Heves Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-14 / 163. szám

10 SPORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. JÚLIUS 14., HÉTFŐ A&liABFONT FESZTBAUM BÉLA A visontai, nem egyedi balga EMBER, aki azt gon­dolja, hogy a gyermeklét­szám folyamatos csökkené­sének gondja megáll a bezá­randó iskolák kapujánál. A probléma érezhető az élet minden területén, ezért is nem özönlik az utánpótlás a sportpályákra. Tudtuk már tavaly ilyenkor, hogy példá­id Visontán is képtelenek helyiekből kiállítani a ser­dülő csapatot, egy év kínló­dása után nem is vállalják tovább a megyei I. osztályt. NEM EGYEDÜLI a visontai eset Nyüt titok, hogy az I. osztályú bajnok Pétervására sem tudott volna olyan csa­patokat felvonultatni, me­lyek kötelezők az NB ni-ban, ezért igazából el sem jutot­tak addig, hogy a nevezés­hez szükséges anyagiakat összesítsék. Számos telepü­lésen küszködnek régen ha­sonló gondokkal, a tendencia szerint a javulás kizárt. Egyenes következmény, hogy a falvakkal együtt elnéptele­nednek az ottani labdarúgó- pályák is. Beszéljünk bátran a valóságról, noha egyetlen hasábon nem sorolhatjuk végtelenül a klubvezetők jo­gos sirámait. Aki benne él a valóságban, az tudja. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy amikor majd visszavonulnak olyan játékosok, mint akik néhány rémek csatával meg­ajándékoztak bennünket bármelyik csapatban az el­múlt bajnokságban, nem lesznek hasonló tudású kö­vetőik. Persze nemcsak a lét­szám okán, hanem azért sem, mert az egyre kevesebb gyermekből egyre kevesebb szereti azt, amit mi felnőttek örömmel megéltünk. sajnálatos, hogy itt tar­tunk. Az pedig felháborító, hogy a bajnoki rendszerek és versenykiírások alkotói mindenre fittyet hánynak. Egyeseknek így kényelmes. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Életre nevelés a sakk által életút Az egri nemzetközi mester több mint harminc éve oktat Évekig tanította a Polgár­lányokat, nemzetközi mesterként ma is aktív játékos. Több tankönyv szerzője, és immár 30 éve okítja a sakkot. A sportot, mellyel az életre nevel. Ő Mészáros András. Bódi Csaba SAKK- Egy újonc csapattól a hato­dik hely dicséretesnek számít. Gratulálunk!- Köszönjük szépen! - feleli a HMÖ SE első táblása, aki 11 meccsen szerzett nyolc pontjá­val jelentősen hozzájárult az eg­riek középmezőnybeli tagságá­hoz. - A dicséret azonban kijár a többieknek is, köztük a szintén húzóembernek számító Bódi Ta­másnak, a fiatalok közül pedig Becskei Zoltánnak és Gledura Benjáminnak.- Utóbbiak szerencsés hely­zetben lehetnek, hiszen van kitől tanulniuk.- Kétségtelen, hogy számukra jobbak a lehetőségek, így az elő­relépésre is jobb esélyek kínál­koznak.- Ez ugye nem általános jelen­ség? Edzők tekintetében hogy áll a megye?- Megfelelő számú szakembe- S reknek híján vagyunk, és ez | visszahat az utánpóüásra. Hiá- | nyoznak a minősítéssel rendel- I kező edzők.- A magyarázatot erre „csu­pán” a pénzhiány jelenti.- Egyértelműen, ám a szűkös anyagiak a sportág egészére jel­lemzőek. A sakknak nincs komoly reklámértéke, nem eladható.- Ha az NB Il-es HMÖ SE-nél maradunk. Mennyiből tudná­nak összehozni egy jó kis csa­patot?- Hozzávetőleg egymülió fo­rintra lenne szükség egy bajno­ki évben.- Volt idő, amikor fizetett edzők dolgoztak a kluboknál...- Magam is ezek közé tartoz­tam hajdan. Az NB I-es Honvéd Mereszjev SE-nél trénerkedtem Tapolcán, ahol éltáblásként ját­szottam. Mészáros András a megfontolt lépések nemzetközi mestere. Erre oktatja tanítványait is, akik között jó néhány ismert sakkozó is akad.- Ön kitől tanulta a játékot?- Soha nem volt edzőm. Amit elértem, az a magam erejéből si­került. Nyolcévesen ismerked­tem meg a sakk-kai, majd 12 éves koromtól többszörös Buda­pest Bajnok voltam. A húszas éveimtől kezdve azonban már edzősködtem.- Egerbe mikor került?