Heves Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-09 / 158. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 9., HÉTFŐ bikavér-ünnep Minden e ddiginél több látogatót vonzott a borgasztronómiai fesztivál Folytatás az 1. oldalról Szombaton alakult legátussá - 53 taggal - az Európai Borlovagrend Egri Széke, de színpadra léptek a mazsorettek és a Míves zenekar is. Vasárnap délután - a hagyományokhoz híven - a Do- nát-dülőben lévő Szent Donát- szobornál a fertálymesterek és a borlovagrendek társaságában gyülekeztek a hívek, akik Mándy Zoltán atya vezetésével könyörögtek a jó időjárásért és a jó termésért.- Nem elég a szakértelem, Isten segítségére is szükség van ahhoz, hogy a szőlő felnövekedjen és elkészülhessen a bor - fogalmazott. Tarsoly József egri hegybíró beszédében felelevenítette a szőlőtermelők és borászok ókeresztény védőszentjének legendáját, majd elődje, dr. Dula Bence lépett a megjelentek elé. A korábbi hegybíró, borász a Donát-dű- lőből a közelmúltban kivágott szőlőkért emelte fel szavát, mondván: összefogásra van szükség ahhoz, hogy a régi dűlők ne tűnjenek el a város környékéről, s hogy a szőlők helyét ne házak foglalják el. A könyörgést követően a Dobó Katica Népdalkor adott rövid műsort. A Dobó tér tegnap délután is megtelt. A zárónapon adta át a Bikavér-ünnep „háziasz- szonyi” teendőit is ellátó Egri Borbarát Hölgyek Társasága a legjobb Egri Bikavér és étel párosításnak járó különdíjat Ezt az idén Sike Tamás 2003-as Egri Bikavér Selectionja, iHetve a Senator-Ház „mézes, fokhagymás ágyon érlelt bélszín és szűz- pecsenye násza pörkölt diós mártással, aszalt piros áfonyával és kéksajttal töltött bur- gonyaroláddal” elnevezésű ételremeke érdemelte ki. bK. G. Az Egri Borbarát Hölgyek Társasága az idén is különdíjjal jutalmazta a legjobb bikavér-étel párosítást. Az elismerést Sike Tamás és a Senator-ház kapta. Idén dr. Dula Bence kapta az g Eger I Szőlő- és Borkultúrájáért érmet Ebben az évben is jó hangulat jellemezte az ünnepet A városba látogató indiaiak sem utazhattak el egy kis kóstoló nélkül A Bikavér-ünnep méltán kelti jó hírét Egernek messzeföldön is Thummerer Vilmos is a kiállítók közt volt Habis László egri polgármester (balra) a megnyitón Nagymotoros gázolta el a balra forduló kismotorost Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a motorkerékpárost, aki vasárnap délután fél 2 körül figyelmetlenül próbált balra kanyarodni Felsőtárkány Fő útján. Mint azt Soltész Bálint r. főhadnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtóreferense lapunknak elmondta, a helyszíni szemle alapján megállapítható volt, hogy a segédmotor-kerékpáros a saját sávjából megpróbált balra kanyarodni, ám ezt feltehetően figyelmetlenül tette. Ennek következtében épp előfordult a mögötte haladó nagymotornak. Az ütközés nyomán a segédmotor-kerékpárost súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították az egri kórházba, míg a nagymotort vezető férfit súlyos, utasát köny- nyebb sérülések miatt kellett ellátniuk a helyszínre érkező mentősöknek. Abaleset körülményeit az Egri Rendőrkapitányság munkatársai szakértők bevonásával vizsgálják. A hatvani tűzoltókat is riasztották a hét végén: a Pest megyei Versegen egy idős néni beleesett a saját kútjába. Már nem tudták megmenteni az életét. ■ Donát-napi forgatag a Dobó téren Támogatásra pályázhatnak a települések 19 A Heves Megye Fejlesztéséért Közalapítvány - mint Sós Tamás kuratóriumi elnök közölte - több mint 250 pályázat közül 170-et támogatott 32 millió forinttal az előző években. Az adományozóknak és az alapítóknak köszönhetően idén négymillió forint felhasználására nyílik mód. A lakókörnyezet, arculat javítása érdekében lehet pályázni közterek, parkok, sportpályák, játszóterek, temetők rendezésére, fásításra-virá- gosításra. Az önkormányzatok, kistérségi társulások pályázónként a fejlesztési cél 50 százalékára, 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatásra számíthatnak. A pályázatokat július 15-éig lehet beadni a megyei önkormányzati hivatal terület- és intézményfejlesztési iroda címére. ■ Etelek, gyerekek, mesék, ahogy Lévai Anikó látja új szakácskönyv A feleség elárulja, hogy Viktor főképp a négylábúakból főtt vacsorát szereti Újabb helyeken bontják Heves megye A konyhaablakból című rendhagyó szakácskönyvének dedikálására érkezett Egerbe Lévai Anikó. Az ételekről és az életről szól az ötgyermekes asszony, Orbán Viktor felesége közelmúltban megjelent könyve. A megkülönböztetett figyelem persze, nem a recepteknek szól, hanem az alkotónak. Aki részt vett a dedikálást követő beszélgetésen a Keresztény Ifjúsági Klubban, állíthatja: Lévai Anikó önmagában, „Viktor nélkül is” megállja a helyét. Kötete nemcsak azért kelti fel az érdeklődést, mert az ex-miniszter- elnökné írta. Bár kétségtelen, hogy az egyre növekvő eladott példányszám ennek is köszönhető. De szórakoztató a stílusa, báLévai Anikó dedikál. Éjjel írta a könyvet, míg a gyerekek aludtak. jósak a történetei, amelyekkel fűszerezi az évszakokhoz igazodó étkek hozzávalóinak felsorolását. A találkozón előrebocsátotta, hogy a politikáról nem kíván beszélni. Az náluk otthon sem téma. „Viktor a kapun kívül hagyja a gondjait, nem terheli azzal a családot.” Anikó elmondta, azért vállalt öt gyereket, mert a szülei arra tanították: „ahová a Jóisten báránykát ad, oda legelőt is ad”. A nagycsaládban könnyebb a dolguk az édesanyáknak, mert a nagyobb gyerekek pátyolgatják a csöppeket, bébiszitterre sincs szükség. Esetenként még a vendégségbe érkezőkre is hárul feladat, így az Orbán lányok barátnői kétszer is meggondolják a látogatást. A párválasztással kapcsolatos kérdésre azt felelte, hogy az édesapja komoly teszt elé állította az udvarlóit, különböző feladatokat adott nekik, de Viktor sikeresen átugrotta a magasra tett lécet. A konyhai teendőkbe a gyerekek is bekapcsolódnak. Alkalmanként a férj is főz - kizárólag húsból -, viszont nem mosogat. A teendőket inkább megosztják egymás között, de közösen semmihez sem fognak, mert ha azt ■ Szórakoztató a stílusa, bájosak a kötetben leírt kis történetek. tennék, teoretikus vitákba bonyolódnának. Lévai Anikó nem főz mindennap. Inkább előre dolgozik, hogy legyen mihez nyúlni. A gyerekeknek a palacsinta a kedvencük, különböző töltelékekkel. Viktor a húsételeket szereti, ő a „négylábúak” barátja. Az íráshoz magány kell. Nehéz elképzelni, hogy egy ötgyermekes anyát békén hagyjon a családja. Még úgy is embert próbáló feladat megírni, összeszerkeszteni egy könyvet, ha a lurkók óvodában és iskolában töltik a nap egy részét. Anikó is az éjszakáiból lopott el órákat, hogy megjelentethesse a kötetet. ■ Négyessy Zita E héten az autósok Egerben a felnémeti városrészen számíthatnak forgalomkorlátozásra. Szeny- nyvízcsatorna építése miatt maximum 30 kilométerrel hajthatnak a járművezetők. Az Egri úton útszűkületre, ideiglenes hatályú jelzőtáblákra is számítani kell. Mivel megkezdődtek a mező- gazdasági munkák, ezért október 31 -óig feloldották a mezőgazdasági nehézgépjárművekre vonatkozó behajtási tilalmat a főbb közlekedési utakon. A személy- autósok számíthatnak mezőgazdasági lassúgépek haladására a Budapest és Tornyosnémeti, a Füzesabony és Debrecen valamint az Eger és Bánréve közti szakaszokon. ■