Heves Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-15 / 138. szám
Mit csináljunk a gyerekkel? nyári szünet Soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a kicsiket A héten véget ér a tanév. Ám a szülők és a gyerekek nem ugyanakkora lelkesedéssel várják a szünetet, mert sokan csak nehezen tudják megoldani a kicsik nyári felügyeletét. Juhász Marianna Az óvodásokat és a kisiskolásokat nyáron sem hagyhatják egyedül otthon a szülők, akik sokszor nem is maguk döntik el, hogy mikor vegyék ki a pihenőnapjukat, szabadságukat, hanem a munkáltatóik rendelkeznek erről is. Sok családban ugyanakkor nincsenek nyugdíjas nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, akik szívesen vállalnák, hogy amíg a szülők dolgoznak, vigyáznak a gyerekre. A nyári szünetben szerte az országban több százezer „kulcsos gyereket” látni az utcákon, akik felügyelet és hasznos cél nélkül csellengenek. A vakáció alatt általában 8 10 hétig kell megoldani a kicsik biztonságos elhelyezését. Ha ez családon belül nem megy, akkor a legegyszerűbb, de korántsem biztos, hogy a legolcsóbb megoldás a táboroztatás. Ezek ára főként a helyszíntől, az ellátástól, az elhelyezés minőségétől és a foglalkozások jellegétől függ. Tény: évről évre egyre nagyobb a kínálat a táborozás terén. Érdeklődési körtől függően vannak sport-, lovas-, nyelvi, kézműves-, tánc-, színjátszó és természetjáró táborok. A legalább egyhetes elfoglaltsággal járó tábor ára 15-30 ezer forint körül mozog. Ezért ahol két vagy több gyermekről kell gondoskodni, ott már nem biztos, hogy kifizetődő ez a megoldás. Vannak azonban olcsóbb lehetőségek is. Népszerűek a gyerekek körében azok a táborok is, amelyeket az iskolák szerveznek. ;. jiv. l - Én biztos, hogy a nyári szünetből egy hetet az iskolatársaimmal töltök - mondja a negyedik osztályos Temesvári Levente, aki az iskolája által indított táborba megy majd. - Ezt egyáltalán nem bánom, mert így nem kell idegen gyerekekkel töltenem az időmet, hanem azokkal lehetek, akiket már jól ismerek. Igaz, hogy ugyanúgy a suliban leszünk, tanulunk, hanem kézműveskedünk, és elmegyünk majd strandra és kirándulni is. Az iskolai táborok általában 5-7 napig vállalják a gyerekek nyári felügyeletét egész napra vagy napközis formában. Ezek ára naponta általában nem haladja meg az ezer forintot. Ezért az összegért a kicsik teljes elláTény: évről évre egyre nagyobb a kínálat a táborozás terén. de nem A nyári szünet is teljen hasznosan nem elég, hogy a nyári szünetben felügyelet alatt gk*»». legyenek a gyerekek, arra is kell figyelni, hogy ■? ^ „ hasznosan töltsék az idejüket. Nem túl jó, ha a > kicsik mindig tévézéssel vagy számítógépezéssel kötik le magukat. Fontos, hogy nyáron is legyen feladata a gyereknek. Ilyen lehet például a saját szoba rendben tar- tása, a viráglocsolás, a házimunkába való bevonás. Még a szünet előtt érdemes érdeklődni az óvodában vagy az iskolában, hogy tudnak-e valamilyen érdekes programról, szakkörről, ami szintén segíthet, akár a szülővel való közös aktív kikapcsolódásban is. tást kapnak, foglalkozásokon vesznek részt, és kirándulni is elviszik őket.