Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-09 / 158. szám

3 2007. JÚLIUS 9., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Eger FOGADÓÓRA Ma 15 és 16 óra között, s július 13-án, pénte­ken 17 órától Bányász Róbert, az egri 3-as választókerület önkor­mányzati képviselője, a Lajos- város tanácsnoka tart fogadó­órát a Városházán. Pétervására táborozás a váro­si művelődési ház szervezésében mától egy héten át nyári tábort szerveznek általános iskolás diá­koknak. A programok között ki­rándulások, múzeumlátogatás, kézműves-foglalkozások, estén­ként pedig bográcsozás, diszkó és tábortűz szerepelnek. Eger GYÓGYNÖVÉNYEK A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága gyógynövényismereti napot szer­vezett. A program keretében az érdeklődők vasárnap ellátogat­hattak Bükkszentkeresztre, a „bükki füvesemberhez”. A hely­színen szakszerű tájékoztatást is kaptak a gyógynövényházban a különféle növényekről és a hatá­sukról, majd gyalogos sétát tettek a gyógynövénykertben. Egy rövid túrával eljuthattak a gyógyító Bol­dogasszony kövekhez is. Péíy LEMONDOTT A közelmúlt­ban megtartott testületi ülésen a körzeti megbízott beszámolt a ta­valyi munkájáról. A rendőr tavasz óta a Hevesi Rendőrkapitánysá­gon teljesít szolgálatot, így nincs körzeti megbízott Pélyen. Új kör­zeti megbízott várhatóan ősszel érkezik a faluba. Az egyik képvi­selő összeférhetetlenség miatt le­mondott mandátumáról. A Helyi Választási Bizottság fogja vizsgál­ni, hogy az őszi választásokon ki kapta a soron következően leg­több Szavazatot ;[J5Í31 Erdőtelek BIZOTTSÁG. A telepü­lésen is egyre nehezebb fenntar­tani az oktatási és kulturális in­tézményeket az újfajta finanszí­rozási rendszer miatt. Az utóbbi képviselő-testületi ülésen többek között ezzel is foglalkoztak a fa­luvezetők. Tolvaj Györgyné veze­tésével egy ad hoc bizottságot alakítanak, amelynek tagjai meg­vizsgálják az ÁMK létrehozásá­nak lehetőségét és július 19-én javaslatot tesznek a működtetés további feltételeire. Tamabod HULLADÉK Mostantól a Magyar Máltai Szeretetszolgá­lat által működtetett elektronikai bontóüzemben a lakosoktól is át­veszik a már használhatatlanná vált műszaki cikkeket. Ezeket szakszerű bontás után újrahasz­nosítják vagy megsemmisítik. Visszaéltek hivatalukkal ítélet Felfüggesztett börtönbüntetést kaptak a volt faluvezetők Jogerős az az ítélet, amely Adács volt polgármesterét és jegyzőjét is elmarasz­talja. Az eljárás során Fo­dor Lajos tagadta bűnös­ségét, de a volt jegyző, dr. Szigeti Ferenc Miklós el­ismerte azt. Sike Sándor A volt faluvezetők ellen 2001 és 2003 között elkövetett cselekmé­nyek miatt emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség. A szöve­vényes ügy lényege, hogy tör­vénytelenül helyettesítési pén­zeket fizettek ki a hivatalban, il­letve a polgármesternek jogtala­nul ítélték meg a jubileumi jutal­mat. Tették mindezt a költségve­tés tudatos félretervezésével, ira­tok, szerződések meghamisítá­sával. Az ügyet elsőfokon a He­ves Megyei Bíróság tárgyalta. Az eljárás során végig érzékelhető volt az akkor még polgármester elsőrendű vádlott Fodor Lajos és a már nyugdíjas jegyző megrom­lott viszonya, ami a másodrendű vádlott, dr. Szigeti Ferenc Mik­lós szerint évek óta tartott. ■ Törvénytelenül helyette­sítési pénzeket fizettek ki, a polgármesternek jogtalanul ítéltek meg jubileumi jutalmat. A Heves Megyei Bíróság ta­valy június 14-én hozott ítéletet. Az elsőrendű vádlott bűnösségét három rendbeli nagyobb vagyo­ni hátrányt okozó hűtlen keze­lés, felbujtóként elkövetett hiva­talos