Heves Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-04 / 79. szám
4 uniós Sikereink HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. ÁPRILIS 4., PÉNTEK Érdemes beadni a kommunális és élőhelyvédelmi pályázatokat A piac igényei szerint képeznek korszerű forma Együttműködő iskolák és munkaerő-piaci szereplők A kor követelményeinek megfelelő, korszerű infrastruktúrára alapoznak a partneriskolák Május 5-én a Környezet és Energia Operatív Programba tartozó pályázat beadási határideje is lejár, amelyeknek kerete összesen 265 milliárd 190 millió forint. A legtöbb pénzt a szennyvízelvezetést és -tisztítást szolgáló beruházásokra lehet elnyerni, ezen projektekre 188 milliárd 630 millió forint áll rendelkezésre. Erre a pénzre önkormányzatok, illetve a települést ellátó állami közmű tulajdonosai nevében eljáró szervezetek pályázhatnak. Idén körülbelül 25, minimum 330 milliós összköltségű beruházást támogatnak, egyenként legkevesebb 160 millió forinttal. Jelentős tételt képvisel még a települési szilárdhulladék-gaz- dálkodási rendszerek fejlesztését célzó alap is, amelynek tartalma 73 milliárd 460 millió forint. Erre települési önkormányzatok, társulásaik, illetve konzorciumaik jelentkezhetnek. Az év hátralévő részében is lehet majd pályázni erre a címre, várhatóan azonban csupán 20-25, megfelelően előkészített projekt nyer majd. Ezenkívül az előbbiekhez képest kisebb összeget, négyszáz- millió forintot szánnak az ön- kormányzati árvízvédelmi célokat megvalósító építkezésekre is. Az erdeiiskola-hálózat infrastrukturális fejlesztésére kerek egymüliárd forintot különítettek el. Élőhelyvédelemre, -helyreállításra, vonalas létesítmények természetkárosító hatásainak mérséklésére 1,7 milliárd forint keret áll rendelkezésre. ■ A munkaerő-piaci igények és a szakképzési rendszer közötti szoros, rugalmas kapcsolat megteremtése céljából uniós támogatással hozták létre az új intézményi formát, a Térségi Integrált Szakképzési Központot Egerben. Sike Sándor Takács Zoltán, az Egri Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) Kht. ügyvezető igazgatója örömmel tájékoztatott a kht. létrehozásának előzményeiről, tevékenységéről, illetve a projekt jelenlegi állásáról. Megtudtuk, hogy a két részből álló program Eger önkormányzata (főpályázó), továbbá a Heves Megyei Önkormányzat és az Egri Számító- gépes és Rehabilitációs Szakképzésért Alapítvány részvételével 2004-ben létrehozott konzorcium sikeres uniós pályázata nyomán indulhatott. Az előírtaknak és a vállalásoknak megfelelően a konzorcium 2005 nyarán hozta létre az Egri TISZK Kht-t. A társaság feladata a 2008. május 31-ig futó programban - egymilliárd forintot meghaladó pályázati összeg és konzorciumi önerő felhasználásával - létrehozni az Egri TISZK- et és megvalósítani annak infrastrukturális fejlesztését. Több partneriskola kapcsolódott be az integrált szervezetbe - tudtuk meg. így a Bornemisz- sza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium, az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola, az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium, a Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, az Arany János Általános Iskola és Szakiskola, valamint az IQ Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági és Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola. Arra a kérdésünkre, hogy milyen célokat kell megvalósítani az integrált intézményben, Takács Zoltán elmondta:- A kor követelményeinek megfelelő korszerűségű infrastruktúrára alapozva a felsorolt partneriskolák, az iskolafenntartók, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a