Heves Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-03 / 53. szám

2008. MÁRCIUS 3., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Aidebrő TERVEK A község önkor­mányzata pályázatokat kíván be­nyújtani a belterületi úthálózat fel­újítása érdekében. Kátyúzási mun­kákat legalább a kritikus útsza­kaszokon szeretnék elvégeztetni. A füzesabonyi térségi többcélú társuláshoz benyújtott program szerint közös pályázatot készíte­nek elő a kerékpárút kiépítésére. Eger ÉVÉRTÉKELÉS A Heves Me­gyei Főügyészség február 29-én éves munkaértekezletet tartott, amelyen elemezték a 2007-ben végzett munkát, s meghatározták a következő év feladatait. A fóru­mon részt vett dr. Bonomi Nóra Katalin legfőbbügyész-helyettes, a magánjogi és közigazgatási jogi szakág vezetője is. Erdőtelek lengyelek az idén is folytatja partnerkapcsolatát a köz­ség a lengyel Prezow településsel. Ebben az évben nyolc felnőttet és húsz gyermeket látnak vendégül. Az önkormányzat pályázattal sze­retné előteremteni az ehhez szük­séges anyagi fedezetet. Eger PÉKVERSENY Március 5. és 7. között a megyeszékhelyen, az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasá­gi, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégiumban ren­dezik meg a „Pék Szakma Kiváló Tanulója Verseny” országos dön­tőjét. Az ünnepélyes megnyitót szerdán délután egykor tartják, majd az írásbeli forduló követke­zik. Másnap a gyakorlati megmé­rettetésnek a Hesi Kft. ad otthont, pénteken reggel lesz a szóbeli for­duló, s délután lezajlik az ünnepé­lyes eredményhirdetés. Füzesabony ORVOSOK a polgár- mesteri konzultációsorozat foly­tatásaként Laminé Antal Éva, a város önkormányzati vezetője he­lyi orvosokkal találkozott a na­pokban. A kerekasztal-beszélge- tésen részt vett dr. Kriza Ákos, a Fidesz egészségügyi szakpolitiku- sa is. Laminé Antal Éva hangsú­lyozta: az egészségügy helyzete, az emberek egészsége nem csak kampánytéma, a gyógyítók­nak a mindennapokban is meg­felelő körülmények között kell dolgozniuk. Eger KISTÉRSÉG Március 4-én, kedden reggel fél kilenckor kezdődik a Városházán, Habis László polgármester irodájában az Egri Kistérség Többcélú Tár­sulásának elnökségi ülése. A vendég Szerencsi Gábor, a Magyar Közútkezelő Kht. megyei igazgatója lesz. A megye szomszédságában Eger városa külön standon mutatkozott be, látványos, a történelmi hagyományokat idéző, „közönségcsalogató” programokkal Több a vendég Hevesben utazás kiállítás Megyénk elsősorban a belföldi turisták célpontja komplex beruházás a megyei és a városi önkormányzat közös pro­jektjeként. Nemsokára pedig elő­kelő hotellé válik az ódon Palla- vicini-kastély Szilvásváradon. A Tisza-tavi Regionális Ide­genforgalmi Bizottság (RIB) elő­ször 2001-ben kötött együttmű­ködést a tó körüli megyékkel és az érintett hatóságokkal. Az idei célok között szerepel többek kö­zött a térségben egy egységes, az egész tavat átfogó önálló tu­risztikai desztinációs menedzs­ment kialakítása - tudtuk meg Molnár Anitától, a Magyar Tu­rizmus Zrt. Tisza-tavi Regioná­lis Turisztikai Projekt Iroda igaz­gatójától. Elmondása szerint a RIB 160 millió forintos kerettel rendelkezik ebben az évben, eb­ből 70 millió jut termékfejlesz­tésre. A fentebb említett kerék­párút átadása után - miként ar­ról lapunkban már beszámol­tunk - felmerült a probléma, hogy a szigorú szabályok miatt a horgászok nem tudják gépjár­művel megközelíteni a Tisza-ta- vat. Molnár Anita ennek kap­csán kifejtette: a terv az, hogy a gát mentén, annak a szárazföld felőli oldalán gépkocsiparkolókat építenek a horgászoknak. Do- moszló