Heves Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-15 / 138. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. JÚNIUS 15., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Elősegítik a szervezet önszervizét csodálatos őssejtek Sikeresen bevethetők a károsodott szövetek regenerálására A pécsi tudományegyetemen dr. Ember István professzor (képünkön)-és dr. Kiss István docens vizsgálta az ígéretesnek tűnő szert Hol akadt el a plébánosok jövedelempótló támogatása? A közelmúltban Godó Lajos (MSZP) hevesi országgyűlési képviselő arról kért írásbeli választ Hiller István oktatási és kulturális minisztertől, hogy a kistelepülések plébánosai miért nem kapják meg január óta az állami jövedelempótló támogatást? Egy 2002-ben született megállapodás értelmében ugyanis minden 5000 lélekszám alatti településen szolgáló pap jogosult a közösségi feladatvállalásukat segítő állami támogatásra, amely havonta körülbelül 20-30 ezer forint, ám január óta az ösz- szeget nem utalták a részükre. Hiller István válaszában megerősítette: valóban létezik az erre elkülönített keret, az idén már 1,1 milliárd forint, ám a négyévenkénti felülvizsgálati rendszer miatt most adminisztratív okok miatt késlekedik a kifizetés. A Magyar Katolikus Püspöki Karhoz megküldött nyomtatványok áprilisban érkeztek vissza, így az 5000 főnél kevesebb lakosú településeken szolgáló papok csak e hónaptól számíthatnak a kifizetések megkezdésére. ■ A szakma szerint új szociális törvény kellene Bár megalkotása, 1993 óta közel hetven alkalommal módosították a hazai szociális törvényt, mégiscsak egy alapjaiban új jogszabályra lenne szükség. Egyebek mellett erről esett szúteg- nap Egerben, az Észak-Magyarországi Regionális Szociálpolitikai Tanács ülésén. Jékli Sándor, a testület elnöke lapunknak elmondta: az országban nagy területi egyenlőtlenségek vannak, és a jelenlegi szabályozás egyes embereket kizár a szociális ellátásból. Például a 2000-nél kevesebb lélekszámú településeken élők nem vehetik igénybe az idősek nappali ellátását. A fogyatékkal élőket támogató szolgálatok pedig csak a települések 34 százalékát fedik le. AII. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) kapcsán megfogalmazódott: a szociális szakma nem tudta érvényesíteni az érdekeit, az NFT-ben csupán a periférián jelenik meg ez a terület. ■ Nem igazi csodaszer, egyes betegségeknél, de még inkább a szervezet egészséges egyensúlyának megőrzésében segíthet az egri készítmény. Kovács János Változtatni kell egy kicsit a duális, pozitív-negatív felosztású gondolkodásunkon is. Ez a berögződés ugyanis épp azt gátolja meg, hogy fölismerjük a valódi lehetőségeket - fejtette ki lapunk kérdésére Szabó László. Az őssejtekre ható, növényi alapú készítményt kifejlesztő egri cég, illetve az ezzel kapcsolatos kutások vezetője szerint az őssejteknek a szervezet működésében, illetve az egészségi állapot megőrzésében játszott meghatározó szerepét most kezdjük csak teljes összefüggésében látni. Az ezen a tudáson nyugvó, s a szervezetet kedvezően befolyásoló eljárások és készítmények szerepe már napjainkban is fontos, de a jövőben minden bizonnyal még jelentősebb súllyal bírnak majd. Az őssejttermelést elősegítő kapszulát forgalomba hozó magyar kutatócsoport munkájába a pécsi egyetemen is bekapcsolódtak. Szeptember végéig több száz fő részvételével szeretnék kipróbálni a szert a baranyai megye- székhelyen és Egerben is. Az őssejtek olyan fejlődéstanilag el nem kötelezett sejtek, amelyek képesek különböző típusú szöveti sejtekké