Heves Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-10 / 59. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS 10., HÉTFŐ A vártnál többen voksoltak vasárnap népszavazás A megyében zavartalan volt a referendum^p^milyen probléma nem történt A népszavazás napján megyénk számos településén megfordultunk, voksolókat és szakembereket kérdeztünk az eseményekről. Munkatársainktól lőrinciben kora délelőtt az országos átlag alatt maradt - igaz, itt is csak néhány tized százalékkal - a szavazási kedv. Dr. Hegedűs András, a választási iroda vezetője szerint a korai időpont miatt ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen általában nehézkesen kezdődik a voksolás, de a tapasztalatok szerint az urnazárásig bőven változhatnak az arányok. hatvanban a Bajza Gimnáziumba járó Kocsis Dániel a közelmúltban betöltötte tizennyolcadik életévét, így - első alkalommal - ő is választásra jogosult lett. A Kodály-tagiskolában berendezett szavazókörben adta le voksát, s bosszúsan állapította meg, hogy a híradások számadatai alapján akár az is előfordulhat, hogy érvénytelen lesz a referendum. Márpedig - jelentette ki - ha az emberek nem járulnak kellő számban az urnákhoz, akkor utólag ne is morgolódjanak, ha nem az elvárásaik szerint alakulnak a dolgok. Mint fogalmazott, viszonylag ritkán adatik meg, hogy néhány iksz behúzásával mindenki közvetlenül, sorsdöntő módon alakíthatja saját jövőjét, ezért feltétlenül élni kell a lehetőséggel. Dr. Bóta Julianna, a hatvani választási iroda vezetője elmondta: rendbontásról, kam- pánycsendsértésről és más szabálytalanságról nem érkeztek hírek, s a környező településekről sem kapott hasonlókról információkat. Megjegyezte viszont, hogy a többszöri felhívás ellenére is akadtak olyanok, akik nem szavazhattak, mivel személyi okmányaikat nem vitték magukkal. BESENYŐTELKEN délelőtt tíz órakor egy idősebb bácsikát szólítottunk meg, aki éppen gyümölcsfáit permetezte a kertben. Mint mondta, ő már a reggeli órákban felkereste a szavazóhelyiséget, hogy leadja voksát:- Elmúltam hetvenéves, így nekem már nem sok van hátra, mégis azt gondolom, hogy amíg beleszólhatok a dolgaink alakulásába, addig illik véleményt nyilvánítanom. Az egyik unokám egyetemista, a másik még középiskolás, de ő is szeretne tovább tanulni. Ezért nem szeretném, ha tandíjat kellene fizetniük. A szüleik egyszerű, kiskeresetű emberek, akik csak kölcsönökből tudnák a több százezer forintot előteremteni. Mivel a nejemmel kis nyugdíjból élünk és elég gyakran megfordulunk az orvosnál, nekünk a vizitdíj sincs ínyünkre. Hiába mondják, ez a hálapénzt nem helyettesíti. Bízom benne, hogy a nap végén az igenek győznek - fogalmazott. KERECSENDEN egy gyermekét sétáltató édesanya úgy vélte, nem sok változást hozott a vizitdíj bevezetése a helyi egészség- ügyi szolgáltatásban:- Nálunk mindig rengetegen vannak a háziorvosnál, de a betegek többsége szociálisan rászoruló, így mentességet élvez a fizetés alól. A háromszáz forint W-v. V» m I Verpeléten a helyi idősotthonban rendezték be a 2-es számú szavazókört, ahol már délelőtt számosán megfordultak egyébként nem túl nagy összeg. Nem lenne semmi kifogásom ellene, ha azt tapasztalnám, hogy például tágasabb, szebb rendelőben várakozhatnánk. A politikusok érvelését hallgatva nem igazán tudtam eldönteni, hogy kinek van igaza, így aztán én most nem is voksoltam - foglalta ösz- sze véleményét. verpeléten négy választókörzet várta a szavazókat. Az utcán szóba elegyedtünk Klepács Istvánnal.