Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-24 / 20. szám
HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. JANUÁR 24., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Már működik a településeknél is a közvetítői intézmény Az áfa miatt magasabb a lakbér számlák A távfűtéshez kötődő díjak is megemelkedtek az idei év januárjától A januári számlákkal már a megemelt hődíjról és magasabb alapdíjról kapnak elszámolást a megyeszékhelyen a fogyasztók. Képünk illusztráció. A közelmúltban ismeretlen tettesek betörtek a tarnabodi önkormányzat egyik raktárába. Az elkövetők - amint az utóbb kiderült - hárman voltak. Zsákmányként nem vittek el mást, mint mindössze két benzines fűnyírógépet, amelyek közül a tolvajok pechjére egyébként az egyik működésképtelen volt. A tettesek kilétére tehát elég hamar fény derült. Közülük ketten meglehetősen fiatalok: egyikük még nincs tizennyolc esztendős, a másikuk épp hogy betöltötte ezt az életkort. Ezért döntött úgy Pető Zoltán polgármester, hogy alkalmazza az úgynevezett közvetítői intézményt. ■ Három hónap közmunkára ment a két fiatal helybeli tolvaj.- Arra gondoltam - mondja a faluvezető -, hogy ezen fiatalok esetében nagyon is működőképes lenne ez a rendszer. Vagyis arról van szó, hogy ha rendőrségi eljárást kezdeményezek, akkor a bíróságtól kapnak pár hónap felfüggesztett börtönbüntetést. Ha közben mégis elkövetnek valamit, s börtönbe kerülnek, csak tovább romlik az életkezdési esélyük, hiszen ott aztán kitanulnak mindent, amire a falu lakóinak nincs szükségük. Ezért kezdeményeztem, hogy közmunkavégzésre kötelezzék őket. Az esetet a polgármester jelezte a Hevesi Megyei Igazságügyi Hivatalnak. Az egyeztetésre ketten eljöttek, ők vállalták a három hónapos ingyen közmunkát. Ezzel ellenük megszűnt az eljárás, mindaddig, amíg rendesen teljesítik vállalt kötelezettségüket. A harmadik elkövető azonban többszöri felszólítás ellenére sem ment el, ezért vele szemben maradt a rendőrségi eljárás. A két fiatalnak a hónap végén jár le a közmunka. Ők a többi munkással együtt árkokat takarítanak, nyesedékfát hordanak az iskola kazánjába. Ha a hónap végéig is kitart a lendület, úgy a „botlást” megússzák közmunkával.- Három hónapig pénz nélkül dolgozni azért elég kemény - fogalmaz Pető Zoltán -, s akinek volt már része hasonlóban, tudhatja, a közmunka is képes enyhébb esetekben a büntetés helyettesítésére. ■ Sz. R. Az EVAT Zrt. több szolgáltatása változatlan áron érhető el az idén. Ám jogszabályi változások miatt lesznek kellemetlen tételek is a januári számlákon. Sike Sándor Az idei feladatokról a társaság ügyvezető igazgatóját, dr. Barcziné dr. Mihály Erzsébetet kérdeztük. Szerinte az árdrágulást részben a jogszabályi feltételek módosulása, részben a földgáz szabadpiaci árának jelentős emelkedése okozza. Dr. Barcziné kérdésünkre elmondta: vannak olyan szolgáltatásaik, ahol az ügyfelek azt tapasztalják, hogy nincs változás. Byen a parkolási díjak, a műjégpálya használata.- A parkolásnál továbbra is | ugyanolyan konzekvensen fo- | gunk eljárni a jogszabályok ma- I ximális betartásával, mint eddig. Az emberek ezt tudják, tudomásul vették. Ebből is fakad, hogy egyre kevesebb - bár még mindig jelentős számú - a parkoláskor elkövetett vétség - fogalmazott az igazgató asszony. Úgy véli, rájönnek az ügyfeleik, hogy egyszerűbb egy díjtételt megfizetni, mint amikor már rárakódnak a bírósági és egyéb költségek. Az EVAT Zrt változatlanul ösztönözni szeretné - amiatt is, mert negyedik éve nem változott a parkoláshoz kötődő semmilyen díjtétel -, hogy tekintsék át az autósok a bérletek nyújtotta lehetőségeket. Ezek igen kedvezőek, hiszen bizonyos övezetekbe szóló bérlet megvásárlása a többi övezetben is ingyenessé teszi a parkolást A díjtételek is igen méltányosak: egy lakossági első