város és térsége partner munkáltatóinak együttműködésére építünk. Ezen az alapon olyan önfenntartó képzőhelyet hozunk létre és működtetünk, amely a munkaerő-piaci igények változásait képes rugalmasan követni. A TISZK szükséglet-központú tervezés alapján működik majd, és a vállalkozások versenyképességét lesz hivatott elősegíteni. Jól képzett és tovább képezhető szakembereket szeretnénk a munkaerő-piacra kibocsátani. A kht. feladata az is, hogy elősegítse az esélyek kiegyenlítését a munkaerőpiac munkavállaló szereplői között - fogalmazott az ügyvezető igazgató. Ami az infrastrukturális feltételek fejlesztését illeti, Takács Zoltán elmondta, hogy az egész életen át való tanulás tárgyi, infrastrukturális és szakmai követelményeit kell megteremteniük a fiatalok számára. Ez csúcstechnológiával felszerelt létesítményeket, felújított épületeket és akadálymentesített környezetet jelent többek között. Megtudtuk azt is, hogy európai uniós finanszírozással az országban tizenhat hasonló integrált szakképző központot hoztak létre. Az Egri TISZK szakmai-pedagógiai és az infrastruktúra-fejA projekt számokban A TISZK KÉT ÖSSZETEVŐJÉRŐL: 3.2.2 PROJEKT TÁMOGATÁSI ÖSSZEG: 304 millió Ft NÉHÁNY CÉL: • Egy új intézményi forma kialakítása a munkaer& piaci igények és a szakképzési rendszer közötti rugalmas kapcsolatot érdekében. • Az egész életen át tartó tanulás tárgyi, infrastrukturális és szakmai feltételeinek megteremtése. • A munkanélküliség csökkentése. • A régió versenyképességének növelése. • Esélyegyenlőség megteremtése 4.1.1 PROJEKT TÁMOGATÁSI ÖSSZEG: 637 millió Ft (saját erővel együtt 744 millió Ft) NÉHÁNY FELADAT: • Csúcstechnológiával felszerelt oktatási központ létrehozása. • A szakképző intézményekkel történő együttműködésben az infrastrukturális feltételek megteremtése. lesztési programja jelenleg is folyik, megfelelő ütemben halad. A befejezési határidő mindkét projekt esetében azonos, ez év május 31. A női vállalkozásokat erősítették sikeres ötlet Széles körű érdeklődés kísérte az új programot Az eró'sebb női vállalkozásokért az Európai Unió támogatásával indult program résztvevői dicsérik a számukra nyújtott lehetőségeket. Úgy látják: nem csak képzést, szemléletet is kaptak. Varró Krisztina még a kezdetekkor kapcsolódott be a Neumann János Középiskola és Kollégium által megvalósított „Az erősebb női vállalkozásokért” címet viselő programba. Elmondása szerint több mint tíz éve vállalkozó volt már ekkor, mégis jól jött a segítség. Váltott ugyanis, teljesen más területre tette át a tevékenységét. Létrehozott egy Spin Racing Stúdiót Bélapátfalván, s nagyon megörült, amikor meglátta a hirdetést az újságban.- Nem csak elméleti, gyakorlati felkészítést is kaptunk. Úgy gondolom azonban, hogy a legtöbb segítséget a vállalkozásomhoz szükséges anyagi források feltárásához kaptam - mondta a személyi edzésekkel és aerobik- foglalkozások vezetésével foglalkozó hölgy. Azt is megtudjuk tőle, hogy részese volt az akkoriban alakult női klub munkájának is, az első időszakban rendszeresen részt vett összejöveteleiken. Mikó Tünde az éppen induló mosodai vállalkozásához remélt segítséget, amikor jelentkezett. A hirdetést ő is a Heves Megyei Hírlapban látta meg, ami rögtön felkeltette az érdeklődését. Átgondolta, hogy mit profitálhat, ha bekapcsolódik, és most már biztos benne, hogy jó döntést hozott.- A foglalkozások igen kellemesek voltak. Nem tipikus előadásokat hallgattak, inkább párbeszédet folytattak a résztvevők. Számomra az is döntő volt, hogy közalkalmazottként egy olyan új szemlélettel ismerkedhettem meg, ami a vállalkozáshoz elengedhetetlen - fogalmazott Mikó Tünde. A projekt idén januárban befejeződött - tudtuk meg Kolmann Miklós témafelelőstől, az iskola tanárától.