Heves Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-18 / 65. szám

2008. MÁRCIUS 18., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP r Sírok KITÜNTETÉS A település polgármesterének előterjesztésé­re a Magyar Köztársaság Ezüst Érdem keresztjét vehette át a fő­városban az egészségügyi minisz­tertől dr. Kristofóri György siroki háziorvos. A magas rangú kitün­tetési, okmányt Sólyom László köztársasági elnök írta alá. Feídebr© játszóház A feldebrői iskolában szerdán játszóházat tartanak. A most még óvodába járó gyerekek szétnézhetnek az iskolában, drámajátékon vehet­nek részt, s készíthetnek húsvéti ajándékokat vagy tanulhatnak lo­csolóverseket, mondókákat, s megismerkedhetnek a néptánc­cal is. A 14-16 óra közötti prog­ramra a helyi és környező telepü­lések leendő elsőseit és szüleiket várják az iskola pedagógusai. Eger KÁLVÁRIÁM Az Egerben élő Árpád-házi Daka József - a meg­hívó szerint IV. Béla elismert, egyenes ági leszármazottja - tart előadást ma este az Univerzum Klubban. A Bartakovics Béla Kö­zösségi Házba meghirdetett ese­mény 18 órakor kezdődik. Gyöngyös nyuszivonat az Egererdő Zrt. és dr. Magda Sán­dor országgyűlési képviselő jóvol­tából egész héterf szállítja - na­ponta két alkalommal - az óvo­dásokat és a kisiskolásokat Gyöngyös és Mátrafüred között a „Nyuszivonat”. A végállomáson Nyuszi-lányok szórakoztatják az apróságokat, tovább fokozva az utazás örömeit. Lőrinci BIZOTTSÁGI ÜLÉS Márci­us 19-én, szerdán 13 órakor ta­nácskozik az önkormányzat ok­tatási, kulturális és ifjúsági bi­zottsága. A napirendi pontok kö­zött szerepel az egyesületek tá­mogatása, valamint a helyi új­ság és a televízió működésének kérdései. Emellett tárgyalnak az oktatási körzetek kijelöléséről is - tájékoztatott Husanyicáné Ér­sek Enikő elnök. Heves megye pályázat A Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizott­ság gyermekrajzpályázatot hirdet 3-6, 7-10 és 11-14 éves kor­osztály számára „Közlekedésbiz­tonság gyermekszemmel” cím­mel. Az április 10-ig beküldendő pályaművek mérete A/4 vagy A/3 legyen. Az első öt-öt pályaművet díjazzák. A korosztályonkénti fődíj egy-egy kerékpár. További infor­mációk a Heves Megyei Rendőr­főkapitányság közlekedésrendé­szeti alosztályán kaphatók. MEGYEI KÖRKÉP Ez most csak gyakorlat, de a tűzoltóknak a tavalyi évben több mint nyolcszáz esetben kellett vonulniuk, hogy a műszaki mentésnél segédkezzenek A természeti csapások közül az árvíz, a civilizá­ciós hatások közül a tűz és a közlekedési balese­tek okozzák megyénkben a legtöbb problémát. Lovász Anikó Ezt támasztja alá a Heves Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóság többéves tapasztalata. Me­gyénk változatos tájai azon kí­vül, hogy ide vonzzák a turistá­kat, a megyei katasztrófavédel­mi igazgatóság és a tűzoltóságok munkatársait is összetett felada­tok elvégzésére kényszerítik. Az utóbbi idők szélsőséges időjárá­sa újabb teendőkkel bővítette munkájukat.- Korábban Heves megye ve­szélyeztetettsége a viszonylag ki­számítható időjárás miatt mérsé­keltnek volt mondható. Az ezred­forduló óta a kockázatok megnö­vekedtek, s ma már a közepesen veszélyeztetett térségek között tartják számon. Egyre gyakorib­bak az olyan rendkívüli vihar­károk, amelyekkel a közelmúlt­ban is szembe kellett néznünk - tudtuk meg Nagy Sándor ezre­destől, az igazgatóság vezetőjé­től. Elmondása szerint a mérsé­kelten veszélyeztetett időszakot az 1998/99 tavaszán és nyarán keletkezett árvíz- és belvízkárok zárták le. Ekkor a megye 119 te­lepülése közül 93 küzdött csak­nem két hónapig a víz ereje ellen. Ennek során mintegy ötmilliárd forint kár keletkezett. A vizek károkozásának leginkább kitett terület a dél-hevesi térség. A he­gyekből lezúduló