Heves Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-23 / 119. szám

3 2007. MÁJUS 23., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP HIHEK Eger KÖZÉLET Ma délután 5 és 6 óra között Gálfi Antal, a városi 2. számú egyéni választókerület képviselője, az oktatási és az idegenforgalmi bizottság tagja az Albert Ferenc utca 9. alatt várja az érdeklődőket. Délután fél 4-től 5-ig fogadóórát tart Já­nosi Zoltán, a 13. számú válasz­tókerület képviselője, az ifjúsági és sportbizottság elnöke is az Északi városrészen, a Családse­gítő és Információs Irodában (Felsővárosi Szolgáltatóház, Eger, Kallómalom út 88.). Füzesabony ÜLÉS Ma délután 3 órától tartja soros ülését a város önkormányzata a polgármesteri hivatal nagy tanácskozótermé­ben. A testület egyebek mellett az állandó bizottságok összeté­telének megváltoztatásáról, a cseh Krasna Lipával kötendő testvérvárosi megállapodásról, valamint az önkormányzat fel­adat-ellátási, intézményhálózati fejlesztési tervéről tárgyal. Gyöngyös SZÓRAKOZÁS Rúzsa Magdi és zenekara lép színpad­ra május 25-én a Mátra Művelő­dési Központban. A koncert 19 órakor kezdődik az intézmény színháztermében. Szintén a mű­velődési központ szervezésében rendezik meg vasárnap 10 és 19 óra között a városi gyermek­napot a Fő téri színpadon. A résztvevőket számos gyermek- műsor várja, a napot a Hangfo­gó együttes interaktív élő kon­certje zárja. Rossz idő esetén a programot a művelődési köz­pontban tartják meg. Mátrafüred SIKER Az Országos Vadászati Kulturális Egyesület által a minap Várpalotán meg­szervezett IV. Országos Bársony István Ifjúsági Prózamondó Ver­senyen a mátrafüredi Mátra Szakképző Iskola csapata - Szunyogh Ákos, Csenged László és Zwillinger Dávid - első helye­zést ért el. Zwillinger Dávid az egyéni megmérettetésben máso­dik lett. A diákok felkészítő taná­ra Berecz Endre volt. Mezőtárkáiiy KIHÍVÁS Az önkor­mányzat oktatási bizottságának szervezésében ma tartják meg a Kihívás Napját a településen. A programban többek között haj­nali kocogás, közös reggeli torna, nyugdíjasok sétája, este pedig tánc szerepel. Az általános isko­lában reggel 8 órától ügyességi játékok, sportversenyek - távol­ugrás, kézilabda, kosárlabda, fo­ci - zajlanak. Még zárva a pénzcsapok üveggyár A terv változatlan, mielőbb szeretnének termelni A megfelelő pályázati lehetőségek hiánya miatt máig nem indult be a ter­melés a tavaly új gazdára talált, nagy múltú parád- sasvári üveggyárban. Rénes Marcell Az ötödik értékesítési tenderen nyertes Parádi Kristály Manufak­túra Kft. egyik tulajdonosa, Sza­bó Gábor a múlt év végén úgy nyilatkozott lapunknak: a terme­lés újraindítását tervezik a közel háromszáz éves múltra visszate­kintő, ám a nehéz gazdasági hely­zet miatt 2005-ben leállított üzemben. Amint azt most meg­tudtuk, az elképzelés változatlan, ám ez idáig nem kínálkozott elér­hető pályázati támogatás a cég számára, amelynek másik tulaj­donosa egy szintén magyar ma­gánszemély, Tóth Tamás. ■ Egy hónap múlva jobb esélyekkel pályázhatnak a fejlesztésekre. A problémát alapvetően az je­lentette, hogy az európai uniós forrásokra kiírt Gazdasági Ope­ratív Program (GOP) pályázati rendszere igen szigorú feltételek­kel látott napvilágot. Megkövete­li például a pályázó cégektől a kétéves fennállást, s vállalni kell azt is, hogy viszonylag magas nyereséget produkáljon a támo­gatott vállalkozás. Az utóbbi kri­tériumon időközben már /némi­képp enyhítettek, ellenben a két­éves előéletet továbbra sem lehet visszamenőleg „megteremteni”. A Parádi Kristály Manufaktúra Kft.