Heves Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-06 / 234. szám
3 2007. OKTÓBER 6., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Új létesítmények a dombon magántőke Két egri beruházó épített „csuda” épületeket Az Eger Invest Sport Kft. beruházásában igazán gyönyörű csarnok létesült. Az épület avatási ünnepségét látványos bemutató tette még színesebbé. HÍREK Eger KIÁLLÍTÁS Az egri Hozam Klub kultúra szekciójának rendezésében pénteken este 6 órakor nyílt meg Herczeg István festő- és grafikusművész „Kő és fény..." című kiállítása. A tárlat látogatóinak a bemutatott festmények kedvezményes megvásárlására is lehetősége van. Eger KÖZMEGHALLGATÁS Az Egri Görög Települési Önkormányzat október 9-én, kedden délután 4 órától lakossági közmeghallgatást tart a Kossuth Lajos utca 28. szám alatti, első emeleti irodájában. Deilljén jótékonyság A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság hetedik fordulója után harmadik helyezést ért el a Demjén Sport Egyesület. A csapat javára ma este 8 órától jótékonysági bált tartanak a kultúrházban, ahová várják a település lakosságát. Eger FOGADÓÓRA Október 8-án, hétfőn délután 3-tól 4 óráig Bányász Róbert, a megyeszékhely 3- as számú választókerületének ön- kormányzati képviselője, a szociális és egészségügyi bizottság tagja, Lajosváros tanácsnoka tart fogadóórát választóinak a városházán. Szilvásvárad ÚSZÁS Hetente négy napon át úszásoktatásra járnak Ózdra a helyi általános iskolások, s az óvodások egy csoportja. A gyermekek szállítását az önkormányzat biztosítja ingyenesen saját autóbuszával. A tíz hétig tartó tanfolyam végén a legtöbben megtanulják az úszás alapjait, és vízbiztonságot szereznek - tájékoztatott Szaniszló László polgármester. Eger MEGEMLÉKEZÉS A szabadságharc vértanúiért tart gyertyás- fáklyás megemlékezést ma este fél héttől a Forradalmi Emlékbizottság és a Kisgazda Polgári Egyesület a színház előtti '56-os emlékműnél. Eger JÓTÉKONYSÁG A Part Egyesület és a Kis Zsinagóga Egri Kortárs Galéria jótékonysági koncertet rendez október 8-án, hétfőn 18 órától a Kis Zsinagógában, a Hibay Károly utca 7. szám alatti műemlék épület közműveinek korszerűsítéséért. A Jótékonycert’’-en fellép többek között Müller Péter Sziámi és a Záhony Unplugged formációja is. Lesz vetítés és forralt boros teaház is. A támogatójegyek, illetve a becsületkassza révén az est bevételét a művészeti célú épület korszerűsítésére fordítják a szervezők. Folytatás az 1. oldalról Az Eszterházy Károly Főiskola Leányka úti campusán több beruházás készült el az ősszel. E létesítmények pénteki átadása sok szempontból eltért a hagyományos avatóünnepségektől. Például abban, hogy a Miniszterelnöki Hivatal, illetve az Oktatási és Kulturális Minisztérium képviseletében megjelent államtitkárok, a megyei és városi önkormányzati vezetők, a beruházó cégek képviselői mellett az egri főiskola már nyugdíjas egykori vezetőit is láthattuk. Itt volt dr. Nagy József, dr. Pelle Béla, dr. Perge Imre - valamennyien főigazgató-helyettesek voltak -, s eljött Ivanics János, aki éveken át volt az intézmény gazdasági vezetője. Köszöntőjében dr. Hauser Zoltán rektor a meghívásuk kapcsán külön is megjegyezte: a részvételük azt is jelképezi, hogy a múlt nem mögöttünk van, hanem az elmúlt időkben lerakott alapokon állunk. Rajtuk kívül megtisztelték az eseményt más felsőoktatási intézmények vezetői is. Megjelent az avatásra dr. Balogh Árpád, a nyíregyházi főiskola örökös rektora, dr. Székely Péter, a szolnoki főiskola, illetve dr. Csizmadia István, az egri Hit- tudományi Főiskola rektora. Dr. Magyar Bálint, a Miniszterelnöki Hivatal fejlesztéspolitikai államtitkára avatóbeszédében a PPP-konstrukció, a magántőkét bevonó beruházási szerkezet jelentőségéről szólt. Az egykori oktatási miniszter, akinek meghatározó szerepe volt ennek a formának a bevezetésében, úgy vélte, a magyar