polgármestere, Gyurkó Béla pedig a Leader-program Dél- mátrai akciócsoportjának sikere­iről beszélt. A múlt évi adatok szerint mind többen keresik fel szűkebb hazánkat - de­rült ki a hét végén a fővá­rosban, a hagyományos Utazás Kiállításon. Rénes Marcell Heves megye kereskedelmi szál­láshelyein az előzetes statiszti­kai adatok szerint tavaly 311 ezer 249 vendéget regisztráltak, szá­muk összességében 2,7 száza­lékkal magasabb az egy évvel ko­rábbinál - egyebek mellett erről beszélt szombaton Budapesten az Utazás Kiállításon a Heves megyei önkormányzat stand­jánál Sós Tamás, a megyei köz­gyűlés elnöke és Kiss János, a Megyeháza nemzetközi kapcso­latok és idegenforgalmi irodájá­nak vezetője. A belföldi vendé­gek száma 2,9 százalékkal, a külföldieké 1,1 százalékkal nö­vekedett. Az ide érkezők össze­sen 694 ezer 915 vendégéjszakát töl­töttek nálunk, ez 1,3 százalékkal több, mint 2006-ban. Kül­földről elsősorban az Európai Unió tagál­lamaiból, főként Német- és Len­gyelországból érkeztek látoga­tók szűkebb hazánkba. A turis­ták túlnyomó többsége, közel 270 ezer ember, 86,6 százalék azonban belföldi, így elmondha­tó, hogy Heves főként a belföldi utazások célpontja. A megye tu­risztikai kínálatának fejlődése szempontjából kiemelkedő je­lentőségű beruházások között 2007 májusában elkészült a gyöngyösi Orczy-kastély felújí­tásának első üteme. Idén nyár elejére itt a munkálatok máso­A Tisza-tónál a gát mentén parkolókat építenek a horgászoknak. dik üteme is befejeződik, a kert is teljes pompájában fogadja a vendégeket - mondta a sajtótájé­koztatón a közgyűlés elnöke, aki kiemelte még például az Egri Vár tervezett másfél milliárdos fejleszté­sét is. Utóbbi he­lyütt, a vármúzeum­ban egyedülálló lesz a májusban megnyíló, „Utazó vázák” című, franciaországi görög és etruszk kincseket bemutató tárlat. Sós szólt arról is, hogy tavaly július óta működik az eger- szalóki gyógy- és wellness fürdő 1900 négyzetméter vízfelülettel, összesen tizenhét kül- és beltéri medencével. Augusztusban 23,3 küométer hosszúságú új kerék­párutat adtak át Kisköre és Po­roszló között, s megkezdődött az egri Török fürdő felújítását, tu­risztikai hasznosítását célzó Falusi turizmus: díszdobozos „mónárkaláccsar a Palóc Úton ’ Kiss János és sós tamás beszélt arról is, hogy a megyei önkor­mányzat folyamatosan segíti a Heves Megyei Falusi Turizmus Egyesület munkáját A lehet& ségeket bővíti a Nógrád megyé­vel és immár a Felvidékkel is közös Palóc Útprogram, egy te­matikus kulturális útvonal. En­nek fejlesztésére pályázat révén 350 millió forintot ten'eznek for­dítani, s a projekt része lesz pél­dául a parádi Palóc Ház felújítása is. A Palóc Utat népszerűsíti a ha­gyományos „mónár- kalácsot” tartalmazó szuvenír díszdoboz. ÁLLÁSPONT Sértettség és reakció biztos vagyok abban, hogy a megyei kórház sorsa feletti vita a pénteki közgyűlésen nem zárult le. Minimum hó­napokba kerül, míg bárki is úgymond „győztesnek” érez­heti magát. Lehetséges, hogy valóban közbeszerzési eljárást kellett volna hirdetni - ezt ugye a különböző bíró­ságok maguk is eltérően szokták látni - , kérdéses, hogy tényleg szabályosan történt-e a pályázati hiány­pótlás. S ha a végén esetleg az derül ki, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott, az idő múlik, a hivatali kere­kek a maguk szokott mód­ján - lassan - forognak. valamit ellenben megfonto­lásra ajánlanék mindazok­nak, akik úgy érzik, hogy nemtetszésüket feltétlenül üvöltve kell közölniük a „ha­zaárulókkal”, jelen esetben a megyegyűlés szocialista tagjaival. Igencsak sajátos