személy által megvalósított közokirat-hamisítás, két rendbe­li sikkasztás bűntettében, sik­kasztás vétségében és négy rendbeli társtettesként elköve­tett magánokirat-hamisítás bűn­tettében mondta ki. Dr. Szigeti Ferenc Miklósét három rendbe­li bűnsegédként, nagyobb vagyo­ni hátrányt okozó hűtlen keze­lés, hivatalos személy által elkö­vetett közokirat-hamisítás és négy rendbeli társtettesként el­követett magánokirat-hamisítás bűntettében állapította meg. A büntetés az elsőrendű vád­lott esetében kétévi próbaidőre felfüggesztett egy év börtönbün­tetés és 150 ezer forint pénzmel­lékbüntetés, a másodrendű vád­lottnál - szintén kétévi próba­A volt polgármester a vádlottak padján is úgy vélte, csak jót akart. Képünk illusztráció. időre Jelfüggesztett nyolc hónap börtönbüntetés volt. A megyei bíróság .ítélete ellen, az ügyész mindkét vádlott terhére felleb­bezést nyújtott be. Fellebbeztek a vádlottak védői is, felmentést, illetve a büntetés enyhítését kér­ve. Az ügy másodfokon a Fővá­rosi ítélőtáblához (FÍ) került. Az FÍ,megváltoztatta a Heves Megyei Bíróság ítéletét. A vád­lottakat bűnösnek mondta ki három rendbeli társtettesként el­követett hivatali visszaélés bűn­Nyilatkozatok a tárgyaláson az utolsó szó jogán A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLÁTÓL a Heves Megyei Bíróságra meg­érkezett iratok szerint „Fodor Lajos az utolsó szó jogán tett felszólalásában is tagadta bű­nösségét, mondván, hogy min­denki sokat dolgozott, ezért döntöttek a helyettesítés mel­lett. A jegyzőben megbízott, jól gazdálkodtak, a költségvetés szent volt, mindig volt pénz- maradvány. Felvirágoztatták a községet. Előadta, hogy ezen ügy miatt nem kapott tovább bizalmat, nyugdíjas, havi nyugdíja 126 ezer 800 forint. Dr. Szigeti Ferenc Miklós meg­bánását hangsúlyozta és azt, hogy mindenről tájékoztatta az elsőrendű vádlottat. A költ­ségvetés készítésébe nem volt beleszólása. A helyettesítési pénzek utalásakor nem is volt bent, utólag készítette el az ok­iratokat. Ennek szabálytalan­ságára is felhívta az elsőrendű vádlott figyelmét Méltányos el­bírálást kért. ”. tettében- Fodor Lajos tekinteté­ben a három rendbeli nagyobb vagyoni, hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntetteként, két rend­beli sikkasztás bűntetteként és egy rendbeli sikkasztás vétsé­geként értékelt cselekményt egységesen három rendbeli na­gyobb vagyoni hátrányt okozó hűden kezelés bűntettének mi­nősítette. Dr. Szigeti Ferenc Mik­lóst az ellene egy rendbeli bűn­segédként elkövetett nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól felmentette, illetve a vádlot­tat előzetes mentesítésben ré­szesítette. A másodfokú bíróság nem változtatott a büntetéseken. Az idén március 28-án meghozott ítélet ellen további fellebbezés­nek volt helye, ám ezzel a vád­lottak nem éltek, így az jogerő­re emelkedett. ÁLLÁSPONT SZUROMI RITA Lezáratlan történelem SZERETÜNK a múltunkban válogatni. A legfőbb vezér­elv rendszerint az éppen ak­tuális politikai helyzet. A rendszerváltozás után több­nyire szemétkosárba kerül­tek Marx, Engels, Lenin művei, képei. Tisztára sö­pörtük köztereinket, utcáin­kat, még városaink névtáb­láját is kicseréltük. S ezzel a nagytakarítással lezártnak tekintettünk egy korszakot. de tényleg ezzel zárjuk-e le? Elegendő-e látszatcselek­vések mögé menekülni, hogy egy korszak a múlté legyen? Békében élhetünk-e azáltal, hogy megszabadul­tunk negyven év tárgyi em­lékeitől? Mintha valamiféle nemzeti specialitás lenne a korszakváltások utáni nagy- takarítás, amitől azt remél­jük, hogy ezzel feledtetünk mindent, ami keserű emlék. néhány éve Prágában meg­lepve láttam, hogy több ut­cai kis bolt specializálódott Lenin-képpel díszített pó­lókra, a vörös csillag pedig tárgydíszítő jelképpé vált. Egészséges retro-szemlé- lettel. Nálunk pedig felerő­södött a támadás a szovjet­időszak emblémái ellen, til­tott hatalmi jelképek közé sorolták a néhány éve, még kötelezően használt szim­bólumokat. A csehek vi­szont egy egészséges múlt­szemlélettel meglátták en­nek ironikus oldalát. S Prá­ga főterén megfért egymás mellett a monarchia idősza­kát idéző karikatúra és a szocialista retro. aligha hiszem, hogy itthon sokan díjaznák e történelmi eklektizmust. A cseheknek sikerült egy korszakot lezár­ni. Mi pedig megfogadtuk Marx szavait, miszerint „kí­sértet járja be Európát. A kommunizmus kísértete”. mi teremtettünk magunk­nak ma is működő Mércét... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Kakast főztek, majd hajnalig mulattak falunap makláron Poszthumusz tüntették ki a község volt polgármesterét Soron kívüli az eljárás a rendőr-roma ügyben Kellemes időjárás köszöntötte a II. Makiári Falunap résztvevő­it szombaton. Már a kora regge­li órákban nagy volt a sürgés­forgás. Az esemény szervezé­sében a helyi önkormányzat mellett részt vett a Nagytálya Fejlesztéséért Közhasznú Egye­sület, s az Együtt Makiárért Egyesület. Havasi László polgármester készségesen ismertette munka­társunkkal a kakasfőző verseny szabályait, s a másnap hajnalig tervezett rendezvény program­ját. A főzésben húsz csapat mér­te össze ízvarázsló képességeit. A minimálisan megfőzendő har­minc-harminc adag ételt pedig a falunap résztvevői fogyasztották Az óvodások bemutatója méltán aratott nagy tetszést a közönség körében el, miközben a színpadon jó ebédhez szólt a nóta. A gazdag kulturális program­ban felléptek az óvodások és az iskolások, bemutatták tudásukat a világbajnok kötélugrók, a helyi néptáncosok. Kiállították mun­káikat a makiári amatőr festők és a kézimunkázó asszonyok. Fellépett a Szilaj dobkör, eljött Pádár Ildikó olimpiai ezüstér­mes kézilabdázó. Este a Míves zenekar és a Mikroszkóp Szín­pad humoristái adtak műsort, a sztárvendég pedig Csepregi Éva volt. A Makiár Községért Em­léklapot poszthumusz - 16 éves településvezetői munkája elis­meréseként - Ujj István volt pol­gármester kapta. ■ Folytatás az 1. oldalról- Ezek a bűntények - folytatta dr. Hajdú Tamás hivatalos el­járásban elkövetett bántalmazás vétsége, jogellenes fogvatartás, hivatali visszaélés, kényszerítés és közokirat-hamisítás bűntette. A szakember azt is elmondta lapunknak, hogy az ügyben jú­lius első hetében a június 24-ei hevesi intézkedésekben részt vett rendőröket és parancsnoka­ikat hallgatták meg tanúkként saját feljelentésükkel összefüg­gésben az Egri Nyomozó Ügyészségen. A rendőrök sze­rint egyes hevesi polgárok meg­ütötték, lökdösték, üvegekkel, székekkel dobálták őket. Az eze­ken elhangzottakról, a nyomo­zás érdekeire tekintettel, a veze­tő ügyész egyelőre nem kívánt részleteket elárulni. Annyit azonban hozzáfűzött a mondan­dójához, hogy a most következő öt munkanapon - ugyancsak a saját feljelentésükben foglaltak kapcsán - szintén tanúkként hallgatják meg a hevesi lakoso­kat, akik azt állítják, hogy az in­tézkedés során megalázták és megverték őket Arra a kérdésre, hogy mikorra várható a történtek kivizsgálása, dr. Hajdú Tamás úgy válaszolt, igyekeznek mielőbb a végére jár­ni, hiszen az ügyben a Heves Me­gyei Főügyészség soron kívüli el­járást rendelt el. ■ SZ. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents