Heves Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-10 / 59. szám
2008. MÁRCIUS 10., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Bélapátfalva fotóverseny a helyi Vidróczki Fotókör kötetlen témájú pályázatot hirdet a városban élő fotósoknak. Olyan A4-es méretű papírképekkel lehet nevezni, amelyek nem régebbiek két évnél. Egy-egy versenyző maximum 10 darab képpel pályázhat. Az alkotásokat májusban kiállításon mutatják be, a zsűri által legjobbnak ítélt három fotó készítői pedig értékes nyereményekre számíthatnak. Gyöngyös ZÖLDENERGIA a Károly Róbert Főiskola „Az északmagyarországi régió, Nyitra, Besztercebánya és Kassa megye zöldenergia stratégiája" címmel konferenciát és gyakorlati bemutatót rendez március 12-én 9 órától Tass-pusztán. A résztvevők megismerkedhetnek a megújuló energiaforrások hasznosításának lehetőségeivel, különös tekintettel az észak-magyarországi régióra és a három szlovák megyére. Bemutatkozik a Mátra Faaprítékot Termelő és Értékesítő Szövetkezet is, a biomassza pályázati lehetőségekről pedig Németh Imre egykori agrárminiszter tart előadást. Nagyréde egészségnap Helyi vállalkozók támogatásával egészségnapot szerveztek a Szent Imre Általános Iskolában múlt pénteken. A résztvevőket ingyenes vérnyomás- és vércukorszint-mérés- sel, valamint az egészséges táplálkozást segítő számtalan információval várták a fórumon. Az első egészségmegőrző programon mintegy kétszázan vettek részt. A szervezők remélik, a jövőben hasonló sikerrel újabb rendezvényeket tarthatnak majd. Noävaj ÜNNEPSÉG Március 14- én, pénteken délután négy órától a Figedy János Általános Iskola aulájában tartják az ünnepi megemlékezést az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére. Műsort adnak az intézmény 5. osztályos tanulói és az iskola énekkara, valamint a Pitypang Néptáncegyüttes. Köszöntőt mond Bóta Géza polgármester. Tárnáidé» verseny az Általános Művelődési Központban a napokban alsó tagozatos diákoknak rendeztek meseolvasó, és versmondó versenyt. A megméretésen négy település - Tarna- lelesz, Bükkszenterzsébet, Péter- vására és Erdőkövesd - kisdiákjai vettek részt. A legjobb teljesítményeket ajándékokkal jutalmazta a zsűri. A tánc mégis megy tovább eljárás A vámosok még vizsgálják a támogatások jogosságát A mintegy 1300 tanulót oktató intézmény ellen az a gyanú, hogy olyanokért is felvették az állami támogatást, akik nem is látogatták az iskolát Igen hosszúra nyúlhat az Agria Tánccentrum és a hatóság kényszerű kerin- gője. Utóbbi a szabályos lépéseket kéri számon. Kovács János Akár az év végéig is eltarthat az Agria Alapfokú Táncművé- szet-oktatási Intézmény elleni hatósági vizsgálat, amely a Magyar Államkicstár soros ellenőrzése nyomán indult. Mint korábban megírtuk: a Vám- és Pénzügyőrség Heves Megyei Nyomozó Hivatala az állami támogatás szabálytalan felhasználásának gyanúja miatt tavaly decemberben indított eljárást az egri iskola ellen. Király Tibor parancsnok annyit elmondott: a tanúk meghallgatása - alkalmazottaké és diákoké - még tart, s mivel több ezer tanulóról van szó, így hosszú időbe telik a vizsgálat lezárása. A megyében több mint félszáz helyen mintegy 1300 tanulót oktató intézmény ellen az a gyanú, hogy olyan tanulókért is felvették az állami támogatást, akik már nem, vagy egyáltalán nem is látogatták az Iskolát. A jogtalanul igényelt, kifogásolt folyósítás összege akár a tízmilliós nagyságrendet is elérheti. A művészeti iskolát, táncsport egyesületet és alapítványt magában foglaló Agria Tánccentrum fenntartója, Szamos Attila a Hírlapnak elmondta, hogy a Magyar Államkincstár az eljárás kezdete, tavaly december óta nem folyósítja a diákok után járó fejkvótát, a normatív állami