Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-23 / 197. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. AUGUSZTUS 23., SZOMBAT Listára kerültek a nem fizetők hatóság Még mindig van, aki nem rendezte társadalombiztosítási jogviszonyát Az adóhivatalban azoknak a személyeknek a befizetéseit ellenőrizték, akik a nyilvántartás szerint itthoni bejelentett lakóhellyel rendelkeztek. Igazi családbarát városi közösségre találtak a mamák és kisgyermekeik Folytatás az 1. oldalról A rendezvény résztvevőit Habis László köszöntötte, aki beszédé­ben azt emelte ki, hogy a város vezetői eltökéltek abban, hogy az esélyegyenlőség jegyében az egri családoknak minél több le­hetőséget kínáljanak. A polgár- mester érdeklődésünkre el­mondta továbbá, hogy formáló­dik az a városi koncepció, mely­nek lényeges eleme a családba­rát minőségbiztosítási rendszer kidolgozása. Ez annyit jelent, hogy a jövőben vizsgálni fogják: egy-egy új helyi rendelet meny­nyiben segíti az itt élő családo­kat, illetve azok miként hatnak rájuk. A közeljövőben szeretné­nek a város internetes honlapján komplex információs szolgálta­tást nyújtani a szülőknek az in­tézményrendszer által nyújtott lehetőségekről. Tervezik továbbá néhány olyan játszótér kialakítását, amelyen minden generáció - a kisgyermekektől a nagyszülőkig - találhat magának értelmes, kulturált időtöltési lehetőséget. Ugyancsak szeretnék elérni, hogy azok az édesanyák, akik három év alatti gyermekkel köz­lekednek, kedvezményt kapja­nak a helyi közlekedési eszkö­zökön. Ezt a segítséget optimális esetben már a jövő év elejétől igénybe vehetik majd. ■ Bediihödött a vendég, mert nem kapott italt Balhézni kezdett csütörtökön hajnalban az egyik novaji sörö­zőben egy vendég, akit - mivel már ittas volt - nem akartak ki­szolgálni. A férfi válaszul felrug­dosta a székeket, ordibált, s olyan agresszíven viselkedett, hogy megbotránkoztatta és meg is ijesztette a többi vendéget. A garázda férfi ellen a söröző tulajdonosa tett feljelentést. A rendőrök előállították az erősen ittas helybeli Sz. J.-t, aki elismer­te a kocsmai randalírozást. Az U- lető ellen garázdaság vétsége mi­att indult eljárás, ami bíróság elé állítással végződik - tájékozta­tott Kocsis Irén Mária, megyei rendőrségi sajtóreferens. ■ Heves megyében csak­nem háromezer magán- személyt és munkáltatót kerestek meg az APEH re­vizorai, hogy tisztázzák a járulékfizetést. Tóth Balázs Tavaly számosán szembesülhet­tek azzal a ténnyel, hogy valami­lyen okból kifolyólag az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) tisztázatlannak találta a társadalombiztosítási jogviszo­nyukat. Kezdetben több száz­ezerre tették azoknak a számát, akik után nem fizettek járulékot, így jogosulatlanul vették igénybe az egészségügyi szolgáltatáso­kat. Később azonban kiderült, hogy a feltételezettől jóval keve­sebb embert érint ez a problé­ma. Az OEP adatai alapján az APEH vizsgálja ki, hogy azok, akik még mindig nem fizetnek járulékokat, miért nem teszik. Felkerültek erre a listára olya­nok is, akik TAJ-számmal ren­delkeznek, de orvoshoz nem jár­nak, s nem szerepelnek az egész­ségügyi ellátásra jogosultak nyü- vántartásában sem. Az OEP feb­ruárban 134 ezer személy adata­it adta át az APEH-nek, ezek kö­zül az adóhatóság mintegy száz­ezer állampolgárt tudott beazo­nosítani. Közülük azok befizeté­seit ellenőrizték, akik a nyilván­tartás szerint itthoni bejelentett lakóhellyel rendelkeztek. A régióban csaknem