Heves Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-29 / 100. szám

Áprilisban immár 15. alkalom­mal rendezte meg a Diák- és Ife- jóság! Újságírók Országos Egyesülete (DUE) a szokásom tavaszi sajtófesztiválját Buda pesten. A megújult helyszín •* mellé egy kis BKV-sztrájk is dukált, ám ez ném tántoritottar~ el a tanulni és szórakozni vá­gyó fiatalokéi. - *''' A kapunyitás, a nyitóbeszé­dek és az eredményhirdetéssK“* után Lola énekelt a tinik nagy örömére, akik szabadon vá^ lasztható közönségtalálkozókon vehettek részt. Hajós András*'' volta legnépszerűbb, ő még na­gyobb színpadot is kapott a sok érdeklődő miatt. Unatkozni^ nem lehetett: a bátrak kipróbál-^ hatták magukat „száguldó ri­porterként”, vágy tehettek pro- * fi autóversenyzők. A délelőtt, egyik legvidámabb pillanata Kovács András Péter humoris-x. ta feltűnése volt. Katus Attila * téstébresztő percéi után a „ZerC necsatorna” helyszínére meg­érkezett Kisó és Zola, akik meg *»1 lepetésként magukkal hozták a No Than* zenekar énekesétr*- Eriket - nagy ovációt váltva ki ezzel a lányokból. Később a leg--“** újabb magvár zenetévé műsor vezetői, Franciska és Gábor is" \ ellátogattak a fesztiválra. *v ■ A DUE igazi csemege a fiataloknak. tapasztalt DUE fesztiválozó:~ ként sok ismerős arccal találj koztam, többek között ott volt ' Horváth Timi is, akinek neve- szintén a SÉTA oldalról lehet ismerős. Timi szerint a médiáj^ kedvelő fiataloknak igazi cse^ megeegy^gy ilyen találkozÓK^: Szakmai szempontból is fon- Jtó.aJfesztíyái,JbisK!a tapasz**^ talt újságírók és riporterek osztják meg gondolataikat, és*, a rátermett diákok bővíthetik a kapcsolatrendszerüket is. f\, Timi hosszú ideje minden évben megszervezi a MédiaTV. tábort, ami az idén július 8-15. között lesz. Mint mondta: cf*N* programok még alakulóban vannak. A rengeteg sportese ményre való tekintettel szer­veznek egy kézilabdagálát isf% melyen pályára lép egy olimpi­konokból és egy egri újságírók- \ bői álló csapát is. • ­■ Sütő Dániel VakBottyánfánosMűsznki és^ Közgazdasági Szakközépiskola jA/TÓ U lAWuUti HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. ÁPRILIS 29., KEDD AI Pacino és Varga Dani SÉTÁS EMLÉKEK Láttátok már az „Egy asszony illata” című filmet? Ha nem, akkor gyorsan pótoljátok be a mulasztást, mert A1 Pacino élete egyik, ha nem a legnagyobb ala­kítását nyújtja benne. Fantasztikus film, és a tan­gójelenet egyszerűen zseni­ális, a csodálatos zenéről már nem is beszélve. Szóval, ha nyáron lesz rá időtök, ezt a filmet semmi esetre se hagyjátok ki! Ha már nyár... Mire ti re­ményeim szerint oda juttok, hogy elmerültök ebben a tör­ténetben, én már vígan fo­gom lógatni a lábam azzal a boldog tudattal, hogy leérett­ségiztem, és akkor már jó két hónap aktív semmittevés vár rám. De ez még egyelőre csak elképzelés, a neheze még hátravan. Ősztől nem lesz közös bu­szozás Lilla barátnőmmel, nem lesznek szerdai tripla magyarok meg csütörtöki tripla törik, és nem lesznek leadandó írások sem. Tanár úr nem fog hétfőnként azzal fogadni, hogy „Na elküld­ted?”, és már nem lesz regge­li izgatott lapozgatás, hogy ott lássam a nevem a lap al­ján. Lesz helyette vizsgaidő- szak, zh-k, és talán cikkek egy másik újságnak, de ak­kor is valahol itt kezdődött el az egész. És ha soha többé, sehol nem látnám nyomta­tásban a soraimat, akkor is megérte. Mert voltak egész oldalas interjúk, bemutathat­tam nektek Ben B.-t és Melust, akinek a sorsáról még nem döntöttem, és talán megnyugtathattam egy-két lányt, hogy szombat estén­ként bizony mindenki talál­kozik a maga ilyen-olyan, ki­csit tökéletlen hercegével (vagy hercegeivel, kinek mi esik jobban). Nem írtam meg sok mindent, ami eszembe jutott, nem beszélgettem jó pár olyan emberrel, akit sze­rettem volna megmutatni nektek, de ami késik, nem múlik, legalábbis remélem... Őszintén egy újságírópálya kezdetéről Kormos Lili (jobbra) „utódját” Schmidt Petrát is faggatta már az írás örömeiről Visszatérve a filmes idézet­hez (vastag betűvel szedve a cikk közepén - szerk.), vá­rom mindazt, ami előttem áll (na jó, az érett­ségiről talán le­mondanék): az önállóságot, az új környezetet, az új embere­ket, kihíváso­kat, tapasztalatokat. De köz­ben jó lenne maradni. Itt Egerben, ahol már szinte minden és mindenki isme­rős, ahol „hazai pályán” va­gyok, ahol egy kicsit, a