egy epizódban. A rajzokat szeptember 23-ig küldhetik el a Fő tér 10. szám alá, vagy a FT. 134- re. Az első három helyezettet érté­kes könyvjutalomban részesítik. A legjobb alkotásokból kiállítás nyílik szeptember 27-én. A kiválasztott rajzok bekerülnek a gyöngyösi ka­lendárium 2009-es számába is. Erdőtelek nyertek A dél-hevesi térség egyik legnagyobb lélekszá­mú községének szennyvízpályáza­ta sikeresnek bizonyult az első for­dulóban. Az önkormányzat hosszú évek óta eredménytelen volt e té- ' ren, ám most remény van arra, hogy a második fordulóból is győz­tesen kerülnek ki. így most lehető­ség nyílhat a település szennyvíz­tisztító telepének megvalósítására. Egrieknek ad koncertet a fiatal kontratenor A kontratenorok a mai napig az operaéneklés sztárjai. Hangjuk a magas regiszterekben acélo­san, férfiasán cseng, ez adja mű­vészetük karakterét. Az egri Bírta Gábor e külön­leges hangadottságának és te­hetségének köszönheti eddigi sikereit. A fiatal kontratenor je­lenleg Németországban, Stutt­gartban készül diplomakoncert­jére, ám a közelmúltban néhány hétre hazalátogatott a hevesi megyeszékhelyre. Bírta Gábor különleges esttel lepj meg az egri operarajongókat Az énekes öt éve jutott el Ha- mari Júlia professzor asszony­hoz, aki jelenleg a stuttgarti ze­neakadémián tanít. Ő vállalta, hogy mesterkurzus keretében foglalkozik az ifjú tehetséggel, majd 2005 őszén felajánlotta a fi­atalembernek, hogy menjen ki Stuttgartba a zeneakadémiára, aki így - egy ösztöndíj segítségé­vel - külföldön folytathatta stú­diumait. Az elmúlt években sor­ra kapta a különleges szerepfel­kéréseket Németországban, de például nagy sikerrel vendég­szerepeit Svájcban is. Gábor szeptember végén készül vissza Stuttgartba, előtte azonban az egri közönségnek is tartogat egy különleges meglepetést. Érdek­lődésünkre a következőket mondta el:- Nagy álmom volt, hogy az egriek előtt is felléphessek. Sze­rencsére szeretett városomban akadtak olyan támogatók, akik segítettek e koncert megszerve­zésében. A városi önkormány­zat, a Művészetek Háza és az Eszterházy Károly Főiskola szakembereinek jóvoltából szombaton este hét órakor az Eszterházy Károly Főiskola Ora­torium Artium Pyrkenáriumá- ban végre az ittenieknek is be- mutatkozhatom. Az est során Händel, Vivaldi, Pergolesi, vala­mint Britten, továbbá más szer­zők műveit adjuk elő Réz Lóránt orgona-, illetve Lugosi Anna zongoraművész kíséretével. ■ B. K. HIRDETÉS 0 CITROËN Most űj Citroënje mellé akár 40 000 kilométerre elegendő üzemanyagnak megfelelő kedvezményt adunk Önnek. MENJEN EGY AZ ÚTRAVALÓT Ml FIZETJ NAG ÚJ CITROËN BÉRLI NGO CITROËN C4 CITROËN C3 S slv.wsli» I ï52rEEtt525 I “FIGYELEM! EGYES CITROEN MODELLEKRE KÜLÖNLEGES FINANSZÍROZÁSI A|AWUT: 1.99% TRMI | § te&jíntatak ax akcióban sfeJiteevG (iMakmii*áésektm 33D8. sseptfinber Hétéi s késztet «ifiéig érvénye»*, g természetes «eirélyek által teádon âgyWfiwçrendelésekre vonatkoíSan. A kedvea&ények fs « MstaárafeÉ? émtíStí te atólösajSßjöt&k más kedvezményekkél m iwVuták össze! Altépen -áthatóautók(SuwttéciAk. Isten hütetet nein m*‘.*5sül «IMtaiwak; a vâto»«âs tea® ttoKHtëfck. S te árak a regtssttóetós adót. a kidmmèflÿt ës a? AFA-i tartstmarxák. — 'At ajánlat a készleten tó&utó Ci'Là *SK. Ci i.H «Ci, Sedsvgo 1.6 HÜi IW> Ci Pkisso es Gfltéd Ci Pkasso 1.6 HDi ÍVJ modellekre nowtkaük, ezen változatok vegyes hqxestx&sk ez Aeó és Wfl&wyi láas&i*» Hivate által közétett. 2088. Uípíanaer i -je és 31-e kálóit afcíimazható gézoiajfcat figyetembe vm, a Oboers által megadott, iwaaas vegyes fogyasztás alapján szár-oitck (EU 1999- • 00 nosnaf. CITROËN EGER 3300 Eger, Kölyuk út 2. Tel.: 36/412-652 CITROËN ANDRÉ 3200 Gyöngyös, Ringsted u. 2. Tel.: 37/503-064, 503-065 CITROËN E3 EL SEM TUDJA KÉPZELNi, Ml MüfOENT TtHE T ÖNÉRT A OTROËN Et$B3!ïEBEa RÉNES MARCELL Az a rengeteg szakértő JVMI NEM MEGY, azt ne eről­tessük. (...) Úgy gondolom, száz napnyi elnöki regnálá­sod nem éppen sikertörté­net. Ha keményebben aka­rok fogalmazni, azt mon­dom: katasztrófa-turizmus” - olvasható Csécsei Béla jó­zsefvárosi SZDSZ-es polgár- mester Fodor Gábornak írt nyílt levelében. Csécsei sze­rint Fodor pont az ellenkező­jét csinálja, mint amit elnök­jelöltként ígért. Mint fogal­mazott, lehet, hogy egy iro­dában jól hangzik a „Gyur- csány monnyonle”, meg a szakértői kormány, de a va­lóság ennél bonyolultabb. akkor most tisztázzuk. Ez a szakértői kormány-dolog egyáltalán nem bonyolult. Egyértelmű beismerése an­nak, hogy - próbálok na­gyon óvatosan fogalmazni politikusaink helyett - töket- len egy bagázs vagyunk mi mindannyian ott a magyar parlamentben. Ugyan arra kaptunk felhatalmazást a vá­lasztóktól, másképpen a nép­től, hogy képviseljük, de ezt sajnos nem bírjuk megtenni. A kampányban arról beszél­tünk, hogy a mi programunk a legjobb, fél kézzel bármi­lyen kanyargós szerpentinen simán tudunk kormányozni, felvirágoztatjuk hazánkat, mi leszünk az Unió legfénye­sebb csillaga. Azonban ez­úton be kell valljuk, ez nem igaz. A szakértői kormány ötletének üzenete az: nem értünk semmihez, még ha a rendszerváltás óta próbáltuk is ezt ügyesen leplezni. azt hiszem, kevesen gondol­ják mindezt komolyan. Jó, persze, szeretnék én is egy Surányi Györgyöt, egy Chi- kán Attilát látni a kormány­ban, de a parlamenti logika szerint a működéshez támo­gató voksok is kellenek. Több, mint az SZDSZ-frakció Fodorral egyetértő hányada. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Családias ünnep a Dobó téren, ami a civilekről szól Miután hazamentek a turisták, kellene egy rendezvény az egri­eknek is - idézte fel Habis Lász­ló polgármester Mandák Attila másfél évtizede elhangzott ötle­tét, amelyből az Eger Ünnepe született. Azóta immár tizenharmadszor rendezik meg a találkozót, ahol a város civil szervezetei bemutat­kozhatnak. A rendezvény koordi­nátora, Kopkáné Plachy Judit el­mondta, hogy több mint hatvan civil szervezet - köztük a drogel­lenes programokat szervező Vá­rosi Diáktanács - jelentkezett, és 12 helyszínen fogadják a közön­séget e hét végén. Az ünnepélyes megnyitó pénteken 16 órakor kezdődik a Dobó téren. ■

Next

/
Thumbnails
Contents