Heves Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-04 / 79. szám

2008. ÁPRILIS 4., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍ RE K ftbasár ablakszentelés a falu római katolikus templomában április 6-án a 11 órakor kezdődő szentmisén szentelik fel azt az új ólomüveg ablakot, amely Szent Annát és Szent Pétert ábrázolja. A templom belső díszítéseként szolgáló alkotást Lantos Györgyi és Máté István szobrász-üveg­művészek készítették. Eger NEMZETI ÜNNEP Görögor­szág március 25-én tartotta a nemzeti felszabadulás ünnepét, amikor a több mint 400 évig tartó oszmán uralom ellen 1821-ben kitört forradalomra emlékeztek. Ebből az alkalom­ból rendez ünnepi összejövetelt április 5-én, szombaton este 7 órától a Helyőrségi Klub Vörösrák éttermében az Egri Gö­rög Kisebbségi Önkormányzat. A bárki által ingyen látogatható eseményen fellép, majd tánchá­zat tart a Helidonaki táncegyüt­tes és a Mydros zenekar. Eger ÉTELOSZTÁS A Magyar Vö­röskereszt Eger Területi Szerve­zete ma kétszáz adag gulyásle­vest oszt szét a rászorulók kö­zött. A szervezet munkatársai 12 órakor a Balassi Bálint Általános Iskola udvarán, 13 órakor pedig a Klapka György út 9. szám alatt várják az érintetteket. Gyöngyössofpos jótékony- kodnak Holnap este fél nyolctól jótékonysági bált szerveznek a helyi általános iskolában, ahová a tanulók szüleit, valamint az in­tézmény iránt érdeklődő támoga­tókat várják. Az est a diákok nyi­tótáncával kezdődik. A bál bevé­telét az iskola által szervezett ta­nítási órákon kívüli foglalkozá­sok, többek között úszás, tenisz, sízés, valamint egyéb szakkörök megszervezésére fordítják. Hatvan KIÁLLÍTÁS A Hatvány La­jos Múzeumban ma „Víz-fény- szín-tér" címmel nyílik kiállítás az egri Dobó István Vármúzeum kor­társ akvarellgyűjteményéből. A 17 órakor kezdődő eseményen meg­nyitót mond dr. Petercsák Tivadar megyei múzeumigazgató, majd az alkotásokat H. Szilasi Ágota művészettörténész, a házigazda intézmény megbízott igazgatója ajánlja a közönség figyelmébe. Kát VERSENY A helyi Gárdonyi Géza Általános Iskolában ma megyei szintű hangosolvasási versenyt rendeznek. A szervezők a környező tizenhét településről több mint száz diákot várnak az irodalmi megmérettetésre. Sok a gond a kék könyvvel alkalmi munkavállalók A tárca már jogszabály-módosítást tervez A kék könyvet minden évben be kell mutatni a munkaügyi kirendeltségeken. Idén már majd’ minden okmánytulajdonos vállalt vele munkát. Kiadott alkalmi munkavállalói könyvek száma (darab) Észak-Magyarország Heves megye 2006-ban kiváltott 64587 15027 2007-ben bemutatott 34634 8075 2007-ben kiváltott 64240 17513 2008-ban bemutatott 60681 16046 FORRÁS: ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT Az alkalmi munkavállalói könyvet azzal a szándék­kal vezették be, hogy fe­héred] en a fekete- és szürkegazdaság. Tóth Balázs A munkaügyi ellenőrzéseken egyre több szabálytalanságra de­rül fény az alkalmi munkaválla­lói könyvekkel kapcsolatban. A munkaadók igyekeznek minél kevesebb járulékot befizetni, a munkavállalók pedig kiszolgál­tatott helyzetben vannak, hiszen ha dolgozni szeretnének, kény­telenek elfogadni a kék könyvvel való foglalkoztatást. A Csillagszóró, valamint a Ki­kelet hadműveletekben számos munkaügyi, a foglalkoztatás sza­bályszerűségére vonatkozó el­lenőrzést is végeztek az APEH és a társszervek. Tóth István Fe­renc, az APEH Észak-magyaror­szági Regionális Igazgatóságá­nak szóvivője elmondta: az akci­óban végzett ilyen irányú ellen­őrzések közül minden második­nál találtak valamüyen szabály­talanságot. Ezek zöme az alkal­mi munkavállalói könyv helyte­len használatából