övezetes bérlet megváltható példáid 35 ezer 496 forintból. Ez olyan jogosítványokat ad, ami szerint az autós a Bajcsy, a Fellner, a Kossuth utcákat, valamint a Centrum parkolóját leszámítva az egész városban jegyváltás nélkül parkolhat. Aki mindenhova érvényes bérletet akar venni, megteheti 70 ezer 992 forintból, de ha valakinek elég, hogy a Knézich- en, a Csikyn, a Rózsa Károly vagy a Törvényház utcában, a Tűzoltó téren várakozzék, akkor 9550 forint éves díjból megteheti. Az egyre népszerűbb jégpályán is minden díjtétel a régi. A működtető EVAT korcsolyákat vásárolt, az öltözék számára bérelhető széfek szolgálják a biztonságot. Most már hétköznap korábban is nyitnak. A gárdonyi gimnazisták például ott tartják testnevelés óráikat.- Független tőlünk, de véljük, hogy érzékenyen érinti a lakosságot, ezért a számlára is tettünk egy jelző mondatot, és szeretnénk a figyelmet fölhívni rá: áfa-köteles lett a lakbér. Nem az önkormányzat és nem a társaságunk miatt, hanem jogszabályi módosítás folytán - mondotta. Megtudtuk, hogy a 20 százalékos forgalmi adó az önkormányzati 195 forintos négyzetméterenkénti lakbért 234 forintra módosítja. Ez a tétel az összkomfortos és komfortos lakásokra értendő. Az önkormányzattól lakást bérlők így 5200 forintos számla helyett januárban már 6318 forintosat kaptak vagy kapnak.- Vonatkozik a jogszabály az EVAT-tól lakást bérlőkre is. Társaságunk azzal próbál segíteni, hogy 2008-ra nem emeltünk lakbért, csak az áfát tettük rá a tavalyi díjra - hangsúlyozta dr. Barcziné dr. Mihály Erzsébet. A távhő alapdíját decemberben az árhatóságként működő önkormányzat módosította. Az emelés mértéke 7,5 százalék, így 392 forintról 422 forintra változott a légköbméterenként fizetendő éves alapdíj. Ez közepes méretű lakásoknál 350 forint többlet havonta.- Lesz hődíjváltozás is. Tűdni keü, hogy olajár-robbanás volt a piacon. A gáz ára mindenhol változott. Társaságunk tavaly kiment a szabadpiacra, s az akkori előnyöket a lakosság élvezte, mert a hődíjban 8 százalékkal csökkentve számláztunk decemberig. A tájékoztatókon azonban mindenkivel éreztettük, hogy ha változik az ár a piacon, akkor változni fog nálunk is. Miután változott a gázár, a hődíjon változtatnunk kellett, 2306-ról 2906 forintra gigajoule-onként. A lakosságjanuártól ezzel a hődíjjal találAZ egycsöves rendszer szabályozhatatlan. Vannak lakások, amelyekben „megfagynak” bizonyos végpontoknál. Ha fölemelik a központi hőmérsékletet, hogy a végpontoknál is megfelelő legyen, akkor hatalmas fogyasztások keletkeznek, miközben a rendszer elején egész télen nyitott ablakkal kozik - mondta el lapunknak az ügyvezető igazgató. S hogy mit lehet tenni? Kicsit már „bejáratott” történet, hogy decemberben a hődíjhoz támogatási kérelmet lehetett beadni. Viszonylag gyors volt az elbírálás is. Az EVAT a távhős számlák kiküldésével kivárt, csak január 8- án küldte ki azokat. Eddig az időpontig kétezer távhős fogyasztó támogatási adatbázisát kapták meg a Kincstártól, amelyet érvényesítettek az emelt hődíjas számlában.- Ha az ügyfél kap határozatot arról, hogy megállapította neki a Kincstár a támogatást, az nem ugyanaz, mint ahogyan nekünk átadja az adatbázist. Elképzelhető, hogy az ügyfélnek van támogatási papírja, de a számlájában nincs érvényesítve, mert hozzánk még nem érkezett meg. De, szabadulnak a túlfűtéstől Különösen érzékenyek ezek a rendszerek a szakszerűtlen átalakításokra, s bizony az elmúlt húsz év alatt nagyon sok illetéktelen beavatkozás történt. Ezeket kijavítani már csak teljes korszerűsítéssel lehet, amit a teljes fogyasztói hálózaton kell az ott lakóknak elvégeztetni. mint az elmúlt évben is, visszamenőleg érvényesítjük a megítélt támogatást. Az igazgató szerint a növekvő energiaárak mellett a legfőbb kérdés, hogy miként lehet a hővel takarékoskodni. ló példával járt elöl a városban nagyon sok ház, ahol a fogyasztói rendszerek korszerűsítését elvégezték, a fűtést lakásonként mérhetővé, szabályozhatóvá tették, ezzel a pazarlást megszüntették. Ám van a távhős területen még jó néhány tömb, és a panaszok szinte csak ezekre a tömbökre korlátozódnak, ahol az ott lakók semmit nem tettek ennek érdekében. Ezek főleg az egycsöves fűtési rendszerű épületek, amelyekben a hőfogyasztás akár négy- ötszöröse a korszerű fűtési rendszerű házak fogyasztásának.