Heves Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-14 / 63. szám

6 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS 14., PÉNTEK NEMZETI ÜNNEP A felejthetetlen kápolnai ütközet áldozatok Dembinski tábornok nem nyerte el a magyar parancsnokok rokonszenvét A hagyományőrzők minden évben újrajátsszák a kápolnai ütközet egyes jeleneteit. Ez volt a szabadságharc egyik leghíresebb ütközete. Megemlékezések Heves megyében a forradalom évfordulóján EGERBEN a városi díszünnepség a Petőfi téren szombaton 11 óra­kor kezdődik. Habis László pol­gármester köszöntőjét műsor kö­veti, majd megkoszorúzzák a köl­tő szobrát. gyöngyösön holnap fél kilenc­kor a Felsővárosi temetőben kez­dődik a megemlékezés, Bogdány József egykori honvéd tizedes sír­jánál. Reggel kilenctől szentmise lesz a Szent Bertalan-templom- ban, a városi ünnepség 10 órakor kezdődik a szabadságharc emlék­művénél. Beszédet Heiszler Vil­mos történész mond, majd isko­lások adnak műsort. ■ Kiskörén a zágoni ven­dégekkel emlékeznek. hatvanban szombaton 9 óra után felvonják a városzászlót, majd a váltófutás következik fél 11-kor. A városháza előtt Érsek Zsolt polgármester mond beszé­det. A programot az iskolások műsora, majd koszorúzás zárja. lőrinciben délelőtt 10 órakor a Petőfi-szobornál ünnepelnek a helybeliek. Víg Zoltán polgár- mester szavai után az általános iskola növendékei irodalmi össze­állítással emlékeznek 1848-ra. A füzesabonyi ünnepséget szombaton délután öt órakor tart­ják a telepi 1848-as emlékműnél, ahol Laminé Antal Éva polgár- mester mond beszédet. A koszo­rúzás után színészek adnak elő zenés műsort. hevesen délután egy órától tör­ténelmi játszóházzal várják a ki­csiket, 15 órakor a pusztacsászi temetőben koszorúznak a kopja­fánál. A művelődési központban 16 órakor mond beszédet Bukovenszky Zoltán káplán, majd a középiskolások lépnek fel. kiskörén ma délután kettőkor a Zágonból érkező küldöttséggel emlékeznek az 1848/49-es forra­dalom és szabadságharc hőseire. Az iskola tanulóinak műsora után a kovásznál testvérvárosból hozott székely kaput adják át. pétervásárán ma délután négy órakor a művelődési ház­ban a helyi általános iskola tanu­lói adnak műsort, majd Pál Lász­ló polgármester mond köszöntőt. Bélapátfalván 15-én emlékez­nek meg az 1848-as szabadság- harc hőseiről: 10 órakor a temp­lom előtti parkban Ferencz Péter polgármester beszéde után a he­lyi iskolások szerepelnek. ■ A szabadságharc egyik leghíresebb ütközete, a kápolnai csata 1849. feb­ruár 26-27-én zajlott. Henryk Dembinski len­gyel tábornok állt a ma­gyar sereg élén. Sziráki Márta A neves katonatiszt 1849. janu­ár elején érkezett Magyarország­ra. Európa-szerte híressé tették a hazájában vívott szabadságharc­ban szerzett érdemei, erre fi­gyelt fel Kossuth Lajos is. A len­gyel tábornok kinevezése azon­ban szerencsétlen választásnak bizonyult. Dembinski titkolózó, bizalmatlan természete, lobba­nékony, indulatos magatartása nem nyerte el a magyar hadtest- parancsnokok rokonszenvét. A tábornok összeveszett Perczel- lel, feljelentette Klapkát Kos- suthnál, majd Görgeivel kevere­dett indulatos szóváltásba. Ha­ditervéről úgy nyilatkozott, hogy azt még a sapkájának sem árul­ná el. A történészek szerint any- nyit tudni, hogy Mezőkövesd és Eger táján akarta