támogatást. Ám a táncképzést mégsem hagyják abba. Ha a művészeti iskolát ilyen körülmények közt nem is tudják működtetni, de a tánctanítást a már több mint 40 éve ■ Az eddigi három pillérből csak egy esik ki. működő táncsport egyesület keretei között tovább folytatják, és az alapítvány is megmarad. Az eddigi három pillérből tehát csak egy esik ki, és a tánc marad - hangsúlyozta a kuratórium elnöke. Szamos Attila hozzátette: a folyamatban lévő eljárásról semmit sem tud, a hatóság nem adott erről tájékoztatást. Másfelől az eddig általuk működtetett alapfokú művészeti iskola fenntartása az egyéb külső körülmények hatására, a vizsgálat lezártáig felfüggesztett állami támogatástól függeüenül is ellehetetlenült volna. Ezek köNégy éve indult a táncművészeti intézmény TÁRSASTÁNCOKTATÁS Sokáig csak tanfolyam jelleggel volt Egerben és környékén. Ezt a hiányt kívánta pótolni az Agria Alapfokú Táncművé- szet-oktatási Intézmény, melyet az Agria Versenytánc Közhasznú Alapítvány hozott létre 2004-ben. Elképzelésüket Eger azzal támogatta, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a Széchenyi u. 78. szám alatti, pár éve megszűnt általános iskola épületének bérleti jogát, valamint 2004. szeptember 1-jétől engedélyezte az intézmény beindítását Az intézményben a 12 évfolyamon 6-22 év közötti fiatalok képzése folyt. A tánciskola a törvényben szabályozott keretek között, önálló közoktatási intézményként funkcionált, ahol az előírt tanügy-igazgatási rendeletek és a törvények az önkormányzati fenntartású intézményekhez hasonlóan szabályozták a működést. zé sorolta a pályázati források elmaradását, továbbá azt, hogy az egykori 3-as iskola épületét, ahol az Agria Tánccentrum helyet kapott, az önkormányzat értékesíteni kívánja. Az Agria TáncSport Egyesület elődje, az Agria Társastánc Klub 1964-ben alakult Egerben, a Megyei Művelődési Központ amatőr művészeti együtteseként Az Agria Társastánc Klub egyik alapító tagja volt az 1986-ban alakult Magyar TáncSport Szövetségnek. 1997 elején - a sporttörvényhez igazodva - önálló jogi személyként működő egyesületté alakult a klub. Szamos Attila a nyomozás kapcsán korábban is a lehetséges adminisztratív hibák előfordulását hangsúlyozta, ám kizárta a tudatos visszaélés szándékát. Nem igényeltek fiktív személyek után állami támogatást, csupán arról lehet szó, hogy esetleg korábbi tanulóik is szerepelhettek még a nyilvántartásukban. Az egész ügy főként azon megyei kistelepülések számára lehet hátrányos, melyekben ennek következményeként megszűnhet a tánctanulás lehetősége - vélte. Szándékuk szerint mindent megtesznek azért, hogy ez minél kevesebb helyen forduljon elő. ÁLLÁSPONT SUHA PÉTER Felvirradt a másnap fogalmam sincs, ki ünnepelt és ki nem tegnap este, amikor ezt írom, még javában tart a szavazás. Amikor Ön, Kedves Olvasó, ezt olvassa, már ismeri a népszavazás eredményét. Talán örült neki, talán kevésbé, s lehet, hogy ez az egész nem is érdekelte. Joga ehhez is van. Ám arra aligha van módja, hogy ne törődjön vele. MÁR A KAMPÁNYBAN arról szóltak a hírek, hogy ki mit tervez, jósol a voksolás utánra. A „másnapra”, és a következőkre. Hogy mi változik, s főként hogyan, az sok tekintetben még bizonytalan. Hanem azért jó lenne, ha egyvalami végre, urambocsá’ végérvényesen megváltozhatna. Nevezetesen: a demokrácia folyamatos erodálása, az egymásnak feszülés indulata, a pártalapú látómezők egyre erősebb szűkülése. MINDEZ FÜGGETLEN attól, hogy müyen eredmény született, ám a népszavazás, és annak tanulságai most olyan pillanatot hoztak, ami talán okot és módot adna átgondolni az utóbbi időszakot. S nem csak a politikusoknak, de az egyes embereknek is. Azoknak, akik elmentek szavazni, és azoknak, akik nem. Akik fontosnak tartják a részvételt a demokráciában, s azoknak, akik kevésbé, vagy kevésbé jó módszerekkel igyekeznek hangot hallatni, erőt felmutatni. A népakarat szabad és törvényes megnyüvánulásának másnapján csak egyetlen percre jó lenne, ha ki-ki őszintén értékelne, s ha kell: átértékelne. A saját szerepét, feladatát, „dolgát a világban”, s ugyanígy a másikét. A másokét. A szűkebb és tá- gabb értelemben vett közösségét. Erre kellene összpontosítani, semmint a barikád túloldalán tobzódó Gonoszra. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Törődjön többet egészségével! Számítógépes és ménműszeres felmérés, amely feltérképezi az ön szerveinek fizikai állapotát. A mérés korai visszajelzést ad, amikor még tünetmentes állapotban a nyugati módszerekkel még nem észlelhető az elváltozás. Vizsgálaton (amely kéz- és lábfejen történik ékszer nélkül, fájdalommentesen!) nem vehetnek részt a Pacemaker-használók! Az egyensúly helyreállítására 100% tiszta Hawaii Nőni kapszulázott trópusi gyümölesport ajánljuk, amely méregtelenítő, természetes készítmény, sejtregeneráló, vitalizáló. A mérés a következő szervek fizikai állapotát teszteli: mandulák, nyirokelvezetés, felső és alsó állkapocs, tüdő, hasnyálmirigy, lép, máj, gerincoszlop összes ízülettel, gyomor, kötőszövet, bőr, epe, vese, hólyag, vastagbél. idegrendszer, keringési rendszer, allergia, endokrin rendszer, szív, vékonybél, hasi, kismedencei szervek, fej szervei, mellkas, nyak szervei, általános állapot. Egerben a Szent Kristóf Panzióban (Arany J. u. 1.) kihelyezett mérést végzünk 2008. március 12-13. (szerdacsütörtök). Ingyenes a mérés azoknak, akik élnek a Nőni adta lehetőségekkel, másoknak 3000 Ft. Bejelentkezés szükséges) Nőni Magyarország Kft 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15.3. em. tel.: 46/507-055,06-30/45-999-72 ____________________________ (214912-247645) S zázadik születésnapján köszöntötték. Helgert Mátyásné a mátraházi idősek otthonában él, és március elsején ünnepelte századik születésnapját. Mivel akkor épp látogatási tilalom volt az intézményben, kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel köszöntötte őt családja, az intézmény, számos lakótársa és Hiesz György polgármester a jeles alkalomból. Erzsiké néni - bár hallása az utóbbi években nagyon megromlott - örömmel fogadta a tiszteletére adott műsort, az ajándékokat és a jókívánságokat. Nem csak vidám buliban, bánatukban is drogoznak Narkollázs címmel drogprevenciós hét kezdődik hétfőn 12.30- tól az Egri Kulturális és Művészeti Központ szervezésében. A Szociális és Családügyi Minisztériumhoz benyújtott pályázatukkal 849 ezer forintot nyertek a programok megrendezésére, amelyek helyszínei Egerben a Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, a Művészetek Háza (itt lesz a megnyitó), valamint Noszvajon a Figedy János Általános Iskola. A programokon hét iskola, a Gárdonyi Géza Gimnázium, a Szalaparti Általános Iskola, a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet, az Eszterházy Károly Főiskola két gyakorló általános iskolája és gimnáziuma, a Dobó István Gimnázium, valamint a noszvaji Figedy János Általános Iskola diákjai vesznek részt. Az előadók között dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos az aktuális droghelyzetről ad számot a hallgatóságnak. A rendezvényen az előadásokon és beszélgetéseken túl a színház, a film és mozgásművészet segítségével próbálják felhívni a figyelmet a drogfogyasztás ártalmaira, következményeire. Tudni kell, hogy nemcsak bulikban drogozók élnek köztünk, hanem sokan lelki problémákkal küszködnek, és segítségre szorulnak, s e felett a szülők és a családtagok sem hunyhatnak szemet. ■