csapadék itt te­rülhet szét, s akár hetekig is megmaradhat. A vízkár me­gyénk 62 helységében több mint 180 ezer embert veszélyeztet. A látszólag biz­tonságos földrajzi helyzet ellenére is lehet egy település fokozottan veszé­lyeztetett, ha átlépi azt a határt, amely felett már a civilizációs tényezők miatt szá­mít annak. Ilyenek lehetnek bizonyos központok, amelyek a lakosság alapvető igényeit elégí­A súlyos katasztrófák, a ve­szélyes anyagokkal szembeni védekezés alapját a Seveso- irányelv adja. Megyénkben há­rom olyan üzem szerepel, amely a Seveso hatálya alá esik- a Prímagáz hord tárolóüzeme (propán- és bu- tángáz), az Invest Petrol Rezer- voár vámosgyörki tárolója (benzin és gázolaj), s az MVM Zrt. lőrinci gázturbinás erőmű­tik ki. így bármilyen meglepő is, egy, a Mátrai Erőműben bekö­vetkező üzemzavar hatásánál sokkal nagyobb gondot okozna - a lakott területek távolsága miatt - a baleset miatt feltételezhetően megsérülő fontos infrastruktú­ra. Zavarok keletkezhetnek az erőmű áramtermelésében, amelytől más rendszerek is füg­genek. Egy ilyen balesetnél te­hát inkább a közvetett következ­ményekre kell fel­készülni. Az emberek ál­tal előidézett ve­szélyek közül a ve­szélyes anyagok kezelése és szállítása áll az első helyen. A közelmúltból példa­ként idézhetnénk a megyei kór­házban talált brómciánt tartal­mazó tégelyt, vagy az ősszel az ve (gázturbina-olaj). Ezekre az üzemekrç a környékbeli lakos­ság biztonsága érdekében kül­ső és belső védelmi tervek ké­szültek Velük kapcsolatosan a katasztrófavédelem, a tűzol­tóság, az illetékes önkormány­zat, az érintett üzem és az együttműködő társszervek szakemberei rendszeres gya­korlatokkal készülnek fel a ve­szélyes helyzetekre. Riasztások oka és száma Év 2006 2007 Tűzeset . 544 1525 Műszaki mentés 681 849 Vaklárma 234 301 Más megyének nyújtott segítség 97 254 FORRÁS: KATASZTRÓFAVÉDELEM M3-ason történt balesetet, amelyben egy paraffint szállító tartályautó gyulladt ki. A hason­ló helyzetek megelőzésére a ka­tasztrófavédelem 2007 tavaszán hatósági jogosítványt kapott, hogy a veszélyes anyagok szállí­tását ellenőrizzék és szankcio­náljanak is, ha kell.- Nem a büntetés a célunk, ha­nem a megelőzés, a jogkövető magatartás elősegítése, ha kell, kikényszerítése - közölte az igaz­gató. Nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy a lakosságot felké­szítsék a várható veszélyhelyze­tekre: ebben szorosan együttmű­ködnek az önkormányzatokkal és más hatóságokkal. Idén e tevé­kenységük kiegészül a „Készülj fel" programmal is, melynek so­rán egy honlap segítségével igye­keznek fejleszteni a lakossági biztonságkultúrát. Az előkészü­letek bizony nem ártanak, hiszen úgy tűnik, a természet 2008-ban nem lesz túl kegyes hozzánk: a száraz tél után az átmenet nél­kül, hirtelen érkező tavasz avar- tüzeket, később aszályt hozhat magával. ■ A vizek károkozá­sának leginkább a dél-hevesi tér­ség van kitéve. Veszélyes üzemek is találhatók a megyében 3 ÁLLÁSPONT RÉNES MARCELL A vizitdíj meg a nejlonzacskó mostanra mindenféle ma­gyarázatot hallottam arról, hogy ki miért voksolt igen­nel a vizitdíj, a kórházi napi­díj és a tandíj eltörlésére. Az egyik véglet Horn Gábor SZDSZ-kampányfőnök elhí- resült, nem teljesen szalon­képes kifakadására emlékez­tet. - Francot sem érdekel 300 forint - mondják jobbos ismerőseim -, de Fletónak beintettünk, ideje felállnia. A másik az amúgy bevallottan szocialista szimpatizáns ro­kon, akinek egy fizetésből, beteg, rokkantnyugdíjas férj­jel komoly teher még az a három darab százas is. És mikor sok a baj, sokszor ké­rik a háromszázat. - Fizet­tem én már élég tébét har­minc év alatt - sóhajtja szo­morúan. De van olyan is, aki szavai szerint a népszavazás után