- Nekem is sokat fájt a fejem amiatt, hogy hová teszem majd a hétéves ikreimet a nyáron, de nemrégiben készítettünk egy „menetrendet” - ad ötletet más szülőknek Kissné Harmos Melinda. - A szünidő első heteiben a nagyszülőknél lesznek a gyerekek, ezután egy hétig a párom, utána pedig én leszek otthon velük, amikor a testvérem gyerekeire is mi vigyázunk. Július végén a húgomék vállalták a közös felügyeletet, majd augusztusban elmegyünk a családdal egy belföldi nyaralásra. Arra sajnos nincs pénzünk, hogy bébiszittert fogadjunk a fiaink mellé. Kálmán Ottóék úgy döntöttek, két hétre bentlakásos zenei táborba adják gyermeküket. A családtól való hosz- szabb távoliét a §j|P 13 éves lánynak nem jelent gondot, hiszen az ő kérésére egyeztek bele szülei az önálló nyaralásba. A legkisebbek nyári szünete mindig rövidebb, mint az iskolásoké. Már most érdemes utánajárni, hogy melyek lesznek az ügyeletes óvodák, hová vihetjük gyermekünket, ha nem kapunk szabadságot. 2007. JÚNIUS 15., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP Kötélhúzás. A gyerekek szívesen mennek táborba, főleg, ha jó társaság, Izgalmas programok várják őket. Felvételünk Illusztráció. HÍREK Átány ÜNNEPSÉG Az Egervölgyi Református Egyházmegye és az Átányi Református Egyházközség szervezésében vasárnap délután 5 órakor tartják a hittanosok tanévzáró ünnepségét. A rendezvényen részt vesznek az egyházmegye lelkipásztorai is. Igét hirdet dr. Kádár Zsolt esperes, műsort pedig az énekkarosok és a hittanosok adnak. Eger JUNIÁLIS A Magyar Demokrata Fórum városi szervezete június 17-én, vasárnap délelőtt 10 órától a Szépasszony-völgyben, az EVAT Zrt. vendégházában tartja hagyományos juniálisát. Ekkor emlékeznek meg az „ideiglenesen” hazánkban tartózkodó, megszálló szovjet csapatok kivonulásának 16. évfordulójáról. Ezúttal a 75 esztendővel ezelőtt született dr. Antali József miniszterelnökre is emlékeznek. A rendezvény vendége lesz Katona Kálmán, az MDF országos választmányának elnöke. Kerecsené kovácsműhely a Hagyományok Házában megkezdődtek egy kovácsműhely kialakításának előkészületei. E régi mesterség használati eszközeiből jelentős gyűjtemény jött ugyanis össze, és további adományok is érkezhetnek. Az új kiállítás várhatóan még idén nyáron elkészül. A tájház addig is várja a község minden lakóját és az idelátogató vendégeket kedden és csütörtökön 8 és 12 óra között, illetve ettől eltérő időpontban is, előzetes egyeztetés alapján. Rózsaszentmártöfl szelektív Júliustól havi egy alkalommal díjmentesen szállítják el a szelektív hulladékot a településen élők , portájáról. Az ásványvizes, üdítőitalos palackokat, papír csomagolóanyagokat és fém italosdobozokat átlátszó műanyag zsákokban kell kihelyezni az ingatlanok elé. Az első tétel elszállítására július 4-én, reggel 7 órától kerül sor. Vámosgyörií vakáció Nyári napközis tábort szervez a helyi általános iskola a diákjai részére június 18. és 22. között a közösségi házban. A gyerekeket mindennap 9-től 16 óráig várják: hétfőn lovaglás, kedden egri kirándulás, szerdán sportnap, csütörtökön mátrai kiruccanás, pénteken vetélkedő és karaokee- verseny, valamint zárómulatság a tervezett program. Bővebb információval az oktatási intézményben szolgálnak. 3 ÁLLÁSPONT JUHÁSZ MARIANNA A 0, ÍÓy CÍÓ, kombináció fii nyári szünet miatt egyre több szülőnek rándul görcsbe a gyomra, hogy kire bízza gyermekét a vakáció idején. Sokaknál ugyanis nem állnak ugrásra készen nagyszülők, hogy vigyázzanak a kicsikre. nem úgy, mint régen, amikor - ha nem is élt együtt, egy fedél alatt több generáció - meg tudták oldani a gyermekfelügyeletet. Ha kellett, a rokonságból több család is összefogott. Ezek voltak ám a szép nyarak. Öt-hat unoka- testvér együtt, és azt csináltunk, amihez kedvünk volt. Csak kiejtettük a szánkon, és máris sült a rántott csirke, a palacsinta, a lekváros rácsos linzer, vagy készült a szilvás gombóc. Senki nem érezte úgy, hogy csak „lepasszolták” a nagymamához. A szülők pedig biztonságban tudhatták gyermekeiket, hiszen mindig úgy kapták vissza az apróságokat, ahogy odaadták. Ésetleg néhány kilóval gyarapítva. nem biztos, hogy a most felcseperedő gyerekeknek rosszabb dolguk van, csak talán nem olyan szerencsések, mint mi voltunk. A mostani gyerekek nagyszülei többségében még aktív dolgozók, akik,így munkájuk miatt ..a nem kapkodhatják ki egymás kezéből az unokákat. éppen ezért több családnál rengeteg szervezést igényel a vakáció. A helyzeten némileg segíthetnek azok a táborok, ahol egy-két hétig vigyáznak a gyerekekre, és nem mellesleg még tartalmas kikapcsolódást is biztosítanak nekik. Ezekért a szervezett programokért azonban fizetni kell. És nem is keveset. marad tehát jobb esetben a játszótér a „kulcsos gyerekeknek”, akik rosszabb esetben csak az utcán lófrálhatnak. Felügyelet nélkül. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Pár perc az életért a donorok világnapja alkalmából negyedik alkalommal rendezett véradást az Egri Városi Televízió. Élő adásban szólaltatták meg a Magyar Vöröskereszt elnöki tisztét betöltő Habsburg Györgyöt és Habis László egri polgármestert. Kvízjáték, védikus konyha és reformételek kóstolója várta a donorokat. Az előző évben kétszázan adtak vért. Kapára-kaszára kaptak: összeugrott két család Folytatás az 1. oldalról Szemtanúk beszámolója szerint a felfegyverkezett tömegben a kerti szerszámok mellett base- ball-ütők is feltűntek. Akadnak, akik tudni vélik, hogy egy szerelmi üggyel összefüggő, régebb óta húzódó konfliktus csúcsosodott ki szerda este. Az est „fénypontja” alighanem az volt, amikor a második akció kezdetén a látogatók - akciófilmekbe illő jelenetet idézve - autókkal rontottak be haragosaik portájára, elégtételt követelve a nem egészen háromnegyed órával korábban elszenvedett pofonokért. Ezen állítások persze egyelőre meg nem erősített információk, a történtek pontos tisztázására a rendőrségi vizsgálat hivatott. Az viszont tény: a verekedésben hárman szereztek nyolc napon belül gyógyuló sebesüléseket, egy személyt pedig fejsérüléssel szállítottak kórházba. A rendőrség három embert állított elő, a tanúkihallgatások további időt igényelnek. A gyöngyösi rendőrkapitányság csoportos garázdaság és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt folytatja az eljárást. A helybeliek pedig abban bíznak, hogy az érintett családok közt dúló viszály lecsillapodik, és nem követik újabb, a szerda estihez hasonló attrakciók. ■ Strandoljon a Hírlappal! 2 darab belépőt nyertek a bogácsi strandra: • Adácsi Erika Heves. Vértanú u. • Bánkuti Gyula Eger, Janicsár u. • Kiss Sándorné Mezőtárkány, József A. u. • Lizák Sándorné Sírok, Borics Pál u. • Sály Zoltán Erdőkövesd, Hunyadi u. • Fónagy Sándorné Eger, Újsor u. • Prokai Petronella Nagytálya, Petőfi u. • Poser János Kompolt. Bartók B. u. • Veres András Demjén, Széchenyi u. • Kovács Istvánné Eger. Remenyik Zs. u. • Jurecska János Kisnána, Sport u. • Fazekas István Mátraderecske, Ady u. • Kovács Miklósné Mónosbél. Petőfi u • Juhász Tamás Tárnáméra. Boconádi u • Pokorádi Lászlóné Eger. Kovács Jakab u. • Bodó István Kál, Könyves K. u. • Eszenyi Ferenc Kerecsend, Fő u. • Godó István Eger. Kallómalom u. Gratulálunk a nyerteseknek! ! A belépőket kézbesítjük. :::