tizenegy- ezer levelet küldtek ki. Ezek kö­zül mintegy 2800-at Heves me­gyei magánszemélyeknek, félszá­zat pedig megyei munkáltatók­nak postáztak. Ebben az APEH felhívta az érintettek figyelmét, hogy amennyiben a felszólítást követően nyolc napon belül sem tízezren voltak azok, akik a vizsgálat alapján az állami adóhatóság nyilvántartása sze­rint rendelkeztek élő biztosítotti jogviszonnyal, s csaknem húsz­ezerfőt tett ki azoknak a tábo­ra, akik nyugdíjasok, ápolási díjban részesülők vagy nappali tagozatos hallgatók voltak, esetleg időközben elhunytak. Országos viszonylatban ugyan­akkor mintegy 111 ezer három­pótolják a bejelentést, úgy a járu­lékfizetési kötelezettséget utóla­gos adó-megállapítással vizsgál­ják meg. Az OEP szerint TAJ- számmal rendelkező, az adóha­tóság nyilvántartása szerint azon­ban nem azonosítható magánsze­mélyek részére küldött felszólítá­sok jelentős hányada „címzett is­meretien” vagy „ismeretien hely­re költözött” jelzéssel érkezett vissza. Ezekben az esetekben visszavonták a TAJ-számot. A je­lenlegi feldolgozottság alapján ilyen formában több mint ezer­nyolcszáz embernek rendezetlen száz magánszemély esetében a rendelkezésre álló adatokból nem tudták megállapítani a biztosítotti jogviszony rendezett­ségét, ezért májusban csaknem 115 ezer foglalkoztatott és munkáltató részére küldtek ér­tesítő levelet Hetvennyolcezer embert azért kerestek meg, mert az adóhatóság nyilvántar­tásában nem találtak biztosítotti, járulékfizetési köte­a jogviszonya. A régióban kipos­tázott küldemények hat százalé­kát nem keresték vagy annak át­vételét megtagadták, így a továb­biakban a revizorok foglalkoznak ezekkel az esetekkel. Jelentős számban érkezett vissza adateltérési nyilatkozat belföldön élő magánszemélyek­től, akik a meglévő jogosultsági jogviszonyról nyilatkoztak (pél­dául nyugdíjasok, szociális ala­pon mentesítettek, hajléktalanok stb). Amennyiben erről igazolást is küldtek, akkor nyilatkozatu­kat a dokumentumokkal együtt lezettségre vonatkozó bejelen­tést, illetve járulékbevallást. Harmincháromezret tett ki azoknak a száma, akiket a hatóságok nem tudtak egyértel­műen beazonosítani. További három és fél ezer munkáltatót pedig azért vizsgáltak, mert a bevallásban szereplő személyre vonatkozóan időközben nem jelentettek be biztosítást ered­ményező jogviszonyt. átadják a területileg illetékes egészségbiztosítási szervnek. Ez régiónkban eddig 223 esetben már meg is történt. Akik nem küldtek igazolást, azokat várhatóan ellenőrzik majd. A három me­gyében több mint hét és fél ezren vol­tak egyértelműen azonosíthatóak, ők rendelkeztek adóazonosító jellel, s állandó lak­címre vonatkozó adatokkal. Kö­zülük minden negyedik személy vagy hozzátartozójuk jelezte, hogy több éve külföldön - akár valamelyik európai uniós tagál­lamban, illetve harmadik ország­ban - tartózkodik, magyarorszá­gi állandó lakcímüket azonban megtartják, és nem is kívánnak kijelentkezni. A nem EU-s országban élők egészségügyi szolgáltatási járu­lékot nem fizetnek, és nem is je­lentkeznek be, annak ellenére, hogy erre törvényben kötelezet­tek lennének, mert itthon állan­dó lakcímmel rendelkeznek. Ők - nyilatkozatuk tartalmának függ­vényében - szintén számíthat­nak ellenőrzésre. A foglalkoztatotti jogviszony rendezetlensége miatt a mun­káltatók harma­da küldött adatel­térési nyilatkoza­tot, ugyanekkora hányaduk vissza­jelzés nélkül, a felhívást követő­en teljesítette a bejelentési köte­lezettségét. A