- Külön társasházi fórumokat is szervezünk ott, ahol egycsöves rendszerek vannak, hogy használják ki az állami támogatás, a pályázatok adta lehetőséget. Nem feltétlenül a külső szigetelés jelenti ezekben a házakban a nagy megtakarítást, sokkal inkább a korszerűtlen rendszer átalakítása. Ha ezt megtennék, szinte semmilyen hődíjváltozást nem érzékelnének. A fogyasztás nagyságrendjének csökkenése kompenzálná ugyanis a díjváltozást - jegyezte meg az ügyvezető igazgató. □ ■ Egyre kevesebb - bár még mindig jelentős számú - a parkoláskor elkövetett vétség Miért korszerűtlen rendszer az egycsöves? I Síp. Az e címet viselő nemzetközi versmondó versenyt erdélyi és szlovéniai lányok nyerték. Az egri Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház szombati rendezvényén a gyergyószentmiklósi Dobilán Melinda és a szlovéniai Lendván tanuló Husek Katja értek el első helyezést. Második helyen a gyöngyösi Berze-gimnázium tanulója, Zaja Gréta végzett, harmadik lett Koska Zsófia (Sirok), valamint Fülep Viktória (Noszvaj). Vajon tudjuk-e, hogy mit is eszünk? étel védegylet A fogyasztók megingott bizalmát is helyreállítanák- Ha tetszik, egyfajta imázs- javításról is szó van. Össze kívánjuk fogni a szakmát a fogyasztók és szakmai érdekek közös védelme jegyében. Mindenkinek joga van ugyanis tudni, hogy mit kap a pénzéért - hangsúlyozza Jankó István, a Közéjreurópai Fogyasztóvédelmi és Élelmiszer-biztonsági Egyesület alapító elnöke. Civilben a felsőtárkányi Park Hotel Táltos vezetője a kocsonyafesztivált szervező, nemzetközi gyakorlattal is rendelkező kiváló séf. A Közéjmirópai Fogyasztóvédelmi és Élelmiszer-biztonsági Egyesület 2006 decemberében alakult, s 2007 januárjában jegyezték be. Az első év szárnypróbálgató szervezkedése után idén már bővebb szakmai programok- § kai, az állategészségügy, az | ÁNTSZ, a fogyasztóvédelem j szakembereinek részvételével 1 szervezett konzultációval, lakossági fórummal, árubemutatóval és ismeretterjesztő kiadvánnyal is készülnek.-Az egyesület célja a vásárlók és a vendégek megrendült bizalmának visszaszerzése. Erre a közelmúltban feltárt élelmiszer-hamisítások, túlszámlázások, kereskedői visszaélések késztettek bennünket. Az újon■ Jó úton halad az egyesület országos hálózatának kiépítése. Jankó István: Egyfajta imázsjavítás- ról is szó van a fogyasztókért nan létrejött, s a szakma öntisztulását elősegítő civilszervezet ennek érdekében igyekszik elősegíteni, hogy minél kevesebb olyan hely legyen, ahol nem tartják be a higiénia, az élelmiszerbiztonság, a kötelező tájékoztatás, az üzletvitel szabályait. Mindezt nem hatóságként, hanem a tudnivalók összegyűjtésével, felvilágosítással és tájékoztatással - emeli ki Jankó István. Jelenleg 40-50, főként a vendéglátásban és a kereskedelemben érintett, illetve az ezekkel összefüggő területen működő vállalkozást, szakembert tudhatnak a tagjaik közt. Indulásként elsősorban Heves, Borsod és Szolnok megyei hatókörrel, de jó úton halad az egyesület országos hálózatának kiépítése. Sőt szeretnének a határon túlra is kilépni. A szlovák és romániai fogyasztóvédelmi partnerség már körvonalazódik. Mindezek a témái a mai éves közgyűlésnek is, ahol az élelmiszer-biztonsági alapkérdésekről, illetve a fogyasztóvédelmi ellenőrzésekről is szó esik. ■ K. I.