Heves Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-24 / 20. szám
* 2008. JANUÁR 24., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR 19 HÍRSÁV Hajnal Tamás nyártól a Borussia Dortmundé labdarúgás - Nyártól a Bundesliga-rivális Borussia Dortmundnál folytatja pályafutását Hajnal Tamás, a Karlsruhe SC és a magyar válogatott középpályása. Ezt Rolf Dohmen, a KSC menedzsere jelentette be. Hajnalnak 2010-ig szól a szerződése az élvonal újoncánál, de a kontraktus egyik pontjának megfelelően a Borussia most 1,3 millió euróért (331 millió forint) megvásárolhatta őt. Sopronba költözik a REAC csapata labdarúgás - Fodor Tamás, Sopron polgármestere és Kutasi Róbert, az élvonalbeli REAC csapatának ügyvezetője tegnap bejelentette, hogy a rákospalotai együttes Sop- ron-REAC néven a hűség városában játssza le tavaszi hazai mérkőzéseit. Mint kiderült, mindkét fél hosszú távra tervez, de a részletek kidolgozása még folyamatban van. Ahogy Kutasi mondta, „hogy lesz-e házasság, azt a hálószoba dönti el”. Öt hevesi arany Nyíregyházáról atlétika - Öt medállal gyarapította éremgyűjteményét a Hevesi SE a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei nyüt versenyen. A Kovács Gyula által felkészített atléták Nyíregyházán kétszer állhatták a dobogó tetejére, emellett két ezüst- és egy bronzérem is a nevükhöz fűződik. Eredményeik. Serdülők. Erdélyi Kata, távolugrás: 1. hely, 465 cm. 50 m síkfutás: 2. Rátkai Anita, 50 m síkfutás: 2. JuBesenyei Balázséknak (középen) jól sikerült a nyírségi túra hász Péter: 4., 11.26 m. Oláh Róbert, súlylökés: 3., 11.73 m Juniorok: Besenyei Balázs, súlylökés: 1., 16.70 m. flzflgria Cross verseny első fordulója következik tájfutás - Agria Cross néven háromfordulós terep-futóversenyt rendez az Egri Testedző Club, melynek első fordulóját január 27-én, vasárnap bonyolítják. Az esemény helyszínéül szolgáló felsőtárkányi Varró-háznál 11 órakor indítják a mezőnyt. A résztvevők több kategóriában állhatnak rajthoz. Totótippek a 4. játékhétre 1. Aston Villa (6.)-Blackburn (9.) 1,X 2. Wigan (17.) - Chelsea (3.) 2 J^Ath. Bilbao (15.) - Barcelonái2-) 2 4. Real Madrid (L) - Villarreal (3.) 1 5. Sampdoria (6.) - Siena (17.) _______1 6 . Roma (2) - Palermo (8.) 1 7. Atalanta (11.) - Reggina (18J^ 1 8. Cagliari (20.)- Napoli (Ï0) X, 1 9. Catania (12.) - Parma (15.) 1, X 10. Empoli (19.) - Fiorentina (4.) X, 2 if. Milan (9.) - Genoa (7.) 1 12. Torino(16.)-Lazio(14.) ~ 1, X,2 13. Udinese (5.) - Intemazionale (1.) 2 14. Livorno (13.) - Juventus (3.) 2 Nem a számítógép a hibás átigazolás A Mátra versenyrendezési bizottság részéről vétettek A füzesabonyi és a gyöngyösi csapat képviseli a megyét a hatvani tornán- fűzte hozzá a versenyrendezési bizottság titkára. A tárkányiak részéről megerősítették: amennyiben Kasza Gábor mégsem mehet hozzájuk, jogorvoslattal élnek. Miután a magyar labdarúgásban - mint ahogy az élet más területein is - hallottunk már visszadátumozásról, utólagos machinációról, így akár ezúttal is felmerülhetett volna hasonló. Az ügynek azonban nem kizárólag az Egri FC a kárvallottja. Tudomásunkra jutott, hogy több, az NB III. Mátra-csoportjában szereplő csapat által leadott szerződések sincsenek benne a számítógépes rendszerben. Erre például a jászapáti, a gyöngyösi stb. vezetők is csupán most, a kialakult helyzet miatt figyeltek fel, és persze azonnal léptek ennek megoldása érdekében. ■ Csütörtökön már bevisszük az adatbankba az okmányokat.- Nagyon megkönnyebbültem- mondta László István, az Egri FC szakosztályvezetője. - Időben eljuttattuk az illetékes bizottsághoz a szerződéseket, mégis az a vád ért bennünket, hogy hibáztunk. A botrány a mi játékosaink miatt pattant ki, ám- mint bebizonyosodott - bármelyik más klubbal is előfordulhatott volna hasonló. Arról nincs információnk, hogy ezek után lesznek-e személyi változások az NB III. Verseny- rendezési Bizottságánál. Az NB III. Mátra-csoport Versenyrendezési Bizottsága részéről tegnap elismerték: nem vitték be a számítógépes nyilvántartásba a játékosok szerződéseit. Bódi Csaba labdarúgás - Mi a szerződéseket átvettük a klubok képviselőitől, azokat szabályszerűen iktattuk, ám arról nem rendelkeztünk információval, hogy ezeket a megállapodásokat a számító- gépes nyilvántartásban is szükséges szerepeltetni. Erre vonatkozó utasítást nem kaptunk, az átigazolásokat pedig egyébként is a megyéknél végzik. Csütörtök reggel azonban már bevisz- szük az adatbankba az okmányokat - magyarázta tegnap Répássy László. A NB III. Mátra-csoport Versenyrendezési Bizottságának titkára mindezt azok után jelentette ki, hogy hétfőn kiderült: noha az Egri FC labdarúgói közül 20 játékos szerződéssel rendelkezik, ez a számítógépes nyilvántartásban nem lelhető fel. Ezek után jogszerűen igazolta át a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség Tóth Balázst Besenyőtelekre és Kasza Gábort Felsőtár- kányba. Egyikük neve mellett sem szerepelt ugyanis érvényben lévő megállapodás az egri klubbal, bár azt a megyeszékhelyiek még 2007. július 25-én megkötötték, csakúgy, mint a további 18 futballistával. Vélhetően Tóth Balázs Besenyőtelekre történő távozása most meghiúsul Arra vonatkozóan, hogy Tóth Balázs és Kasza Gábor sorsa miként alakul, vagyis maradhatnak-e új egyletüknél vagy kötelesek lesznek visszatérni az EFC-hez, Répássy nem tudott érdemi válasszal szolgálni. - Ez a két klub megállapodásán múlik Vasárnapi matiné-előadás marad a Pécs nincs változás Az egriek vezetői nem járultak hozzá az időpont módosításához kosárlabda Nincs módosítás. Az eredeti időpontnak megfelelően, január 27-én, vasárnap 11 órától fogadja az Eszterházy KF- Hész Gépszolg SE az NB 1/A-cso- portos PVSK Expo Center Pécs együttesét. A mérkőzés nem kisebb téttel bír, mint hogy a győztes bejut a férfi Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé. A megyeszékhelyieknél hetek óta tartanak a mérkőzés előkészületei csakúgy, mint a játékosok, a klubvezetők részéről is fokozott várakozás előzi meg a Sztojan Ivkovics vezette gárda egri fellépését. A minap azonban úgy tűnt, mégis módosulhat a mérkőzés időpontja.- Korábban arról volt szó, hogy mivel a Pécs szombaton bajnoki mérkőzést játszik Nyíregyházán, költségkímélés szempontjából a hazafelé út alkalmáNESZ ________ ' KSNBS TfMWMi . «ses»»! „ f val vasárnap délelőtt letudnák az egri kupatalálkozót is - fogalmazott Varró Géza, az egri klub elnöke. - Ám mivel a nyírségiek a napokban teremgondok miatt péntekre kérték a bajnoki találkozó rendezését, szó volt arról, hogy akkor esetleg szombaton este jönnének a pécsiek. Mi azonban ehhez a változtatáshoz nem járultunk hozzá, ugyanis már túl későinek éreztük a módosítást. így minden marad a régiben, az előzetes megállapodásnak megfelelően, vasárnap délelőtt fogadjuk az élvonalbeli riválist. Ami pedig a keretet illeti: információink szerint a külföldön tartózkodó dr. Fazekas Csaba kivételével valamennyi játékos Széles-Kovács Gyula edző rendelkezésére áll. Sérült nincs, mindenki teljes értékű munkát végez, és gőzerővel készül a nagy erőfelmérőre. A keleti túrára a pécsiek teljes csapattal érkeznek. ■ S. K. kézilabda Nyolc együttes részvételével szombaton és vasárnap a hatvani Kodály Zoltán Általános Iskola csarnokában rendezik a megyei szövetség hagyományos rendezvényét, a Bornemissza-kupa férfi felkészülési tornát. A megmérettetésen szűkebb hazánk csapatai közül két NB Il-es gárda, a Gyöngyösi Főiskolai KK II. és a Füzesabonyi SC lép parkettre.- A SHS Eger-Eszterházy SE és a Hatvani KSzSE nemrégiben lemondta a szereplést, előbbi pénzügyi gondokra hivatkozott, míg utóbbinál - elmondásuk szerint - még nem tartanak a felkészülés azon szakaszában, hogy vállalni tudnák a fellépést. Sajnálattal vettük, hogy így alakult, helyettük a KK Ajka és a Salgótarjáni KC csapatát láthatja a közönség - tájékoztatott Paulovics Zsolt, a Heves Megyei Kézilabda Szövetség versenybizottságának vezetője. Az A-csoportban a Szentendrei KC (NB 1/B., Nyugati csoport, 7.), a KK Ajka (NB IL, Északnyugat 1.), a Balassagyarmati KSE (NB I/B., Kelet, 8.) valamint a Gyöngyösi Főiskolai KK II. (NB IL, Észak, 4.) együttese szerepel. A B jelű négyesbe a Tatai HAC (Budapest Bank Liga, Alapszakasz, 16.), a Salgótarjáni KC (NB 1/B. Kelet, 12.), a Váci KSE (NB IL, Észak, l.J és a Füzesabony SC (NB II., Északkelet, 9.) kapott besorolást. A program _________________ ___Január 26., szombat _______Csoportmérkőzések_______ 1 0.00- 11.00: Füzesabony SC - Salgótarjáni KC 11.15- 12.15:Váci KSE-Tatai HAC 12.30- 13.30:KK Ajka - Batesaflanmati KSE 13.45- 14.45: Szentendrei KC - Gyönaösi FKK II. 15.00- 16.00:Salgótaijáni KC-Váci KSE 16.15- 17.15: Tatai HAC - Hizesabony SC 17.30- 18.30: Gyöngyösi FKK II,-KK Ajka 18.45- 19.45: Balassagyarmati KSE _____________- Szentendrei KC______J anuár 27., vasárnap Csoportmérkőzések: 10.00- 11.00:KK Ajka - Szentendrei KC 11.15- 12.15: Füzesabony SC-Váci KSE 12.30- 13.30:GyőnBösi FKK II. _____________Balassa^armati KSE________ 1 3.45- 14.45: Tatai HAC - Salgótarjáni KC_____ _____________Helyosztók____________ 1 5.00- 16.00:A 7-8. helyért (A IV.