Heves Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-26 / 225. szám
2007. SZEPTEMBER 26., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP HORIZONT Az angol a sikerhez még kevés üzleti világ Brüsszeli konferencia a nyelvi ismeretekről és a versenyképességről Ötmilliárd eurós vidékfejlesztési program indul Magyarországon London. Egy nemrégiben készített brit tanulmány szerint világszerte nő az angol nyelvet tanulók száma. Képünk illusztráció. Az angol nyelv ismerete önmagában még kevés az üzleti sikerhez. Egyebek között ez a Brüsszelben „A nyelv az üzlet kulcsa” címmel zajló konferencia fő következtetése. Munkatársunktól A rendezvényen kis- és nagyvállalatok, kereskedelmi szervezetek, kereskedelmi kamarák, döntéshozók és a nyelvi szakemberek több mint 250 képviselője gyűlt össze, akik közösen tanulmányozták azokat az előnyöket, amelyekre az üzleti vállalkozások a nyelvi képességekkel és egymás kultúrájának jobb megértése révén tehetnek szert. Való igaz, hogy az angol nyelv az üzleti világban megtartja „lingua franca”, vagyis közvetítő nyelvi státusát, versenyelőnyöket azonban csak a további nyelvi ismeretek biztosíthatnak, a kultúrák közötti jobb megértéssel párosítva. A konferencia létrehozta a többnyelvűséggel foglalkozó új üzleti fórumot is, amely megvizsgálja, hogyan lehet a többnyelvűség tevékeny alkalmazásával igazán jelentős üzleti eredményeket elérni. Megnyitó beszédében Leonard Orbán, a többnyelvűségért felelős európai biztos így méltatta az esemény jelentőségét: „Egyedülálló rendezvényen veszünk részt: megjelentek körünkben az üzleti és munkavállalói érdekek, a nyelvi szakemberek és akadémikusok, a döntéshozók és az egyéni érdeklődők is. Régóta áhított lehetőség ez az összes érdekelt számára, hogy elindíthassák a nyelvekről és a gazdaságról folyó eszmecserét, amely megváltoztathatja a viszonyulásokat és valódi sikerek forrása lehet.” Az üzleti élet kiemelkedő képviselői közül megjelent az értekezleten Etienne Davignon vikomt, államminiszter, valamint több európai nagyvállalat képviselője is. A konferenciát annak az év elején közzétett kutatásnak az eredményei alapján hívták össze, amely feltárta, hogy a nyelvi ismeretek hiánya az üzleti lehetőségek elszalasztásához vezet. Azok a vállalatok, amelyek stratégiai elképzelésekkel rendelkeznek a többnyelvű kommunikációról, bebizonyították, hogy exportértékesítéseiket több mint 40 százalékkal tudták növelni leírt nyelvi stratégiával nem rendelkező versenytársaikhoz képest. A tanulmány azt is bemutatta, hogy bár a nemzetközi életben az angol továbbra is tartja első helyét, mint „lingua franca”, egyre nő az igény a többi nyelv iránt is. A megkérdezett vállalatok mintegy negyede érezte úgy, hogy még mindig tökéletesítenie kellene angol nyelvi felkészültségét, ám ugyanilyen az aránya azoknak, akik azt gondolják, hogy ismereteiket a némettel és a franciával is ki kellene bővíte- niük, miközben a spanyol és az orosz nyelv is előkelő helyezést ért el. Több - elsősorban nagy - vállalat hangsúlyozta, hogy a nem európai nyelvek, például a kínai ismeretére is szükségük van, mivel az Európán kívüli piacokon is terjeszkedni akarnak. Egy nemrégiben az Egyesült Királyságban készített tanulmány szerint világszerte nő az angol nyelvet tanulók száma, és ez az elkövetkező tíz-tizenöt évben kétmilliárddal fog tetőzni. A közvélekedéssel ellentétben ez rossz hír azok számára, akik kizárólag az angol nyelvet beszélik. A CILT (brit nyelvi központ) a nyelvismeretnek az angol gazdaságra gyakorolt hatásairól készített korábbi tanulmánya azt mutatta ki, hogy a brit vállalatok ugyanannyit exportálnak az ötmillió lakosú Dániába, mint Közép- és Dél-Amerikába, ahol 390 millióan élnek. A Vidékfejlesztési Bizottság (melyben mind a 27 tagállam képviselteti magát) kedvezően nyilatkozott Ausztria, Németország (3 tartománya), Magyarország, Olaszország (4 régiója), Litvánia és Luxemburg 2007-2013 közötti pénzügyi időszakra vonatkozó vidékfejlesztési programjáról. Ezek a programok a vidéki régiók infrastruktúrájának kiépítése mellett új bevételi lehetőségek teremtését, a növekedés elősegítését és a munkanélküliség elleni küzdelmet célozzák. A bizottságra vár az a feladat, hogy az elkövetkezendő hetekben hivatalosan is elfogadja a programokat. A következő fél évben várhatóan más országok és régiók is beterjesztik majd programjaikat elfogadásra. ■ A jóváhagyott program költségvetése Magyar- ország esetében közel ötmilliárd euró. „Ez most a negyedik vidékfejlesztési programcsomag, amelyet jóváhagyásra a bizottság elé terjesztettek” - mondta Mariann Fischer Boel mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos. „A hathatós vidékfejlesztési politika lét- fontosságú a vidék jövője szempontjából. Ez a pénztámogatás nemcsak az agrárágazat diverzifikációjához járul hozzá, hanem alapvető környezetvédelmi projektekhez is.” A vidékfejlesztési uniós program teljes költségvetése Magyar- ország esetében több mint ötmilliárd euró, amelyhez az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap 3,8 milliárd euróval járul hozzá. ■ Építkezni vágyók! figyelt-------1 E ger egyik legszebb helyén, tömegközlekedéssel és személygépkocsival egyaránt jól megközelíthető, csendes, nyugodt környezetben, új, összköz- művel - 600 nf-től építési telkek eladók. 5 Bővebb információ: 06/30/967-99-19 f Előfizetési igényét ingyen jelezheti vetkező tek efonszámon: TÓTH ISTVÁNNAK Karácsondra. Eltelt a 70 év tele küzdelemmel, Köszöntünk ma Téged nagy-nagy szeretettel. Nem kérünk az Istentől kincset, gazdagságot, Csak Néked egészséget, boldogságot. Lányod, Dodi, unokád // OKTÓBERI I * NYEREMÉNY > Kérjük, válaszoljon a hét napon át megjelenő kvízkérdé- A szeptember 24-október 1. között a se|<re> és amennyiben érvényes Heves Megyei Hírlap (öSLenTLrlTÍ tett" előfizetéssel rendelkezik október hónapra, megnyerheti játékszelvényt összegyűjtve, zárt a 7 darab digitalis konyhamerleg egyiket! WEm borítékban rK--------------------------------------------------------------—---------------------------] 2 007. október 8-án 12 óráig j Melyik országban élt Evita? juttassa el a Heves Megyei Hírlap címére: JÁTÉK, 3301 Eger Pf. 657. ! 1. Brazília 3. Argentína A borítékra kérjük ráírni: -x j 2. Románia 4. Németország NYEREMENY7 / A, A játékban csak Heves / \| j Név:.........„.................._..............................................................-... M egyei Hírlap előfizetők V ) I ! i vehetnek részt. §■ j Cím:.........................................—................................................... J iiili I 1 A REJTELMES SZIGET JULES VERNE regénye alapján, írta: CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta: FAZEKAS ATTILA 73. FÉL PERC SEM TELIK BELE, ÉS A KALÔZHAJÔ, GONOSZTEVŐ LEGÉNYSÉGÉVEL EGYÜTT, AZ ÖBÖL FENEKÉRE SÜLLYED. A VIZET RONCSOK, HORDÓK. TARTÁLYOK LEPIK EL. A TELEPESEK SIETVE MUNKÁHOZ LATNAK. IGYEKEZNEK MEN-