egy háziorvos feleségé­től tudta meg, hogy a vizitdíj a doktornál maradt, nem kel­lett továbbküldeni nejlon- zacskóban Gyurcsánvnak, ahogy eddig hitte... vannak hát érdekes történe­tek. Ám az sem lesz egysze­rű ügy, amíg sikerül megál­lapodni a kieső bevételek pótlásáról. Átlagosan havi száz-kétszáz ezer forintot veszítenek a háziorvosok, a kórházak költségvetéséből milliók hiányoznak, a felső- oktatásban már fejlesztése­ket terveztek a tandíjból. Mindez nem költségvetési kérdés, bocsánat, hangsú­lyozza a népszavazásnak szabad utat engedő alkot­mánybírósági döntésre hi­vatkozva a kormány. Alkal­matlan az ország vezetésé­re, aki az eltörölt díjak pót­lásához szükséges 41 milli­árd forintot, az összkiadás 0,3 százalékát nem „találja” a 13 ezer milliárdos büdzsé­ben, állítja az ellenzék. ismét szép, nyugodt napok jönnek. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Jól szerepeltek a megyei versenyzők péktanulók A résztvevők kétharmada még bizonyítványt is szerzett Ismét dr. Ördög István a megyei kisgazda-elnök Egerben, a Kereskedelmi, Mező- gazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollé­giumban, valamint a Heves Me­gyei Sütő- és Édesipari Kft. üze­mében rendezték idén a Pék Szakma Kiváló Tanulója verseny országos döntőjét. Az egri színe­ket Mága Tamás, a gyöngyösi Jó­zsef Attila Szakközép- és Szakis­kolát Pap Erzsébet képviselte, előbbi a tizedik, utóbbi a kilen­cedik helyet szerezte meg, be­zsebelve a legjobb Heves megyei versenyzőknek járó különdíjat Mága Tamás a legszebb kenyé­rért járó jutalmat vehette át, s felkészítője, Kárpáti Zoltán is el­ismerésben részesült. A győztes a kapuvári Németh Dénes lett. Mága Tamás, a Kéri tanulója tizedik helyezést ért el, s számos különdQjal is gazdagodott. Többek között ő sütötte a bírálók szerint a legszebb kenyeret is. Kállay-Pataki Piroska, a Bosznay László-emlékplakettel díjazott Kéri igazgatója örült, hogy zökkenőmentesen tudták lebonyolítani a döntőt. Nagy Lajos, a HESI Kft. ügyvezetője kiemelte, szokatlan, hogy ilyen jó mezőny gyűlik össze, s jó vol­na, ha a tanulók megmaradná­nak a szakmában. Werli József, a versenybizottság elnöke kifej­tette, az idei rendezvény eltért a korábbiaktól, a gyakorlatban több terméket is elő kellett állí­tani, így nagyobb hangsúlyt ka­pott a munkafolyamatok szer­vezése. Jövőre a pécsváradi II. Béla Kö­zépiskola ad helyt a rendezvény­nek. ■ Tisztújító ülést tartott az elmúlt hét végén egri székházában a Független Kisgazda-, Földmű­ves- és Polgári Párt (FKGP) He­ves megyei választmánya - tájé­koztatta hétfőn lapunkat dr. Ör­dög István. Az eseményen a megyei vá­lasztmány tagjai 1999 óta im­már harmadik alkalommal vá­lasztották újra elnöknek dr. Ör­dög István gyöngyösi agrármér­nököt, a mátraaljai város közép­iskolai tanárát. A megyei főtit­kári tisztség betöltésére Kele­men Csaba egri színművész ka­pott a társaktól bizalmat. Továb­bi tisztségek ellátóira is voksol­tak a tanácskozás résztvevői, így megyei ügyvezető alelnök lett a megjelentek szavazatai alapján Herczeg Lajos nagytályai vidékfejlesztési mér­nök, alelnök pedig Bagi Miklós hatvani kertészmérnök, gazdál­kodó. Megyei pártügyésznek a vécsi Minczér Györgyöt, me­gyei pártigazgatónak a hevesi Lányi Józsefet, míg az etikai bi­zottság elnökének a nyugalma­zott tarnamérai állatorvost és múzeumigazgatót, dr. Gulyás Istvánt választották. Az újra bizalmat kapott elnök elmondta: a megyénkben függet­len kisgazdák fő feladatuknak a párt országos jogbiztonságának megteremtését tekintik. Legköze­lebb a 2010-es választás után ülé­sezik a megyei választmány. ■ Árvíz fenyegethet leginkább katasztrófavédelem Heves megye közepesen veszélyeztetett terület

Next

/
Thumbnails
Contents