- Örömünkre szolgál, hogy a tervezettnél nagyobb érdeklődés mutatkozott iránta. A kedvezméPÁLYÁZÓ: NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM A PÁLYÁZAT CÍME: Az erősebb női vállalkozásokért A PROJEKT CÉLJA: A megyében élő nők támogatása vállalkozási elképzeléseik megalapozásában, megvalósításában. A már vállalkozó nők vállalkozásainak megerősítése komplex szolgáltatások nyújtásával. ÖSSZKÖLTSÉGE: 13 millió 750 ezer forint (100%-os támogatás) nyezettek hasznosnak találták, és elégedettek voltak szolgáltatásainkkal. Mind a média, mind pedig más szervezetek érdeklődését felkeltettük. Rendezvényeinkről rendszeresen számoltak be a helyi és országos médiumok, valamint többször hívtak meg különböző rendezvényekre tapasztalatátadás és ismertetés céljából. Könyveinket számos szervezet vette át és alkalmazza munkája során - értékelte röviden a szakember. ■ Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (2007-2013) eddigi nyertes pályázatai Heves megyében _____________________________ P ályázó neve Projekt megnevezés Megítélt összeg: GépALK 2005 Kft. ISO 9001 rendszer bevezetése és tanúsítása a GépALK 2005 Kft.-nél 800 000 Ft Grafotip Kft. Grafotip Reklám és Kereskedelmi Kft. szervezetfejlesztése a cég alkalmazottainak képzésén keresztül 9 928 000 Ft GYÖNGYÖS-MÁTRATak. Gyöngyös-Mátra Takarékszövetkezet alkalmazottainak teljeskörű képzése 10 479 000 Ft Halley Kft. Fejlesztő képzés a Halley Kft-ben 1 384 800 Ft HESI KFT A HESI Heves Megyei Sütő és Édesipart Kft dolgozóinak képzése 14 518 000 Ft Hettich László ev Számítógép vezérelte gravírozás (manuális és lézeres) számítógépes hímzés és transzponderes kulcsok másolásához szükséges technológia beszerzése 3 909 000 Ft Heves Mentő Szolgálat Heves Mentő Szolgálat Bt. a minőségi szolgáltatásért 798 000 Ft HEVES PONYVA Kft. Járműfelépítmény gyártáshoz kapcsolódó kapacitásbővítő fejlesztés 12 975 000 Ft Home-Sped 2005 Kft. Home-Sped 2005 Kft. a minőségi szolgáltatásért 798 000 Ft HOSSÓABC KFT. Hossó ABC Kereskedelmi Kft. munkavállalóinak teljeskörű képzése 10 031000 Ft HP Plasztik Kft. AQAP 20120:2003 NATO normatívának megfelelő katonai minőségirányítási rendszer kiépítése és tanúsítása 785 000 Ft ILINOX HUNGARY Kft. llinox Hungary Kft. új gyártócsarnokának építése és felszerelése 45 950 000 Ft Janovicz Gábor ev Pékipari gépek, berendezések beszerzése 4 260 000 Ft JUHÁSZ és JUHÁSZ Kft. ISO 9001 szabvány szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása a Juhász és Juhász Kft-nél. 1000 000 Ft K és V Kft. A K és V Kft.-nél ISO 14001 követelményeknek megfelelő környezetközpontú irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása 1 500 000 Ft Kart-ex Kft A Kart - ex Kft dolgozóinak képzése a cég hatékonybb működése és a dolgozók munkapiaci helyzetének javítása érdekében 3 080 000 Ft KIJU Kft. BALKANCAR típusú targonca vásárlása a KIJU Kft.-nél 3 240 000 Ft KIJU Kft. MSZ EN ISO 14001:2005 környezetirányítási és MSZ 28001:2003 (OHSAS 18001:1999) munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági szabványok szerinti integrált irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása a KIJU Kft.-nél 1 210 000 Ft (Folytatjuk) ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@meh.hu • www.nfu.hu Amennyiben az európai uniós fejlesztési forrásokkal kapcsolatban szabálytalanságról szerez tudomást, kérjük, jelentse honlapunkon: www.anti-lop.hu Az összeállítás az Európai Unió Szociális Alapjának támogatásával készült k 4 i,