átalakulni, így sikeresen használhatók azoknak a károsodott, sérült szöveteknek a pótlására, regenerálására, amelyek az élethez, az egészséghez nélkülözhetetlenek. Az őssejtek voltaképpen kijavítják a sérült szöveteket, és folyamatosan cserélik a legyengülteket. Jelen vannak a felnőtt ember szervezetében is, ám az idő előrehaladtával jóval kevesebb őssejt termelődik, mint fiatalabb korban, ezért lassúbbak a gyógyulási folyamatok. Az őssejtbeültető műtétekre Magyarországon is sor kerül, de igen költséges technikáról van szó. Mmt Szabó László fogalmazott: emiatt hazánkban évente mindössze 200 sejtterápiás műtétet végeznek, miközben jóval többre lenne igény. A hazai kutatók azonban olyan anyagot találtak, amelynek alkalmazása egyrészt kiválthatja ezeket a műtéteket, másfelől pedig még a panaszmentes stádiumban a szervezet saját helyreállító folyamatainak erősítésével elősegíti az egészség megőrzését, a regenerálódást. A pécsi tudományegyetemen dr. Ember István professzor és dr. Kiss István docens vizsgálta a szert, s nem zárták ki azt, hogy a megelőzés és a regeneráció mellett terápiás lehetőségek is rejlenek benne. Ember István laptársunknak, a Dunántúli Naplónak nyilatkozva elmondta, állatkísérletek során vizsgálták a hatóanyagot, s valószínűsíthető az eredmészabó László (képünkön) a klinikai kísérletről elmondta, hogy szeptember végéig szeretnék minél több önként jelentkező bevonásával megállapítani a hazai őssejt-, illetve rizikó- szintet. Az átlagot a résztvevő több száz egészséges ember vérmintái segítségével állapítanák meg, mely megfelelő alapot és hátteret nyújtana a szer hatásnyesség. A szert az Országos Élelmiszer-biztonsági és Táplálkozás- tudományi Intézet is befogadta, vagyis annak táplálékkiegészítőként történő forgalmazását engedélyezték. A profesz- szor szerint jóval reménykeltőbb eljárásról van szó, mint a távol-keleti méregdrága, és sok esetben a csalást sem kizárható őssejt-beültetési akciók esetében. Megdőlni látszanak ugyanis azok a korábbi hivatalos álláspontok - magyarázta -, miszerint az ember meglévő őssejtjeit nem lehet mobilizálni és szaporítani. Ember István hangsúlyozta: nagy fantáziát lát az eljárásban. vizsgálataihoz is. A kutatócsoport egri vezetője hozzátette: még az idén a nyilvánosság elé kíván állni annak az eredménynek az ismertetésével, hogy a száz legnagyobb forgalmú hazai gyógyszer közül melyik hogyan befolyásolja - esetenként jelentősen csökkenti - az őssejtszámot. Az már biztos - jegyezte meg Szabó László -, Egy kanadai kutató felvetése alapján kezdett a kutatásokba - mondta el Szabó László, a magyar kutatócsoport vezetője. A kanadai egyértelműen kimutatta, hogy a kékalga pozitívan befolyásolja a szervezet őssejttermelését. Itt azonban megállt, miközben nyilvánvaló, hogy ha létezik egy ilyen anyag a természetben, akkor feltehető - érvelt Szabó László -, hogy háromféle anyagcsoport található az őssejttermelés szempontjából: semleges, csökkentő és fokozó hatású. Ezer szóba jöhető anyagból húszat választottak ki, ezeket vizsgáltatták meg több magyar egyetemen, köztük a pécsin. Jelenleg hogy népszerű fájdalomcsillapítóknak, de például a kávénak is lehet ilyen hatása. további százötven anyag vizsgálata zajlik, mert ugyan a meglévő szer jelentősen növeli az őssejt- kibocsátást, de nem kizárt, hogy ez az arány még javítható. Klinikai kísérletek nem zajlottak, mondta, de önkénteseken kipróbálták a szert, és az ország számos pontjáról kaptak egyértelmű visszajelzéseket arról, hogy jó eredmények születtek. Hozzátette