felső- oktatásnak a hiányos beruházási lehetőségekből fakadó bajaira nem lehetett volna megoldást találni a hagyományos keretek között. Arra hívta fel a figyelmet, hogy egy- egy főiskolai, egyetemi beruházáskor a többi intézményi vezetőt bizony az irigység fogta el, hiszen a lehetőségek behatároltak dr. hauser Zoltán (képünkön) köszöntőjében „segített” az őt követően felszólaló cégvezetőknek. Az általa felsorakoztatott adatok persze kicsit talányosak voltak: 2500, 2700 és 3300. így hangzott a számsor. A megfejtés pedig a következőképpen: az Imola Kft. és az Eger Invest Sport Kft. beruházásai 2500 millió forintba /elvoltak. Mára megfordult a helyzet, köszönhetően a magántőke bevonásának. Ezzel a megoldással a korábbi 15-20 helyett két- három év alatt valósíthatók meg a beruházások. A C-épület, illetve a rajz tanszék átépítését és bővítését beruházóként jegyző Imola Kft. nevében Tóth Imre ügyvezető igazgató felidézte az első nagyobb egri, az oktatáshoz kötődő munkájukat, a József Attila Kollégium építését 1996- ban, amikor Magyar Bálint vezette az oktatási tárcát. Mint fogalmazott, azóta többször is találkoztak, aminek különösen örülnek. Elsősorban azért, mert eleinte nem volt könnyű ilyen rültek, ennek révén 2700 épület-négyzetméter újult meg és 3300 új épület-négyzetméterrel gazdagodott az intézmény. léptékű munkákhoz jutni, mint a mostani ebben az élhető, történelmi hagyományokkal rendelkező szupervárosban. Tóth Imre jó dolognak nevezte azt, ha egri cég húzhat fel városbeli hasonló épületeket. A cégvezető utalt a Szolnokon folyó, az egrinél is nagyobb beruházásaikra. Reményét is fejezte ki, hogy minden akadály elhárul az új campus építésének megkezdése elől. A másik nagy beruházásegyüttes á Harmati László vezette Eger Invest Sport Kft. nevéhez fűződik. Az apartmanházas kollégiumok, sportlétesítmények avatásán megjelent Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára, akit arról kérdeztünk, hogy elvi vagy technikai okok miatt maradt el a szolnoki főiskola új épületével kapcsolatos szerződések aláírása. (Ezt a campust is az Imola Kft. építi - A szerk.) Az államtitkár válaszában kifejtette, csupán technikai okai vannak, hogy nem került még rá minden aláírás a szerződésre, hiszen már a beruházás minden részletét megtárgyalták. Az avatási ceremónia a természettudományi kari épület ünnepségéhez hasonlóan zajlott. Beszédet Manherz Károly, köszöntőt pedig Harmati László mondott. ■ ■ A PPP-konstruk- cióval a korábbi 15-20 helyett két-három év alatt valósíthatók meg a beruházások. Néhány érdekes adat a rektori köszöntőből ÁLLÁSPONT JUHÁSZ MARIANNA Hol gyökerezik a múltunk? borzasztóan nagy munkára vállalkozik, aki arra szánja el magát, hogy neki- áll és elkészíti a családfáját. Ám a végeredmény biztos megéri a fáradozást. Ez van, akinek idő, és van, akinek pénz kérdése. míg A családfákat régen általában komoly művészi színvonalon készítették el, ma már inkább az információtartalmát tartjuk szem előtt: ki és mikor született vagy halt meg, kivel házasodott. A kérdésre adandó válaszok megfejtésére ma már számos olyan kutatót találunk, akik segítenek nekünk a családfa megrajzolásában. Természetesen nem ingyen, néha súlyos ezreseket kémek el azért, hogy helyettünk keresgélnek, utaznak vagy feljegyzéseket készítenek őseinkről. a szerencsésebbek ezeket a kiadásokat megspórolhatják, ha a kutatás előtt egy kicsit szétnéznek otthon. A legjobb és legérdekesebb, ha egy féltve őrzött, titkokkal teli naplóra bukkanunk. De belelapozhatunk a nagymama vagy a nagypapa bibliájába, imádságos könyvébe;, hátha ezekben rejlik valami fontos tudnivaló. De •élőszedhetjük a padlásótf porosodó régi iratokat, anyakönyveket, vagy beszélgethetünk a rokonokkal. A család idősebb tagjainak emlékezetében mindig sok olyan információ élhet a múltról, amit csak ők tudhatnak, és a megsárgult papírok nem árulkodnak róluk. A szakértők szerint így még egy öt generációra kiterjedő családfát is összeállíthatunk. Ha szerencsénk van. Ha még élnek azok a déd- vagy nagyszülők, akik minden családi titok tudói. szörnyű A gondolat, de addig kell velük beszélgetni a múltról, amíg lehet... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu A szolgáltató mulasztott, megköveti a fogyasztókat Több, mint egyszerű közmunka erdőművelők Újabb huszonöt állástalan szerzett képesítést Nemrég adtunk arról hírt, hogy Fedémesen, Tarnaleleszen, Bükkszenterzsébeten és Szentdomonkoson az utóbbi időben sokat romlott a víz minősége. A csapokból az addig megszokott tiszta víz helyett sárgás-barnás zavaros lé kezdett csordogálni, ami nemcsak az ihatóságát vonta kétségbe, de a mosásban is egyre jobban zavarta az asz- szonyokat. A gond a közös képviselő-testületi ülésen is felvetődött, ahol a négy község vezetői megerősítették, hogy az ő településükön is mind többen panaszkodnak. Végül együtt fogalmaztak meg egy beadványt a szolgáltató Észak-magyarországi Regionális Vízmű (ÉRV) Rt. vezetőjének, kérve a panaszuk kivizsgálását. Miután Kovács Zsolt, az ÉRV Rt. vezérigazgatója kézhez kapta levelüket, haladéktalanul vizsgálatot kezdeményezett. Érdeklődésünkre lapunknak elmondta, a cég mulasztást követett el, mivel a rendszer időszerű átmo- satása előtt nem értesítette előzetesen a lakosságot. így a fogyasztók a csapokat nem tudták elzárni, amivel megelőzhették volna a kényelmetlenséget. A felelőst elmarasztalják, a lakosságtól elnézést kérnek. Az okozott kellemetlenségért a jövő havi vízszámlában minden érintettnek jóváírnak egy köbméter mennyiségű vizet. ■ B. K. Felavatták a vidékfejlesztési irodát Egerben Eger országgyűlési képviselője, dr. Nagy Imre avatta fel a hét közepén a Helyi Vidékfejlesztési Irodát (HVI) a megyeszékhelyen. A hazai vidékfejlesztési intézményrendszer összesen 167 ilyen kistérségi létesítménnyel bővül, amelyek egyike Egerben látja el a feladatait. A HVI-k az FVM, illetve a kistérségi önkormányzatok, a vállalkozók és a civilszervezetek közötti kommunikáció kulcsfontosságú szereplői lesznek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program megvalósítása során. Ezért sem lehet az véletlen, hogy az irodaavatón a térség polgár- mesterei nagy számban képviseltették magukat. ■ Az Egererdő Zrt., a mátrafüredi Mátra Szakképző Iskola és az Országos Közmunkatanács közös projektje keretében újabb huszonöt állástalan végezte el azt az erdőművelő-képzést, amelynek végén mindannyian sikeres vizsgát tettek, s így hamarosan átvehetik az Országos Képzési Jegyzéknek megfelelő bizonyítványukat. Minderről tegnap sajtótájékoztatón számoltak be Mátrafüredén, az oktatási intézményben, amely az elméleti képzéshez biztosította a tanerőket.- Olyan emberekkel kellett foglalkozni, akik már évek, sőt évtizedek óta nem ültek iskolapadban. Nyilvánvaló, hogy ezútPallagi László: A háromhavi továbbfoglalkoztatás már önmagában előny tál sem a Sorbonne-ra készültek, de mindenképp előrelépés, hogy megtapasztalták a tanulás, az új szakma megszerzésének lehetőségét, s mindazt, ami előnyt ez hozhat - fejtette ki dr. Vasas Joachim igazgató. . A gondolatot folytatva Pallagi László, az Egererdő Zrt. vezér- igazgatója azt hangsúlyozta: a tanfolyamot sikerrel elvégzetteket a hathavi közmunkaprogram után további három hónapig foglalkoztatja a társaság. Kérdésünkre elmondta: arról nincs pontos adatuk, hogy a korábbi - Gyöngyösön lebonyolított - tanfolyamot elvégzett csaknem ötven erdőművelő közül mennyien tudtak elhelyezkedni. De az tény, hogy többükkel „találkoznak az erdőn”, zömében vállalkozók alkalmazottaiként. Azt is megemlítette, hogy a zrt. egy nagyszabású erdőtelepítési projekt előkészítésén dolgozik, s ha ez megvalósul, akkor ebben a munkában is szükség lesz a megfelelő szakismeretekkel rendelkező munkavállalókra. ■ í