- Megyek szavazni, mert muszáj - mondta a férfi. - Munka- nélküli vagyok, nem kapok segélyt. 56 évesen hiába adtam be több helyre a fényképes önéletrajzomat, még csak nem is értesítettek. Nincs pénzem a vizitdíjra. A nagyközség 2-es számú szavazóhelyiségét az idősek otthonában rendezték be. A bejárat előtt megszólítottuk Hajdú Lászlónét.- Azért jöttem el - indokolta látogatása célját az asszony -, mert beteg vagyok. Elmúltam 7 5 éves, s a múlt hónapban háromszor is ki kellett fizetnem a vizitdíjat. A nyugdíjamból nem telik erre. Úgy érzem, hogy egyre lejjebb és lejjebb csúszom. Gosztom Lukácsnétól, a szavazatszedő bizottság elnökétől megtudtuk, hogy annak rendje s módja szerint zajlott náluk a választás. Reggel 6 órakor nyitották ki a helyiséget, s az elsőnek érkező választó meggyőződött róla, hogy üresek az urnaként használt dobozok. Azt a jelenlétében kötötték át a nemzetiszínű szalaggal, s leragasztották. Az ellenőrző lapot aláíratták vele, a hét bizottsági tag ugyancsak ellátta kézjegyével, majd beledobták a dobozba, ahogyan illik. Ebben a körzetben 860 név szerepel a választásra jogosultak listáján. Délelőtt 9 óráig 78 polgár adta le a voksát. egerszalókon a Faluházban berendezett körzetben Oláhné Mondics Anna volt a szavazat- számláló bizottság elnöke. Megtudtuk tőle, hogy a lista alapján 777 választásra jogosult helybéli megjelenésére számítanak. Az óra 9.25-öt mutatott, amikor már 72 borítékot rejtett a szavazatokat őrző papírláda. A bizottság tagjai a szabályzat szerint látták el feladatukat. Hiába ismerték arcról és név szerint is a szavazásra jelentkező fiatalembert, miután a lakcímkártyáját nem tudta bemutatni, ha- zaküldték az okiratért. Ezen a településen is megállítottunk valakit az utcán.- Ezt a szavazást most kihagyom - ismerte be a férfi. - Bár jobboldali vagyok, de nem akarok a vizitdíj ellen voksolni. Amióta bevezették, szerencsére még egyszer sem voltam orvosnál, nem kellett kifizetnem a 300 forintot. Ám ha eltörlik a vizitdíjat, akkor tudom, hogy beépítik majd az adóba. Be kell látni, hogy üres az államkassza, valahonnan pénzt kell szerezni az egészségügyre. PÉTERVÁSÁRA jegyzője, dr. Kadlott Csaba ottjártunkkor arról számolt be, hogy a délután egy órai adatokat figyelembe véve áüagosan 25-27 százalékos részvétel mellett zajlott a voksolás az országgyűlési egyéni választókerülethez (OEVK) tartozó településeken. Az OEVK-nak egyébként most nem volt más jelentősége, hiszen népszavazáskor az egész ország egy választókörzetet képez. A jegyző azt is elmondta, hogy a helyhatósági választásokon 2006-ban azonos időben magasabb részvételt regisztráltak. A Szántó család éppen előttünk lépett ki a szavazóhelyiségből és lapunk kérdésére megjegyezték, hogy többféle voksot adtak, igenjeikkel támogatták az egészségügyi kérdéseket, ám a tandíjra nemet mondtak, mert szerintük azt nem az adófizetők forintjaiból kellene fedezni. Egerbaktán vasárnap reggel fél hatkor mondott le az egyik szavazatszámláló bizottság delegáltja, mivel némi vita után kiderült: köztisztviselői jogállása nem teszi lehetővé, hogy választott tagként működjön a munkában. Ám a törvényességgel ennek ellenére nem akadt probléma, mert így, nélküle is elegendő létszámú volt a testület. Egerben és a vele körjegyzőséget alkotó Szarvaskőn is csendesen zajlott a referendum - mondta az ebéd utáni időszakban a megyeszékhely polgármesteri hivatalában Korsósné Túrái Gertrúd, a választási iroda helyettes vezetője. A 45 ezer 409 választásra jogosult egriből tizenegyig 8693-an (19,14 százalék) ment el szavazni, egy órára a számuk már 12738A füzesabonyi polgármester asszony Amerikában szavazott. Az egri Ferenc Annamária a városi 27-es szavazókörben adta le a voksát ATVB-hez nem érkezett jogorvoslati kérelem dr. BENKÁR József megyei főjegyző sem a nap folyamán, sem este hét óra után nem tudott semmilyen rendkívüli eseményről beszámolni. A Heves Megyei Területi Választási Bizottsághoz jogorvoslati kérelem nem érkezett. Többen telefonáltak ugyanakkor például amiatt, hogy szombaton reggel különböző szórólapokat találtak a postaládájukban. Az ilyen esetekben azonban gyakorlatilag bizonyíthatatlan, hogy mi történt, hiszen lehetséges, hogy még a kampánycsend péntek éjféli beállta előtt került a szórólap a postaládába. A hetvenöt éves egri Urbancsik Jánosné is fontosnak tartotta a voksolást ra (28,5 százalék) emelkedett. Ez magasabb volt az akkor mért megyei összesített, 26,41 százalékos adatnál. heves jegyzője, Szabó Sándor szerint mind a tizenegy városi szavazókörükben rendben zajlottak a voksolások, nem történt rendkívüli esemény. A városban 8938 a választópolgárok száma, ebből egy óráig 1950-en járultak az urnák elé, ami 21,82 százalékos részvételt jelentett. Újdonság volt az idén az, hogy az igazolással szavazók minden településen csak egyetlen választókörben voksolhattak, és az is, hogy írásban kellett jelezni a mozgóurnára vonatkozó kéréseket is. Hevesen igazolással 13-an szavaztak, míg mozgóurnát 4~en kértek ottjártunkig. Füzesabonyban dr. Szigetvári Erika megbízott jegyző tájékoztatott bennünket a történésekről. A városban - ahol nyolc szavazókor működött - délután háromkor kereken 36 százalékos részvételről számolhattak be, míg az OEVK-t illetően 35,41 százalékot mértek az összesen 24 településen. Kiemelkedőn sokan voksoltak például Újlőrinc- falván, ahol már háromkor 43,65 százalékos volt a részvétel. A legkevesebben ebben az időpontban Dormándon járultak az urnák elé, itt mindössze 26,42 százaléknyian tartották fontosnak a voksolást. Érdekességként említjük, hogy Füzesabony polgármestere, Laminé Antal Éva a referendum idején az Egyesült Államokban tartózkodott, és hazánk washingtoni nagykövetségére ment el szavazni. Gyöngyösön zavartalanul zajlott a népszavazás, a választási bizottsághoz semmilyen panasz vagy bejelentés nem érkezett, nem kellett a testületnek összeülnie - tájékoztatott dr. Kozma Katalin jegyző, a helyi választási iroda vezetője. gyöngyöstarjánban történt a térségben az egyetlen „rendkívüli esemény", bár szerencsére ez sem tartozott a kirívóak közé. A kettes szavazókor jegyző- könyvvezetője délután egy óra tájban rosszul lett. A helyi választási iroda tájékoztatása szerint a munkatárs helyettesítéséről gondoskodtak, sem a szavazás felfüggesztésére, sem a szavazókor bezárására nem kellett intézkedni, a voksolás zavartalanul folytatódott. nagyfügeden hasonlóképp csendesen teltek a referendum órái. Itt két szavazókörben járulhattak az urnákhoz a helybéliek. Az iskolában és az óvodában alakították ki a voksolási helyiségeket, amiket azonban - legalábbis ottjártunkig - meglehetősen kevesen kerestek fel.- Szerintem fontos, hogy az emberek részt vegyenek a népszavazáson, elvégre ez a módja annak, hogy véleményt nyilvánítsanak - mondta Gyöngyösön P. Sándor, a 6-os számú szavazókor felé tartva. Mint fogalmazott: szerinte ennek az állampolgári feladatnak akkor is eleget kell tenni, ha egyébként azért kell most jó sok pénzért szavazni, mert a nagypolitika nem tud megegyezni olyan kérdésekben, amiket pedig el lehetne dönteni, pontosabban el kellene dönteni a parlamentben.