Heves Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-06 / 234. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 6., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Titkokat susogó világba kalauzolják a kirándulókat a bükki erdészek Az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében az idén 11. alkalommal rendezik meg az Erdők hetét, amelynek fő témája az illegális szemétlerakók felszámolása, illetve a biomassza hasznosításának jelentősége. Ennek jegyében az Egererdő Erdészeti Zrt. vasárnap „Erdészekkel a Bükkben” címmel kirándulásra invitálja az érdeklődőket a Szalajka-völgybe. A jelentkezők délelőtt 11 órakor a kisvasút Fatelep megállójától hat kilométeres gyalogtúrát tesznek az Éleskővárhoz, miközben megismerkedhetnek az őszi erdővel, a völgy kultúrtörténeti érdekességeivel, a Bükk hegység geológiájával, növény- és állatvilágával. Antal József erdőgondnoktól megtudtuk, hogy az Erdők hete szilvásváradi rendezvényeit iskolásoknak szervezett túravetélkedő is színesíti. ■ Turnéra indul Puskin meséjével a bábszínház A Harlekin Bábszínházban továbbra is látható a tavalyi év egyik legsikeresebb darabja. Vasárnap délelőtt 11 órakor mutatják be a bolgár vendégművész, Magdalena Miteva által rendezett „Mese a halászról és az aranyhalról” című darabot. Az előadást a hangzatos és fülbemászó balkán népzenei motívumok teszik teljessé. Az előadás előtt fél órával az évad meglepetéseként a Ráhangoló várja a bábszínházban a gyerekeket. A darabbal turnéra indul a bábszínház társulata, melynek művészei Marosvásárhelyen, Szabadkán, majd a budapesti Kolibri Színházban mutatják be a Puskin-mesét. ■ Puttonyra cserélték az aktatáskát diplomataszüret Nagykövetek és családjaik vágták le a szőlőfürtöket Egerben Zhang Thunxiang kínai nagykövet és felesége nagy lelkesedéssel látott hozzá a szüreteléshez. Nemcsak a termést, hanem a mustot Is megízlelték. Ezúttal a megszokottnál kötetlenebb keretek között, többnyire öltönyt és nyakkendőt mellőzve találkoztak a hazánkba akkreditált nagykövetek és családjaik. Lovász Anikó Az idén az Egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet adott otthont a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a Külügyminisztérium által közösen rendezett programnak. Az esemény jó alkalmat teremtett arra, hogy a különböző külképviseletek munkatársai ne csak magyar kollégáikkal, hanem egymással is jobban megismerked- | hessenek. Természetesen az sem | elhanyagolható szempont, hogy I jobban megismerhették az egri borvidéket, az itt készített borokat, amelyeket később saját országukban is népszerűsíthetnek.- A szüret után ebéddel vártuk a vendégeket, majd a Szederinda néptánccsoport szórakoztatta őket. Délután a bel- I városban, az Egri Borok Gyertyás Házában megismerkedhettek az egri borvidék borászaival, majd megkóstolhatták a híres nedűket- ismertette a programot dr. Báló Borbála, a kutatóintézet igazgató- helyettese. A csaknem százéves I intézményben a szőlőfajták ne- J mesítésével, a termőhelyek kuta- [ tásával, borászati technológiai és I bor-finomszerkezeti vizsgálatokkal foglalkoznak. A csaknem 30 hektárnyi területen elterülő szőlészetben 31 kutató végzi a vizsgálatokat. Az összes, Magyarországon tevékenykedő nagykövetségre elküldték a meghívókat, 110 kül- I földi és 90 hazai vendég érkezésére számítottak. A diplomatákat szállító autók délelőtt 10 óra körül egyre sűrűsödő sorban gurultak be az intézet kapuján. A vendégeket dr. Gál Lajos igazgató fogadta, s a pincérek köszöntő italként egy pohár hazai pálinkát ajánlottak az érkezőknek. A hangsúly azonban természetesen a borokon volt.