értelmezése a demokráciá­nak az, hogy besétálunk egy köztestület ülésére, elkez­dünk ordítani, hogy itt mocskos kommunista dikta­túra van, a „nép” nem mondhatja el a véleményét, majd, ha valaki a másik ol­dalról próbálna valamit kö­zölni, például válaszolni a. feltett kérdésekre, akkor tapsolunk, fütyülünk, kiabá­lunk és beléfojtjuk a szót. Akkor most itt ki nem be­szélhet, tessék már elárulni? S csak az emberi magatar­tás általános mintáit alapul véve, olyan mintákat, ame­lyekkel például egy színész bizonyára tisztában van, nos, vajon milyen reakció várható az anyázással vérig sértett, szóhoz jutni sem en­gedett „vitapartnertől”? HÁT AZ, hogy: igen? így akar­játok? Mocskolódtok? Fenye­gettek? Ha százszor kell, századszor is megszavazom a Hosplnvestet. Viszlát. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu A vihar miatt többen áram nélkül maradtak Meglepték a romák a gárdát felvonultak Kolompár szerint feloszlatják a szervezetet Határozott nem az egri kórház „eladására” Szombaton kora délután érte el Heves megyét a viharos szél, el­sősorban a megye nyugati ré­szén - Hatvanban, Gyöngyösön és Hevesen - okozott jelentős ká­rokat - tudtuk meg Magyar At­tilától, a Heves Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság sajtóre­ferensétől. Tegnapelőtt negyven helyre ri­asztották a megye tűzoltóit, első­sorban fakidőlésekhez, de Gyön­gyösön és Nagygomboson tető- szerkezetekbe is belekapaszko­dott a szél, ezeken a helyeken mű­szaki mentésre is szükség volt. A kidőlt fák több helyen vil­lanyvezetékeket szakítottak el, így településrészek, utcák ma­radtak áram nélkül, többek kö­zött Nagyfügeden, Boconádon, Átányban, Kömlőn, Bükkszé­ken és Dormándon, Lőrinciben. Személyi sérülés sehol nem történt a megyében a vihar mi­att, a károk felmérése a követke­ző napokban folyamatos lesz, de az már most látszik, hogy milli­ós tételekről lesz szó. Vasárnap némiképp csillapo­dott a szél ereje, a tűzoltókat He­ves és Hatvan környékén késő délutánig 8 helyre riasztották szintén fakidőlések miatt. A szó­vivő elmondta: tegnap 17 órakor már citromsárga, vagyis 3-as volt a riasztási fokozat a megyé­ben, ami az esti órákban a szom­batihoz hasonlóan erősödött, na­rancssárgára változott. ■ Folytatás az 1. oldalról Kolompár Orbán az egybegyűlt cigányoknak bejelentette: több, mint ötvenezer aláírás gyűlt ösz- sze a gárda ellen, s ennek nyo­mán remélik, hogy néhány hé­ten belül a bíróság feloszlatja a szervezetet.- Ettől még a jelenség nem szű­nik meg, ne legyenek kétségei­tek - fűzte hozzá az OCÖ elnöke, nevén nevezve a Jobbikot, mint azt az erőt, ami életre hívta a gár­dát. Hozzátette: az „ilyen beteg eszmét valló pártok” betiltását is kezdeményezik a petíciójukban. Míg az elnök beszélt, a gárdis­ták elhagyták a helyszínt, a ro­mák tapssal búcsúztatták őket. ■ Feszült hangulat. A romák voltak többen. KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.Htl Az Egri Fertálymestéri Testület kéri Eger magisztrátusát és Ha­bis László polgármestert: min­den jogi lépést tegyen meg an­nak érdekében, hogy a színfalak mögött, előre eldöntött politikai és pénzügyi paktum, - melynek következtében a pénteki megye­gyűlésen törvénytelenül hirdet­ték nyertesnek a Hospinvest Zrt.-t, - ne jöhessen létre. Várko- nyi György főkapitány tegnapi sajtótájékoztatóján, melyen a testület 2008-ban aktív tagjai is részt vettek, kiemelte: a város legnagyobb civil szerveződése határozott nemet mond minden „hazugságra, megtévesztésre, nemzeti és városi örökségünk kiárusítására.” ■ J

Next

/
Thumbnails
Contents