Heves Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-14 / 163. szám

2008. JÚLIUS 14.,f L- HEVES MEGYEI HÍRLAP HORIZONT Sikerrel zárult a fesztivál bikavér-ünnep Többen voltak mint tavaly, zsúfolásig telt a Dobó tér Csutorás Ferenc kapta az év bor­termelőjének járó díjat Pénteken délután négy órakor kezdődött a XII. Egri Bikavér Ün­nepe Szent Donát Napján ren­dezvénysorozata Egerben, a Do­bó téren. Az ünnepi megnyitón részt vett Margittai Miklós, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivatal elnöke, valamint Habis László, a város polgár- mestere is. A program első nap­ja díjátadással, majd előadások­kal folytatódott. A jelenlévők él­vezhették a Gyergyószentmik- lósi Hóvirág Néptánc Együttes fellépését, valamint Kozma Orsi és Váczi Eszter koncertjét is. Szombaton a Szihalmi Ifjúsá­gi Fúvós Zenekar és Majorette Csoport műsorával indult a dél­után, majd borlovagokat avat­tak, este pedig a Minorita temp­lomban Sebestyén Márta adott koncertet Nyitva látám meny- nyeknek kapuját címmel. Tegnap a Szent Donát-szobornál tartott programon a jó termésért könyö­rögtek a borászok, a misét Mándy Zol­tán, az egri Bazilika plébánosa celebrálta. Az esemé­nyen jelen voltak a fertálymeste­rek, az egri borbarát hölgyek, számtalan borász és a gyer- gyószentmiklósi kórus is, akik közösen imádkoztak az idei jó termésért. A programsorozat a Dobó téren az Egri Csillagok Népdalkor műsorával folytató­dott, zárás előtt pedig a Gajdos Zenekar koncertjét élvezhették a jelenlévők, akik táncházon ve­hettek részt az együttessel. Tarsoly lózsef eg­ri hegybíró örömé­nek adott hangot, hiszen 2007-hez ké­pest 15-20 száza­lékkal többen érkez­tek a rendezvényre. Akkor negyvenezer látogatójuk volt. A növekedésben közreját­szott az igényes programkínálat, a megfelelő időjárás, valamint az, hogy vendégként Szekszárd- ról is érkeztek borászok. A távo­li szakemberek tetszését is el­nyerte a Bikavér-ünnep - tette hozzá a hegybíró. ■ ■ A szakemberek tetszését is el­nyerte a bor­gasztronómiai rendezvény. A Bikavér-ünnepen Sebestyén Mártát is borlovaggá avatták Dr. Balázs László, a Volksbank elnök-vezérigazgatója lovagi esküt tesz Nem lehet elég korán kezdeni az ismerkedést a borgasztronómiával Szép borok és szép hölgyek társaságában gyorsan repült az idő. Tarsoly József egri hegybíró sike­resnek értékelte az ünnepet HIRDETÉS u. 7. A borítékra Önnek csak annyit kell tennie, hogy beküldi legkedvesebb receptjeit, melyekből a legjobbak január 15-től november 1-ig naponta olvashatók a HEVES MEGYEI HÍRLAP hasábjain. Mi több, a beküldött recepteket a megye elismert mesterszakácsai elkészítik, és azok év végén egy csodálatos könyvben megjelennek! A három legjobb recept beküldőire fantasztikus nyeremények várnak! Küldjön receptet és nyerje meg egyik fődíjunkat! A Mezőkövesdi KÉR COOP ZRT. Felsőtárkányban nyíló Maxi-Coop ABC áruházába az alábbi pozíciókba keres munkatársakat: boltvezető, boltvezető-helyettes Feladatok:- Irányítja az áruház munkáját kereskedelmi, higiéniai és személyzeti téren- A központi elvárások és a helyi igények alapján kialakítja az áruház választékát- Biztosítja az áruház folyamatos áruellátását- Kapcsolatot tart a beszállító partnerekkel és a felügyeleti szervekkel- Felelős a 12-15 fős csapata irányításáért, motiválásáért és fejlesztéséért- Meghatározza a munkaszervezést, elkészíti és ellenőrzi a munkaidőbeosztást Elvárások:- Szakirányú középfokú végzettség és 5 év szakmai gyakorlat,- Felhasználói szintű számítástechnikai ismeret és gyakorlat- Rugalmasság, dinamizmus, csapatszellem, munkabírás Amit kínálunk:- Stabil háttér, folyamatos szakmai képzés, jó hangulatú csapatmunka, -Versenyképes jövedelem és prémium, különböző szociális juttatások A fényképes önéletrajzokat és a pályázati anyagokat 2008. július 31-éig juttassák e1 a következő címre: f Mezőkövesdi KÉR COOP ZRT. 3400 Mezőkövesd, Mátyás király u. 74. e-mail: zeleiistvan@t-onhne.huTelefon: 49/505454, 30/749-1422 fj A hagyományokhoz híven idén is tartottak könyörgést a borászok Szent Donát szobránál a jó termésért KÉPGALÉRIA: WWW.HELO.HU A rendezvényszínpadot ezúttal is a Minorita templom előtt állították fel

Next

/
Thumbnails
Contents