foglalkoztatók har­mada viszont az APEH felhívása ellenére sem rendezte az - adó­hatósági adatbázis szerint - álta­luk foglalkoztatott állampolgár­ok jogviszonyát. Esetükben vizsgálatot kezdeményeznek. A felszólító levelek után a ré­gióban csaknem 530 embernek rendeződött a társadalom- és nyugdíjbiztosítási jogviszonya, ugyanakkor több mint 3500 esetben - a sikeresen kézbesí­tett felszólító levél ellenére - semmilyen visszajelzés nem ér­kezett. Az ő biztosítotti, illetve egészségügyi ellátási jogosultsá­gukat adóhatósági ellenőrzés után tisztázzák. Időközben számosán tanultak, nyugdíjba mentek vagy meghaltak ■ A huzamosabb ideje nem uniós ország­ban élőknek is be kell jelentkezniük, amennyiben itthon állandó lakcímmel rendelkeznek. Parkolási gondok a fedett uszodánál patthelyzet A telekszomszédok nem járulnak hozzá a terület megnyitásához Segélyt csak az kapjon, aki munkára nem képes Az utóbbi hetekben számos szü­lő fordult lapunkhoz azzal a pa­nasszal, hogy ha a gyermekeket az egri uszodába viszik, nincs hol megállniuk az autóval, ugyanis váratlanul lezárták a Bitskey Ala­dár Uszoda mögötti parkolót. Szente János, az intézmény igazgatója kérdésünkre elmond­ta: a vitatott terület valójában nem parkoló, bár eddig is meg­engedték, hogy a gépjárművek­kel oda álljanak az uszoda látoga­tói. A mostani lezárás oka a ter­vezett karbantartás, amint ezzel - majd a parlagfű és egyéb gyom irtásával - végeznek, ismét lehet majd használni a területet.- Intézményünk már régen szerette volna hivatalosan par­Autó autó hátán az uszoda mellett. Hosszú évek óta nem sikerül megol­dást találni a környék parkolási gondjaira. kólóvá alakítani a szóban forgó részt, ám ehhez a telekszomszé­dok nem járultak hozzá. A nyá­ri szezon után, amikor megszű­nik a strandoló turisták áradata, minden bizonnyal könnyebb lesz a parkolás a környéken - tá­jékoztatott az igazgató. Szente János azt is elmondta: sajnálatos, hogy hosszú évek óta nem sikerül megoldást találni a környék parkolási gondjaira, ami gyakorlatilag minden nyá­ron problémát okoz a turisták­nak és a helybelieknek egy­aránt. Ez azonban nem csak a Bitskey Aladár Uszoda, vala­mint a Termálfürdő környékére igaz, valójában az egész belvá­rost érinti. ■ Folytatás az 1. oldalról- Segélyt tehát az kapjon, aki munkára nem képes vagy nem alkalmas. Mindenki más számá­ra foglalkoztatási lehetőséget kí­vánunk teremteni és bővíteni - mondta Szűcs Erika. A szociális és munkaügyi miniszter kifejtet­te, hogy ehhez a foglalkoztatás modelljét és fogalmát is át kell ér­telmezni. Nem gondolkodhatunk abban a struktúrában, amelyben napi nyolc óra 365 napon át je­lenti a foglalkoztatást. A miniszter elmondta, hogy a már meglévő foglalkoztatási struktúra kiegészül egy új elem­mel, az úgynevezett közfoglalkoz­tatással. Ennek révén elsősorban a hosszú ideje állás nélkül élő emberek integrálódhatnak a munka vüágába. Ez nem csak ön- kormányzati kérdés lesz, bár a munka szervezése és az admi­nisztratív intézkedések az önkor­mányzatoknál zajlanak. A miniszter és a sajtótájékozta­tón őt házigazdaként köszöntő Sós Tamás megyei közgyűlési el­nök is szóba hozta az Apollo Tyres gumigyár Gyöngyösről va­ló távozásának ügyét. Mindket­ten azon a véleményen voltak, hogy ez a történet komoly káro­kat okoz nemcsak Gyöngyösnek, hanem a tágabb régiónak is. Mint mondták, mindent meg kell ten­ni azért, hogy legalább Magyar- országról ne távozzon a cég. ■ t I \ i ß

Next

/
Thumbnails
Contents