Heves Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-23 / 119. szám

2 Az oktatásról nem születik visszavonhatatlan városi döntés- A város szellemi értékeit a gaz­dasági ésszerűsítés közben is meg kívánjuk őrizni - hangsú­lyozta tegnap a sajtó munkatár­sai előtt Habis László, a megye- székhely polgármestere. Az egri önkormányzat vezető­je a közgyűlés oktatási bizottsá­gának elnökével, dr. Sipos Mi­hállyal és a Balassi Bálint Általá­nos Iskola igazgatójával, Dobó Katalinnal közösen beszélt a „Mi­nőség és megújulás” program ok­tatási ágazatot érintő részéről. A téma kapcsán - amelyről lapunk­ban már többször írtunk - egye­bek mellett elhangzott, hogy nem helytállóak az egyeztetéseket hi­ányoló kritikák. A program előké­szítésekor nagyon sok tárgyalás zajlott az intézményvezetőkkel, s a kistérség polgármestereivel. - Való igaz, több, mint a politiku­sokkal - tette hozzá Habis. Dr. Sipos Mihály kiemelte: szá­mos oktatásügyi törvényi kérdés még nem tisztázott, ám a követ­kező tanévtől érvényes finanszí­rozási rendszer már ismert. A változó jogi környezet miatt visz- szavonhatatlan döntést ugyanak­kor nem kívánnak hozni. A tervezett lépések között sze­repel a mai 17 óvoda helyett egyetlen városi óvodai szerve­zet létrehozása. Hasonlókép­pen „egyesülne” több általános iskola is. «R. M. Miniszteri kitüntetés mtr n r ■ 60 a fonovernek A gyöngyösi Bugát Pál Kórház­ban tegnap ünnepelték az ápo­lók napját, melynek keretében külön köszöntötték Előházi Irént, a sebészeti osztály főnő­vérét, aki a jeles alkalomból mi­niszteri kitüntetésben részesült. A főnővér több mint harminc éve dolgozik első munkahelyén, a gyöngyösi kórházban. A kitün­tetésre munkája elismeréseként a Magyar Ápolási Egyesület ter­jesztette fel. Az ünnepségen Pogonyiné Kiss Irén, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Ka­mara megyei területi elnöke a nővérek önzetlenségét méltatva elmondta: az ápoló szíve, lelke, mosolya mindig gyógyír az el­esetteknek. ■ MEGYEI KÖRKÉP ■!' •. > i§$ '■ O'J 8$$S8888Í ' 1888 M M $.< -A' Í888888888888 88S888j88888OT8888§88888Ü888888 888888 888$888888p8888 *$888888888§8888888888888888888888888888888$888899888S889i8SS3S8$!UMV 888888888888888898388HU§8 Vízdíj: romló fizetési fegyelem hátralék A szolgáltatók minden eszközt megragadnak a tartozások behajtására HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 23.. SZERDA A vízközmű-szolgáltatók­nak elemi érdekük, hogy az ellenértékként járó dí­jakat beszedjék. Ha adód­nak is nehézségek, a vi­zet - miként a gázt és a villanyt - nem szabad csak úgy kikapcsolni. Sike Sándor Szorult helyzetben a közüzemi dí­jak megfizetését hajlamos halo­gatni az ember. A háromgyere­kes T. Sándorné szerint például nagyon felemás a helyzet a vízdí­jak terén azokban a társasházak­ban, mint az övék. Még mindig sok olyan vízcsap található ugyanis, amelyet közösen hasz­nálhatnak. Ráadásul nem min­den lakó állt még át az egyedi fo­gyasztásmérésre. Akik beszerel­tették a szükséges eszközöket, a felhasznált víz tényleges meny- nyisége után fizetnek, a többiek körében „átlagolás” történik. Ez módszer pedig igen magas ősz- szegeket is produkálhat olykor. B. Ferenc nem titkolja, hogy amikor anyagi gondjai vannak, akkor a közüzemi számláit kis § késéssel egyenlíti ki. Szerencsé- I re eddig még utol tudta érni ma- J gát, és maximum két hónapos 1 hátralékai halmozódtak fel. A Heves Megyei Vízmű (HMV) Zrt. gazdasági