-t tavaly kifejezetten az üveg­gyár megvételére és működteté­sére hívták életre. Szabó Gábor szavai szerint várhatóan egy hó­nap múlva írják ki az újabb pá­lyázatokat, az ígéretek szerint már más, az új cégeknek is esélyt kínáló feltételekkel. A tervek részleteiről még ko­rábban megtudtuk: teljesen új be­rendezéseket állítanának üzem­be, más technológiát alkalmazná­nak, s kezdetben 30-50 munka- vállalót vennének fel. Cél ugyan­akkor a foglalkoztatotti kör folya­matos bővítése. A gyár nagy részén a múlt év végén és az idei esztendő elején bontási munkálatok folytak. Megmarad a hutaépület az egyik, Az elmúlt hónapokban elbontották az ipari létesítmény számos épületrészét. A huta maradt a kisebbik kéménnyel. a kisebbik kéménnyel, a készáru- raktáréba szociális kiszolgáló lé­tesítmény, de mindegyik jelentős felújításra szorul. Az üzemnek a tájba, a Mátrába illeszkedő arcu­latot igyekeznek adni. Az idegen- forgalomra is számítanak, de csak abból nyilván nem lehet megélni, így a hangsúlyt a terme­lés újraindítására helyezik. Ez az első évben várhatóan 250-300 millió forintos beruházást igé­nyel, ide értve, a bontás, a felújí­tás, az infrastruktúra-fejlesztés és a berendezések költségeit. Szabó Gábor szerint a szándé­kuk az, hogy a világszerte híres üveggyártól megszokott minősé­get, színvonalat produkálják. Ki­zárólag manufakturális, kézi gyártású, kis szériás, egyedi ter­mékekben gondolkoznak, ame­lyeket elsősorban külföldi piaco­kon szeretnének értékesíteni, de a belföldi vevőkre is számítanak. A termékstruktúra részét képe­zik majd a hagyományos, csiszolt parádi üvegek is. A kft. kizárólag a gyárat, az üzem területén lévő létesítménye­ket vásárolta meg. Az irodaépület a parádsasvári önkormányzat tu­lajdonába kerül. Jövőre háromszáz éves lesz az üzem a felszámolást végző Mátra- holdingRL ötször hirdette meg értékesítésre az üveggyárat, a megelőző négy kísérlet mind eredménytelennek bizonyult A felek úgy állapodtak meg, hogy a vételár nagyságát üzleti titok­ként kezelik. Az egy esztendő híján háromszázéves múltra visszatekintő, a környékről ko­rábban mintegy 400 embert foglalkoztató üveggyár 2004-re jutott csődközeli helyzetbe. Az önkormányzatnak még 2004- ről 10 millió forint iparűzési adóval tartozik az üzem, 2005- ben pedig 15 millió forint volt az elmaradt adó. ÁLLÁSPONT Kétszer fizet, akifizet „háborút indított az euró­pai államok tíztagú szövet­sége bizonyos dél-indiai te­rületek meghódítására. A harcok célja, hogy megsze­rezzék az indiai földrész vízkészletének jelentős há­nyadát biztosító területe­ket.” Az idézőjelben vázolt esemény ma még csupán a fantáziánkban létezik. Mie­lőtt azonban jót mosolyog­nánk, nem árt tudni, hogy a pesszimistább légkörkuta­tók és környezetvédők a ví­zért való, 40-50 év múlva bekövetkező, nemzetek kö­zötti harcokat nagyon is reá­lis lehetőségnek tartják. AMI A VIZET ILLETI, Itt és most sokkal valóságosabb hada­kozásoknak vagyunk kitéve. Elsősorban azért, mert a jó minőségű, tiszta ivóvizet egyre nehezebb lakásainkba eljuttatni, következésképpen fogyasztása is egyre költsé­gesebb. Emlékezzünk csak a sirokiak példájára. Nagy örömet okozott a település lakóinak anno, amikor kide­rült, hogy - sikeres uniós pályázatuknak köszönhető­en - a lázbérci tározóból jut oda az igazán jó és egészsé­ges víz. A tavalyi létesít- ményavatót követően azon­ban társult az örömhöz», üröm is: senki által nem gondolt magasságokba nőtt a szolgáltatási díj. A vízközművek szakemberei szerint sokkal jobb világ lenne itt, ha mindenki idő­ben teljesítené kötelezettsé­gét, vagyis pontosan ki­egyenlítené a számlát. Ez el­sősorban a fogyasztók ösz- szességének érdekeit szol­gálná, hiszen ebben az eset­ben a be nem folyt pénzeket nem kellene belekalkulálni­uk a mindenkori árba. MAGYARRA FORDÍTVA: így nem az egyébként is fize­tőknek kellene „jattolniuk” a nem fizetők helyett is. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeibirlap.hu Pusoma Dénes története nem múlik nyomtalanul Folytatás az 1. oldalról A Pusoma Dénessel szembeni ítéletet 1996 decemberében he­lyezte hatályon kívül a bíróság, s rá nyolc hónapra lett öngyilkos a férfi. A kártérítési ügyet ek­képp az örökösök vitték tovább, az igényt azonban minden szin­ten elutasították. A közelmúltban a már elfele­dett történetnek ismét aktualitá­sa lett: könyv és film készült a tragikus sorsú roma származású fiatalember életéből. A dr. Ma­gyar Elemér által megírt és Ra­gályi Elemér által filmre vitt eset az utóbbi napokban nagy sajtó- visszhangot kapott. (Az erős nyil­vánosságban közrejátszhattak olyan tényezők is, mint a szintén ártaüanul fogva tartott Burka fi­vérek sok tízmilliós kártérítési pere, illetve a móri ügyben bekö­vetkezett fejlemények.) Ezért is tartottak országos saj­tótájékoztatót tegnap a Heves Megyei Bíróságon, mely fórum­ra váratlanul eljött Ragályi Elem­ér is. A sajtó munkatársait dr. Hunyadi-Buzás Ágnes, a bíró­ság elnöke tájékoztatta. A szak­mai kérdésekre dr. Kelemenné dr. Rácz Katalin, a bíróság bün­tető kollégiumának, illetve Lip­tai Andrásné dr. Gecse Ildikó, a polgári-gazdasági-közigazgatási kollégiumának vezetője vála­szolt. A témára a későbbiekben visszatérünk. ■ Ötből csak két pályázó maradhatott versenyben Tegnap több órán át tanácsko­zott a gyöngyösi Bugát Pál Kór­ház működtetésére kiírt pályá­zat elbírálására létrehozott bi­zottság. Dr. Végh Attila alpolgár­mester, a grémium vezetője ér­deklődésünkre elmondta: meg­ítélésük szerint a beérkezett öt ajánlat közül kettő minősíthető érvényesnek, a többiek - eltérő mértékben - olyan hiányossá­gokkal adták be az anyagaikat, hogy azok nem feleltek meg a szigorú pályázati, illetve bírála­ti feltételeknek. Lapunk más forrásból úgy tudja, hogy a hatvani kórházat is üzemeltető Hospinvest Zrt. és a budapesti székhelyű Medisyst Kft. maradt versenyben. Ezt az információnkat azonban az al­polgármester nem kívánta kom­mentálni, mondván: a döntésig titkosan kezelik a résztvevők ki­létét. Azt viszont elárulta: annyi kérdés vetődött fel a bizottsági ülésen, hogy végül nem válasz­tottak a két kandidáló közül. Ezért csütörtökön ismét összeül­nek, s akkor a pályázókat is meghallgatva döntik majd el, hogy melyik társaságot javasol­ják az önkormányzatnak győz­tesként kihirdetni. Erre a jövő keddi képviselő- testületi ülésen kerülhet sor, s aztán már csak egy újabb - vár­hatóan rendkívüli - tanácsko­zást kell összehívni, a szerződést megkötendő. ■ Játsszon velünk! Karikázza be a helyesnek ítélt választ, ragassza fel egy levelezőlapra, és 2007. május 28-áig küldje be elmünkre (3301 JÁTÉK EGER, Pf. 657). Mii jelen t a materiális szó? 1. érzelmi 2. anyajogú 3. anyagi 4. szellemi Múlt heti játékunk helyes megfejtése: 4. ezredik Múlt heti játékunk nyertese: H. Lukács Istvánná, Eger; Kodály u. aki Nora Roberts: A sors beteljesülése című könyvét kapja ajándékba. ütm

Next

/
Thumbnails
Contents