Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-23 / 197. szám
3 2008. AUGUSZTUS 23., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP HÍ RE K Pétervására közoktatás a város önkormányzata augusztus 27-én tartja soron következő testületi ülését. Első napirendi témaként beszámoló hangzik el a költségvetés idei első fél évének alakulásáról, végül a kistérség közoktatási fejlesztési terve kerül a képviselők elé. Bélapátfalva elmarad Betegség miatt nem tudják megtartani az augusztus 24-ére, vasárnap este 7 órára hirdetett „A legyek ura” című előadást. A szervezők a változás miatt a közönség megértését kérik. Eger FOGADÓÓRA Augusztus 25-én, hétfőn délután öt órától Bodnár Pál, a 10. számú választókörzet képviselője, a költségvetési és gazdálkodási bizottság elnöke (előzetes telefonos egyeztetést követően) tart fogadóórát á Művészetek Házában. Telefonszám: 20/349-9966. Kisfüzes FALUNAP Ma délelőtt 11 órakor a helyi kápolnában szentmisével kezdődik a községi falunap, amelyre várják az elszármazott rokonokat és a környékbeli településekről érkezőket is. A közös ebédet követően délután fél 3-tól hagyományőrző csoportok szórakoztatják a vendégeket, az esti órákban pedig táncmulatsággal zárul a nap. Eger CABARET Augusztus 26- án, kedden este 7 órától az érsekkerti zenepavilonban koncertezik a Cabaret együttes. A négy megyeszékhelyi fiatalember - File Sándor, Halmos András, Kónya Csaba és Sohajda Péter - alkotta zenekarnak a közelmúltban „Lesz Koszt” címmel jelent meg az első igazi, tizenhárom számot tartalmazó nagylemeze. A zenészek 2005-től játszanak az ország különböző pontjain, egyre népszerűebb szereplői a fesztiváloknak, kluboknak. Egei TESTVÉRKAPCSOLAT A Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium meghívására egy hétig tartózkodott Egerben a lengyel Przemysl város gimnáziumának tizennyolc tagú delegációja. A diákok a nevezetességekkel ismerkedtek, majd előadásokat tartottak angol nyelven a lengyel-magyar történelem kiemelkedő eseményeiről. A két középiskola tanárai tegnap délután írták alá a testvérkapcsolatról szóló megállapodást. A küldöttség ma utazik haza. A lengyelek jövő februárban látják vendégül az egrieket. Gyorsforgalmi út 2012-re M2S Az első, három kilométeres szakasz két év múlva lesz kész Nehézkes az átkelés. Jelentős forgalom halad át Makiáron és Andornaktályán, az elkerülő útra azonban még jó pár évig várni kell. Ha minden a tervek szerint halad, akkor ideális esetben 2012 októberére lehet kikerülni Makiárt és Andornaktályát. Tóth Balázs Az M2 5 autóút korábbi tervekben meghatározott nyomvonala áthaladt a MÓL Andornaktálya bányaüzem védőövezetén, azonban nem tett eleget a vonatkozó jogszabályok előírásainak. A Miskolci Bányakapitányság emiatt elutasította az építési 'engedély kiadását, így új nyomvonalat kellett keresni. A közbeszerzés nyertese, az UVATERV Zrt. a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től (NIF Zrt.) megbízást kapott a 2501 jelű út 0-2+600 kilométer szelvények közötti Szakasz, valamint az Eger-M3 autópálya összekötés (2501-es út, Makiár - Andornaktálya elkerülő) engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítésére. A megyészékhely gyorsforgalmi kapcsolata az M3 autópályával ezen az útvonalon vagy egyes szakaszainak felhasználásával jöhet létre. A javasolt új nyomvonal nem a vasút völgyében, hanem teljesen új, eddig nem vizsgált, s előzetesen csak a MOL-lal egyeztetett irányban, szőlő- és egyéb érzékeny területeken keresztül haladna. Emiatt a tervezett út gyorsforgalmivá fejleszthető szakaszán szükségessé vált a szakhatóságok által előírt környezeti hatásvizsgálat is. Fazekas Orsolya, a NIF Zrt. kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint az első szakaszra vonatkozó engedélyezési tervek elkészültek. Az út idegen területeket nem érint - kivéve a csatlakozások szabványosítása miatt szükséges minimális területeket -, így régészeti föltárás nem várható. Az engedélyezési eljárás folyamatban van, az építési engedélyt vélhetően hamarosan megkapja a 2,6 kilométeres útvonal. A második, kétszer egysávos szakasz, amely a Makiár előtti csomópontot kömé össze a K2-es úttal - elkerülve három települést -, jóváhagyott nyomvonallal amennyiben a Környezetvédelmi Hatóság a második szakaszra az EVD alapján kiadja a környezetvédelmi engedélyt, azaz nem írja elő részletes hatástanulmány készítését, akkor az első szakasz építésének még nem rendelkezik. A tervező a környezetvédelmi hatóság előírásának megfelelően a szakaszra előzetes vizsgálati dokumentációt (EVD) készít, ezzel valószínűleg augusztusban végeznek. Amennyiben részletes környezeti hatástanulmányt nem kérnek, úgy a tervezett ütemtervi határidők lerövidülhetnek. Az EVD elkészültét követően a szakhatóság dönt a végleges nyomvonalról, várhatóan még az idei év végén. Az első, 2,6 kilométeres szakasz kiviteli terveinek elkészülte augusztus végére várható, az év végéig pedig beszerezhető a vízjogi létesítési engedély, valamint beadható lesz az uniós pályázat. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen sok múlik, ugyanis a támogatási szerződést velük kell majd megkötni, lehetőleg még márciusban. Ezután optibefejezésével egy időben indulhatna a Makiár és Eger közti út kivitelezése. így a teljes projekt folyamatosan épülne, s korábban be lehetne fejezni a gyorsforgalmivá bővíthető elkerülő utat. mális esetben júniusig lezajlik a mérnök kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás, szeptember végéig pedig ugyancsak ilyen módon kiválaszthatják a kivitelezőt is. A műszaki átadást 2010. október 27-ére tervezik. A második, tíz kilométeres szakasz EVD-je augusztus végéig elkészülhet, majd novemberben megszülethet a környezet- védelmi határozat is. lövő márciusban í) tervezett út megkaphatja a szakhatóság engedélyét. A nyomvonal-kijelölés, valamint az engedélyezési tervdokumentáció benyújtása után a jogerős építési engedélyt jövő nyár végére kiadhatják. Ezután következik majd a kivitelezési terv elkészítése - 2009. november 29- ig, valamint a területszerzés megindítása. Ez utóbbi folyamat 2010 őszére érhet véget. A régészeti munkák várhatóan 2009. október végén kezdődhetnek meg, s kilenc hónap múlva fejeződhetnek be. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel való szerződéskötés után közbeszerzéssel választják ki a mérnököt és az építőt. A kivitelezési munkálatok 2011 áprilisában kezdődhetnek meg, a műszaki átadás, illetve a forgalomba helyezés pedig optimális esetben 2012. október 19-én történhet meg. ■ A Maklár-Eger szakasznak nincs jóváhagyott nyomvonala. Korábban is befejeződhet az útépítés ÁLLÁSPONT fi LACZI ZOLTÁN Vízen érkezik a magyar arany AZ OLIMPIA KEZDETE előtt nyolc-tíz aranyérmet jósoltak a hozzáértők. És én hittem is nekik. Aztán teltek- múltak a versenynapok, és szinte csak Cseh Laci tripla bravúrja tartotta bennünk a lelket. Mert az éremeső elmaradt, csalódottságból pedig bőven kijutott. AHOGY AZ ILYENKOR lenni szokott, jöttek-jönnek a frappáns magyarázatok, hogy miért nem sikerült a forma- időzítés, miért nem volt jó a védekezés, miegymás. No meg a legkézenfekvőbb: a Gyurcsány-kormány nem teremtette meg a legfényesebb érmek elérésének esélyeit. ARRÓL MÁR KEVESEBB SZÓ esett, hogy megváltozott körülöttünk a világ. Arról például, hogy a kínaiak a pekingi olimpiával - apait-anyait beleadva - egyértelműen tudtára adták mindenkinek: a legnépesebb országgal nem csupán gazdasági, hanem minden téren egyszer s mindenkor számolni kell. S amíg mi - és általában a vén Európa - nyalogattuk sebeinket, addig tucatnyi csóró ország, az ismeretlenség homályából előtűnt sportolójának nevét ízlelgettük. Közben a csodában bízva vártuk a kajak-kenu döntőket és az egriekkel megerősített férfi pólóválogatott meccsét. vajda Attila szerencsére megtörte a jeget, s egy ország örömére biztos kézzel és tiszta fejjel, simán verte a kenu egyes ezerméteres mezőnyét. Ő - a többi kajakossal és kenussal - visszaadta a magyar sportba vetett hitünket. És remélhetően folytatódik a sikersorozat a vízen. Újra bizonyítva, hogy ez az anyagi értelemben mindig is mostohán kezelt sportág igenis több figyelmet érdemel, s nem csak négyévente. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Gárda: itt vannak a vitézek zászlószentelő Hadat üzennek az erkölcsi romlásnak Egerből lassan küzdőtér lesz vita Nagy szerint a negatív reklámról Habis is tehet Nagy Gerzson megyei főkapitány „Adjon az Isten!” köszöntésére mintegy hetven egyenruhás gárdista felelt egyszerre a „Szebb jövőt!” kiáltással pénteken késő délután Egerben, a Líceum előtti téren, a Magyar Gárda zászlószentelő gyűlésén.- Célunk, hogy megerősítsük hitünket, és tanúbizonyságot tegyünk arról, hogy itt vannak a vitézek - mondta Nagy. Az esemény fővédnöke, Pat- rubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke mintegy kétszáz érdeklődő előtt arról beszélt, hogy szerinte a Gárda már megjelenésével hadat üzen az erkölcsi romlásnak, a szellemi tévelygésnek. ■ Van, amit nem lehet elég korán kezdeni KÉPGALÉRIA: WWW.HEOLHU Eger az ország egyik legismertebb, legszeretettebb városa, ám mára sajnos egyre inkább egyfajta küzdőtérként jelenik meg a nyilvánosságban - mondta pénteki sajtótájékoztatóján dr. Nagy Imre országgyűlési képviselő, az MSZP helyi elnöke, volt polgár- mester. Szavai szerint a megye- székhely az utóbbi időben nem pozitív üzeneteivel, hanem botrányaival hívja fel magára a figyelmet, s ennek a negatív reklámnak tevékeny alakítója a jelenlegi városvezetés is. Azzal semmi baj, ha eltérőek a vélemények az egri kórház jövőjéről, ám az már problémás - vélekedett Nagy Imre -, ha Habis László polgármester rendszeresen levitézlett botrányhősök társaságában fürdik egy szűk kör pillanatnyi „népszerűségében”. Azt sem lehet szó nélkül hagyni, hogy Gój motorosokkal „színezett” tüntetésen parádézik, elvonva ezzel minden figyelmet a város hírnevét öregbítő, nagyszerű Dobó téri Bormustráról. Augusztus 20- án pedig sikerült Fidesz-nagy- gyűléssé silányítani azt az ünnepséget, amely mindig az összefogást, az Egerért való közös cselekvést volt hivatott szolgálni. Szerinte Varga Mihály pártalel- nök beszéde jól tükrözte azt a konfrontativ politikát, amit a Fidesz országosan és helyben is folytat, s amit a polgármester is magáévá tett immár. Nagy Imre állította: az ő polgármestersége alatt, még a Fidesz kormányzása idején sem fordult elő, hogy ne állami vezetőt hívtak volna meg az államalapítás évfordulójára. A mostani városvezetés hozzáállása a szélsőségek egyre nagyobb térnyerését alapozza meg Egerben. A békés, vendégszerető város imázsát elvesztve botrányszíntérré válik. Csak remélni lehet, hogy nem jön el az az idő, amikor ez a sajátos vonzerő a balhézni vágyókat is idecsalogatja - fogalmazott. ■ ■ Nagy Imre: Sikerült Fidesz-nagy- gyűléssé silányítani az ünnepet. f. I 1 A r 1