vezérigazgató-he­lyettese, Sztregova Márta kérdé­sünkre elmondta: a cégüknél lé­vő lejárt követelések meghatáro­zó része - átlagosan 65-70 száza­léka- lakossági tar­tozás. Összetételét tekintve így na­gyobb arányt képvi­sel a sok, kis össze­gű tartozás. Ez a helyzet egyben a követelés behaj­tásának a nehézségét is fokozza. A gazdasági szakembertől megtudtuk azt is, hogy jelentő­sen eltér a lakossági tartozók ará­nya az általuk ellátott településeken. Elsősorban az olyan térségekben és települése­ken több a kintlévőség, ahol a jö­vedelmi, szociális körülmények kedvezőtlenebbek.- Az utóbbi időkben tapasztal­ható a fizetési fegyelem romlása. Nemcsak a lakossági fogyasztók­nál, hanem a gazdálkodók és in­tézmények esetében is érezzük ezt A tartozók száma alacsony, viszont az összeg magasabb. A Ellenőrzött vízóraállás. A társasházak közös vízfogyasztása olykor alaposan megdobhatja a közüzemi számlát. Képünk illusztráció. Magánszemé­lyek és vállalko­zások is vannak a „feketelistán”. felszámolás alatt álló vállalkozá­sok esetében gyakran behajtha­tatlanná válnak a tartozások. Az ellátott fogyasztók számát tekintve a Heves Megyei Vízmű Zrt. egyébként az észak-magyarorszá­gi régió legnagyobb önkormányzati tu­lajdonú víziközmű- szolgáltatója. A me­gye több mint háromnegyed ré­szén, 91 településen közel 90 ezer szerződött ügyfélnek nyújt szol­gáltatást. Ez mintegy 280 ezer fo­gyasztó - intézmények, vállalko­zások, háztartások - ellátását je­lenti. A társaság a megyehatáron kívül a Borsod megyei Szomolyán és a Pest megyei Verseden is szolgáltat. Az Észak-magyarországi Regi­onális Vízművek (ÉRV) ZRt.-től megtudtuk: a társaság - a többi viziközmű-céghez hasonlóan - sokat küzd azért, hogy hozzájus­son a szolgáltatás ellenérték­éhez. A január 1-je és április 30- a közötti időszakot figyelembe véve a cég Heves megyei térségé­nek lakossági összes kintlévősé­ge 38 millió forint, amelyből 11 milliót tesz ki a határidőn túli tar­tozás. A hevesi térségben a kint­lévőségek aránya a társasági át­lagnak megfelelő, a legnagyobb közületi tartozás 550 ezer, míg a legnagyobb lakossági tartozás 680 ezer forint volt Az ÉRV minden jogi lehetősé­get kihasznál annak érdekében, hogy a nem fizető fogyasztókkal szemben eredményesen lépjen fel. A lejárt tartozású fogyasztók­nak a társaság azonnal fizetési felszólítót, közülietek esetében ki­zárási értesítőt küld. Ha ennek ellenére sem rendezik a tartozást, akkor az illetékes ÁNTSZ jóváha­Belső szabályok a Heves Megyei Vízműnél A nem fizetők fizetési felszólítást kap­nak, de személyes megkeresésre is sor kerülhet. Ha továbbra sem történik meg a számla kifizetése, a jogszabály ad ta lehetőségek szerint a szolgáltatás kor­látozása, szüneteltetése az első szankció, végső esetben a mérő kiszerelésére is fel kell készülni - a követelés jo­gi úton történő behajtásával egy­idejűleg. A felmerült többletköltsé­gek (kiszállási díj, adminisztráci­ós különköltség, hatósági díjak, korlátozás, kiszerelés, visszaszerelési költség) és a késedelem időtartamára fel­számított kamat is a tartozókat terheli. gyása alapján a szolgáltatás kor­látozására, illetőleg megszünteté­sére kerül sor. Ilyen esetben mind a megszüntetés, mind az újbóli bekötés költsége a fogyasztót ter­heli. A be nem fizetett tartozáso­kat pedig peresítik. Emellett fo­lyamatosan ellenőrzik az illegális bekötéseket mind az ivóvízellá­tás, mind a csatornaszolgáltatás területén. Az ÉRV által alkalma­zott füstképző berendezéssel minden illegális csatorna- és csa­padékvíz-bekötés feltárható, melynek következményeként a fogyasztó ellen szabálysértési el­járást indítanak.