-B IV.) 16.15- 17.15: Az 5-6. helyért (A lll.-B III.) 17.30- 18.30: A 3-4. helyért (A ll.-B II.) _____ 1 8.45- 19.45:Döntő (A l.-BI.)____ 1 9.55: Eredményhirdetés__ ■ S. K. Fontos meccsek sorozatban következmény Gyöngyösi András felajánlotta a lemondását VÍZILABDA A következő bő három hétben két olyan kérdésre is választ kaphatunk, amelyek mostanság leginkább foglalkoztatják a Brendon-UPC-ZF-Eger szimpatizánsait. Egyrészt, sikerülhet-e megnyerni az OB I. alapszakaszát, másfelől: hogyan alakul a gárda további LEN- kupa szereplése? Á fent említett időszakban öt mérkőzés vár Biros Péterékre, amelyek közül négy komoly rangadó. Nyéki Balázsék az újabb bajnoki pontok reményében előbb megmérkőznek a Honvéddal, majd a címvédő Vasassal HUNGÁRIA és a Szegeddel is, de ne feledkezzünk meg a LEN-kupa elődöntő első mérkőzéséről sem, ugyanis február második hétvégéjén Montenegróba utazik a csapat, ahol a PVK Budvanska Rivijera lesz az egriek ellenfele. A visszavágót március 15-én rendezik. Visszakanyarodva a hétvégi, 5-1-es egri győzelemmel zárult Szeged elleni LEN-kupa negyeddöntő visszavágóhoz. A mérkőzés után Gyöngyösi András, a Tisza-partiak trénere felajánlotta lemondását, de Körtvélyessy Péter klubelnök meggyőzte a folytatásról. Gyöngyösi különösen az egy dobott gól miatt volt csalódott, hosszas beszélgetés után azonban úgy döntött, mégis végigcsinálja az idényt. Az eg riekre váró rangadók sora között némi felüdülést jelenthet a február 15-én sorra kerülő OSC elleni hazai bajnoki. Összeállításunkban a várható februári programot közöljük. A program _______________________ O B I. - 14. forduló. Január 26., 18.00. Domino-BHSE - Brendon-UPC-ZF-Eger OB I. -15. forduló. Február 2. TEVA-VasasPlaket - Brendon-UPC-ZF-Eger LEN-kupa elődöntő, 1. mérkőzés. Február 9. vagy 10. PVK Budvanska Rivijera - Brendon-UPC-ZF-Eger OB I. - 16. forduló. Február 15., 19.00. Brendon-UPC-ZF-Eger - OSC Opus Via OB I. - 17. forduló. Február 17., 19.00. Brendon-UPC-ZF-Eger - Szeged Beton VE ■ S. K. HEVESiHÍRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kit. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kit. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: havas andrAs, kühne Gábor mb. Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési részleg: Telefon: 36/51G627 Fax: 36/513-630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1800 Ft; negyedévre 5400 Ft fél évre 10800 Ft, egy évre 21600 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Törők Ignác u. 8. sz. Tel./fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel/fax: 37/341-051). Készült AS-NY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét Mindszenti krt 63. Felelős vezető: Boros Gábor I Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- jj | böző versenyeken, játékokon, akciókon, 5 szavazásokon, rejtvénypályázatokon jj stb. résztvevők által személyesen, írás- jj ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- jj mailben megadott személyes adatok jj nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- jj hoz, hogy azok felhasználásával a Társa- jj Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, ji amelyek az adatok feldolgozását is vég- ji zik (Axel Springer-Magyarország Kft., jj Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., jj Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság jj Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- ji újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő jj Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- jj sük, akcióira, kiadványaira és egyéb jj szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek jj az általunk kezelt személyes adataik kő- jj réről, felhasználásuk módjáról és céljá- jj ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- jj tését, felhasználásuk korlátozását, illet- jj ve törlését. HU ISSN 0865-9109 Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.