ugyanakkor: nem kívánják elindítani a gyógyszerré nyilvánítás folyamatát, mert az igen hosszú időt venne igénybe, és magas költségekkel járna. Arra a kérdésre, hogy a műtéttel szemben milyen előnyöket mondhat magáénak ez az eljárás, a kutató elmondta, hogy ma Magyarországon 5-10 millió forintba kerül egy őssejtműtét. Ennek során egyszeri alkalommal beültetnek a szervezetbe ötmillió őssejtet. Ezzel szemben az ő eljárásuk következtében ez a mennyiség naponta biztosított, hiszen az öt földrészről származó természetes alapanyagok keveréke legalább 50 százalékkal növeli a szervezet őssejttermelését. Ráadásul nem csupán a termelődését segíti elő, hanem azok beépülését is, azaz a sérült szövetek regenerálódását. ■ A kékalga pozitívan befolyásolja a szervezet ős- sejttermelését. Humánkísérletek szeptember végéig: gyógyszerekről feketén-fehéren Megkérdeztük olvasóinkat Mivel töltik a gyermekek a nyári szünidőt? Kereskedői összefogás a fogyasztóvédőkkel váradi miklósné, Egerbaktœ Ez jó kérdés. Nekünk biztos, hogy nem lesz egyszerű a dolgunk, mivel három kiskorú gyermekünk van, és mindketten dolgozunk a férjemmel. Mivel az iskola által szervezett nyári táborozás nagyon drága, ezért arra gondolni se mertünk. Valószínű, hogy a nagymamánál töltik az időt, és hétvégenként leszünk együtt. horváth Márta, M.derecske: A helyi általános iskola igazgatójaként azt mondhatom, hogy Mátraderecskén nem kell különösebben félteni a gyerekeket A nagy többség feltehetően otthon tölti a vakáció nagy részét, de lesz egy-két nyári táborunk is számukra, amiket az alapítványi támogatásnak köszönhetően meg tudnak fizetni a családok. rédai hona, Vámosgyöríc Még aktív dolgozó vagyok, ezért a nyolcéves fiamra a nagyszülők vigyáznak majd. Szerencsések vagyunk, mert még a dédnagymama is él, s ha kell, a szomszédok is segítenek, és ez fordítva is igaz. A flam elég önálló, így gyakran megesik, hogy az iskola után, amíg haza nem érünk a munkából, egyedül van otthon. antal Éva, MátrafümL Két gyermekem van, akiket még nem hagyhatok egyedül. Elváltam, így ez is nehezíti a gyerekfelügyeletet Ráadásul a kicsit logopédushoz kell majd vinnem hetente háromszor, de melyik az a munkáltató, aki ezt jó szemmel nézi? Az egyik nagymama beteg, a másik dolgozik, de valahogy megoldom, mert a gyerek a legfontosabb. Mindkét fél, a kereskedők és a fogyasztóvédők is segítséget remélnek a megállapodástól, de igazán hatékony akkor lesz, ha a harmadik szereplő, a fogyasztó is jól jár majd vele. Tegnap írták alá Egerben az Észak-magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség és a kereskedők országos szövetsége (KISOSZ) Heves, Nógrád és Borsod megyei tag- szervezeteinek képviselői azt az együttműködési megállapodást, mely az eredményesebb közös munkát kívánja megalapozni. Lapunknak a hevesi, illetve a nógrádi kereskedőket képviselő Erdélyi Imréné, valamint Tar- nóczi Lajos elmondták: fontosnak tartják, hogy a felügyelőség bevonja a régió KISOSZ- szervezeteit a helyi kezdeményezésű vizsgálatai ellenőrzési területeinek kialakításaiba. S azon eljárásokba is, melyek jellegüknél fogva általánosítható problémák, így például árfeltüntetés kapcsán azok megszüntetésére irányulnak. A tájékoztatás mellett az új előírások, a törvénymódosítások megismerésében, értelmezésében is számítanak a fogyasztóvédőkre. A fogyasztóvédelem társadalmasítása jegyében fokozottan szeretnénk bevonni a KISOSZ tagjait az oktatásba és a képzésbe is - hangsúlyozta Pintér István, a regionális felügyelőség igazgatója. ■ K. J.