megvívni a döntő csatát. Ezzel magyarázha­tó, hogy amikor Klapka február 24-én Pétervásárán rajta akart ütni az egyik ellenséges hadtes­ten, Dembinski visszarendelte, így a kívánt siker elmaradt. Február 26-án, a csata első napján a szemben álló felek kö­zül a császáriak voltak kedve­zőbb helyzetben, élükön Windischgraetz-cel, mert a ma­gyar sereg összpontosítása még nem fejeződött be. A Tárná völ­gyében, Sírok és Kál között he­lyezkedett el az arcvonal, s az emberhátrányban lévő magya­rok egyetlen helyszínen sem tudtak erőfölénybe kerülni. Ám Kápolnánál a heves tüzérségi tá­madást órákra feltartóztatták, úgy, hogy a harcokat vezető Dembinski jelen sem volt, épp Lévay Sándor egri prépostnál ebédelt, miközben csapatai har­coltak. Csak az esti órákban ér­kezett meg Kápolnára. Tovább­ra is váltakozó szerencsével folyt a küzdelem, majd az est leszáll­tával az egész arcvonalon meg­szűnt a harc. Február 27-én reggel az oszt­rák támadás súlya a magyar arc­vonal két pontjára nehezedett, Tarnaszentmária és Verpelét irá­nyában, illetve Kápolna község­re. Taktikai hibaként róják fel a lengyel tábornoknak, hogy nem vonta össze csapatait, hanem szétszórva keveredtek harcba, így a kápolnai ütközetben há­rom zászlóaljnyi katonával kel­lett felvennie a harcot az ellen­A HAGYOMÁNY SZERINT Cl kápol­nai csatában elesett honvédek holttestei fölött Kossuth Lajos is imát mondott, melyet sokáig a legnépszerűbb hazafias fo­hászként emlegettek. Az ima szövege pedig így hangzik „Fölséges Úri Árpád hadának istene; Nézz alá csillagtrónu­sodról könyörgő szolgádra, ki­nek ajkáról millióknak imája szól eged kárpitja felé, magasz­talon áldva mindenhatóságod­nak munkás erejét Istenem! fölöttem napod ég tér­dem alatt elhullott vitéz testvé­reimnek csontjai nyugosznak fejem fölött kék az ég, lábam alatt pirossá lett a föld ősapá­séggel szemben. Súlyos kudarc­cal végződött az úgynevezett Zanini gyalogezred bevetése is, számos katonánk eleste után megadták magukat. A másik szárnyon is tovább romlott a helyzet, Dembinski visszaren­delte Verpelétről Görgeti és ink unokáinak szent vére áltat Csak hadd égen napod terem­tő sugara, hogy vér fölött virág nőhessen, mert a porladó tete­mek koszorú nélkül nem ham­vadhatnak Isten! Ősapáim s népeknek nagy Istene! Hallgasd meg ez­után, s áldjad hadainknak bömbölő szózatát, melyben vi­téz népeknek karja és lelke mennydörög - széjjeltépni az önkénynek bilincseket osztó vaskarjait Mint szabad ember térdelek az új temetőn véreim roncsolt tetemein! így áldoza­tok után szentté lett földed, ha bűnös volt is; Istenem, e föld és sírhalmok fölött rabnépnek élni sem szabad. Klapkát. Ezzel a döntéssel meg­pecsételődött a csata sorsa, a csá­szári-királyi csapatok egyesülni tudtak és elfoglalták a harcme­zőt, egészen Kerecsendig. Ide összpontosított Dembinski is, és hiába volt előnyös helyzetben, nem vette fel a harcot az osztrá­Atyám, atyáinknak nagyatya! Milliók felett hatalmas Úr! Eg föld, s tengereknek mindenható nagy istene! E csontokból dicső­ség nőtt ki, mely nemzetem homlokán ragyog - a porokat szenteld meg te kegyelmeddel, hogy a szent ügyért elhullott testvérbajnokok szentül nyu­godjanak hamvaikban. Ámen ” Az imát azonban nem Kossuth írta, sőt el sem mondta, mert már rég el voltak földelve a