adódott: a fog­lalkoztatók nem ragasztották be a közteherjegyet, nem érvényesí­tették azt aláírásukkal. Pedig az eseti munka után kevesebb já­rulékot és adót kell fizetni. Ezen adminisztrációs mulasztások mellett gyakori jelenség, hogy a dolgozót annyi ideig foglalkoztat­ják a kék okmánnyal, mintha al­kalmazott lenne. így tulajdon­képpen a munkavállaló hónapo­A szociális és Munkaügyi Mi­nisztérium javaslata szerint megszűnne az alkalmi mun­kavállalói könyv, melynek be­jegyzéseit sokszor „elfelejtet­ték” érvényesíteni. Az eseti munkavégzést a foglalkoztató­nak formanyomtatványon vagy mobiltelefonon kellene jeleznie az APEH-nek. Ez iga­zolná az alkalmi munkaválla­lással a nyugdíjellátáshoz és az álláskeresők járadékához az alkalmi munkával elérhető jogszerző időt is. így kizár­nák annak le­hetőségét, hogy a dolgo­zók normál munkaviszo­kig, vagy akár évekig is dolgoz­hat egy cégnél feketén, aminek hátrányai a nyugdíjba vonulás­kor fokozottan jelentkeznek. Az alkalmi munkavállalást igazoló okmányt leggyakrabban a mező- gazdaság, a kereskedelem és nyát alkalmi jogviszonnyá alakítsák át A munkaügyi felügyelők elektronikus úton ellenőrizhetnék a foglalkozta­tás kezdetekor tett bejelentést, amelyet nem lehet manipulál­ni. Nem korlátoznák a mun­kavállalók éves (most 120-200 napos) alkalmi munkavállalását. A munkál­tatóknál viszont fennmaradna a jelenlegi (ugyanazt a sze­mély egy hónapban legfeljebb tizenöt napig, egy évben 90 napig foglal­koztathatják) korlátozás. Változna a köz­teher mértéke, s megfizetésé­nek módja is. vendéglátás, valamint az építő­ipar területén dolgozók váltják ki. Tamás ez utóbbiban tevékeny­kedett. Munkáltatója eleinte ma­gánál tartotta az okmányt, s kide­rült, hogy kevesebb bélyeget ra­gasztott bele, mint amennyi na­pot valójában munkában töltött nála. Később főnöke mindig ta­lált kifogást, hogy aznap éppen miért nem ragaszt közteherje­gyet a lapokra. Látva, hogy a helyzet nem javul, inkább újabb munkahely után nézett. Az alkalmi munkavállalói könyvet 1997 szeptemberében vezették be, az év végéig akkor országszerte csak pár ezren él­tek a lehetőséggel. A következő esztendőkben jóval többen vál­tották ki azt, mint amennyit föl­használtak belőle. A tavalyelőtti állapotokhoz képest 2007-ben már sokan rendelkeztek alkalmi munkavállalói könyvvel, s töb­ben is dolgoztak vele. A közteherjegyeket a postákon lehet beszerezni, a legalacso­nyabb, 1800-2399 forintos napi munkadíjhoz négyszáz, a legma­gasabb, 3600-4600 forintos munkadíjhoz 1100 forintos köz­teherjegyet kell beszerezni. Bor­sod, Heves és Nógrád megye postai kirendeltségein 2006-ban összesen 405 millió forint érték­ben adtak el bélyeget, 2007-ben pedig 703 millió forintot tett ki a közteherjegy-forgalom. Az elektronikus jelentés lenne a megoldás? ÁLLÁSPONT SZUROMI RITA Az oktatásügy hullámlovasai középiskolás koromban szívesen nézegettem az egri Szilágyi gimnázium öreg épületének falára függesz­tett régi tablóképeket. A fényképezőgépbe mosolygó leányarcok ódon bájt kölcsö­nöztek a zord folyosónak. Csak utólag érzem, a múlt és a jelen együttélése egy­fajta folytonosságot, bizton­ságot jelentett: Szilágyi volt, van, s akkor úgy hittük, ott is marad... tévedtünk. A Szilágyi elköl­tözött. Majd egy évtized múl­va már tudtuk, a magyar ok­tatásügy egyetlen biztos pontja a bizonytalan. Megél­tük, hogy a központosított ál­talános iskolákból hazavitték a falvakba a gyerekeket, s új­raindították az iskolákat. Még az ezredforduló után is milliós összegeket költöttek a falusi iskolák renoválására, számítógépes termeinek ki­építésére. Tavaly óta tudjuk, ez is múlandó. kevés olyan szegmense van az életnek, amely annyi gyökeres átalakítást megélt volna, mint az oktatásügy. Holott igazából a magyar is­kolarendszer nem is volt rossz. A folyamatos változta­tási kényszer mégis megin­gatta a stabilnak hitt alapo­kat. A települések vezetőtes- tületei futnak az éppen ak­tuális rendeletek, támogatá­si feltételek után, miközben az oktatás és a nevelés szin­te másodlagos kérdéssé vá­lik. így aztán egy örökös változtatási kényszernek megfelelni akaró iskolarend­ben nem kell azon csodál­kozni, hogy a negatív jelen­ségek - tanárverések, a fe­gyelem lazulása - gyökeret eresztettek. utóbbiról jó lenne hinni, ez is múlandó. Ám félek, e jelenség stabilabb lesz, mint az épp most érvényben lévő oktatáspolitika. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Pedagógusokon is múlik, mivé válik a cigánygyerek Nyuszi buli: egész napos póthúsvét ajándék Csúszdával és mászókával is meglepték a fogyatékkal élő gyerekeket Folytatás az 1. oldalról A politikusok bekalkulálják a ci­gányellenességet, jól tudják, ha milliárdokat fordítanának a fel- emelkedésükre, azt a többség nem fogadná el - hangsúlyozta Daróczi Ágnes. A társadalom befogadási nyitottsága nélkül nincs megoldás, szövetségese­ket kell nyerniük. Ezek elsősor­ban a pedagógusok. Az előadó arra kérte a jelenlévőket: segít­senek, hogy kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolat jöhessen lét­re. Hogy az óvodában, iskolában az otthon biztonságát érezhes­sék a gyerekek. A lelki harmó­niához elengedhetetlen az elis­merés. Ha egy gyerek azt hallja, hogy „te képes vagy a feladat el­látására”, úgy erőt kap a tanu­láshoz, s előbb-utóbb megfelel a számára kijelölt szerepnek. Ha a pedagógus karlegyintéssel re­agál, azzal máris szerepet oszt. Ha figyel és dicsér, azzal úgy­szintén. A biztatás, a pluszfel­adatok, a megerősítés segíti a jobban teljesítést. A képzetlen szülő általában nem viszi el má­sik iskolába az alulteljesítő és alulértékelt gyerekét. Pedig az, hogy kiből mi lesz, már nagyon korai fázisban eldől. Az is súlyosbítja a helyzetet, nyomatékosította az előadó, hogy a cigányok identitásválság­gal küzdenek, szenvednek a ki­sebbrendűség érzésétől. ■ N. Z. A hideg idő késleltette a húsvé- tot, legalábbis a Heves Megyei Önkormányzat Gyermekotthona és Fogyatékosok Otthonában. Ezért a Nyuszi-buli nevű rendez­vényt csak a minap tartották meg az egri, Szalapart utcai in­tézményben, s a kertjében. Bár a nap délelőtt sem sütött, de jól fel­öltözve a kerekes székekben sem fázhattak a gyerekek. A töb­biek pedig mozogtak, szaladoz- tak, mert a szalmában és a bok­rok aljában csokira cserélhető papírtojások rejlettek. Dr. Hompoth Emese igazgató­nőtől megtudtuk, hogy az édes­ségen túl értékes ajándékot is kaptak az intézet lakói. Az udva­ron lévő játékok többsége sajnos Az ünnepek, a közös játék, így a mostani póthúsvét is segítenek kizök­kenteni a sérült gyerekeket az egyhangú hétköznapokból nem felel meg az EU-s szabvá­nyoknak, ezért az év végéig le kell cserélni azokat. Pályázat út­ján próbáltak ehhez pénzt sze­rezni, s most sikerrel jártak. Az olaszországi központú Nemzet­közi Hozzátartozói Klubtól 250 ezer forintot nyertek, amiből fá­ból készített csúszdát és mászó­kát vásárolhattak a gyerekek­nek. Az ünnepélyes átadást kö­vetően kezdődött az egész napos póthúsvéti program, melynek részeként kézműves-foglalkozá­sok, ügyességi versenyek, a to­jásfestő pályázat eredményhir­detése, diszkó - azon belül diszkókirály- és -királynő-vá­lasztás - szórakoztatta a fogya­tékkal élő fiatalokat. ■ N. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents