Heves Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-05 / 129. szám
2007. JÚNIUS 5., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Bfikkszéfi FELAJÁNLÁS A bükk- széki patak felett átívelő hidat a közelmúltban újították fel a helyi vállalkozók összefogásával. A munkálatokban oroszlánrészt vállalt a helyi illetőségű kőműves mester, Juhász Sándor, aki ösz- szehangolta a felújítást és saját kezűleg végezte a falazást. Eger LAKOSSÁGI FÓRUM Ma délután 4 órától a városháza dísztermében az egri polgármesteri hivatal tulajdonosi és lakossági fórumot tart a keleti elkerülő út nyomvonala kapcsán. A rendezvényre minden érdeklődő lakost várnak. Heves megye fogadóóra Ma délután fél kettőtől fél ötig Jékli Sándor, a 4. számú választó- keület képviselője, a pénzügyi bizottság tagja fogadóórát tart az Egri Családsegítő Intézetben, a Deák Ferenc út 19. szám alatt. Heves síremlékavatás a város szülöttjére, a Honvéd Művész- együttes egykori vezetőjére katonai tiszteletadással emlékeznek június 6-án a Gyöngyösi úti temetőben. A délelőtt 11 órakor kezdődő eseményen avatják fel Tóth Zsigmond ezredes síremlékét, amelyet Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész készített. Kerecsen?! kismamáknak a Biztos Kezdet Klub mai délelőtti foglalkozásán, 8-12 óráig babamama tornán vehetnek részt a kisgyermekes anyukák, amelyet Győrfi Olivia fejlesztő pedagógus tart. Szerdán számítástechnikai ismereteket sajátíthatnak el, és egyéni ügyekben kapnak segítséget Fónagyné Nagy Éva klubvezetőtől. Csütörtökön délelőtt zöldség- és gyümölcsturmixokat készítetnek Szucsik Sándor szakács közreműködésével. Szilvásvárad PÁLYÁZAT Sikerrel pályázott az önkormányzat a Gyermekétkeztetési Alapítvány EU- intervenciós programjának első fordulóján. Közel egy tonna élelmiszert nyertek, többek között lisztet és tésztaféléket, amelyeket ebben a hónapban az önkormányzat el is juttat az erre leginkább rászorulóknak. Váraszó virágosítás Az elmúlt hetekben nagyszabású virágosí- tási és faluszépítési akciót szervezett az önkormányzat. Tujákat, fenyőket ültettek a közterekre, a közmunkások segítségével kitakarították a teljes belterületi patakmedret, felújították a hídkorlá- tokat és a buszvárókat. A magyar gyümölcs fogy piaci körkép Most éppen az eper és a cseresznye a legnépszerűbb Az igényes vevő a piacon vásárol. A standok már nem csak a zöldségektől roskadoznak, egyre több a friss magyar gyümölcs is. Az idénygyümölcsök, jelenleg éppen az eper és a cseresznye a legnépszerűbb a piacokon. Kapható már barack és dinnye is, de ezek még drágák. Szilvás Krisztina Nyár elején öröm végigsétálni a piacon. Nem csak a szebbnél szebb virágok látványa miatt, hanem mert a standok pultjai roskadoznak az íncsiklandozó gyümölcsöktől. Van szinte minden, amit az ember csak kívánhat, az idénytermékektől kezdve a távoli országokból hozott déligyümölcsökig széles a választék. És ezzel együtt persze változatos az árlista is. A sláger jelenleg az eper és a cseresznye, bár az egyiknek már éppen kifutóban, a másiknak pedig kezdődőben van a szezonja.- Nálam minden hazai, a déligyümölcsökön kívül - mondja Kovács Józsefné Éva, aki már 25 éve árusít az egri piacón. - Az eper most már leszalad, igaz, az idén az időjárás miatt hamarabb jött. Cseresznye viszont rengeteg van, nem is kell, keveset visznek belőle. Egres és meggy is kapható már, sőt most indul majd az őszibarack szezonja, és lassan a sárgabaracké is. De sok vá- , sárlót elvisz a bevásárlóközpont. Ide, a piacra az igényesebb vevők jönnek, akiknek a szép és valóban jó minőségű áru kell. Mindezzel egyetért ezzel a piac épületében, egy másik standon árusító asszony is.- A cseresznyét nem nagyon viszik - panaszolja Szerencsés Frigyesné, Györgyi. - Sok viszonteladó van kinn, akik úgy csinálnak, mintha őstermelők lennének, de nem azok. Felvásárolják a gyümölcsöt, és továbbadják, de igazolványt nem tudnak felmutatni. Mi pedig csak őstermelőktől tudjuk megvenni az árut, ezért a nagybani piacról hozzuk, ott számlát is adnak. Kicsit távolabb, egy másik pulton talán még nagyobb a választék gyümölcsből.- Körtéből, őszibarackból, szőlőből egy-egy darabot, illetve fürtöt vesznek az emberek - mondja a pult mögül Zsuzsi. - Az eper meg a cseresznye megy most, és Piaci gyümölcsárak Heves megye néhány városában (Ft/kg) EGER GYÖNGYÖS HATVAN HEVES Eper 500-700 400 400-600 500 Cseresznye 400 250 200-400 250 Őszibarack 60080/db 500 Görögdinnye 300 300 350 300 Alma 200-250 200 100-250 200 Körte 500 400 500 300 Banán 330-350 398 350 300 Narancs 300 398 350 300 talán a sárgabarack, abból is elég sokat eladtam.- De az még nem igazi, és ráadásul nem is magyar - veti közbe az egyik vásárló.- Hát igen, az még nem hazai. Egyébként mindenből a magyart keresik inkább az emberek - mondja az árus. És hogy mennyire a cseresznyének van most a szezonja, jól mutatja, hogy az egyik méztermelő standján is eladó egy műanyag tálnyi belőle, de kint, a pi(Ni Sok vásárló várja már az igazi dinnyeszezont a piacon az egyelőre még ritkaság- számba menő gyümölcsökre is rá lehet bukkanni. Az épület oldalánál például több asztalt is beborít a kisebb-nagyobb darabokra vágott, lefóliázott, élénk piros görögdinnye. Ami most valóban görög, csak egyelőre még drága.- Olasz volt eddig, most már a görög jön, a magyar dinnye csak később érik, de azt várja mindenki. Azért ezt is szeretik, mert jó édes, most is elvittek egy felet - mondja az egyik árus, ERZSIKÉ néni. ac előtt, a virágládák tömkelegé között is meghúzódik egy ládá- nyi a gyümölcsből, rajta árcédula. Az érdeklődő kérdésre, hogy azt is veszik-e, a virágárus tiltakozik, csak véletlen, hogy itt van, mert valaki megkérte rá, tessék inkább ott benn érdeklődni - mutat a piacépület ajtaja felé. Nem messze tőle, egy autóból éppen ekkor pakol ki egy férfi több láda egészen sötét színű cseresznyét az asztalra. Még meg sem érkezett a gyümölcscsel, árcédula sehol, máris kör- beállják a vevők, érdeklődnek, honnan való a termés.- Valódi szomolyai, frissen van szedve, csókolom! - feleli, és már méri is ki, kicsit drágábban, mint amennyiért általában az épületben kínálják a cseresznyét A piaci árusok véleménye szerint a gyümölcsárak nem nagyon változtak a tavalyi év áraihoz képest. A vásárlók összetétele sem. Van egy réteg, aki nagyon sokat költ gyümölcsre, de még többen vannak, akik nem tehetik ezt meg. Ők inkább kevesebbet vesznek egyszerre. ÁLLÁSPONT SUHA PÉTER S' En kis kertész adót csalok EGYMILLIÓ ŐSTERMELŐ országa vagyunk, plusz kilencmillió koldusé. Ez utóbbi az általános közhangulatból szűrhető le, valóságtartalma vitatható. Az egymtiliós őstermelői adat viszont egzakt szám: ennyi igazolvány van forgalomban. Az más kérdés, hogy minden negyedik takar tényleges zöldség-gyümölcs termelést, a többi passzus birtokosa kapát csak rajzon látott. Ha látott. Viszont papírja van, legálisan árusíthat utcán, piacon, négymillióig semmit, hatmillióig egy keveset adózva. ettől aztán a valódi őstermelők mérhetetlen verseny- hátrányba kerülnek, de ez eddig rajtuk kívül senkit nem zavart. Legfeljebb a vállalkozó kereskedőket, akik könyvelést vezetnek, és az általános szabályok szerint adóznak. Nem mintha félteném őket az éhenhalástól, de kétségkívül joggal bosszankodnak a kamuzók miatt. ENNEK MOST VÉGE leSZ, ígéri a szaktárca. Csak az kap őstermelői igazolványt, aki tényleg termel. Aki meg in- nen-onnan fillérekért megveszi az árut és busás haszonnal továbbadja, annak más megoldást kell találnia. Vége lesz az (adó)paradicsomnak. A káröröm önmagában is elegendő lenne, hogy üdvözöljük a szaktárca szigorát, de talán még fontosabb, hogy ha - a miniszter szavaival élve - az utcán is rendet tesznek, akkor egyre inkább olyasmi kerülhet a háziasz- szonyok kosarába, amiről tudni lehet: ki, hol és miként termelte, ápolta-gondozta. Uram bocsá permetezte, trágyázta, gyomirtózta. végre örülhetünk a talán kisebb és fakóbb, de nem vízízű, hanem zamatos epernek, paradicsomnak, paprikának. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Anyanyelv és barátság az összekötő kapocs A Kaszinó tíz éve a kultúra otthona jubileum Az intézményben több Pro Civitate-díjas csoport is működik Bár az időjárás nem volt végig kegyes a ludasiakhoz, ennek ellenére a hétvégi hirtelen jött eső nem ronthatta el senkinek a kedvét annyira, hogy ne érezze jól magát a falunapokon. A szórakoztató programok mellett a település adott otthont az ötödik Kárpát-medencei Ludasok találkozójának is. A község vezetésének meghívására az erdélyi Marosludasról és a vajdasági Ludasról érkeztek vendégek a LEADER program által is támogatott falunapra. A nemzetközi találkozó kapcsán Magda Sándor országgyűlési képviselő elmondta: az a település, amely ünnepséghez tudja kötni fennmaradását, soha nem vész el.- Ilyen Ludas is, hiszen megtalálta azon értékeit, melyek fontosak ahhoz, hogy a helybeliek és az ide látogatók is jól érezzék magukat - méltatta szülőfaluját a politikus. A vendéglátók és vendégeik egyetértettek abban, hogy továbbra is ápolni kell a három település között eddig már jól kialakult baráti kapcsolatot. A falunapok keretében megemlékeztek a község búcsújáról is. A vasárnapi ünnepi szentmisén pedig átadták az önkormányzat által alapított „Ludasért” kitüntetést. Az elismerést idén Bortnyák Dezső, a helyi iskola nyugalmazott pedagógusa és igazgatója vehette át. ■ J. M. A hét végén ünnepelte tizedik születésnapját a gyöngyösi Mátra Honvéd Kaszinó. A jubileum alkalmából a város Fő terén az intézményben működő kulturális csoportok szórakoztatták a közönséget. Mihalik József, a Kaszinó vezetője elmondta: az elmúlt évtizedek alatt sikerült megvalósítaniuk, amit már a Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület 1995- ös megalakulásakor elterveztek.- Két évvel később az egyesületünk megkapta az intézmény üzemeltetési jogát, az épületet mi tettük alkalmassá arra, hogy a csoportjaink használni tudják - idézte fel a kezdeteket Mihalik József, aki a legjobban annak A Fortuna TSE táncosai ezúttal is bizonyították tehetségüket örülne, ha a jelenleg állami tulajdonban lévő, de a honvédség által működtetett Fő téri ingatlant saját tulajdonukba vehetnék. így ugyanis a jelenleginél is jobb körülményeket tudnának teremteni csoportjaiknak, akik közül elsőként az Ördögszekér néptáncegyüttes és a Bogácsa együttes, majd a Fortuna TSE, a Stúdió vagy amit akartok színtársulat és a KMK zenekar is otthonra talált a Kaszinóban. A közművelődési feladatok mellett az intézmény egyéb feladatokat is ellát. Immár hét éve Civil Házként is működnek, valamint e-Magyarország pontot és foglalkoztatási információs központot is üzemeltetnek. ■ J. M.