Heves Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-14 / 63. szám

2008. MÁRCIUS 14., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 5 Felelősséggel a falujukért civilek Az egyesület önként vállalta az új park kialakítását Az önkormányzatoknak nagy segítség, ha munkáju­kat a civilek is segítik. Az Összefogás Atkárért Egye­sület önkéntesei a falu szé­pítésében vesznek részt. Juhász Marianna Az Összefogás Atkárért Egyesü­let 38 tagja először a tavalyi templomfelújítás után mutatott példát összetartásból és kitartás­ból: a belső festés után önként vállalták, hogy kitakarítják a templomot, majd a hozzá tartozó kertet is újjávarázsolták. Ezt kö­vette az önkormányzat tulajdo­nában lévő szolgálati lakás fes­tés utáni rendbetétele, majd ak­tívan részt vettek az atkári orvo­si rendelő udvarán lévő parkolók kialakításában is.- A társadalmi munkára ma­napság egyre nagyobb szükség van. Szerencsére a településen él­nek olyan emberek, akik magu­kénak érzik a felelősséget, és ön­ként vállalják, sokszor a hétvé­gék feláldozásával Is, hogy segít­senek a környezetünk rendezé­sében. Az sem mellékes, hogy munkánkkal jelentős terhet ve­szünk le az önkormányzat vállá­ról is - mondta Kocsis Attila, az atkári egyesület elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy önzetlen tevé­kenységüket eddig támogatások nélkül végezték. Most abban bíz­nak, hogy a tavaly szeptember­ben megtörtént egyesületté ala­Rendet tesznek. Az egyesület tagjai a szolgálati lakás kertjében szabadidőparkot alakítanak ki. kulás nemcsak a pályázati pén­zek elnyerését teszi majd lehető­vé, hanem egyre több támogatót is találnak majd. Bár az egyesület eddig is példát muta­tott abból, hogyan le­het önerőből a terve­ket megvalósítani, ám a kitűzött célok megvalósításához bizony elkelne a segítség. Az önkéntesek ugyan­A társadalmi munkára ma­napság egyre nagyobb szűk ség van. is elhatározták, hogy a helyi ha­gyományok ápolása mellett to­vább szépítik a falujukat, és a ko­rai tavasznak kö­szönhetően már hozzá is láttak a köz­ség közepén lévő szolgálati lakáshoz tartozó rész parkká alakításához.- A most még sáros, gazos te­rületből egy olyan szabadidőpar­kot szeretnénk, ahol padok, nyár­saló és kemence is várja majd a pihenni vágyókat - sorolja a ter­veket az egyesületi elnök. - Eh­hez azonban előbb még meg kell tisztítani a környéket a hulladék­tól, ki kell vágni a kiszáradt fákat és rendezni kell a talajt. Ha min­den úgy alakul, ahogy szeret­nénk, akkor a kemence kivételé­vel a nyárra már birtokba vehetik a parkot az atkáriak. Egy híján száz tehetséges matematikus verseny A megyei forduló legjobbjait díjazták a gyöngyösi eseményen Nagy érdeklődés mellett, sikeresen zárult a Dél-Mátra LEADER-fóruma Nemrégiben fejeződött be a LEADER-program keretén belül működő Dél-Mátra helyi közös­ség tájékoztató fórumsorozata, melyet a szakemberek a gyön­gyösi kistérség 24 településén tartottak meg.- Az elmúlt másfél hónapban találkoztunk azokkal a vállalko­zókkal, civil szervezetekkel és önkormányzatokkal, akik részt szeretnének venni a vidékfej­lesztő programban. Természete­sen más kérdésekre kellett vá­laszt adnunk azokon a települé­seken, ahol már van, és ahol még nincs hagyománya a LEADER- nek - tájékoztatott Gyurkó Béla, Domoszló polgármestere, a Dél- Mátra helyi közösség képviselő­je. - A program iránti érdeklő­dést jónak értékeltük, a legtöb­ben Szűcsiben, Gyöngyös- orosziban és Domoszlón voltak kíváncsiak a LEADER adta lehe­tőségekre. A települési fórumokon a szer­vezők kérdőíveken kérdezték meg a jelenlévőket, arról hogy a helybelieknek milyen elképze­léseik vannak, a jövőt illetően mit szeretnének megvalósítani a Leader-programban. ■ Lemondott tisztségéről Hiesz György Leköszönt a Mátrai Önkormány­zatok Szövetsége elnöki tisztsé­géről Hiesz György, Gyöngyös polgármestere a szövetség leg­utóbbi tanácskozásán. Utódját egy későbbi tisztújító közgyűlé­sen fogják megválasztani. A vá­ros első embere megnövekedett teendőivel indokolta lemondá­sát, április végéig Abasár polgár- mestere, Lénártné Benei Anikó látja el a szervezet irányítását. A szövetség lényege egyfajta Mátra-lobbi működtetése, tekint­ve, hogy a szervezetet négy kis­térség tagjai alkotják. A 46 tag­ból álló településszövetséget az a Szamosvölgyi Péter korábbi gyöngyöstarjáni polgármester alapította, aki most Ambrusz Józsefné volt visontai polgár- mesterrel - a korábbi pénzügyi bizottsági vezetővel - együtt el­ismerésben részesült az eddigi munkájáért. ■ A gyöngyösi Kálváriaparti Álta­lános Iskolában rendezték meg a Zrínyi Ilona Országos Mate­matika Verseny megyei ered­ményhirdetését. A megmérette­tést 19 évvel ezelőtt a Matema­tikában Tehetséges Gyerekekért Alapítvány indította útjára. Az ünnepélyes díjátadón az általános iskolás versenyzőket és szüleiket Hiesz György pol­gármester köszöntötte, aki el­mondta: a tehetségek nevelésé­ben, fejlesztésében az iskola mellett a család is fontos szere­pet játszik.- Az utóbbi években az ide­gen nyelvek tanulása mellett a természettudományok alapos is­merete is egyre nagyobb szere­pet kapott. Sokan vannak, akik az itthon megszerzett tudásukat külföldön gyarapítják tovább. Bízom abban, hogy a verseny­ben részt vevő gyerekek között is lesznek olyanok, akik élhet­nek majd a külföldi ösztöndíj adta lehetőségekkel, ám idővel majd visszatérnek, hogy itthon kamatoztassák tudásukat - hangsúlyozta a polgármester. A Zrínyi Ilona Országos Mate­matika Verseny tesztjét 2031 is­kola 51 ezer diákja töltötte ki, hozzájuk több mint 13 ezer ta­nuló csatlakozott a határon túl­ról. A megmérettetésen me­gyénket 74 iskola 1690 diákja képviselte, közülük Gyöngyö­sön 99 gyereket díjaztak, akik egyéniben és háromfős csapa­tokban mérték össze tudásukat. Ez utóbbiak közül a 3. osztályo­soknál a Felsővárosi Általános Iskola (Eger), a 4., 5. és 7. osztá­lyosoknál az EKF Gyakorló Álta­lános Iskola (Eger), a 6. osztá­lyosoknál az Arany János Általá­nos Iskola (Gyöngyös), míg a 8. osztályosoknál a Berze Nagy Já­nos Gimnázium (Gyöngyös) csa­pata lett az első. Az egyéni és csoportos győz­tesek továbbjutottak a második fordulóba, amit Kecskeméten rendeznek majd meg. Az ünne­pélyes eredményhirdetést im­már három éve lebonyolító isko­lának dr. Magda Sándor, a Ká­roly Róbert Főiskola rektora kö­szönetképpen egy emlékplaket- . tét ajándékozott, amit az intéz­mény igazgatója, dr. Kenyérné Gólya Mária vett át. ■ HIRSAV Filmre vitték a helyi eseményeket gyöngyös A Gyöngyösi Vá­rosi Televízió holnap este fél nyolckor mutatja be „Szép tavasz volt” című saját gyár­tású dokumentumfilmjét, amely az 1848-49-es forra­dalom és szabadságharc he­lyi eseményeit dolgozza fél. Az új emlékhely átadásával ünnepelnek LUDAS A forradalom és sza­badságharc 160. évfordulója alkalmából a falu főterén emlékhelyet avatnak. Az ünnepi program holnap 15 órakor kezdődik, a rendez­vényen dr. Magda Sándor országgyűlési