- Társaságunk kintlévősé­gének aránya a többi szolgáltató­hoz képest alacsonyabban tart­ható. Intézkedéseink hatására a tartozások közel négyötöde ren­deződik. Megjegyzem, hogy szolgáltatásunk ellenértékének tisztességes megfizetése a fo­gyasztók érdekét szolgálja, hi­szen ez a díjak optimális kialakí­tását segíti elő - mondta el a cég képviselője. Szolgáltatók és ügyfelek Hevesben Szolgáltató Ellátott település Összes fogyasztó Lakossági fogyasztó ÉRVZRt. 34 13 653 12 400 HMV ZRt. 91 90000 N.A. Megkérdeztük olvasóinkat Ön hogyan próbál spórolni a vízzel? Jövőre négyezer dolgozót alkalmaz a hatvani Bosch KAKUK józsefné, Istenmezeje Nagyon nehezen lehet, de mu­száj. Mosni például mindig egész programmal mosok. lo­csolni nemigen szoktam, mert vezetékes vizünk van, ráadásul a környéken nálunk a legdrá­gább. Takarítani ugyanúgy kell, a munkahelyen viszont le tudunk zuhanyozni. Van a kör­nyékünkön egy forrás, sokszor onnan hozunk vizet DR. PISÁK GYÖRGY, Eger Sehogy. A feleségem locsol is vele. Nem lehet spórolni, nem is próbáljuk meg. De nem is annyira spórolni kellene, in­kább az a baj, hogy nem mi, ál­lampolgárok vettük meg a víz­müvet. Egyáltalán ki adta el, és miért nem nekünk? Nagyon jó ára van a víznek, ha mi len­nénk a gazdája, jelentősen csökkenne a havi kiadásunk. takácsné kiss kinga, Gyöngyös Nem túl sok vizet fogyasztunk, de vannak olyan tevékenysé­gek, amelyekhez nélkülözhetet­len a ríz. Mosogatni kell, mosa­kodni kell, persze igyekszünk takarékoskodni. Zuhanyozni szokott az egész család, ezzel is kevesebb fogy, a locsolást pedig úgy oldjuk meg, hogy az udvar­ra kihelyezett esővízgyűjtőből öntözünk vályi-nagy károly, Gyöngyös Természetesen mi is igyekszünk takarékoskodni a vízzel. Főleg a párom az, aki nagyon ügyel arra, hogy ne hagyjuk feleslege­sen folyni a vizet A háztartás minden területén, így például mosáskor is igyekszik spórolni vele. Én a hobbikertben locso­láskor a vezetékes víz helyett a tartályokba gyűjtött esővizet használom. Közös sajtótájékoztatón mutat­koztak be a Bosch magyarorszá­gi vállalatai tegnap Budapesten. Thomas R. Beyer, a cégcsoport ügyvezető igazgatója elmondta: 1998-ban jelentek meg hazánk­ban a hatvani vállalatuk révén, s azóta a hét egységükben a dolgo­zók száma elérte a hétezret, a forgalmuk pedig tavaly 1,15 mil­liárd euró volt. A csoport legnagyobb foglal­koztatója Magyarországon a Hatvanban működő Robert Bosch Elektronika Kft., amely­nek gazdasági ügyvezetője, Thomas Schönenberg rámuta­tott: áprilisban dolgozóik száma meghaladta a háromezret, 2006- os árbevételük pedig 658 millió euró volt. Az év végére már 3600, jövőre pedig összesen négyezer munkatárssal számol­nak. Egyik középtávú céljuk az egymilliárd eurós árbevétel el­érése - jelentette ki. Sven Ost műszaki igazgató hozzátette, hogy a idén további száz mér­nök alkalmazása is az elképzelé­seik között szerepel, bár - mint fogalmazott - a szakképzett munkaerő helyben nem áll ren­delkezésre. A pótlást szállítással igyekeznek megoldani. Az eseményen jelen volt Ács István, az egri Bosch Rexroth ügyvezetője is, aki beszámolt ar­ról, hogy üzemük 318 dolgozója az egész világon forgalmazott termékeket állít elő. ■! O.

Next

/
Thumbnails
Contents