- A ’80-as évek közepén jöt­tem az NB Il-es csapathoz, amellyel aztán az NB I-be jutot­tunk. Utána az anyagi nehézsé­gek miatt váltottam, az azóta nemzetközi mesteri címet szer­zett, Tapolcáról idehozott tanít­ványommal, Kiss Pállal Sárospa­Mit adhat egy kisgyermek számára a sakk? A sakk, mint játék, aktív köz­reműködést kíván meg, cselek­vésre, gondolkodásra késztet Fejleszti a problémamegoldó gondolkodást, az előrelátást, hiszen számba kell vennie a lehetséges lépéseket, és ki kell gondolnia, hogy ezek közül melyik lesz a legjobb. Ezen túl­menően a sakkoktatás tompí­tani tudja a kisgyermekkor­ban mutatkozó nem kívánatos tulajdonságokat, mint például a hiperaktivitást, a figyelemza­vart - írja egyik cikkében Mé­száros András. takra igazoltunk. Ő utána Edelénybe távozott, én pedig az NB I/B's Kazincbarcikától tér­tem vissza tavaly Egerbe.- Kiss Pál mellett azonban másokra is büszke lehet.- Évekig tanítottam a Polgár­lányokat, de nevelőedzője vol­tam Mádl Ildikónak, Csőm Etel­kának, Forgó Évának és Seres Lajosnak is.- Tehetségek nyilván ma is akadnak, elég csak a hevesi Bakos Balázsra vagy az egri Gledura Benjáminra utalni. A kiváló képességek azonban önmagunkban aligha érnek valamit. ■ A lehetőségek határoz­zák meg, hogy ki mire viszi. A szülőkre nagy anyagi teher hárul, min­dent nekik kell állni.- A lehetőségek határozzák meg, hogy ki mire viszi. A szü­lőkre nagy anyagi teher hárul, mindent nekik kell állni.- Edzői hitvallását illetően mennyire áll központi helyen profi sakkozók kinevelése?- Nem ez az elsődleges. Ha ta­lálkozók egy tehetséggel, azt szí­vesen felkészítem erre a rögös pályára, ám ettől fontosabbnak tartom a gyerekeknek a nagybe­tűs életre való nevelését a sakk által.- Ez a szemlélet többször is napvilágot látott már nyomta­tásban is.- Valóban írtam erről. Több könyvem, tankönyvem és szakj cikkem is megjelent e témában, továbbá volt előadásom a Zrínyi akadémián.- Játékosként egyéni ambíciói már nincsenek?- Nincsenek. Korábban álltam a huszadik körüli helyeken, azonban ma már ez nem ösztö­nöz. Egykor voltam a Magyar Sakkszövetség elnökségének a tagja, jelenleg pedig az országos ifjúsági bizottságban tevékeny- kedek. Tam'tok óvodásokat, fog­lalkozom nagyobbakkal és igyekszem azon lenni, hogy a sakk által minél többen mond­hassák el magukról: többek let­tek általa. Mumus lett a Debrecenből, így maradt a harmadik hely röplabda A férfi NB II. öt csapa­tot felvonultató Keleti-csoportjá­nak harmadik helyén zárta az alapszakaszt a Gyöngyösi RSE együttese. A mátraaljaiak szá­mára ez egyben a szezon végét is jelentette, mivel a rájátszásban való szereplésre csak az első két helyen végzett gárda jogosult.- Jól sikerült felkészüléssel a hátunk mögött vághattunk neki a pontvadászatnak. Szerencsére időben sikerült előteremteni az induláshoz szükséges anyagi fel­tételeket, így aztán nyugodtan dolgozhattunk - válaszolt érdek­lődésünkre Farkas László, a gyöngyösiek játékos-edzője. - Az első néhány mérkőzést siker­rel vettük, ami talán túl nagy magabiztossághoz vezetett, ugyanis ezt követően az utolsó helyezett Debrecentől zsinórban kétszer is vereséget szenved­tünk. A folytatásban a már mu­musunkká vált hajdúságiak is­mét borsot törtek az orrunk alá, és így már csak a csoport máso­dik helyéért küzdhettünk. A má­sodik pozíció a botrányos játék­vezetői ténykedéssel zárult kunhegyesi ki-ki meccsen úszott el végleg. Az utolsó fordulóban hiába vertük parádés játékkal 3- 1-re a már első Ózdot, marad­tunk a harmadik helyen. ■ A második hely a botrá­nyos játékvezetői tény­kedéssel zárult kunhegyesi ki-ki mécs­esén úszott el végleg. A gyöngyösiek a folytatásban nem számíthatnak ífcsapat ifjú­sági válogatott játékosára, Berndt Attilára, aki az angliai Leedsbe utazik. Hazatér viszont Nagy Gábor, aki ismét a csapat rendelkezésére áll. Az új bajnok­ság a tervek szerint szeptember végén kezdődik.