képviselő kö­szönti az egybegyűlteket. Fáklyás műsor ünnepi vártúrával MÁRKÁZ Ma 17.30 órakor ünnepi szentmisével kezdő­dik a forradalom és szabad­ságharc tiszteletére megren­dezett községi ünnepség. Ezután fáklyás ünnepi mű­sort adnak az általános is­kolások. Holnap 10 órakor indul az ünnepi vártúra. Emlékmű a forradalom áldozatainak tiszteletére NAGYFÜGED Az 1848-49-es forradalom és szabadság- harc, helyi áldozatainak állí­tanak emléket a települé­sen. A Kossuth utcában ki­alakított emlékparkot már­cius 15-én a művelődési házban két órakor kezdődő ünnepi műsor után avatja fel Arató Gergely, az Oktatá­si és Kulturális Minisztéri­um államtitkára. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES. KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt készítette: Suha Péter, Juhász Marianna Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter.suha(óaxelspringer.hu Négymillió tonna szén évente Nőnapi meglepi: férfi-idomok rendhagyó Chippendale-bemutatóval köszöntött a mozi A Miskolc-Budapest 3. számú fő közlekedési út mellett, Visonta és Halmajugra határában fúró­tornyok emelkednek. Nem várt és nem is remélt gazdag leletre bukkantak. „Visonta-Abasár- Markaz-Halmajugra-Detk köz­ségek közigazgatási határain be­lül ez ideig mintegy 30 négyzet- kilométer területen 270 millió tonna, átlag 1600 kalória fűtőér- tékű szénvagyont állapított meg a kutatás” - írták a hivatalos tá­jékoztató jelentésben. A szén fűtőértéke nem nagy, de a szénvagyon külszíni fejtés­sel termelhető, tehát a mélymű­velésnél jóval olcsóbban, az elő­zetes tervek szerint 72 forint ton­nánkénti költséggel. A szénme­zőt nagyjából kettéfelezi a műút. Az út északi felén elterülő körül­belül 160 millió tonna szénva­gyont vették figyelembe a 400 megawatt teljesítményű új hő­erőmű létesítésénél. A Visonta I. külfejtés területén eddig hat széntelepet harántoltak, és ezek közül négy művelését tervezik, egyidejűleg 10-18 méter talaj­vastagságban. A Nehézipari Mi­nisztérium adatai alapján és ma­gyar szakemberek együttműkö­désével a Német Demokratikus Köztársaságban három variáns­ban elkészítették a visontai kül­fejtés előterveit. Az erőmű első gépegységei­nek 1967-ben kell megindulnia. Addig vasutat, közutat, nagy épületeket kell emelni, sokmilli­ós gépeket kell beszerezni. Bá­nyákat nyitnak, erőművet építe­nek... Évi négymillió tonna szén, 400 megawattos erőmű, kétmil­liárdos beruházás. Mit jelent mindez? Csupán egy-két összehasonlítás: Petőfi- bánya évi termelése 500 ezer tonna. Visontát négymillió ton­nára tervezik. A Mátravidéki Erőmű teljesítménye 120 mega­watt. Az új erőmű 400 megawat­tos lesz. Magasfokú gépesítés mellett is mintegy 1800 fő alkal­mazását igényli a kombinát. (1961. június 28.) Alighanem az egyik leginkább rendhagyó nőnapi köszöntésben lehetett részük azoknak, akik a gyöngyösi mozi ünnepi vetítésé­re érkeztek. A házigazdák ugyanis egy chippendale-show- val köszöntötték a szebbik nem képviselőit. A színpadon az igen beszédes, Peter Tower művész­névre hallgató fiatalember sza­badult meg ruháitól, a hölgykö­zönség körében osztatlan sikert aratva. A produkciót végig taps és egyre erősödő hangos tetszés- nyilvánítás kísérte. így aztán nem meglepő, hogy teltházasra I sikeredett a vetkőző-show, s az s azt követő - a hölgyek számára | ugyancsak ajándékként, ingye- s nesen kínált - filmvetítés. ■ A beszédes művésznevű Peter Tower rendhagyó előadása közben

Next

/
Thumbnails
Contents