sok zűrzavar közepette is nyugi van, egyszóval: ahol otthon vagyok. Persze tudom, mind­kettő nem lehet egyszerre. De én tudom, hogy jó lesz. Talán túlzott az optimizmusom, mégsem hi­szem, hogy kü- lönösebben tartanom kéne bármitől is. Ami új, az min­dig lehetőség. A lehetőség pedig mindig ma­gában hordozza az esélyt ar­ra, hogy valami fantasztikus történjen az emberrel. Szóval, aki most velem együtt tapasztalja meg mind­ezt, az remélem, úgy érez, ahogy én, aki pedig még „Érezted már, hogy menni lenne kedved, s mégis maradnál, ha engedné a sors?” r 1 s f csak előtte áll mindennek, az J. ne aggódjon, túl lehet élni, mi is megcsináljuk. Végezetül pedig néhány sor kedvenc sportolómtól, Varga Dánieltől: „Utam során kalandjaim magam vagyok tulajdonsá­gaim összessége. Tovább kell mennem, még j, messze a cél! A cél: maga a kaland, Én va- gyök.” Kellemes nyarat és jó pi­henést mindenkinek, végzős sorstársaimnak pedig azt J üzenem: mindent bele! ■ Kormos Lili Szilágyi Erzsébet Gimnázium :j, I MgWí jya* ' Egy szó ' Van egy szó, ami túlnőtt már magán, szárnyal szabadon, túl földön-hazán, nem szab falat neki torlasz vagy gát, nincs égetőbb vagy szebb-különb barát. Messzi földön ékes jelentése dicsőítve zeng, szárnyal az égre boldog, kinek neve: édesanya, gyermekének sincs pompásabb szava. Ujjongjon az, kinek megadatott, mert legdrágább ajándékot kapott. Kit anya szülte kies földre legnagyobb gyötrelem: elválni tőle! Becsesebb ő, mint a csillogó nap legfőbb pártolója minden jónak. Légszomjnál nagyobb baj, ha nem látom, alvás közben nyomasztó rémálom: Ha nem ölel már két óvó keze, ha nem vigasztal szerető szeme, ha nem értünk dobban éltető szíve, ha nem tanít jóra galamblelke! Szeresd, tiszteld, becsüld édesanyád, halld meg összes jóra intő szavát, háláld meg neki kapott életed, köszönd a sorsnak, hogy Ő megadatott neked! ■ Csáki Zoltán Szilágyi Erzsébet Gimnázium 1 Május első vasárnapja az a nap, ® * amikor felköszöntjük azt az em- :­bert, aki a legnagyobb ajándékot adta nekünk: egy csodálatos élet lehetőségét. Az anyák ünnepe az ókori Hel- lászból eredeztethető. A régi görö­gök minden évben megemlékez­tek Rhénáról, az istenek anyjáról. Ez a szép szokás a kereszténység idejében sem veszett el. Angliájá­ban az 1600-as években a kato­nák szabadságot kaptak, hogy ott­hon saját készítésű süteményeik­kel meglephessék az édesanyju­kat. Az USA-ban 1910-től, Anna Jarvis közreműködésével vált ün­neppé az anyák napja. Ennek el­lenére 1923-ban maga Jarvis volt az, aki el akarta töröltetni, mivel sérelmezte a virágárusok és képeslapgyárosok pénzhajhász hozzáállását. Valóban sokszor el­feledkezünk róla, hogy a törődés vagy egy ölelés sokkal értékesebb bármi, pénzért megvehető aján­déktól, és amit mi az édesanyánk­tól kaptunk, attól nagyobbat már úgysem vehetünk. ■ Tőzsér Ágnes Szilágyi Erzsébet Gimnázium 1 I 1 I I i 1 1 1 1 1 I I 1 1 I 1 « I 1 J részletek: www.heol.hu Megyei győzelemért kirándulást kaptak vöröskereszt Budapesten teljesítették a diákok minden kívánságát A nagyfügedi hetedik osztályos diákok - akik februárban meg­nyerték a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete által szervezett megyei vetélkedőt - nemrégiben megkapták jutal­mukat, és elutazhattak Buda­pestre, ahol egyedülálló élmé­nyekben volt részük. A győztes „Szív Mókus” csapat tagjai: Besenyei Nóra, Besze Vik­tor és Szökő Gréta először elláto­gattak a Magyar Vöröskereszt fő­városi székházába, ahová Habs­burg György, a karitatív szervezet elnöke hívta meg, majd fogadta is fiatal vendégeit. A diákok megis­merkedhettek Markku Niska- J Iával, a Vöröskereszt és Vörös i Félhold Társaságok Nemzetközi A nagyfügedi győzteseket Habsburg György is fogadta Szövetségének főtitkárával is. A találkozás már csak azért is egye­dülálló, mert a nagyfügediekéhez hasonló látogatásra eddig még nem volt példa. Miután a gyerekek megismer­kedtek a Magyar Vöröskereszt életével, szintén a megyei verse­nyen elért szép eredményükért jutalmul ellátogathattak a Ter­mészettudományi Múzemba, ahol az állandó kiállítások mel­lett a legújabb vadászati és a jég­korszakot bemutató tárlatot is megnézték. A nap folyamán a Vöröske­reszt még egy ebédre is vendé­gül látta a győzteseket, akik így betérhettek az általuk választott gyorsétterembe. ■

Next

/
Thumbnails
Contents