kápolnai csata hősei, mikor Kossuth az ütközet helyét napok múlva megtekintette. A népszerű fohász eredeti szerzője Roboz István Somogy megyei író. kok ellen. Délután négy órára a kápolnai csata véget ért. Az utó­kor ítélete szerint elveszítettük a kápolnai csatát, az viszont bebi­zonyosodott, hogy a honvéd had­erő valóban hadsereggé érett, ki­állta a kétnapos küzdelmet, és rendben megtörtént a visszavo­nulás is. A csata magyar áldoza­tainak pontos számát nem is­merjük, Klapka György szerint a halottak és sebesültek 5-600-an lehettek, míg más beszámolók 1000-1200 főnyi veszteségről számolnak be. A tisztikar elége­detlensége a vereség és a viszon­tagságos visszavonulás miatt rendkívül felerősödött, és Dembinski ellen fordultak. Ezért Szemere Bertalan március 3-án Görgei Artúrra, mint rangidős tábornokra bízta a hadvezetést. A faluban ma szoborkompozí­ció emlékeztet az 1849-es törté­nésekre, illetve egy emlékmű is tiszteleg az elesett honvédek hő­sies helytállása előtt. Van Hon­véd és Március 15-e utca, és él­nek még azok a hársfák is, ame­lyek alatt a legenda szerint Görgei, Dembinski és Kossuth találkozott. Kossuth Lajos imája a csata után: legnépszerűbb hazafias fohász Az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves megyei csapatába kreatív, lendületes munkatársat keres Eger, valamint Gyöngyös környékére Feladatok: « kiadványaink hirdetési felületeinek értékesítése » adott ügyfélkör felkeresése, tárgyalások lebonyolítása * a kiadvánnyal kapcsolatos egyéb feladatok elvégzése * az üzleti tervek határidőre történő teljesítése Elvárások: « középfokú végzettség « diploma előny « "B" kategóriás jogosítvány * vállalkozói jogviszony * mobilitás « kiváló kommunikációs készség * értékesítési tapasztalat vagy erős motiváció * számítástechnikai ismeret * erkölcsi bizonyítvány Amit ajánlunk: * betanítás 1 háttértámogatás * nemzetközi cég biztos háttere * megfelelő teljesítmény esetén hirdetési tanácsadó munkakörbe. ! kiemelkedő jövedelem Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, pályázatát (szakmai önéletrajz, fénykép, bizonyítványmásolatok) kérjük, 2008. március 21-ig küldje el „2008” jeligére a 3301 Eger, Pf. 23. címre. Megkérdeztük olvasóinkat Hogyan ünnepli március 15-ét? juhász judit, Hatvan- Számomra március 15-e a tavasz első igazi nagy ünnepe, amit minden évben várok, és a lehetőségekhez mérten igyek­szem szebbé, emelkedetté ten­ni. A megemlékezést követően- ha az időjárás kedvezően alakul - a családommal kime­gyünk a szabadba. Ha pedig esne az eső, akkor itthon töl­tünk együtt kellemes órákat vasas gergő, Heves- Nem szoktam különösebben megünnepelni a szabadság- harc évfordulóját. Ma lesz az iskolai megemlékezés, azon részt veszek, de a holnapi vá­rosi rendezvényre valószínűleg már nem megyek ki A szom­bati napot családi körben ott­hon töltöm, vendégek jönnek majd hozzánk, együtt leszünk március 15-én. Tóth Flórián, Gyöngyös- Nyilvános megemlékezésekre nem szoktam járni, ettől füg­getlenül fontosnak tartom az ünnepet, hiszen az a szabad­ságról szól. Ha tehetem, akkor a tévében nyomon követem az ünnepi eseményeket, főleg a mostani kiélezett politikai hely­zet miatt. Ha pedig jó idő lesz, akkor elmegyek kirándulni, ki­kapcsolódni valahová. j-í

Next

/
Thumbnails
Contents