- Nálunk otthon, Kanadában híresek a magyar borok, de nemcsak az italokat ismerjük Magyarországról, hanem a különféle lekvárokat és a cseresznyét is. Nekünk is van egy italkülönlegességünk, a jégbor. A szőlőszemeket hagyjuk a tőkén megfagyni, és csak utána dolgozzuk fel - mesélt országa specialitásáról Jennifer L. Orange Roseburgh, a kanadai nagykövetség kereskedelmi főtanácsosa. Hazánk borai a mongol nagykövet tetszését is elnyerték.- Magyarországon a fehérborok a legfinomabbak, nekem a tokajiak ízlenek a legjobban. Mongóliában viszont inkább a vörösborok a finomabbak - vallotta be Erdenechimeg asszony. A közös szüretelés jó hangulatát Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter köszöntője alapozta meg. Ebben megnyugtatta a vendégeket, hogy az országban található 70 ezer hektár szőlőből nekik csak két sornyiról kell levágniuk a fürtöket, miután az időjárás már elinA minőségi borokkal felvesz- szük a versenyt az unióban előállított italokkal, de tartjuk a lépést a folyamatos változásokkal is. A minőségi borok esetében eddig is meg kellett jelölni, hogy mely borvidékről származnak, az asztali boroknál azonban mostatézte a korai betakarítást. Szintén derűsen fogadták azt a megjegyzését, miszerint senki nem gondolja majd róluk, hogy iszákosak, mert megdolgoznak a finom kortyokért. A délutáni bormustrát rögtönzött kóstolóval előzték meg: a leszedett első pár vödör szőlőből azonnal mustot préseltek a meghívottaknak. A miniszter azt is elmondta, hogy az idei szőlőtermést illetően vegyes képet mutat az ország, de a borászok többsége jó évjáratra számít. A miniszter harmadik alkalomnáig csak a származási országot kellett feltüntetni. A magyar borászok 90 százaléka az ország megnevezése mellett eddig is megjelölte a borvidéket, így az új uniós szabályokhoz való alkalmazkodás nem jelent különösebb nehézséget mai szedte puttonyba a fürtöket, bár mint mosolyogva bevallotta, jobban jeleskedik a kóstolásban, mint a fizikai munkában.- Az egri borvidéknek és az intézetnek is nagy megtiszteltetés, hogy az idén ránk esett a választás. Az utóbbi évek legnagyobb diplomataszürete volt a mai. Összesen harminchét nagykövet jött el személyesen, rajtuk kívül pedig több mint száz külföldit láthattunk vendégül. Szerencsére az eső sem okozott nagyobb problémát, a jó borok pedig elűzték a borús idő miatti rossz hangulatot. A délutáni bormustrán tizenhárom pincészet borait ízlelhették meg a diplomaták, a dán és cseh nagykövetet pedig borlovaggá is avatták - értékelt a nap végén dr. Gál Lajos. A hangulatos rendezvényen többek között részt vett még Szóiké László, a Külügyminisztérium államtitkára, Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke és Habis László, Eger polgármestere is. ■ A borászok többsége az időjárási viszontagságok ellené' re is jó évjáratra számít. Megváltoznak az európai uniós előírások HEVESJOB.HU AiiAsajAniatok Autóértékesítő (33930) Előny: új autó értékesítésében szerzett gyakorlat, Munkavégzés helye: Gyöngyös Területi képviselő (33800) Feladatok: új partnerek akvirálása, kapcsolattartás a meglévő kereskedő partnerekkel. Elvárások: felsőfokú iskolai végzettség, B kategóriás jogosítvány, kitűnő tárgyalókészség és kommunikációs képesség, felelősségteljes önálló munkavégzés, számítógép felhasználói ismeretek, Lakatos (33528) Feladatok: aeroszol gyártógépek beállítása, üzemeltetése, napi karbantartási munkák elvégzése. Elvárások: műszaki irányú középfokú végzettség. Értékesítési képviselő (33590) Feladatok: a bank lakossági és vállalati termékeinek értékesítése, új ügyfelek felkutatása, ajánlatok kidolgozása. Elvárások: középfokú végzettség, alapvető pénzügyi ismeretek, pénzügyi termékek és szolgáltatások értékesítésében szerzett tapasztalat. További információ és megyei állásajánlatok a www.hevesjob.hu oldalon található, ÁLLÁSKERESÉS aloldalon, GYORSKERESŐ használatával. (196636-234595)-------------------------------------------------------------------------------N Az Univerzál Kft. Eger-Felnémet-Berva térségében megkezdi a IV-V. ütem értékesítését! Várható átadás 2008. szeptember-október. 38. 43, 73. 88 nT-es társasházi lakások sorház beépítéssel. 80-200 m'-es saját kerttel, kerttől függően 230.000-260.000 Ft/m árakon, kulcsra készen, jelentős kedvezményekkel! Ugyanitt 128 nT-es lakás üzlethelyiségekkel leköthető. „Hogy az álomból valóság legyen!” Érdeklődni: Balajti Géza ügyvezető igazgató Tel.: 70/275-0258 www.univerzallakopark.hu ()W(3tM3((6. NIVÁK a sikeres vállalkozásokért "Az erősebb női vállalkozásokért Vállalkozónő -civil nő- civil vállalkozónök című konferencia m - Támogató program vállalkozó, leendő vállalkozó nőknek 2007. október 10. (szerda) 16.00-tól Ingyenes részvétel, folyamatos támogatás! Neumann Ifjúsági Vállalkozói Központ (NIVÁK) Eger, Cifrakapu út 158. Tel.: 36/412-063 Magyarország célba ér yI Élhetőbb viszonyokat várnak a fejlesztésektől Az életminőség javításával élhetőbb viszonyok kialakítása a települések, kistérségek együttműködésében - ez az alapcélja a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács legutóbbi ülésén tárgyalt, s a 2013-ig tartó időszakra vonatkozó megyei területfejlesztési koncepciónak. Az anyag összhangban van az Új Magyarország Fejlesztési Terv és az Észak-magyarországi Operatív Program célkitűzéseivel. A szakemberek szerint ennek megvalósítását segítheti a fenntartható gazdasági növekedés hosszú távú megteremtése, a megye gazdasági felzárkóztatása, a foglalkoztatottság bővítése, illetve a hátrányos helyzetű térségek és rétegek felzárkóztatása. Ennek fényében a megye stratégiai céljai között szerepel a gazdaság versenyképességének a javítása, az innovációs folyamat felgyorsítása, a technológia korszerűsítése, az integrált agrárgazdaság fejlesztése, a foglalkoztatottság bővítése az üzleti infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése révén. Része a turizmus gazdasági súlyának növelése, a kínálat bővítése, továbbá a fenntartható fejlődés feltételeinek a megteremtése a környezetterhelés csökkentésével, a vízrendezési problémák megszüntetésével, illetve alternatív energiaforrások hasznosításával. Az életminőség feltételeinek a javítását pedig az egészségügyi és szociális ellátás, a tudásszint emelésével, az infrastruktúra, valamint a településhálózat fejlesztésével képzelik el. A tanács emellett elfogadta Bodony, Novaj, Szűcsi és Tarnaörs elszámolását a tavalyi központi vis maior alapból biztosított támogatási összeg felhasználásáról. Végezetül úgy határoztak, hogy miután a hatmegyés Északkelet-magyarországi Térségi Fejlesztési Tanács jövőbeni működésének a fenntartását nem tartják indokoltnak, ezért kilépnek abból. ■ ■ A megye stratégiai céljai között az egyik legfontosabb célként szerepel a gazdaság versenyképességének a javítása. I