- Jelenleg azon dolgozunk, hogy előteremtsük a bajnoki in­duláshoz szükséges anyagi fel­tételeket - folytatta Farkas Lász­ló. - Szeretnénk, ha a jövőben is legalább NB Il-es csapata lenne a városnak. A csoport végeredménye 1. Ózd RSE 16 13 3 43:14 29 2. Kunheffles ESE 16 9 7 32:26 25 3. Gyön^ösi RSE 16 8 8 30:29 24 4. Eötvös DSE 16 5 11 21:36 21 5. Debreceni Honvéd 16 5 11 19:40 21 ■ F. B. I. A válogatottba bekerült, most már Angliába vágyik játékossors A Sándor Károly Akadémia jövőre következhet az egri játékos számára Az 1119-es csapat ma Bulgária ellen kezd az Eb-n labdarúgás - Mindenképpen külföldön szeretnék majd fel­nőttként futballozni - teszi egy­értelművé elhatározását Sipos Bence. Ezt a célt három egyko­ri MTK-s, Németh Krisztián, Gulácsi Péter és Simon András már elérte. A Liverpool tarta­lék csapatával baj­noki címet nyertek a Sándor Károly Akadémián ne­velkedett ifjak, akiket Pölöskei Zsolt, Ódé Norbert, és Kelemen Dávid követett az angol klub­nál. A tesztelés után Pölöskeit egy évre kölcsön vette a Mersey-parti egylet, de Ódé és Kelemen is bekerült a vörösök látókörébe. Sipos Bence is ha­sonlóra vágyik. Az egri Plútó SE-ben nevelke­dett játékos harmadik éve erősí­ti az MTK Hungária FC színeit. A 14 éves védekező középpályás jó úton jár afelé, hogy tagja legyen a kék-fehé­rek Agárdon talál­ható akadémiájá­nak, mely a követ­kező lépcsőt jelentheti a hőn áhí­tott légióskodás felé. A váloga­tottba nyáron már bekerült a 181 centisre nyúlt labdarúgó. Százhúsz fiatal közül válogat­ták ki azt a húszat, akik a Jona­tán-kupa nemzetközi tornán a 3. helyet szerezték meg a nemzeti m A tanulás és a nyelvtudás sem­miképp sem szorulhat hát­térbe. csapat tagjaként. Bencét évek óta az A-kategóriába sorolt leg­jobbak között tartják nyilván, melyek között több MTK-s társa is megtalálható - veti közbe az édesapa, Sipos Lajos. Az immár ötszörös válogatott labdarúgó erre reagálva jegyzi meg, hogy ősszel talán már ne­hezebb lesz bejutni klubcsapa­tába, mint a válogatottba, ugyanis a korosztály tehetsége­it leigazolta a fővárosi egylet. Bencét 2009-ig szóló megállapo­dás köti az MTK-hoz, mely klu­bot egyelőre nem hagyja el, no­ha vonzó lehetőséget kínáló egyesületként alternatívát je­lenthet a Bp. Honvéd által mű­ködtetett Magyar Labdarúgó Sipos Bence a Liverpool FC-ben szeretne majd futballozni Akadémia. A kispestiek ajánla­tára azonban igent mondott az U15-ÖS válogatott másik oszlo­pos tagja, Csornij Áron. A gyön­gyösi nevelésű labdarúgó Bence mellett a védelemben meghatá­rozó futballistája a Gabala Krisz­tián vezette együttesnek. Most egyelőre csak a pihenés­sel törődök, az elmúlt másfél hét­ben ugyanis tizenhárom mécs­esén léptem pályára. Utána kez­dődik a felkészülés az MTK-nál és a válogatott tagjaként. Örü­lök, hogy a klubban Juhász Ti­bor lesz az edzőm, aki felfede­zett a kék-fehérek számára - te­szi hozzá a fiatal labdarúgó. Azt már az édesanya említi, hogy szeretné Bencét az iskola­padban is olyan sikeresnek te­kinteni, mint a futballpályán. Mert arról ugyan lehet terveket szőni, hogy milyen is lehet a Li­verpoolban játszani, ám a tanu­lás és a nyelvtudás semmiképp sem szorulhat háttérbe. A követ­kező évben talán ez is egyre in­kább tudatosul az Angliába vá­gyó egri fiatalban. ■ B. Cs. labdarúgás Sisa Tibor szövet­ségi edző kihirdette keretét a ma kezdődő csehországi U19-es Eu- rópa-bajnokságra. A keret. Kapusok: Gulácsi Pé­ter, Pokorni Péter; védők: Szeke­res Adrián, Debreceni András, Korcsmár Zsolt, Lengyel Dáni­el, Présinger Ádám, Iszlai Ben­ce; középpályások: Szabó Lász­ló, Busái Attila, Gál András, Nagy Olivér, Komán Vladimír, Nikházi Márk, Gosztonyi And­rás; csatárok: Németh Krisztián, Simon András, Bajner Bálint A magyarok ma 17.30-tól Bulgária, csütörtökön 18-tól Spanyolor­szág, vasárnap este nyolc órai kezdettel pedig Németország el­len játszanak. ■ > 4 V (

Next

/
Thumbnails
Contents